A reálkeresetek 6,8 százalékkal nőttek februárban a közfoglalkoztatás hatását kiszűrve, így folytatódik a 2013-ban elindult erőteljes reálbér-növekedés - hívta fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal pénteki jelentéséhez kapcsolódva a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Igen, mert autóval kényelmesebben és gyorsabban eljuthatunk úticélunkhoz, inni meg ilyenkor úgyis muszáj. Nem, mert közúti ellenőrzések sorozatával készül a rendőrség, szerte az országban. Vigyázzon a volánnál!
Megtudtuk, mennyit keres az átlagos magyar dolgozó - a bankok már megkezdték a számladíjak visszautalását, az ügyfeleknek - magyar címke került a lengyel tojásra - megvan, mi lesz az új kétharmad első dolga - Nézze meg itt >>
Durva dolgok derültek ki Harsányi Levente exeiről, akik közül az egyik pár héttel megismerkedésük után árulta el, hogy több felnőtt filmben is szerepelt korábban.
Durbincs helyett készítheted pisztránggal is. Előkészítési idő: 10 perc Sütési idő: 1 óra Hozzávalók 1,5 kiló halhoz: 1,5 kiló aranydurbincs (vagy rózsaszín durbincs, általában 2 hal) • 8 evőkanál zöldtea-levél • 1 kiló nagy szemű tengeri só • 1 citromfű • 10 centi friss gyömbér 1. Keverd össze a sót a tealevéllel. 2. A gyömbért reszeld le, a citromfüvet törd apróra, majd tedd a hal hasába.…
Idén Matthew Gentzkow nyerte a fiatal közgazdászoknak járó John Bates Clark Medált, amit egyben a Nobel-díj előszobájának is tartanak. A 38 éves kutató a média területét vizsgálja és többek között...
A kormány 2010-ben meghirdetett egy beszerzési tilalmat a minisztériumok számára, ehhez képest négy év alatt 160 milliárd forintot költöttek el – ezt Józsa István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A CIG Pannónia közzétette, hogy a mai nap 10 órára összehívott közgyűlésen a szavazásra jogosító részvényesek által megtestesített szavazatok több mint felét képviselő részvényes nem jelent meg, így...
A társaság hat éves történetében példátlan módon határozatképtelenség miatt nem sikerült megtartani a CIG Pannónia éves közgyűlését. Újrázás április 29-én, kedden lesz
Dél-Korea - Miközben folyamatosan keresik a 48 órával ezelőtt elsüllyedt komphajó eltűnt utasait, egyre több vád hangzik el a hajó legénységével szemben.
Tegnap megkeresett LinkedInen az egyik volt kollégám, aki éppen állást keres. Kinézett magának egy céget, ahová szeretne jelentkezni, és most információkat gyűjt róla. Vajon hogyan tudja eladni magát egy cég, és mennyire valós a kép, amit a marketing közvetít? Erről ír a HR Blogon OnlineHR.
A napokban visszatérhet Ukrajnába Viktor Janukovics, a Kijevben februárban megbuktatott ukrán államfő - olvasható a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap pénteki számában.
A Goal.com úgy értesült, hogy az Arsenalnál kitűzhetik célul Chris Smalling leigazolását. Arséne Wenger menedzser már jó ideje nagy kedvelője a játékának, és a nyáron lépéseket tehet a megszerzése érdekében.
Több, mint ötezer fős tömeg gyűlt össze, hogy tanúja legyen kétszarvasmarha , Ganga és Prakash házasságának az indiai Madya Pradeshben. Gangát természetesen szent tehénként tisztelik, így megadták a módját a ceremóniának: majdnem négymillió forintnyi indiai rúpiát költöttek a mulatságra.
Huszonnyolcra emelkedett a dél-koreai kompkatasztrófában hivatalosan is halottnak nyilvánítottak száma. Több mint 250 utast még mindig keresnek a búvárok a víz alá fordult hajótestben.
Néhány milliárd euró működőtőke a válság ellenére minden évben érkezik Magyarországra - látszólag. Valójában az országon csak keresztülutazó pénzek, illetve a banki feltőkésítések nélkül ennél jóval...
Felkérte Orbán Viktor miniszterelnök Fazekas Sándort, hogy a következő kormányban is ő legyen a vidékfejlesztési miniszter – értesült az agrarszektor.hu.
Április 20 -áig, vasárnap éjfélig fogadják a szervezők a középiskolások regisztrációját az idén április 24-én megtartandó Lányok Napjára. A közel háromezer vállalkozó kedvű diáklányra országosan 70 program vár 43 hazai és nemzetközi vállalatnál, 10 egyetemen és 5 kutatóintézetben.
A Növekedési Hitelprogramban májustól egy év helyett 3 évre növekszik a forgóeszközhitel maximális futamideje, és a beruházási hitelek lehívásának végső határideje is fél évvel kitolódik. A K&H által is javasolt módosításokra egyértelműen nagy igény van a cégek részéről, így a már folyamatban lévő hiteligényléseknél arra számítunk, hogy a vállalkozások kivárnak, hogy az új követelmények…
Nem érintette a Mount Everesten pénteken lezúdult lavina a hegy tibeti (kínai) oldalát, amelynek alaptáborában van a Klein Dávid hegymászó vezette SPAR Everest Expedíció is.
Klaas-Jan Huntelaart szeretné megtartani a Schalke 04, a holland csatár azonban úgy véli, nincs még itt az ideje annak, hogy tárgyaljanak egymással szerződésének meghosszabbításáról.
Elmaradt az elemzői várakozásoktól a Google negyedéves bevétele. Az internetes óriáscég mellett az IBM gyorsjelentése is csalódást okozott a befektetőknek.