Csökkenhet a CHF/HUF árfolyama, örülhetnek a devizahitelesek. Az orosz-ukrán válság enyhülésének hatása és több makrogazdasági tényező is a svájci frankba fektetők arányának csökkenését hozta, a menekülődevizaként aposztrofált eszköz szerepe lecsökkent, a forint erősödik.
Debrecen — Több ezer ember előtt mondott beszédet Debrecenben a Református Nagytemplom előtt Orbán Viktor (50) tegnap délután, ahol ismét a választók bizalmát kérte.
Rendben zajlott a nap első felében az országgyűlési választás az amerikai magyar külképviseleteken. Több mint 120 ezren jelentkeztek át másik választókerületbe, több ezren hagyták ezt a határidő előtti utolsó órákra. A legtöbb panaszra a szavazókörök 150 méteres körzetén belüli szabálytalanságok miatt számít a Nemzeti Választási Bizottság elnöke.
Kamion szerelőcsarnokot épít a kocsordi Kádár Sped Fuvarozási, Szállítmányozási és Szolgáltató Kft. az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával - közölte a cég tulajdonos ügyvezetője az MTI-vel.
Útra keltek Afrikából az első fecskerajok, amelyek április második felétől érkeznek majd haza, itthoni költésükhöz a feltételek megteremtése mindinkább emberi gondoskodást is igényel - mondta el Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ornitológusa.
"Az ellentmondást nem tűrő kormányfő nagy valószínűséggel a harmadik ciklusát fogja megkezdeni a vasárnapi választások után" - írja a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lap Orbán Viktor nem visel el vereséget című írásában. A szerző kiemeli: a 2010-es választási siker Orbán számára "személyes győzelem" volt. De az ekkor tartott "populista" választási beszédének ígéretei hamar köddé váltak.…
Ismét régi fényében mutatkozott az idén gyengélkedő Manchester United a Premier League szombati játéknapján, miután 4-0-ra legyőzték a Newcastle United csapatát.
Édesipari gyártóüzemet épít a Fruitbonbon Kft. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beregsurányban, a mintegy 500 millió forint értékű beruházás alapkövét pénteken tették le a beregi község határában.
A Chelsea hazai környezetben 3-0-ra legyőzte a Stoke City együttesét az angol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának szombati játéknapján, ezzel a tabella élére ugrott.
Az európaiak csak az uniós integráció révén állhatnak helyt a globális versenyben, ezért meg kell erősíteni az Európai Uniót (EU) és növelni kell versenyképességét - emelte ki Angela Merkel német kancellár, a konzervatív CDU elnöke a párt szombati berlini kongresszusán, amelyen elfogadták az európai parlamenti választásra készített programot
A címvédő FC Barcelona hazai pályán kissé nehézkesen ugyan, de 3-1-re legyőzte a sereghajtó Real Betist szombaton a spanyol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában.
Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője úgy fogalmazott, "dolgoznak azon", hogy ha szükséges, az EU rövid időn belül intézkedéseket tudjon hozni Moszkvával szemben
A góllövőlista éllovasát, az aranylabdás Cristiano Ronaldót nélkülöző Real Madrid négy góllal nyert a Real Sociedad vendégeként szombaton a spanyol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában.
Az Orbán Viktor miniszterelnök vezette Fidesz nagyarányú - akár kétharmados többséget is eredményező - győzelmét valószínűsítette a The Wall Street Journal című amerikai politikai-üzleti napilap online kiadása.
De legalább is gondolja végig alaposan, hogy elmegy-e. Mára befejeztük az adást, de holnap reggel folytatjuk. Király kolléga ébred önökkel, délután pedig itt lesz mindenki. Illetve a pártrendezvények helyszínén. Sajnos nem mindenhova engednek be. Lesz majd élő választási műsor este héttől. … Folytatás
Az új választási törvény 2011-es elfogadása óta először szavazunk az új választási rendszer szerint. Megmaradt a vegyes választási rendszer (vagyis többségi és arányos alapon is számolják a...
Budapest – Legalább félmillió forintos kár keletkezett a Szusza Ferenc stadionban, ahol az újpesti focidrukkerek igencsak nehezen viselték, hogy kedvenceik a péntek esti bajnoki derbin 2-1-es vereséget szenvedtek az ősi rivális ferencvárosiaktól.
A kedvezőtlen demográfiai tendenciák Európában mindenhol komoly kihívást jelentenek a nyugdíj-ellátásban. Az egyéni öngondoskodás hiányában a társadalmi ellátórendszerek néhány évtizeden belül komoly kihívásokkal szembesülhetnek, így a nyugdíjbiztosítások elterjedése egyszerre szolgálja az állam és a fogyasztók érdekeit, mivel hozzájárul a nyugdíjjövedelmek kiegészítéséhez és ezáltal csökkenti a…
Budapest — Kétszer is visszament áldozatához, de egyszer sem tudott szexuálisan kielégülni Gy. Attila (33), aki egy hónappal ezelőtt halálra szurkált egy prostituáltat.
Budapest — Négyen köszöntek rá, amíg interjúnk készült, és mindenkihez volt pár jó szava. A Kispál és a Borz, majd a Kiscsillag énekes-szövegírójaként ismertté vált Lovasi András a frankhiteléről éppoly készségesen beszélt, mint arról, hogy mit szeretne tíz év múlva csinálni.
Leányfalu — Herpai Sándornak van egy értékes dobfelszerelése, amit a fia kezdeményezésére, és a körzeti megbízott közreműködésével helyeztünk el a Fortuna üdülőben – újságolta a polgármester Nyíri Csaba, amikor február elején annak jártunk utána, Leányfalu mit tud tenni az egyre súlyosbodó mentális problémával küzdő dobos érdekében.
Egérinvázió miatt bezárták a New York-i közegészségügyi hatóságok a francia Dominique Anselnek a cronut nevű süteménye révén híressé vált pékségét a nagyváros SoHo nevű felkapott negyedében.
A színész a minap vonult be a David Letterman-show stúdiójába, hogy felvegyék az esti szórakoztató műsor legújabb adását. Előtte azonban megállt az épület előtt várakozó tömeggel szemben, és rajongóinak autogramot osztogatott.