Az elmúlt héten vidám szerdát tarthattunk, hiszen mindkét üzemanyag ára csökkent, amelyet követően a pénteki napon nem könyvelhettünk el változást a kutakon. Ezúttal azonban már kevésbé jó hírt kell közölnünk, ugyanis a benzin ára 3 forinttal emelkedik a hét közepétől kezdődően, míg a gázolajé stagnál.
Manapság a trendek azt diktálják a gyártóknak, hogy a lehető legtöbb szegmensben indítsanak valamilyen modellt, ám a túlságosan szélesre bővült paletta sem feltétlen jó megoldás, hiszen a számos különféle modell gyártása költséges és szervezésigényes. Épp ezért a PSA konszern szeretné optimalizálni a kínálatát, ami egyben radikális csökkenést is jelent.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 167,54 pontos, 0,93 százalékos csökkenéssel, 17 797,71 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
A jelek szerint nagyon keményen dolgozik a visszatérésért Robin van Persie, a Manchester United holland csillaga. Erről az általa megosztott Facebook-videó is tanúskodik.
Az idei első negyedévben majdnem 4 százalékkal nőtt a Citigroup pénzügyi szolgáltató nettó profitja a múlt év azonos időszakával összehasonlítva. A kereskedési és hitelezési ügyleteiből kevesebb bevétele volt a csoportnak, de ezt ellensúlyozta, hogy jóval kisebb veszteséget könyvelt el a nem teljesítő hitelei után.
Kockázatosabb céget vezetni az új Ptk. hatályba lépése óta: ha a vezető tisztségviselő mulasztása kárt okoz, cégével együtt ő is felelőssé válhat – teljes vagyonával. Közvetlenül ellene is indulhat per. A PBA Praeventio és a Szecskay Ügyvédi Iroda három módszert is javasol, amellyel csökkenthető a vállalatvezetői kockázat: a cég átvállalhatja a felelősséget, előzetesen szabályozni kell a…
Bélgyulladásban elpusztult a debreceni állatkert egyik fiatal zsiráf kancája, betegsége nem függ össze a lépfenefertőzéssel, amely néhány nappal korábban egy oroszlán pusztulását okozta - közölte az állatkert igazgatója hétfőn az MTI-vel.
A Donyecki körzetben több ukrajnai központú bank fiókja felfüggesztette a munkát hétfőn, míg az orosz bankok fiókjainak a működésében nem volt fennakadás.
A jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes szerint a biogazdálkodás eredményeként évtizedek alatt kialakult környezeti érték méltó az alkotmányos védelemre.
Franciaország és Németország közös felelősséget visel Európa sorsáért, az Európai Unió pedig csak akkor lehet erős, ha erős a francia-német barátság - mondta hétfőn Berlinben a francia kormányfő.
Öt és fél évről öt esztendőre csökkentették Ante Sapinának, a bochumi ügyészség által felderített nemzetközi labdarúgó-bundabotrány horvát fővádlottjának börtönbüntetését.
A legfrissebb felmérések szerint a tavalyi adatokhoz képest nőtt, a tíz évvel ezelőttiekhez képest azonban csökkent a halálos kimenetelű és a személyi sérüléses közúti közlekedési balesetek száma - közölte honlapján a rendőrség hétfőn.
Francois Hollande francia és Barack Obama amerikai elnök "ugyanazokat az aggodalmakat osztja" az elmúlt két napban Ukrajnában történt erőszakos cselekmények miatt - közölte hétfő este a francia elnöki hivatal. A két ország vezetője telefon egyeztetett az ukrajnai helyzetről.
Május 10-én ismét országosan meghirdeti a dolgozz otthonról napot a Microsoft és a Telenor. Az első, rugalmas munkavégzést hirdető kezdeményezéshez 2012-ben több mint 110 cég és közel háromezer munkavállaló csatlakozott, és a két szervező idén is erre buzdítja a magyarországi szervezeteket, cégeket, munkavállalókat - közölte a Telenor hétfőn az MTI-vel.
