Először adott érdemi interjút Abdel-Fattah asz-Szíszi korábbi védelmi miniszter, jelenleg elnökjelölt a közelgő választások előtt. A CBC és az ONTV egyiptomi magán-televíziók kétrészes interjút sugároztak vele, melyben beszélt vallási meggyőződéséről, a Muzulmán Testvériségről, valamint arról, hogy azért indul a választásokon, mert az „országot kívülről és belülről is támadják.”
Kevesebb, mint két hónap van hátra, s ha minden marad így, akkor július 1-jén hatályba lépnek az áfatörvényben azok a változások, amelyek az időszakos elszámolás alá eső ügyletek sajátos teljesítés-meghatározását érintik. A következőkben, a felkészülést segítendő, két ötletet adunk közre, amelyek tompíthatják a változás káros hatásait.
Letartóztatási parancsot adtak ki Salvadorban kedden Francisco Flores Pérez volt államfő ellen, akit korrupciós bűncselekményekkel, köztük sikkasztással vádolnak.
Egészségi okok miatt lemondott a BBC elnöke, Chris Patten az azonnali hatályú döntés előzményeként komoly szívműtéten esett át. A kedd éjszaka közzétett nyilatkozatából kiderül, hogy április 27-én mellkasi fájdalmakkal kórházba szállították, és másnap hajtották végre a sebészeti beavatkozást.
Többszörösére nőhet az első gyermek születésekor járó anyasági támogatás összege - mondta Révész Máriusz a Magyar Nemzetnek. A Pénzcentrum.hu összeállításában arról lehet olvasni, hogy akár 200 forintból is jól lakhat egy család.
Hamarosan megnyílik a lehetőség a befektetők számára, hogy kivegyék részüket a kínai internetes sikersztorikból. Az e-kereskedelmi óriás, az Alibaba közzétette az elsődleges részvénykibocsátáshoz...
Ma reggel a történelem közép- és emelt szintű érettségikkel folytatódnak az írásbelik. Az Oktatási Hivatal közlése szerint középszinten 1275 helyszínen 77 777 diák, emelt szinten 124 helyszínen 6320 tanuló ad számot tudásáról....
Már több nagy áfacsalás felgöngyölítésében is segítették a hatóság munkáját az elektronikus útdíjrendszer adatai, amelyek felhasználására egy tavalyi jogszabály-módosítás ad felhatalmazást az adóhatóságnak.
Újra eladói nyomás alá kerültek az amerikai részvénypiacok, főképp a technológiai szektor, amely a Twitter vezetésével esett nagyot. Negatív piaci reakciót váltott ki az AIG biztosító negyedéves gyorsjelentése is, amelyet még a hétfői piaczárás után tettek közzé.
A Markit Economics és a HSBC felmérése szerint továbbra is bővülést mutat a kínai szolgáltatóipari aktivitás, azonban annak mértéke csökkent áprilisban márciushoz képest.
Újra előkerült a demográfiai program néhány eleme, most úgy tűnik, hogy a legújabb elképzelések szerint ötszörösére, 300 ezer forintra nő ennek keretében az első gyermek születésekor járó anyasági...
A nemzetgazdasági tárca vezetője a fejlesztési miniszter egyetértésével koncessziós szerződést kötött a Las Vegas Casino Kft. képviselőjével összesen öt, budapesti illetve Pest megyei, az Aranybonusz 2000 Kft. képviselőjével egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetésére.
Ukrajna saját erejéből nem tudja megoldani az oroszokkal szemben kialakult konfliktust - mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutató Központjának vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Tálas Péter szerint a május 25-i elnökválasztással legitimmé válthat az ukrán hatalom.
Idén is felmérték, hogy az egyes EU-tagállamok adófizetői az év melyik hónapjáig dolgoznak az államnak, és mikortól saját zsebre. A magyarok még mindig azok közé tartoznak, akik a leghosszabb ideig dolgoznak az állam kontójára.
Erős negyedéves számokat tett ma közzé a Telenor-csoport, a norvég vállalat bevételei tovább nőttek, ami elsősorban az ázsiai piacoknak köszönhető. A vállalat menedzsmentje továbbra is bizakodó, az...
