Budapest - Az ének iskolája első évadának győztese, Farkas Zsolti (14) nem panaszkodhat: egyetlen fellépésért vagy Az élet show-jában való egyetlen forgatási napért annyi gázsit kap, mint apukája havi fizetése!
Orbán szerint a Fidesz-KDNP olyan átütő erejű győzelmet aratott, amelynek jelentőségét ma még fel sem lehet mérni. Bajnai elismerte a kudarcot, de szerinte még szépíthetnek. Úgy látja, hétfőtől az a fő feladat, hogy vonzó ajánlatot tudjanak adni a választóknak. Vona szerint a célját nem tudta elérni a Jobbik, mert az elmúlt 24 évet nem tudta lezárni. Nézze újra a tegnap esti beszédeket.
Budapest — Kristóf Sándor – ezt a nevet szánták kisfiuknak B.-né Ágnesék (29). Ám az asszonynak és férjének, Sándornak a babavárás örömteli hónapjai után a legkegyetlenebb tragédia jutott osztályrészül, ami szülőkkel csak történhet: babájuk, két héttel a tervezett szülés előtt, meghalt az asszony méhében.
Budapest - Hosszú, két hónapig tartó szenvedés után vasárnap délelőtt 11 órakor elhunyt Kovács Erzsi (†85). Az örökzöld slágerek legidősebb királynőjét a rettegett gyilkos kór ragadta el: tüdőrákja volt.
Harsány - Ha valakit szíven szúrnak verekedés közben, azt bajosan lehet önvédelemnek tekinteni. Ha a támadó még a haláltusáját vívó áldozata fenekébe is belevágja a kését, az végképp messze áll a jogos önvédelemtől.
Tilos dohányozni, parfümöt és mobiltelefont használni mindazoknak, akik az első, hiperérzékenyek számára épített zürichi lakóházban laknak vagy oda látogatnak.
Amerika kapitány legyőzte Noét az észak-amerikai mozikban a hétvégén: a szuperhős második kalandjára 96,2 millió dollárért (21,4 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők.
Jelentősen megnőtt a Tibetbe látogató turisták száma az év első negyedében, a helyi idegenforgalmi hivatal szerint ez a kulturális kínálat bővülésének is köszönhető.
Szinten maradt a háztartások egy főre jutó fogyasztásának reálértéke 2013-ban, havi átlagban folyó áron mintegy 67 ezer forintot, az előző évinél 1,8 százalékkal, mintegy 1170 forinttal költöttek többet a háztartások - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című friss kiadványában.
Indiában hétfőn kezdetét veszi a világtörténelem eddigi legnagyobb parlamenti választása, amelynek során több mint egy hónapon át 814 millió embert várnak az urnákhoz. A közvélemény-kutatások szerint a maratoni voksolás véget fog vetni az ázsiai országot az 1947-ben kivívott függetlensége óta eltelt idő nagy részében irányító párt, az Indiai Nemzeti Kongresszus (INK) uralmának.