2014. május 5. hétfő

máj. 5
7:51
Új elnököt választ a Magyar Tudományos Akadémia (Infostart)
Ma kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 185. közgyűlése, amelyen megválasztják a testület új elnökét és tisztségviselőit. Emellett díjakat is átadnak, valamint beszámolók hangzanak el a köztestület elmúlt évi tevékenységéről és javaslatot tesznek a szervezet jövő évi költségvetési irányelveire is.
máj. 5
7:51
Személyi kérdésekről egyeztetnek a parlamenti pártok (Infostart)
Az Országgyűlés keddi alakuló ülése előtt személyi kérdésekről egyeztetnek a frakciót alakító pártok képviselői ma délután. Reggel Áder János köztársasági elnök hivatalában fogadja Orbán Viktort, az országgyűlési választáson győztes Fidesz-KDNP-pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét.
máj. 5
7:51
Kövér kisfiú szenvedései - A magyarok is holland filmdrámára szavaztak (Alternatív Energia)
A holland dráma nyerte az európai Fiatal Közönség Díjat.
máj. 5
7:51
Máris gond van az átadott villamosszakaszon! (Portfolio)
Vasárnap jelentették be, hogy hétfőtől ismét jár az 1-es villamos az Árpád-hídon. Az utazóközönség sokáig nem élvezhette az átadott szakaszt, 8 óra előtt ugyanis pótlóbuszok jártak az Árpád-híd...
máj. 5
7:51
Diákok tízezrei kezdik meg a magyar nyelv és irodalom érettségit (Pénzcentrum)
Ma reggel nyolc órakor a magyar nyelv és irodalom és a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgákkal kezdődnek meg a tavaszi érettségik. Az idei matúrán összesen közel 118 ezer diák ad majd számot tudásáról....
máj. 5
7:51
"Bárhol is vannak a lányok, ki fogjuk szabadítani őket" (ATV)
„Bárhol is vannak ezek a lányok, ki fogjuk szabadítani őket”- nyilatkozta vasárnap a több mint 200 elrabolt iskolásról Nigéria elnöke.
máj. 5
7:53
Nem erősödik a forint (Alternatív Energia)
Egy euró 1,3875 dollárt ért hétfő reggel.
máj. 5
8:03
Az OMV-Gazprom megállapodás és az európai energiapolitika (ProfitLine)
Miközben az Európai Bizottság az Ukrajna körüli válság láttán megsokszorozta felhívásait, hogy Európai igyekezzék függetleníteni magát az orosz energiaforrásoktól, az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat - a múlt héten - megállapodott az orosz Gazprommal abban, hogy a régóta tervezett Déli Áramlat gázvezeték végül is Bulgárián, Szerbián és Magyarországon át a Bécs melletti európai…
máj. 5
8:03
Videó: Real Madrid-szurkoló provokálta a népet a Camp Nouban (Sport365)
Kedvenc csapata mezében látogatott ki egy Real Madrid-szurkoló a Barcelona-Getafe mérkőzésre, hogy felbőszíthesse a katalánokat. A rendezők mielőtt tettlegességig fajult volna a dolog kivezették a provokátort.
máj. 5
8:05
Mit vegyünk most a tőzsdén? OTP, MOL, Mtelekom, Richter? (ProfitLine)
Az elmúlt héten tovább csökkent a forgalom a Budapesti Értéktőzsdén, és az árak is mérséklődtek, főként a nemzetközi hatások miatt. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a háromnapos kereskedési héten 0,78 százalékkal, 136,88 ponttal esett, szerdán 17 434,53 ponton zárt. A heti forgalom 17,20 milliárd forint volt, az előző heti 22,55 milliárd forint után, amikor a kereskedés négy…
máj. 5
8:09
Az ellenzéki jelölt nyerte a panamai választást (Infostart)
Az ellenzék jelöltje, Juan Carlos Varela alelnök nyerte a Panamában vasárnap tartott elnökválasztást - jelentette be a szavazást felügyelő testület vezetője, Erasmo Pinilla a voksok több mint 60 százalékának megszámolását követően.
