Tartós megoldást ígér a hajléktalanok helyzetére az önálló lakást biztosító "Elsőként lakhatást” program, amely március végén Kőbányán már négy, addig kunyhóban élő embernek adott otthont, és amelynek keretében azóta több szociális bérlakást is elkezdtek felújítani hasonló céllal - írta a Népszava.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nagy erődemonstrációra készül a Krím félszigeten és Moszkvában május 9-én, hogy megünnepelje a náci Németország fölött 1945-ben aratott győzelmet. Az ünneplés polgárháborúhoz közeli helyzetben éri Ukrajnát, ahol folytatódnak a harcok az oroszbarát szakadárok és az ukrán kormányerők között.
Erős első negyedévet zárt a TVK, a társaság üzemi szintű teljesítményére elsősorban az iparág jövedelmezőségének javulása, az emelkedő értékesítési volumen, a forintgyengülés és a működési költségek...
Az elemzői várakozásoknak megfelelően gyenge első negyedévről számolt be a Mol Nyrt. a csütörtökön közzétett időközi vezetőségi beszámolójában, az IFRS (nemzetközi számviteli szabvány) szerinti, konszolidált kimutatás alapján a nettó nyeresége 25 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, 20,8 milliárd forintot tett ki.
Ma hajnalban tette közzé az idei első negyedévre vonatkozó beszámolóját a MOL, mely az elemzői várakozások fényében összességében vegyes lett. Pozitívan értékelhető, hogy az iparágban kiemelten...
A cégek fejlődési pályája és piaci helyzete is döntő lehet annak a kérdésnek az eldöntésében, hogy milyen utat válasszunk a forrásbevonás terén - hangzott el a Privátbankár.hu Cégutódlás, cégvezetés konferenciáján.
Horváth Krisztinát választották az SAP Hungary Kft. HR-igazgatójává. A szakember ezt megelőzően ideiglenes vezetőként látta el feladatait a több mint 500 főt foglalkoztató szoftvervállalatnál.
Közép-Európa EU-gazdaságainak növekedése várhatóan ütemesen gyorsul a következő három évben, de a térség növekedési teljesítményére az orosz-ukrán konfliktus esetleges eszkalációja jelenti a legnagyobb kockázatot - állapították meg szerdai tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.
Változatos, jól megoldható feladatsor volt az idei középszintű történelem érettségin, nagy szerepet kapott a forráselemzés. Gondot csak az okozhatott, ha az iskolákban az utolsó évben nem jutott idő a rendszerváltás és az azóta eltelt időszak tanítására - mondta Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke szerdán az MTI-nek.
Az elemzői várakozásoknak megfelelően gyenge első negyedévről számolt be a Mol Nyrt. a csütörtökön közzétett időközi vezetőségi beszámolójában, az IFRS (nemzetközi számviteli szabvány) szerinti, konszolidált kimutatás alapján a nettó nyeresége 25 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, 20,8 milliárd forintot tett ki.
Tizenkilenc magyar cég állít ki a világ legnagyobb környezetipari kiállításán, a müncheni IFAT rendezvényen május 5-9. között - közölte a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szerdán.
Felsőfokú szakemberek képeznek a cementiparnak a Miskolci Egyetemen, erről állapodott meg a Magyar Cementipari Szövetség és a felsőoktatási intézmény - közölte a cementipari egyesülés szerdán.
Eredményes volt az egykori kapuvári húsgyárat működtető két társaság vagyonára kiírt, sorrendben ötödik pályázat. A Nemzeti Reorganizációs Nonprofit (NRN) Kft. heteken belül aláírhatja a vevővel a szerződést - erősítette meg szerdán az MTI értesülését az NRN ügyvezetője.
A saját felirataikkal ragasztották tele a Fidesz óriásplakátját az Együtt-PM politikusai. Karácsony Gergely azt mondta: így akarnak üzenni Orbán Viktornak, hogy ne féljen kiállni az EP-választás előtti vitára. A Fidesz szóvivője erre úgy reagált: a társadalomnak most nincs szüksége "céltalan vitatkozásra". Részletek a videóban.