Az ukrán legfelsőbb bíróság hétfőn bűncselekmény hiányában lezárta az úgynevezett "gázügyet", amely miatt Julija Timosenkót korábban hét év börtönbüntetésre ítélték, s amelyből a volt kormányfő 2,5 évet töltött le.
Legalábbis állítólag ő szerepel ezen a felvételen a Coachella fesztiválon. Bár hátulról filmezik, de a Gawker szerint erős érv, hogy ugyanazon a napon a fesztiválon teljesen hasonló ruhában fényképezték le. Akármi is a helyzet, annyira ez úgysem menő, mint amit DiCaprio … Folytatás
Tervrajzok szivárogtak ki, amin állítólag azt látni, amit! Rengetegen lettek borzasztó izgatottak! Jelenleg úgy tudni, hogy még szeptemberben kijöhet a két, korábbinál nagyobb képernyőjű típus. (via BGR)
Az elmúlt kereskedési napok rossz teljesítménye után emelkedéssel indították a hetet az amerikai részvénypiacok: mindhárom vezető részvényindex pozitív tartományban mozog.Alábbhagyott a lendület 2014...
Irán a vezető földgázexportőrök közé kíván kerülni és hamarosan az európai piacon is megjelenhet - mondta a perzsa állam ipari minisztere egy hétfőn megjelent német lapinterjúban.
Minivitorlásán 87 nap alatt, egyedül szelte át az Atlanti-óceánt az osztrák Harald Sedlacek extrémsportoló, aki vasárnap a floridai Palm Beachnél ért partot - jelentette be csapata hétfőn.
Vizsgálatot indított az osztrák ügyészség Viktor Janukovics leváltott ukrán elnök közvetlen környezetéhez tartozó emberek ellen - közölte az igazságügyi minisztérium hétfőn az érintettek nevének és tisztségének megnevezése nélkül.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a jelek szerint nem veszi komolyan a nyugati szankciófenyegetéseket, Ukrajnával kapcsolatos taktikája azonban súlyos kockázatokkal jár - állapította meg a Királyi Külügyi...
2013-ban a repülőjegyeket és szállodafoglalást kínáló weboldalak többsége, 552 ellenőrzött honlapból 382 nem tartotta tiszteletben az Európai Unió fogyasztóvédelmi előírásait - közölte hétfőn az Európai Bizottság.
Újabb és újabb kelet-ukrajnai városokból érkezik hír az oroszbarát szeparatisták épületfoglalásairól, amely mögött a nyugati hatalmak hivatalosan is az oroszok szervezkedését gyanítják, de ezt...
Hiába fordultak egykori terjesztők és kiadók az Ab-hoz, a monopólium kiépítését már törvényi keret szabályozza, nincs mit tenni szerintük. Az egyik bíró különvéleménye szerint viszont kellett volna lépni.
Élőállat-bemutató, bárányhúsból készült magyar és nemzetközi élelmiszerek, főzőverseny, kézműves foglalkozások, népi játékok és egyéb programok várják a Húsvéti Bárányfesztivál vendégeit a Vajdahunyadvárban április 18. és 21. között.
Az ukrán központi bank hétfő esti bejelentése szerint 7,5 százalékról 14,5 százalékra emelte az overnight, azaz az egynapos hitelekre vonatkozó kamatot.
Több mint 76 ezer munkahelyet teremtene a zöld és egészséges közlekedésben és tízezer életet mentene meg évente, ha Európa nagyvárosai elérnék a dán főváros szintjét a kerékpározásban - erre a következtetésre jutott az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága (UNECE) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által hétfőn bemutatott új tanulmány.
Tizenhét indítványozó kérte a tankönyvpiacra vonatkozó egyes korábbi rendelkezések alaptörvény-ellenességének vizsgálatát és visszamenőleges hatályú megsemmisítését.
Az ABB megújuló energiaforrásokhoz, fenntartható közlekedéshez és energiahatékonysághoz kapcsolódó technológiai innovációs törekvése ideális együttműködő partnerré teszi a vállalatot a Solar Impulse számára, amely elsőként kívánja körberepülni a Földet napenergiával hajtott repülőgépe segítségével.