máj. 5
8:09
Máris gond volt az átadott villamosszakaszon! (Portfolio)
Vasárnap jelentette be a BKK, hogy hétfőtől ismét jár az 1-es villamos az Árpád-hídon. Az utazóközönség azonban már hétfő reggel kellemetlenséggel találkozhatott, fél 8 körül ugyanis pótlóbuszok...
máj. 5
8:09
Hatalmas sorok a BKK-pénztáraknál hétfő reggel + fotók (Pénzcentrum)
Igaza lett a BKK-nak: tényleg sokan állnak sorban az első májusi munkanapon....
máj. 5
8:09
Női kézilabda BL: A győriek a hálót szaggatták, más a székeket - Final Four szubjektív (Agroinform)
Magabiztos győri sikert és a tökéletes rendezésre némi árnyékot vető podgoricai rendbontást hozott a Final Four döntője.
máj. 5
8:11
Egyre csúnyábban néz ki az orosz gazdaság (Portfolio)
Az orosz feldolgozóipar már a hatodik egymást követő hónapban zsugorodott áprilisban a HSBC befektetési bankcsoport hétfőn közölt beszerzésimenedzser-indexe (PMI) alapján. Közben Kelet-Ukrajnában...
máj. 5
8:15
Fontos adat jön ma a lakáspiacról (Privátbankár)
A lakásépítések 2014 első negyedévi teljesítményét teszi közzé ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 5
8:17
Van, aki ráfizethet a korán jött GYES-re és családi pótlékra (Privátbankár)
Nem várt kellemetlenséggel járhat a családtámogatások kiutalásának múlt heti előrehozása: bár a családok számára így könnyebb volt az négynapos hétvége, a banki ügyfelek egy része ugyanakkor májusban nem tudja teljesíteni a kedvezményes számlavezetéshez elvárt feltételeket.
máj. 5
8:19
Újabb visszahívás az autóipari óriásnál - van, aki perel (Privátbankár)
Idén már többször kellett autókat visszahívnia a General Motorsnak, most újabb hibát fedeztek fel.
máj. 5
8:27
A kínai feldolgozóipari teljesítménymutató negyedik hónapja csökkent (Infostart)
Áprilisban már a negyedik egymást követő hónapban esett a kínai feldolgozóipar teljesítménye az HSBC brit nagybank fölmérése szerint, de a visszaesés szerényen mérséklődött, ami azt jelzi, hogy kezd stabilizálódni az ázsiai ország gazdasága.
máj. 5
8:27
Máris baj van az átadott villamos-szakasszal (Alternatív Energia)
Az utasok már ma reggel kellemetlenséggel találkozhattak az 1-es villamos vonalán.
máj. 5
8:27
A kompetencia nem hazudik (HR Portál)
Sokan ismerik a szakmában azt a gyomorgörcshöz hasonló érzést, mikor egy új kolléga kerül a céghez...vajon jól döntöttünk? ...beválik? ...rá tudjuk bízni 100 százalékig a munkát? ...itt marad? Megérte? Teljesen természetes, ha van némi izgalom, hiszen a puding próbája az evés...ám lehet, hogy tudnánk ennél magabiztosabbak is lenni?
máj. 5
8:27
Máris gond volt az átadott villamosszakaszon! (2.) (Portfolio)
Vasárnap jelentette be a BKK, hogy hétfőtől ismét jár az 1-es villamos az Árpád-hídon. Az utazóközönség azonban már hétfő reggel kellemetlenséggel találkozhatott, fél 8 körül ugyanis pótlóbuszok...
máj. 5
8:27
Eltűnt utasszállító: az al-Kaida állhat a rejtély mögött (ATV)
Az al-Kaida terrorszervezet állhat a maláj gép eltűnése mögött – írja az Independent. A brit lap szerint tizenegy, 22 és 25 év közötti terroristát tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük van a gép eltűnéséhez.
