Leégett, majd elsüllyedt a Dunaföldvár nevű, magyar zászló alatt közlekedő folyami hajó a romániai Duna-Fekete-tenger Csatornán szombaton, a fedélzetén lévő öt magyar és két román tengerész nem sérült meg - közölte az Agerpres hírügynökség.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke szerint a választópolgároknak vasárnap a tiltott kampányzóna területén - így a szavazóhelyiségekben - is joguk van nyíltan felvállalni pártszimpátiájukat, de a tiltott területen belül aktív kampánytevékenységet nem folytathat senki.
A fejlett gazdaságokban kialakult szociális egyenlőtlenség és a kínai gazdasági növekedési ütem lassulásának nemzetközi hatása támasztja a legnagyobb gazdasági kihívásokat az idén - állapítja meg a PwC üzleti tanácsadó és könyvvizsgáló vállalat 2014 áprilisi Global Economy Watch elemzésében.
Elképesztően nagy gólt eresztett meg a svéd Elfsborg játékosa, Johann Larsson a Hacken elleni bajnoki mérkőzésen, amely bomba védhetetlenül csapódott a felső sarokba, amelyet a kapus is csak nézni tudott.
A Nemzeti Választási Iroda elnöke, Pálffy Ilona mesélte el, hogy Pécsen több mint 400 átjelentkezést nem vezettek át péntek délután, ezért az egész országban vissza kellett tartani a névjegyzék lezárását. Éjfélre sikerült megoldani a hibát. Ezért, mint Pálffy mondta, “ több helyi … Folytatás
A kötöttfogásúak 98 kilogrammos kategóriájában szereplő Kiss Balázs a negyeddöntőben kikapott francia ellenfelétől, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet a Vantaában zajló birkózó Eb szombati versenynapján.
A Detroit Red Wings hazai pályán 3-2-re legyőzte a sereghajtó Buffalo Sabres együttesét az NHL pénteki játéknapján, így közelebb került ahhoz, hogy sorozatban 23. alkalommal is bejusson a rájátszásba.
Felállították az idei rangsort, azt vizsgálták, melyik Közép-Kelet-Európa legjobb munkahelye. Az egyik kategóriában magyar cég lett az első, de másik magyar cég is bekerült a top 10-be. A felmérés során kiderült, hogy Magyarország az első a dolgozói elkötelezettségben.
Gyakorlatilag nincs esély a behatolásra a Nemzeti Választási Iroda informatikai rendszerébe - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Pálffy Ilona elmondta: minden aktuális elérhető védelmet beiktattak a rendszerve a programozók.
Hét beregi településen kezdik el a csapadékvíz-elvezető hálózat építését és korszerűsítését, a több mint egymilliárd forintos összköltségű, teljes egészében uniós támogatást élvező beruházás alapkövét Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár helyezte el pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jándon.
Az utolsó 24 órában több mint 30 ezren jelentkeztek át másik településre, az utolsó két órában tízpercenként 3-4 ezer átjelentkezési kérelem érkezett be online a választási irodához - mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője szombaton Budapesten.
Az új választási törvény 2011-es elfogadása óta először szavazunk az új választási rendszer szerint. Megmaradt a vegyes választási rendszer (vagyis többségi és arányos alapon is számolják a...
A Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) nincs hatásköre arra, hogy vizsgálja a lakcímlétesítésekkel kapcsolatos esetleges szabálytalanságokat - mondta Patyi András, a testület elnöke szombaton a Nemzeti Választási Központban tartott sajtótájékoztatón.
A négyes metróvonal március végi átadásának egyetlen szépséghibája az, hogy a metróállomások mellett nem nyitottak-terveztek P+R autóparkolókat. Így a munkába járók nem tudják reggel letenni autójukat az őrzött parkolókban, hogy aztán tömegközlekedéssel folytatják útjukat.
Nem mondhatnánk, hogy nagy a szimpátia a Marseille szurkolói felől José Anigo vezetőedző felé, aki először bemutatott a csapat ultráinak, majd a hüvelykujját emelte feléjük Jordan Ayew góljánál.
Egy Tango nevű Labrador tanúskodik egy francia bíróságon a gazdájának meggyilkolásával kapcsolatos perben. Egy 27 éves férfit baseball ütővel vertek agyon, a kutyája vele volt a támadásnál. A bíróságon most a vádlottnak fenyegetően kellett ráznia egy baseball ütőt a kutya … Folytatás
A második helyen kiemelt szerb Ana Ivanovics három játszmában legyőzte a hatodikként rangsorolt szlovák Magdalena Rybarikovát a Monterreyben zajló tenisztorna negyeddöntőjében.
"Ez a választás a szabadságról szól" - jelentette ki a vasárnapi országgyűlési voksolásról Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere szombaton, pártja kampányzáró nagygyűlésén.
Megrázó adatok kerülhetnek nyilvánosságra a CIA vallatási módszereiről. Az Egyesült Államok Szenátusának hírszerzési bizottsága hónapokon át vizsgálta, pontosan hogyan bírták beszédre a fogvatartottakat az ügynökség emberei. A CIA szerint a jelentés tévedésekre alapozva rossz következtetésekre jut, készítői pedig felhatalmazás nélkül gyűjtöttek információkat. Részletek a videóban.
Magyarország — Vasárnap van az utolsó lehetőség arra, hogy próbára tegyék szerencséjüket a Blixxszel. A 20 éves Blikk ünnepi játékán ön is wellnesspihenést, LG okostelefont, Frosch tisztítócsomagot, Spar-, C&A-, Müller- és MediaMarkt-utalványt, valamint akár 100 ezer forintot is nyerhet, ha játszik lapunkkal!
A Manchester City a papírformát érvényesítve simán, 4-1-re legyőzte a Southampton együttesét az angol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának szombati nyitónérkőzésén.
Jelenleg is tart a 10 386 szavazóköri névjegyzékek nyomtatása szerte az országban - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szombati, a Nemzeti Választási Központban tartott sajtótájékoztatóján
Az európaiak csak az uniós integráció révén állhatnak helyt a globális versenyben, ezért meg kell erősíteni az Európai Uniót (EU) és növelni kell versenyképességét - emelte ki Angela Merkel német kancellár, a konzervatív CDU elnöke a párt szombati berlini kongresszusán, amelyen elfogadták az európai parlamenti választásra készített programot.
A VII. kerületi önkormányzat váratlanul építési területté nyilvánította, kordonokkal és konténerekkel rekesztette el a Madách tér azon felének túlnyomó részét, ahova az Együtt-PM már hetekkel korábban bejelentette, majd nyilvánosan is meghirdette eredményváró eseményét a választás napjára, vasárnapra - közölte az Együtt-PM szombaton az MTI-vel. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a közterület…
Továbbra is a hagyományos játékok a legnépszerűbbek Magyarországon, szemben a videojátékokkal - állapította meg a játékimportőr Formatex Kft. felmérése.