Felszívódott az üzleti partner, milliós tartozással. Mit tehet a kényszerhitelező, miként vezetheti ki könyveiből a behajthatatlan követelést? Olvasónk kérdésére dr. Szeiler Nikolett ügyvéd szakértőnk válaszolt.
Marokkóban elrajtolt a túraautó-világbajnokság idei szezonja. Michelisz Norbert (29) az első futamon a 9. helyen végzett, a második versenyen azonban műszaki hiba miatt nem tudott rajthoz állni. Összeállításunkból megtudhat több érdekességet a pilótával kapcsolatban.
Irán mégsem küld hadihajókat az Atlanti-óceánra, az Egyesült Államok felségvizeinek határvidékére, amivel februárban fenyegetőzött válaszul arra, hogy amerikai hadihajók vannak a Perzsa (Arab)-öbölben.
Meghívásos pályázatot ír ki a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a szervezet ügyvezető igazgatói posztjának betöltésére - tájékoztatta a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) együttes vasárnapi vezetőségi ülését követően a Mazsihisz elnöke az MTI-t.
A Galatasaray fennállása során először nyerte meg a női kosárlabda Euroligát, miután a Jekatyerinburgban rendezett nyolcas döntő zárómeccsén legyőzte a szintén török Fenerbahcét.
Olekszandr Turcsinov ügyvivő ukrán államfő hétfő reggelig adott haladékot a kelet-ukrajnai oroszpárti aktivistáknak, hogy letegyék a fegyvereiket. Turcsinov a tévében jelentette be, hogy ”átfogó terrorizmusellenes hadműveletet” terveznek a hadsereg bevetésével a keleti országrészben, ahol szerinte Oroszország szítja a zavargásokat, és “háborút … Folytatás
Álló teherautóba rohant és kigyulladt egy autóbusz vasárnap Mexikóban. A balesetben 33-an meghaltak, négyen megsérültek - közölte Veracruz állam kormánya.
Ugyan a tavalyi X-Faktor óta már eltelt jó néhány hónap, Szikora Róbert (60) nem engedte el egykori mentoráltjai kezét. A csikidam királya a hét végén a ByTheWayjel lépett fel, ami az első közös koncertjük volt.
A vártnál nagyobb csatában jutott be az angol labdarúgó FA-kupa döntőjébe a Hull City labdarúgócsapata, miután gólzáporos mérkőzésen 5-3-ra nyertek a harmadosztályú Sheffield United ellen.
Az egész országban. Hat megyére és a fővárosra másodfokú, az ország többi részére elsőfokú (eslőfokú!) figyelmeztetést adott ki hétfőre a várható viharos szél miatt a meteorológiai szolgálat. A fokozott folyadékbevitel mellett érdemes a fokozott széldzsekikre is ügyelni.
MOCSA — Könnyelműen bánik több milliót érő örökségével VV Dávid (28). A ValóVilág 6. laza fiújára ugyanis édesapja egy disznófarmot hagyott, amelyet Dávid el is adna, de ha nem vigyáz jobban, elúszhat, pontosabban eléghet a vagyon...
Besenyei Péter világbajnok műrepülő már az első körben búcsúzott vasárnap a Red Bull Air Race idei szezonjának második versenyén, amelyet a horvátországi Rovinjban rendeztek.
Rendőrségi kísérettel szállítják a washingtoni Smithsonian Intézetbe annak a Tyrannosaurus rexnek a ritka és szinte teljesen ép csontvázát, amely mintegy 65 millió évvel ezelőtt élhetett a Sziklás-hegységben.
Visszaszolgáltatja eredeti tulajdonosa örököseinek egy nácik által elrabolt festményt a Bécsi Filharmonikusok, amely 1940-ben kapta ajándékként a képet a francia tábori rendőrségtől.
Nagy lépést tett a bajnoki cím felé a Liverpool az angol labdarúgó-bajnokságban, miután 3-2-re legyőzte az őt üldöző Manchester City-t, viszont a Chelsea is nyert a Swansea otthonában.
Florida Man ismét lecsapott. Egy floridai férfit megharapott egy mérgeskígyó, pedig csak azért szállt ki a kocsijából, hogy egy másik halálos állatot jobban megnézhessen. A 29 éves Mike Jachlest egy vízi mokaszinkígyó marta meg a lábán, amikor Alligator Alley-ben kilépett a … Folytatás
Legyőzte az újonc Hertha Berlin csapatát a Bayer Leverkusen a labdarúgó Bundesliga vasárnapi játéknapján, amely sikerrel továbbra is tartja helyét a következő idénybeli BL-selejtezőkre.
A Viktoria című bolgár film, Maya Vitkova első rendezése kapta a 21. Titanic Filmfesztivál 8000 euróval járó Hullámtörők-díját szombaton a Szász János filmrendező vezette nemzetközi zsűri döntése nyomán.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az Iliász nevet kapta a Fővárosi Állat- és Növénykertben született tevecsikó; ő az első olyan kis állat, amely a Vidámparktól örökölt területen született - adta hírül az intézmény a fővárosi önkormányzat honlapján.
Mindkét oldalon vannak halottjai és sebesültjei annak a fegyveres akciónak, amelyet az ukrán különleges erők a hétvégén indítottak oroszbarát szakadárok ellen Kelet-Ukrajnában - jelentette be az ukrán belügyminiszter
Soha nem volt még olyan népszerűtlen a francia köztársasági elnök, mint jelenleg: Francois Hollande tetszési mutatója 18 százalékon áll, miközben a múlt héten kinevezett új kormányfő, Manuel Valls 58 százalékos népszerűségnek örvend - derül ki az Ifop közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet vasárnap ismertetett a Le Journal du dimanche című hetilap
A címvédő Győri ETO FC hazai pályán Varga Roland 93. percben szerzett góljával 2-1-re nyert a Kecskemét ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Épül a világ legtörékenyebb vára Gyulán, a Harruckern János Közoktatási Intézmény tanműhelyében, ahol mintegy tízezer hímes tojásból készítik el a Gyulai Vár hű mását.
Annak ellenére, hogy az arany mintegy 1 százalékot drágult a héten, a sárgafém piacán nyitott technikai pozíciók tovább növekvő pesszimizmusról árulkodnak az amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet...
Lemond parlamenti mandátumáról a szocialista Botka László, ha ismét megválasztják Szeged polgármesterének. Ukrajnában hétfő reggelig kaptak haladékot a fegyverletételre az oroszbarát felkelők.
Galló Béla és Tóth Gy. László politológusok úgy vélték, még a 2010-es fiaskó okait sem tisztázták és most sem látszik jele annak, hogy a baloldali politika balra tartana.
Két, Japánra vonatkozó válságforgatókönyvet is felvázolt friss elemzésében a Bank of America-Merrill Lynch szakértői csapata arra az esetre, ha a kínai gazdaság lassulása fokozódna, mivel a két...