Tízfős katonai csoportot küld Nigériába az Egyesült Államok, hogy segítse a közel egy hónapja elrabolt diáklányok kiszabadítására tett erőfeszítéseket - jelentette be az amerikai védelmi minisztérium egyik szóvivője, Steve Warren szerdán Washingtonban.
Az ipari termelés márciusi előzetes adatait, valamint a külkereskedelmi termékforgalom első negyedéves adatainak becslését is ma publikálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A világgazdaság lassan kilép a válsághelyzeti üzemmódból - derült ki a Fidelity Worldwide Investment harmadik, éves kutatásából. Idén az alapkezelő vállalat 128 részvény- és kötvényelemzője töltötte ki a kérdőívet, a felmérés eredménye a világ legkülönbözőbb részein működő vállalatok igazgatótanácsi elnökeinek és más csúcsvezetőinek véleményét tükrözi. A megkérdezett elemzők 40%-a arról számolt…
Több mint egytizedével nőtt tavaly a leggazdagabb magyar, Csányi Sándor vagyona - derül ki a mai napon megjelent, "A 100 leggazdagabb" című kiadványból....
Eltérően reagáltak a banki ügyfelek az ingyenes készpénzfelvétel lehetőségére: van olyan bank, ahol többször és nagyobb összegben vesznek fel készpénzt, máshol csak az érték nőtt. Ami általános: az új szabály miatt nem keresik számlavezetőjük ATM-jeit a pénzt felvenni akarók
Az elemzői várakozásoknak megfelelően gyenge első negyedévről számolt be a Mol Nyrt. a csütörtökön közzétett időközi vezetőségi beszámolójában, az IFRS (nemzetközi számviteli szabvány) szerinti, konszolidált kimutatás alapján a nettó nyeresége 25 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, 20,8 milliárd forintot tett ki.
Letartóztatták csütörtökön annak a dél-koreai komptársaságnak a vezérigazgatóját, amelynek tulajdonában volt a több mint három hete elsüllyedt komp. A katasztrófának mintegy 300 halálos, illetve eltűnt áldozata van.
Nincs változás a Napi.hu gondozásában megjelenő "A 100 leggazdagabb" listájának élmezőnyében, a sort zsinórban negyedik éve Csányi Sándor vezeti, míg a szintén a tőkepiachoz köthető Várszegi Gábor és...
Már csak szűk két hetük maradt az adózóknak arra, hogy a május 20-i határidőig elkészítsék személyi jövedelemadó (szja) bevallásukat; ezt várhatóan sokan idén is az utolsó pillanatokra hagyják, őket a NAV egyes ügyfélszolgálatai hosszított nyitva tartással várják majd.
Tegnap tette közzé a Graphisoft Park a negyedéves gyorsjelentését, mely szerint bár a bevételek és az EBITDA is visszaesett, a nettó profit mintegy ötödével bővült az előző év azonos időszakához...
A Magyar Telekom 151,893 milliárd forint bevételt ért el az első negyedévben, 3 százalékkal kevesebbet, mint 2013-ban, míg a társaság részvényeseire jutó eredmény a tavalyi első negyedéves 1,7 milliárd forintról 4,8 milliárd forintra nőtt.
Vegyesen zárták a szerdai kereskedési napot a vezető amerikai részvénypiacok, míg a Dow és az S&P 500 indexek emelkedtek, addig a technológiai részvényekkel telezsúfolt Nasdaq tovább csökkent.
Magyarországon július közepéig az államnak dolgoznak az emberek, július 16. az adófelszabadulás napja, amikortól éves alapon számítva már kifizették az adókat, és keresetük a saját zsebükbe kerül - írta a Világgazdaság.
Igen megosztó videót tett közzé Instagramján a népszerű orosz MMA-harcos, Habib Nurmagomedov. A sportoló egy kölyökmedvével birkózik a felvételen, amiért sokan támadják.
A Richter tegnapi gyorsjelentése, valamint az idei évre adott friss menedzsment várakozások nyomán a UBS csökkentette a részvényekre vonatkozó célárát, a korábbi 4700 forintról 4400 forintra. ...
Saját energiával működő, "zöld" irodaházak, az internetes vásárlás miatt növekvő raktárállomány, online kereskedőkké váló kiskereskedők - ezek a legfontosabb elemei az OTP Ingatlan Befektetési...