2014. május 15. csütörtök

máj. 15
22:18
Egy depresszió elleni szer lassíthatja az Alzheimer-kór kialakulását (Infostart)
Egy depresszió elleni gyógyszer lassíthatja az Alzheimer-kór kialakulását. A vényre kapható szer csökkentheti annak a fehérjének a termelődését, melyet a gyógyíthatatlan betegség fellépésével hoznak általában összefüggésbe - derült ki egy amerikai kutatásból, melyet egereken és egészséges emberek részvételével végeztek.
máj. 15
22:18
Levelet küldött az európai országok vezetőinek Putyin (Gondola)
Június 1-től Oroszország csak annyi földgázt szállít Ukrajnának, amennyit a szomszédos ország előre kifizet - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök az európai országok vezetőinek küldött levelében, amelyet csütörtökön a Kreml sajtószolgálata ismertetett
máj. 15
22:20
Az elhízás növelheti a mellrák okozta halálozás kockázatát (Infostart)
Az elhízás és a menopauza előtti mellrák egy gyakori változata okozta halálozás kockázatának növekedése között találtak összefüggést brit kutatók.
máj. 15
22:20
"A gazdaság kirobbanó formában, de az inflációval foglalkozni kell" (Gondola)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az alacsony inflációval összefüggésben úgy vélte, hogy az MNB-nek még lehet mozgástere a kamatcsökkentésre.
máj. 15
22:24
Hetek óta nem volt ilyen rossz napja az amerikai tőzsdének (Portfolio)
A néhány napja látott csúcsdöntések után ma mélyrepülésbe kezdtek az amerikai indexek, látszólag különösebben drámai hír nélkül. Sok makroadat érkezett ma, de ezek inkább vegyes üzenetet hordoztak és...
máj. 15
22:27
Júniustól az európai térségbe irányuló orosz gázszállítás is megszűnhet, ha Ukrajna nem fizet (ProfitLine)
Vlagyimir Putyin orosz elnök több európai országot, köztük Szlovákiát is tájékoztatta arról, hogy amennyiben Ukrajna nem fog fizetni az orosz gázért, június elsejétől "nem lesz" orosz gázszállítás az európai térségbe sem - számolt be a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség Robert Fico szlovák kormányfő csütörtökön Pozsonyban újságírók előtt tett kijelentését idézve.
máj. 15
22:36
Gyermektábor medverezervátumában? (Infostart)
Gyermekeknek szánt indiántábor létesítését tervezik Európa legnagyobb medverezervátumának a működtetői az erdélyi Zernyesten.
máj. 15
22:38
Vádat emeltek a hajó kapitánya és a személyzet három tagja ellen (Infostart)
Gondatlanságból elkövetett emberölés címén emeltek vádat csütörtökön az egy hónapja elsüllyedt dél-koreai komphajó kapitánya és a legénység három tagja ellen.
máj. 15
22:42
Éjszakára sem csitul a vihar: 20 ezren maradtak áram nélkül (Pénzcentrum)
1300 riasztás érkezett a tűzoltókhoz a viharos időjárás szerdai kezdete óta....
máj. 15
22:42
VB 2014: Falcao hatvanszázalékos állapotban van (Agroinform)
A Tigris január végén sérült meg, bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag. Talán játszhat a vébén.
máj. 15
22:44
UEFA: BL-indulást érhet az Európa Liga trófeája (Agroinform)
Így szeretné emelni a második számú kupasorozat rangját az Európai Labdarúgó Szövetség.
máj. 15
22:54
Ennyiért kelt el a Holdat is megjárt mikrofilmbiblia (Infostart)
Hetvenötezer dollárért (közel 17 millió forintért) kelt el egy szerdai dallasi árverésen egy 4x4 centiméteres mikrofilmbiblia, amely a Holdat is megjárta.
máj. 15
22:54
Erdő Péter a Vatikánban tanácskozott (Gondola)
Vatikáni megbeszéléseken vett részt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, a családról szóló októberi püspöki szinódus főrelátora
máj. 15
22:54
Gera Angliában keres magának új csapatot (Blikk)
máj. 15
23:00
Sztrájkra készülnek az olasz vasutasok (Alternatív Energia)
Aki lemond az utazásról, visszakapja a jegy árát.
