BUDAPEST - Egy hónapon át aranyéletet élt VV Laci (41) miután kijött a villából! A sármos negyvenesnek sosem kellett hosszú heteken át pedáloznia egy nőnél, ha meg akarta szerezni a kiszemeltjét. Ám az örökifjúként becézett Laci saját bevallása szerint maga is meglepődött, mennyire tapadtak rá a csajok, nem sokkal azután, hogy kiszabadult a luxusbörtönből, ő pedig kihasználta népszerűségét.
Kilencven hazai és határon túli pincészet több mint 160 borán keresztül ad átfogó képet a legelterjedtebb magyar kékszőlőfajtáról a Kékfrankos Most! kóstoló a Winelovers csoport szervezésében április 30-án a budapesti New York Palotában.
Budapest - Ittas vezetéssel gyanúsította meg és kihallgatta a rendőrség Oszter Sándort (65), a február tizenegyedikei MOM Park mélygarázsában való csalinkázása miatt – tudta meg a Blikk. A színművész azonban továbbra is tagadja, hogy ittasan vezetett volna, ezért panaszt tett.
A szolnoki Szlankó Zoltánnal együtt elindult Nepál fővárosából, Katmanduból és a 8516 méter magas Lhoce felé tart az a nemzetközi hegymászócsapat, amely a napokban vízumproblémák miatt eredeti tervét, a 8027 méteres Sisapangma főcsúcsának megmászását feladva a világ 4. legmagasabb hegycsúcsának északi gerincét tűztek ki új céljául.
Az elmaradott orosz falvak hosszú távú fejlesztését szolgáló állami program kidolgozására tett javaslatot az orosz államfő az államtanács és az elsőbbséget élvező országos programok megvalósítását felügyelő elnöki testület hétfői ülésén.
William Shakespeare, a világirodalom egyik legnagyobb drámaírója négyszázötven éve, 1564. április 23-án született az angliai Stratford-upon-Avonban. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:
Noha a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény 2010. január 1-jétől tartalmazza azt a szabályt, hogy az igénylő azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi nyugdíjat számára megállapítják, biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban nem állhat, ennek ellenére a mai napig akad, akinek e jogosultsági feltétel teljesítése problémát okoz. A következőkben az ezzel kapcsolatos…
Magyarul légy alapos - legalábbis ezt tanácsolja az egyik alapkezelő munkatársa. A bankbetétekben már sokan nem bíznak az alacsony kamat miatt. Milliárdokat vettek ki, és fektettek be különféle alapokba. Az Aegon Alapkezelőnél arra számítanak, hogy a folyamat idén is folytatódni fog, bár nem lesz akkora a beáramlás, mint az elmúlt másfél évben volt. A Fed ugyan közbeszólhat, de nem lesz derült…
Ma délután 4 óráig kell leadni a májusi európai parlamenti választáson az induláshoz szükséges legalább 20 ezer érvényes ajánlást. Tucatnyi szervezet folytat még aláírásgyűjtést országszerte azért, hogy felkerülhessen a szavazólapra.
Összegyűjtöttük azokat a hidakat szerte a világból, melyek a legkülönlegesebb építészeti megoldások felhasználásával készültek, minden időjárási és földrajzi viszontagságot (és sokszor a...
Nem kevesebb a tétje a májusi európai parlamenti választásoknak, minthogy vereségi spirálba kerül-e a baloldal, vagy kiderül, hogy az MSZP, az Együtt–PM, vagy a DK közül melyik párt szervezheti újjá a demokratikus ellenzéket. Az optimisták az 1994-es Fidesz talpra állásra és újrapozícionálására, míg a pesszimisták a lengyel baloldal sorsára emlékeznek. A Hetek cikke.
Gyilkosságnak nevezte a dél-koreai elnök azt, ahogy a balesetet szenvedett komp személyzete viselkedett. Közben újabb holttestet találtak, így már 64 halottja van a balesetnek. A koreai hajó kapitánya egyébként négy éve még a hajózás biztonságáról szóló filmben szerepelt.
A kínai közösségi média csaknem 3300 fiókját, online fórumát törölték a hatóságok a pornográf internetes tartalmak ellen kezdett országos fellépésük során - jelentette az állami internet-felügyelet közlésére hivatkozva a kínai sajtó kedden.
A Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni szankciók lehetőségét sem zárta ki az ukrán válsággal kapcsolatban az amerikai külügyminisztérium. A tárca szóvivőjének szavaiból azonban kiderült: a közeljövőben nem várható ilyen lépés az Egyesült Államok részéről.
Helyreállt a vasúti közlekedés a Budapest-Vác-Szob vonalon, miután Vác és Verőce között megjavították a hajnali órákban meghibásodott jelző- és biztosítóberendezést - közölte a Mávinform.
Száz fölé emelkedett a múlt heti dél-koreai kompbaleset halálos áldozatainak hivatalos száma az ázsiai ország parti őrségének keddi tájékoztatása szerint.
A negyedik körös trafikpályázat 127 nyertese közül 18 település nyertes pályázója nem írta alá a 20 évre szóló szerződést, így továbbra is akadnak olyan települések, ahol nemzeti dohánybolt és kijelölt árus nincsen - írja a keddi Világgazdaság.
Két embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt Budapesten, a XIV. kerületi Erzsébet királyné útjáról hétfőn éjjel - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Többnapos egyházi eseménysorozat készíti elő XXIII. János és II. János Pál néhai pápák április 27-i szentté avatását a Vatikánban és Rómában a hívők és a sajtó számára.
Száz fölé emelkedett a múlt heti dél-koreai kompbaleset halálos áldozatainak hivatalos száma az ázsiai ország parti őrségének keddi tájékoztatása szerint.
Kifosztották Welsz Tamás irodáját - írja a Blikk. A lap információi szerint nagyjából egy héttel ezelőtt valaki vagy valakik feltörték az irodát. A hvg.hu szerint tévesek az információk.
Az orosz Gazprom Nyefty szerbiai leányvállalata révén 50 százalékos részesedést szerez a magyarországi RAG Kiha Kft.-ben - erről döntött az állami kőolajcég igazgatótanácsa pénteken.
A jövőben szankcionálhatják az elrontott, vagy hibásan leadott képviselői vagyonnyilatkozatokat, akár anyagi felelősségük is lehet ebben az érintetteknek - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) átlagosan 3 százalékos, a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) bruttó 7500 forintos alapbéremelést hajt végre április elsejétől a szakszervezetekkel kötött megállapodás szerint.