Budapest — Nagy az öröm Növényi Norbertéknél (57), ugyanis az egykori birkózó olimpikon párja végre megkapta kedvesétől az ajándék mellimplantátumokat.
Az EBESZ soros elnöke, Didier Burkhalter szerint a kiéleződött kelet-ukrajnai helyzet miatt veszélybe került az ukrán válság ügyében összehívott genfi külügyminiszteri találkozó, ahogy a májusra tervezett ukrán elnökválasztás megtartása is.
Átfogó intézkedéscsomagot léptetett életbe a kis- és középvállalkozói szektor finanszírozásának javítására a többségében állami tulajdonú Garantiqa Hitelgarancia Zrt.
Soha nem volt még olyan népszerűtlen a francia köztársasági elnök, mint jelenleg: Francois Hollande tetszési mutatója 18 százalékon áll, miközben a múlt héten kinevezett új kormányfő, Manuel Valls 58 százalékos népszerűségnek örvend - derül ki az Ifop közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet vasárnap ismertetett a Le Journal du dimanche című hetilap.
Három ember életét vesztette Kansas City egyik elővárosában, Overland Parkban vasárnap délután, miután egy fegyveres lövéseket adott le két zsidó közösségi intézményben.
A héten általunk követett monetáris politikai döntés nem lesz, viszont szerdán a Fed Bézs könyve olyan információkkal szolgál majd a gazdaságról, amit az amerikai jegybank is erősen figyelembe vesz...
A kínai jüanban (renminbi - RMB) végzett ügyletek elszámolását végző intézmény jöhet létre Frankfurtban és Londonban a kínai jegybank (PBOC) és a német, illetve a brit jegybank közelmúltban kötött megállapodásai szerint.
Tovább tombol a tűzvész a Chile középső részén fekvő Valparaiso városában, ahol vasárnap éjjelig több mint kétezer ház vált a lángok martalékává, és több mint tízezer embert kellett kitelepíteni.
A munka folytatására kapott egyértelmű felhatalmazást a Fidesz-KDNP - ezt Kocsis Máté mondta az eredmények értékelésekor. Az Együtt-PM pedig már csak arra vár, hogy a Nemzeti Választási Bizottság hivatalosan megállapítsa az országos listás eredményeket, azután azonnal a Kúriához fordulnak a töredékszavazatok számítása miatt. További információkért nézze meg az ATV összefoglalóját.
Talk-shownak nyilatkozott Michael Schumacher állapotáról menedzsere, Sabine Kehm. Azt mondta, az autóversenyző állapota kis előrelépéseket mutat, de ezek csak rövid pillanatok.
Rendkívül eltérő üzletpolitikákkal indították útnak nyugdíjbiztosítási termékeiket a hazai biztosítótársaságok: a kockázatkerülőknek akad hagyományos termék, míg a többség befektetéshez kötött (UL) biztosítást kínál. A termék "bármekkora" összegtől elérhető, ám a biztosítók szerint az átlagdíj az életbiztosítási díjszintek felett alakul.
Megvan az első ügyben a jogerős döntés arról, hogy az államnak vissza kell fizetnie a végkielégítésre kirótt 98 százalékos különadót. Így döntött a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, írja az Origo.
Itt a világ legnagyobb kábítószeres felmérésének eredménye. Kiderült például, hogy a szigorú drogtörvények miatt itthon sokan akkor sem fordulnak orvoshoz, amikor kellene.
Hamarosan lehet, hogy csak négy pénztár marad a nyugdíjkassza piacon, ahol újabb összeolvadás készül. A taglétszám az év végére 62 ezerre zsugorodott. A kasszák vagy emelik a tagdíjat vagy az anyacégek tartják működésben őket írja a Világgazdaság.
Átszervezés miatt, a tervek szerint, év végéig bezárja budapesti gyárát a Douwe Egberts Hungary Zrt. A döntést, ami 184 embert érinthet, a cég hozta nyilvánosságra.
Nem egyeztethető össze az uniós joggal az a magyar szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy évente legfeljebb 50 liter gyümölcspárlatot saját felhasználásra jövedékiadó-mentesen lehessen főzni, illetve főzetni – mondta ki múlt csütörtöki ítéletében az Európai Unió Bírósága.
A hallgatók betekintést nyerhetnek választott munkájukba, elismert szakemberek vezetésével. Ez a lényege az ELTE Karrierközpont Országos Példakép programjának.