máj. 15
23:00
A kelet-európai bankszektor folytatta felzárkózását (ProfitLine)
A kelet-európai bankszektor 2013-ban folytatta a felzárkózást az eurózónás bankszektorhoz a Raiffeisen Bank International (RBI) és a Raiffeisen Centrobank (RCB) közös elemzése szerint.
máj. 15
23:00
Ettől fájhat Varga Mihály feje (Portfolio)
Varga Mihály csütörtök este a Hír TV-nek nyilatkozott a vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adatról és a legutóbbi inflációs számokról. Szerinte a gazdaság kirobbanó formába került, a költségvetés...
máj. 15
23:02
Egyedi eleganciájú Bár a West End Business Center legfelső emeletén (ProfitLine)
Létrejöhet-e exkluzív, modern szépségű bár egy irodaépületben, közösségépítés céljából? A West End Business Center legfelső emeletén található, felújított, különleges hangulatú belső teret szemlélve, a válasz határozott igen.
máj. 15
23:12
Ezért imádkoznak egy kígyóhoz Kambodzsában (Infostart)
Miután állítólag egy óriáskígyó árulta el a nyertes lottószámokat egy kambodzsai férfinak, több száz falusi imádkozik a szerencsehozó hüllőhöz.
máj. 15
23:30
Ennyiért kelt el a világ legnagyobb tökéletes kék gyémántja (Infostart)
Rendkívül magas, de nem rekordáron, 23,79 millió dollárért (5,28 milliárd forintért) kelt el a Christie's aukciósház szerda esti genfi ékszerárverésén a világ legnagyobb tökéletes csiszolt kék gyémántja, egy színét és tisztaságát tekintve páratlan drágakő.
máj. 15
23:36
Római tenisztorna: Nadal és Djokovics szetthátrányból nyert, Wawrinka kiesett (Agroinform)
Bajba került a címvédő Nadal, és Djokovics is, de mindketten megoldották, Wawrinka viszont búcsúzott a római tornától.
máj. 15
23:48
Ez növelheti a földrengésveszélyt Kaliforniában (Infostart)
A túl sok talajvíz kiemelése, a földek öntözése növeli a kisebb földrengések veszélyét Kaliforniában - állapította meg egy új kutatás.
máj. 15
23:48
Bukástól tart a ferencvárosi Jenner (Blikk)

2014. május 16. péntek

máj. 16
0:12
Merkel nemet mond a katonai lépésekre (Portfolio)
Harcok bontakoztak ki a kelet-ukrajnai Kramatorszk környékén az ukrán biztonsági erők és a szakadárok között. Csütörtökön egy rejtett bázist semmisítettek meg az ukránok. Közben zajlik Pozsonyban...
máj. 16
0:24
A tévézés világrekordját próbálják felállítani Hollandiában (Infostart)
A tévénézés rekordját igyekeznek megdönteni öten Hollandiában: ehhez csaknem négy napon át kell éjjel-nappal a képernyőre meredniük.
máj. 16
1:00
Csomagtartóban is ember volt (Blikk)
máj. 16
1:54
Nyolc évet kaphat a bugyirabló (Blikk)
máj. 16
3:42
Zaklatótól retteg Kevin Spacey (Blikk)
máj. 16
4:06
Stadionok helyett lakásokat! (Alternatív Energia)
Vb-ellenes tüntetések Sao Paulóban és Rióban.
máj. 16
4:30
Milliókért kínálják Kádár utolsó leveleit (Blikk)
Budapest — Igazi történelmi ritkaságok kerülnek kalapács alá szombaton a fővárosban. Egy antikvárium Kádár Jánosnak (†77), az MSZMP első titkárának, később főtitkárának két levelét árverezi el.
máj. 16
4:30
Sztrájkra készülnek az olasz vasutasok, késések várhatók (ProfitLine)
Huszonnégy órás sztrájkra készülnek az olasz vasutasok május 15-én 21.00 órától. Az olasz vasúthálózaton vonatkimaradásokra, járatrövidülésekre és késésekre kell számítani - közölte a Mávinform csütörtökön az MTI-vel az olasz vasúttól kapott tájékoztatás alapján.
máj. 16
4:36
Alig hagytak valamit a raktárban a tolvaj zsaruk (Blikk)
Budapest — Minden mozdítható dolgot elvittek a BRFK XIX. kerületi Rendőrkapitányság bűnjelraktárából azok a rendőrök, akiket lopással gyanúsítanak a hatóságok.
