Lényegesen közeledtek az álláspontok a Kaszpi-tenger megosztásáról - tájékoztatott Szergej Lavrov a térség külügyminisztereinek moszkvai tanácskozásáról kedden
Makrogazdasági fronton piacmozgató adat nem látott napvilágot kedden, a befektetői hangulat alapvetően azért volt optimista ezen a napon, mert a vállalati gyorsjelentések közül több mérvadó is jobb...
Olga és András ma ismét találkoztak az ATV stúdiójában, de ahelyett, hogy mindketten fegyvert rántottak volna, képesek negyed órán át beszélgetni az LMP-ről és az EP-választásokról. Még utalás sem volt a múltkori balhéra.
Az arany árfolyama az utóbbi napokban rendre csökkent, a keddi kereskedésben a júniusi határidős árfolyam 7,4 dolláros leértékelődést követően 1281,1 dolláron állapodott meg unciánként. Szakértők...
Madrid – Főhet a feje José Mourinhónak (51). A londoni Chelsea futballcsapatának portugál trénere létfontosságú mérkőzések előtt áll az elkövetkezendő napokban és a jelek szerint elveszítette a világ egyik legjobb kapusát.
Az oroszok több mint fele, azaz 51 százaléka úgy gondolja, hogy Vlagyimir Iljics Lenin, a Szovjetunió alapítója pozitív szerepet játszott az ország történelmében, s ez az eredmény 11 százalékkal magasabb, mint 2006-ban - olvasható egy kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásban
Tizenegy, a dél-koreai kompbalesetben elhunyt diákot és egy tengerészt temettek el kedden a hozzátartozók, miközben további részletek derültek ki a baleset körülményeiről.
Lényegesen közeledtek az álláspontok a Kaszpi-tenger megosztásáról - tájékoztatott Szergej Lavrov a térség külügyminisztereinek moszkvai tanácskozásáról kedden.
A 19 éves, bizalomgerjesztő kishölgyet húsvét hétfőn tartóztatták le Tennessee államban, mivel egy közúti ellenőrzés során kiderült, hogy nem érvényes a jogosítványa. Az őrszobán aztán kiderült, hogy a tinédzsernek egy töltött pisztoly van a vaginájában.
Nem született gól a Bajnokok Ligája első elődöntőjének odavágóján, amelyen a Chelsea fontos alapembereit veszítette a visszavágó előtt, amelyet 90 percen át kivédekezett az Atlético Madrid otthonában.
Áprilisban tovább folytatódott a GKI-Erste konjunktúra-index értékének másfél éve tartó, látványos emelkedése: a GKI által az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint összességében több mint másfél évtizede voltak ilyen kedvezőek a várakozások.
Németországban minden hetedik percben meghal egy ember az alkohol-, vagy az alkohol- és dohányfogyasztás következményei miatt, a dohányzás miatt pedig évente százezren halnak meg egy felmérés szerint, amely kimutatta, hogy a lakosság fejenként átlagosan több mint 130 liter szeszesitalt fogyaszt évente, amivel Németország a világelsők közé tartozik.
Az Európába menő orosz földgáz mennyiségének növeléséről tárgyalt Bécsben Alekszej Miller, a Gazprom elnöke - jelentette a Prime orosz gazdasági hírportál kedden.
Debrecen – Állati segítőkész Risztov Éva (28). A londoni olimpián 10 kilométeren aranyérmet szerző hosszútávúszó rajong a kutyákért, azonban otthonában nem tarthat kedvenceket, ezért a szabadidejében szokott foglalkozni velük egy általa támogatott menhelyen.
Budapest - Alaposan felöntött a garatra Zsófika (20) és Aurelio (23) a családi látogatás alkalmával, aminek meg is lett az eredménye: a lányok nagy rajongója ugyanis finoman kikezdett Zsófi húgával,
Egyesült Államok - Hatszor próbálták elrabolni, majd miután nagy nehezen sikerrel jártak, legalább ennyiszer igyekeztek az életét is kioltani Marc Schillernek.
Továbbra is ártatlannak mondja magát a rendőrség belső elhárításának vezetője, akit azzal vádolnak, hogy kirabolta a görcsönyi takarékszövetkezetet még 2010-ben. Első fokon hat és fél év börtönt kapott, de az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a védelem enyhítésért fellebbezett. Ma a várakozásokkal ellentétben a bíró nem hozott ítéletet, mert a rendőr állítólagos alibijét le akarják…
Budapest – Egy akrobatikus mozdulat közben megsérült Eszményi Viktória (62) bordája. Az énekesnő, aki szünet nélkül gyakorol a Szombat Esti Láz A nagy félrelépés negyedik adására – ahol már nemcsak táncpartnerével, Cseh–Szakál Tiborral fog táncolni, hanem férjével, Heilig Gáborral (64) is – megsérült, nehezen kap levegőt.
A biztonságpolitikai szakértő szerint törvényileg sem lehetséges ilyet tenni a tanúvédelmi program keretében, ki sem tudnák így hallgatni és csak a filmekben lehet ennyire rövid idő alatt egy ilyen eltüntetést megszervezni.
Csekély összegű - de minimis - támogatást igényelhetnek a cukorrépa-termelők, a vissza nem térítendő támogatáshoz a kérelmeket ez év május 31-éig postán kell benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz - közölte az MVH az MTI-vel.
A NATO történetében először idén harci delfinek és oroszlánfókák is részt vesznek a katonai szövetség és Ukrajna közös hadgyakorlatán a Fekete-tengeren - közölte az amerikai haditengerészet.
Újabb borzasztó felvételek kerültek nyilvánosságra Szíriából, ezúttal két, tíz nappal ezelőtti gáztámadásról. Ahogy a korábbi alkalmakkor is, a kormány és a felkelők most is egymást vádolják a gáz bevetésével. A polgárháború sújtotta országban közben június 3-ára kiírták az elnökválasztást. A nyugati hatalmak több képviselője ezt a demokrácia paródiájának nevezte. Figyelem, a riportban méregtől…
Budapest - Bár kettő évig terjedő szabadságvesztést is kaphat, ha beigazolódik, hogy ittas állapotban közforgalom elől el nem zárt magánúton vezetett, Oszter Sándort (65) szemmel láthatóan nem különösebben viselte meg, hogy országos botrányt kavart a február 11-i MOM Park-beli csalinkázásával.
Budapest - Újabb verekedéssel ért véget VV Cristofel (20) és egykori kedvese, Vivien szerelme! Előbb a ValóVilág 5.-ben feltűnt Cristofel kezdett el dulakodni, majd őt hagyták helyben Vivien ismerősei.
Eladja XVIII. századi kastélyát Catherine Deneuve; a 70 éves francia filmsztár tulajdonában lévő Primard-birtokot 3,9 millió euróért (1,2 milliárd forint) kínálják.