Mára 12 megyére, míg szombatra az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Holnapra a Dél-Dunántúlon már másodfokú figyelmeztetés van érvényben.
Kezelést igénylő zavar a mértéktelenül folytatott szerencsejáték. Fontos cél, hogy a beteg önmaga vegye kézbe a gyógyulása-felépülése fölötti irányítást. Ebben is támogatást nyújt a Nyírő Gyula Kórház-OPAI Addiktológia Osztály Minnesota Részlege. Tremkó Mariann klinikai és addiktológiai szakpszichológussal, a Minnesota Részleg vezetőjével beszélgettünk.
A választási vereség arra világított rá, hogy az érzelmi politizálást kell előtérbe helyezni az értelmi politizálással szemben – erről Mesterházy Attila beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Hetvennyolc ember megsérült egy szöuli metróbalesetben, de súlyos sérültje nincs az ütközésnek - közölte a helyi sajtóval a dél-koreai főváros mentőszolgálatának egy tisztségviselője.
Nem látunk gyakran olyan kiállításokat, mint amilyen előfordult a Juventus-Benfica labdarúgó Európa Liga-elődöntőn, amikor kiállították a két csapat délszláv játékosait, Mirko Vucsinicset és Lazar Markovicsot.
Több mint 100 ember sérült meg. A Yonhap dél-koreai hírügynökség azt írta, hogy az egyik metró utolérte a másikat a szöuli 2-es vonalon. Az egyik metró kisiklott, ezért az utasoknak ki kellett sétálni az alagútból. Néhány sérültet kórházba kellett vinni.
A két évvel ezelőtt újraindított Pókember-franchise második része elmarad az előző trilógia középső darabjától, de még így is a jobb képregényfilmek közé tartozik, főleg Dane DeHaannak köszönhetően.
Május 3-án és 4-én számos kulturális rendezvénnyel várja a kerület a látogatókat többek között a Fő téren, a Szentlélek téren, a Zichy-kastély udvarán, a Kubuci kertben és a Hajógyár utcában is.
Könnyűzenei díjat kapott hazánk egyik legnépszerűbb pop-rock zenekara, a Hooligans. A Magyar Könnyűzenéért Díjat kilencedik alkalommal osztja ki a VIVA vezetősége az évtizedes pályamunkáért június 11-én a Comet-gálán.
Fölöslegesen nyitottak ki tegnap a strandok, egyelőre csak a legelszántabb fürdőzők érkeztek meg. A margitszigeti Palatinuson elsőként olyan pár váltott belépőt, akik negyven éve járnak ide. A strandkirálynak, Pali bácsinak már fizetnie sem kell.
Az ukrán hadsereg nagyszabású hadműveletet indított péntek hajnalban az oroszbarát szakadár fegyveresek által ellenőrzött, kelet-ukrajnai Szlovjanszkban, és egy ukrán szakértő szerint visszafoglalta a város nagy részét.
Országszerte folytatódnak a szervezett egészségügyi szűrések, miután sikerrel zárt a szűrés éjszakája elnevezésű program. Szócska Miklós szakállamtitkár elmondta, hogy júliusban szűrőbusz indul a Velencei-tótól, és eljut a Balatonhoz is, augusztus 20-ától pedig négy napig a fővárosban a Kopaszi-gáton várják a szűrésre jelentkezőket.
Tegnapi összeállításunkban nem akartunk ünneprontók lenni. Ezzel magyarázható, hogy elvágtuk az Európai Unióról alkotott, túlnyomórészt derűlátó vélemények füzérét a csatlakozás napjánál, 2004. május 1-nél. Most azt dokumentáljuk, hogy a magyar politikai elit tagjai miként gondolkodtak az Unióról, amióta beléptünk a tagjai közé.
Kuala Lumpurtól kezdve Athénon át Párizsig, világszerte tízezrek vonultak utcára a május 1-jei demonstrációkon, hogy több jogot követeljenek a munkavállalóknak. Moszkvában viszont inkább a Krím-félsziget annektálását és Vlagyimir Putyin elnököt éltették. Isztambulban pedig reggel óta tartanak a kormányellenes tüntetések, és zavargások. Részletek a videóban.
Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben és sorban a tizenegyedik hónapja emelkedett a feldolgozóipari aktivitás az Egyesült Államokban - közölte csütörtökön az amerikai Institute for Supply Management gazdaságstatisztikai intézet.
Még nem erősítette meg a két klub, de Angliában már mérget is vennének rá, Diego Costa 32 millió font ellenében eligazol az Atlético Madridtól és aláír a Chelsea-hez.
Kisebb hullámvölgybe került Böde Dániel, a ferencvárosi szurkolók egyik nagy kedvence. De Busai Attila személyében tökéletes helyettest talált a posztjára Thomas Doll vezetőedző.
Oroszország azt követeli az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettől (EBESZ), hogy tegyen lépéseket a kijevi kormány által Kelet-Ukrajnában indított "megtorló műveletek" leállítása érdekében - közölte pénteken Bécsben Andrej Kelin, Oroszország állandó EBESZ-képviselője.
Az Atalanta ellen ünnepelheti 30. - hivatalos - olasz bajnoki címét az Európa Liga elődöntőjében csütörtökön elbukó Juventus labdarúgócsapata, amely hétfő este lép pályára hazai környezetben a bergamói együttes ellen.
A Sínai-félszigeten két öngyilkos akcióban egy egyiptomi katona meghalt, kilenc megsebesült, Kairóban pokolgép robbant egy bírósági épület közelében, itt két rendőr vesztette életét pénteken.
Nemrégiben arról jelenthettünk, hogy a sportautók mércéjének számító Nürburgring Nordschleifén a Seat Leon elsőkerekes modellként 8 perc alatti időre volt képes, amivel a valaha gyártott leggyorsabb elsőkerékhajtású autónak járó, nem hivatalos címet érdemelhette ki. Ennek hatására azonban a korábbi csúcstartó Renault haragra gerjedt, s új erővel próbál ismét rekordot futni.
Többszöri kikosarazás ellenére az amerikai Pfizer gyógyszergyártó nem hagyott fel a próbálkozással, és pénteken újabb felvásárlási ajánlattal környékezte meg az Astra Zeneca brit gyógyszeripari csoportot.
Még egy hétig, május 9-én 16 óráig kérhetik a Magyarországon lakóhellyel rendelkező, nem magyar állampolgárságú európai uniós polgárok, hogy vegyék fel őket a május 25-ei európai parlamenti (EP) választás névjegyzékébe.
Azonnali fegyverletételre, valamennyi túsz szabadon engedésére, az elfoglalt közigazgatási épületek elhagyására és a rendbontás beszüntetésére szólította fel a kelet-ukrajnai fegyveres szakadárokat pénteken Arszen Avakov ukrán belügyminiszter.
Becslések szerint mintegy öt-hatszáz fős tömeg gyűlt össze szerdán kora este a pozsonyi Vármegyeház téren azon a tüntetésen, amelyet a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil ernyőszervezet hirdetett meg a 2006-ban Nyitrán megvert egykori diáklány mellett.
Izrael északi részén egy parazita megtámadta a fügekaktuszokat, amelyeknek megmentésére szabadon engedtek százötvenezer azokat felfaló katicabogarat - írta csütörtökön a Háárec című izraeli lap.