máj. 16
4:40
Négyszer lőtte hasba a terhes nőt (Blikk)
Magyarbánhegyes — Szabályos mészárlást rendezett T. Lajos (47), amikor rálőtt volt élettársára, annak szerelmére, volt anyósára és élettársára. Ketten J. Csaba (†34) és M.-né G. Irén (†49) azonnal meghaltak. Két ember életéért, a terhes M. Adriennéért (27) és R. Józseféért (60) még küzdenek az orvosok.
máj. 16
4:54
Adócsalás a vád a bajnoknő ellen (Blikk)
máj. 16
4:57
Vártnál jobb OTP-eredmény ukrán kérdőjelekkel (Privátbankár)
Az elemzői várakozásokkal szemben nyereségesre hozta a negyedévet az OTP Bankcsoport, amely 5,864 milliárd forintos profitadatról jelentett. Ugyanakkor Ukrajnával kapcsolatban profit warningnak is beillő figyelmeztetés található a vezetői összefoglalóban
máj. 16
5:00
Fotó: kétszer harapott a fehér cápa: itt az eredmény (ATV)
Sikerült elúsznia a ragadozó mellett, visszamászni a szörfdeszkára és kijutni a partra.
máj. 16
5:06
Kiábrándult Charlotte-ból Simon (Blikk)
BUDAPEST — Végleg véget ért a ValóVilág 6. fura szerelmespárjának románca! Simon (26) rájött, hogy Charlotte (26) túl nagyvilági hozzá, a lány pedig nem tudta megbocsátani neki, hogy előbb ország-világ előtt megkérte a kezét, majd meggondolta magát.
máj. 16
5:12
Napellenzővel szerelik fel az "autóolvasztó" londoni felhőkarcolót (Infostart)
Napellenzővel látják el azt a londoni felhőkarcolót, amely tavaly arról lett híres, hogy a Nap sugarait visszatükrözve "megolvasztotta" a közelében parkoló gépkocsikat.
máj. 16
5:18
Az oroszok már a Jobbikban vannak? (Alternatív Energia)
A Fidesz eddig kímélte Vona Gábort és pártját.
máj. 16
5:18
12 Fradi-stadion: mennyibe kerülne az orvosok helyzetének rendezése (ATV)
Európai szintű béreket és kiszámíthatóságot akarnak az egészségügyi érdekvédők.
máj. 16
5:20
Nyugdíjcsökkentés jöhet (Alternatív Energia)
Néhány év múlva akár a már meglévő ellátások színvonalának mérséklésére is szükség lehet.
máj. 16
5:22
Nem adják fel a tiltakozást (Alternatív Energia)
Folytatódik a Szabadság tériek demonstráció-sorozata a botrányos emlékmű ellen.
máj. 16
5:24
Erő helyett ésszel kell politizálni az unióban (Alternatív Energia)
Az országnak barátokra, szövetségesekre van szüksége az Európai Unión belül.
máj. 16
5:24
Találd ki, melyik az igazi Liptai! (Blikk)
Budapest — Elképesztő a hasonlóság! A Megasztár negyedik szériájának döntőse, Ambrus Rita (35) megszólalásig hasonlít Liptai Claudiára (40).
máj. 16
5:26
Csöpögő perontetők (Alternatív Energia)
A villamosvágány vízelvezetésének hatékonyságát az esős idő már felmérte - a vizsgán nem ment át.
máj. 16
5:28
Új Ptk.: lehetőség csak a moratórium (Alternatív Energia)
máj. 16
5:30
Nő az igény a biciklisbarát irodák iránt (Infostart)
Jelenleg a budapesti irodaházak 18 százaléka biciklisbarát, az újonnan épülő irodaházaknál ez már elvárás - közölte közös felmérésének eredményét a Laurus Irodaházak és a Robertson Hungary ingatlantanácsadó az MTI-vel csütörtökön.
máj. 16
5:36
Strauss-Kahn még ma is népszerű (Alternatív Energia)
Film készült a volt francia miniszterelnökről.
máj. 16
5:36
Így nyúlják le az 1 százalékodat, jól gondold meg kinek adod (Pénzcentrum)
Közeledik a határidő, így kerüld el, hogy rossz kezekbe kerüljön a pénzed....
máj. 16
5:38
Nem áll le a rezsiverkli (Alternatív Energia)
Már egész Európában megszabná a közüzemi díjakat a Orbán-kormány.

Keresés