máj. 5
8:33
Magas vízállás, erős szél - kicsapott a Balaton medréből (Privátbankár)
Ismét megnyitották a Sió-zsilipet és megkezdték a Balaton apasztását, amelynek vízszintje vasárnap az "üzemi maximumot" 19 centiméterrel túllépve 129 centiméteren állt.
máj. 5
8:36
Mutatósan kezdte az évet a magyar gazdaság (ProfitLine)
A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint az év eleji kedvező növekedési és inflációs adatok nagyrészt átmeneti tényezőknek köszönhetők, ugyanakkor az év egészében a gazdasági valamivel dinamikusabb, az áremelkedés alacsonyabb lehet a GKI által korábban vártnál.
máj. 5
8:36
LOL: mint az agyament, úgy nézett ki a Benfica edzője csapata meccsén - Fotó! (Sport365)
A Benfica vezetőedzője, Jorge Jesús különleges módját választotta a bajnoki cím megünneplésére: haját vörösre festve a Benfica emblémáit arcára festve jelent meg a soros ligameccsen.
máj. 5
8:45
Nem emelnek vádat a Sinn Féin elnöke ellen (Gondola)
Vádemelés nélkül szabadon engedték vasárnap a legnagyobb észak-írországi katolikus párt, a Sinn Féin elnökét, akit szerdán vettek őrizetbe egy több mint négy évtizeddel ezelőtti gyilkossági ügyben
máj. 5
8:45
Győzi már nem kell a TV2-nek? (Alternatív Energia)
A showman múlt héten megjelenő lemezén engedély nélkül használta fel a csatorna Édes élet-logóját.
máj. 5
8:45
Újabb gyenge kínai adat bizonytalanítja el a befektetőket (Portfolio)
Az előző héten közzétett várt feletti amerikai munkaerőpiaci adatok ellenére estek a tengerentúli indexek a pénteki kereskedésben. Bár az ázsiai tőzsdék közül ma a japán és a dél-koreai piacokon sem...
máj. 5
8:45
Ilyen sorok vannak a BKK-pénztáraknál hétfő reggel + fotók (Pénzcentrum)
Úgy tűnik, igaza lett a BKK-nak: tényleg sokan állnak sorban az első májusi munkanapon....
máj. 5
8:45
Rezesová-per: elhalasztották a tárgyalást (ATV)
A vádlott betegsége miatt elhalasztották a másodfokú tárgyalást a Budapest Környéki Törvényszéken hétfő reggel abban a büntetőperben, amelyben Eva Varholíková Rezesová ellen négy halálos áldozatot okozó ittas járművezetés a vád.
máj. 5
8:47
Politikai káosz Líbiában (Gondola)
Érvénytelennek nyilvánította Ahmed Majtík üzletember vasárnapi, meglehetősen kaotikus kormányfővé választását Ezzedin al-Avámi, a líbiai parlament első helyettese vasárnap késő este, annak ellenére, hogy az új miniszterelnök már le is tette a hivatali esküt
máj. 5
8:47
Mi történik? - Rendőrök zárták le Citadellához vezető utat (Alternatív Energia)
A zárást hétfő estig feloldhatják.
máj. 5
8:47
Még egy pofon a piacnak Kínából - Gyengélkedik a feldolgozóipar (Portfolio)
A HSBC áprilisra vonatkozó kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) még az előzetes közlésnél is gyengébb lett. A felülvizsgált statisztikák szerint pusztán 48,1 pontot mutat az index,...
máj. 5
8:47
Támogatott szakma lehet a gyermekhospice-ellátás (Pénzcentrum)
A hazai gyermekhospice-ellátás bekerülhet a finanszírozott szakmák közé, és normatív támogatást kaphat....
máj. 5
8:49
Megkezdte adását az új görög közszolgálati televízió (Gondola)
Megkezdte adását vasárnap az új görög közszolgálati televízió, amelynek elődjét nagy felháborodást kiváltó módon számolta fel tavaly az athéni kormány, gazdaságossági okokra hivatkozva
máj. 5
8:51
Előkerült hatmilliárd forint - így lehet tisztára mosni a pénzt (Privátbankár)
Már több mint hatmilliárd forintnyi, korábban az adózás alól kivont összeget legalizáltak három hónap alatt Magyarországon a Stabilitási Megtakarítási Számla (SMSZ) segítségével - írta a Népszava.