Bár Egyiptomnak még mindig vannak térségei, amelyekbe a Külügyminisztérium nem javasolja az utazást, az utazási irodák 30-40 százalékos növekedést tapasztalnak a foglalásokban, a magyar utasok által legkeresettebb Sarm-es-Sejk, Hurghada és Dahab környéke biztonságosnak tekinthető....
A Policy Agenda által 2010 óta, vagyis már negyedik éve számított Gazdasági Fejlődés Index ( GFI ) 2014. I. negyedévében 1,0 azaz - az index előző év harmadik negyedévi visszaesése és a negyedik negyedévi stagnálása után - nagyon enyhe pozitív irányú elmozdulást jelez, de ez még mindig a régóta várt növekedés bizonytalanságát jelzi.
Kimaradtál az elmúlt évek részvénypiaci szárnyalásából, vagy épp benne csücsülsz hosszú ideje és nem tudod, hogy mi tévő légy? Akkor a Portfolio.hu következő befektetői klubját neked találtuk ki! Öt...
Részben a vállalati szektorból érkezett hírek miatt a tegnapi kereskedésben újra az eladók voltak többségben az amerikai piacokon, különösen a technológiai részvények teljesítettek gyengén. Az...
Az egy évvel korábbi 98 millió eurós veszteség után 200 millió eurós nettó nyereséget ért el az első negyedévben a Commerzbank, így is elmaradva az elemzők által várt 231 millió eurótól. A...
Az Alfa Romeo, a Maserati és a Jeep márkákra építi fel a Fiat Chrysler konszern növekedési stratégiáját, amelytől azt reméli, hogy öt év alatt a globális nagyságrendű autógyártók közé emelkedik.
Bár már 36. évét tapossa, továbbra is elképesztő dolgokat művel a pályán a futsal koronázatlan királya, Falcao. A brazil zseni a Sorocaba legutóbbi meccsén megalázó dolgokat művelt a védőkkel, majd rúgott egy szenzációs ollózós gólt.
Már megint egy romló üzleti aktivitásra utaló adat érkezett Kínából: a HSBC szolgáltatói szektorra vonatkozó beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 51,4 pontra esett vissza áprilisban. Tovább lassul a...
Kiegészítették a képviselői esküjüket a DK tagjai az Országgyűlés alakuló ülésén. Az ellenzéki párt négy politikusa: Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Vadai Ágnes, és Oláh Lajos úgy fogalmazott: "Fogadom, hogy mindent megteszek a köztársaság újbóli megalapításáért. Minden erőmmel azon leszek, hogy népszavazással új alkotmánya legyen a Magyar Köztársaságnak." Szabó Tímea pedig - Magyarország…
Az egy évvel korábbi 98 millió eurós veszteség után 200 millió eurós nettó nyereséget ért el az első negyedévben a Commerzbank, így is elmaradva az elemzők által várt 231 millió eurótól. Kozma...
Bár Egyiptomnak még mindig vannak térségei, amelyekbe a Külügyminisztérium nem javasolja az utazást, az utazási irodák 30-40 százalékos növekedést tapasztalnak a foglalásokban, a magyar utasok által legkeresettebb Sarm-es-Sejk, Hurghada és Dahab környéke biztonságosnak tekinthető
A bolsevik diktatúráról, a rendszerváltásról és az 1989-es alkotmányról, a magyarországi holokausztról, Marxról és a liberalizmusról, az ókori kultúráról, valamint a közép-európai országok 2001 és 2009 közötti gazdasági teljesítményéről is kaptak kérdéseket a diákok a középszintű töriérettségi első, rövid feladatokból álló részében.
Az egy évvel korábbi 98 millió eurós veszteség után 200 millió eurós nettó nyereséget ért el az első negyedévben a Commerzbank, így is elmaradva az elemzők által várt 231 millió eurótól. A...
Immár 30 év eltelt azóta, hogy az első BMW M5 premierjével létrejött a nagyteljesítményű felső-középkategóriás szedánok szegmense. Ezt a bajor gyártó egy „30 Jahre M5” limitált modellsorozattal ünnepli, amely 600 lóerős teljesítménnyel állít emléket a kerek évfordulónak.
Bár az orosz-ukrán válság nem enyhült, de míg hétfőn emelkedni tudtak az amerikai részvénypiacok és vele javult a globális hangulat, kedden ennek a fordítottja történt. Utóbbi és a vártnál gyengébb...