máj. 5
8:51
Erős földrengés Tokió közelében (Gondola)
Halálos áldozatokról nem érkezett hír, és szökőárriadót sem kellett elrendelni, a sajtó 17 könnyebb sérültről számolt be
máj. 5
8:53
Ismét nyitva a Sió-zsilip (Gondola)
Ismét megnyitották a Sió-zsilipet és megkezdték a Balaton apasztását, amelynek vízszintje vasárnap az "üzemi maximumot" 19 centiméterrel túllépve 129 centiméteren állt
máj. 5
8:54
GKI: az üzleti szférában várhatóan nőnek a terhek (Adózóna)
A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint az év eleji kedvező növekedési és inflációs adatok nagyrészt átmeneti tényezőknek köszönhetők, ugyanakkor az év egészében a gazdasági növekedés valamivel dinamikusabb, az áremelkedés alacsonyabb lehet a GKI által korábban vártnál.
máj. 5
8:54
Munkahelyi stressz - A pszichiáter válaszol (WebBeteg)
A testvérem új munkahelyen kezdett el dolgozni, ahol a munkaköre nem kis stresszel jár. Amúgy is hajlamos arra, hogy könnyen felidegesítse magát, már fogyott is néhány kilót. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
máj. 5
9:03
Így öntött ki a viharos Balaton - videó (Infostart)
A hétvégi időjárás miatt Balatonfenyvesnél a tó elöntötte a partszakasz egyes részeit. A Balaton vízszintje vasárnap az "üzemi maximumot" 19 centiméterrel túllépve 129 centiméteren állt.
máj. 5
9:03
Gyengébben kezd a forint a borús hangulatban (Portfolio)
Az ukrán válság terebélyesedése és a vártnál gyengébb ma hajnali kínai makroadat együttesen méréskelten borongós hangulatot okoz hétfő reggel a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, ez pedig a forintnak...
máj. 5
9:03
100 ezer néző előtt halt szörnyet a 77 éves pilóta (ATV)
A pilóta több mint 60 éve repült.
máj. 5
9:03
Nemzetközi foci: Ramos, Reus vagy Courtois - ki volt április legjobbja? (Agroinform)
Szokásunkhoz híven ebben a hónapban is szétnéztünk az európai topligákban.
máj. 5
9:05
Megkezdődtek a kisajátítások a Citadellánál (Infostart)
Több tucat rendőr zárta le hétfőn reggel a fővárosi Citadellához vezető utat, a hvg.hu információi szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő próbálja kisajátítani a területet.
máj. 5
9:09
Tovább gyengélkedik a kínai feldolgozóipar (ProfitLine)
Áprilisban is folytatódott a kínai feldolgozóipari aktivitás zsugorodása a Markit Economics ma közzétett felmérése alapján.
máj. 5
9:09
Fotó: ez lesz a MU kezdőcsapata a következő szezonban? (Sport365)
Érdekes összeállítást közölt le a brit Daily Mail című lap weboldala, amely tudni véli: hogyan fog felállni a következő szezon során a Manchester United labdarúgócsapata.
máj. 5
9:11
Mínuszban nyitott Európa (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,56 pontos emelkedéssel, 17 445,09 ponton nyitott hétfőn. A szerdai záró értékéhez képest 0,06 százalékkal erősödött.
máj. 5
9:21
KSH: tovább nőtt a kereskedelmi többlet (Infostart)
Az év első két hónapjában 3,9 százalékkal nőtt az export és 1,6 százalékkal az import a múlt év azonos időszakához képest, a külkereskedelmi mérlegtöbblet 321 millió euróval 1,242 milliárd euróra emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn a részletes adatok alapján az MTI-vel.

Keresés