A néhány nappal ezelőtt napvilágot látott hazai mez után az egyik nemzetközi fociblogra felkerültek a Bayern München jövő évi váltómezeinek fotói is. A két dresszről elmondható, igazán szépek lettek.
A CRM és üzleti intelligencia (BI) megoldások mellett fokozatosan a nagy adatbázisok elemzésén és kiaknázásán alapuló Big Data megoldások jelentősége is nő a magyar pénzintézeteknél. Igaz, a jelenség...
Az ingolstadti prémiumgyártó a napokban, Bécsben jelentette be legfrissebb dízelmotorját, amely a legkisebb típusokat leszámítva a márkának szinte az összes modelljében megtalálható lesz: a 3.0 TDI legújabb generációjáról van szó, amely egyszerre lett erősebb, tisztább és takarékosabb. A motornak különben hazai jelentősége is van, ugyanis a jelenlegi típusokhoz hasonlóan vélhetően rendkívül sok…
Jogerősen pert nyert a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a Magyar Telekom ellen indított sárgacsekk-perben, visszajár tehát a fogyasztóknak a jogtalanul kiszámlázott díjtétel - közölte a FEOSZ csütörtökön.
Magyarország kiemelt stratégiai szövetségesének nevezte Németországot miniszterelnök Berlinben. A német kancellár viszont arról beszélt, hogy a magyarok nagy bizalmat szavaztak Orbán Viktornak, ehhez azonban felelősség is társul.
A cégek fejlődési pályája és piaci helyzete is döntő lehet annak a kérdésnek az eldöntésében, hogy milyen utat válasszunk a forrásbevonás terén - hangzott el a Privátbankár.hu Cégutódlás, cégvezetés konferenciáján.
Magyarország kiemelt stratégiai szövetségesének nevezte Németországot Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Berlinben, az Angela Merkel német kancellárral tartandó megbeszélést megelőző sajtónyilatkozatában, a kancellári hivatalban.
Az orosz elnök által tegnap tett engedmények piaci hangulatot javító és forintot erõsítõ hatása ma is kitartott, és erre "rátett még egy lapáttal" az EKB felől várható további lazító...
Hiába szól a wellness az egészségtudatos életmódról, az ilyen szolgáltatást nyújtó szállodák vendégeinek harmada többletsúllyal érkezik haza - derül ki a Szallas.hu portál felméréséből.
Már várják a jelentkezőket az idei, nyolcadik European Business Awards versenyre - közölte az MTI-vel a díjat támogató RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. csütörtökön.
Major Pétert, Magyarország ENSZ Képviseletének infokommunikációs tanácsadóját jelöli tagnak a kormány a Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommunication Union - ITU) Rádiószabályozási Testületébe - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Együtt izgulta végig a televízió képernyője előtt Luis Felipe Scolari kerethirdetését Neymar és Dani Alves. A két Barcelona-sztár így örült annak, hogy utazhatnak a világbajnokságra.
New York — Még mindig leragasztott orral merészkedik csak ki a napfényre Hugh Jackman (45), akinek tavaly év végén találtak rákos bőrelváltozást az arcán.
Budapest — Tovább gazdagodott Mészáros Lőrinc felcsúti fideszes polgármester, aki a napi.hu által készített 100 leggazdagabb magyar listájára is felkerült.
A közúti közlekedésbiztonsági kihívásokat és az intelligens infrastruktúrafejlesztés lehetőségeit is megvitatták az uniós tagállamok szakminisztériumi vezetői informális találkozójukon Athénban szerdán és csütörtökön - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-t.
„Valahogy meg kellett oldani...” „Ez volt a szokás...” - hangzott el többször is május 7-én a Zalaegerszegi Járásbíróságon, ahol többek között adócsalás, hűtlen kezelés, s több mint 400 eset tekintetében közokirat-hamisítás vádjával állt bíróság előtt két vádlott - írja a kanizsaújság.hu.
A világon mintegy egymilliárd ember alultáplált. Mindegyikük jóllakhatna az Európában és az USA-ban kidobott élelmiszer negyedéből. A gazdag országokban - így Magyarországon is - fejenként és összesen is sokkal több élelmiszer-hulladék keletkezik, mint a fejlődő országokban. A gazdag országokban az élelmiszer-hulladék 40%-a a háztartásokban keletkezik, azaz mi dobjuk ki. Fotó: Photl.com Az…
Ne hagyd ki a lehetőséget! Az akció május 12-ig tart. Az online előfizetés a legkönnyebb és leggyorsabb! Kattints ide: www.evamagazin.hu/elofizetes Kihagyhatatlan előfizetési ajánlat! A Joy Napokon nem csak a csaknem 1000 üzlet egyikében vásárolhatsz kedvezményesen, hanem az online shopping is területén is óriási kedvezményekkel jelentkezünk. Aki május 8. és 12. között előfizet az Évára egy…
Ukrajna továbbra is Európából, Lengyelországon és Magyarországon keresztül vásárolja a földgázt - közölte az ukrán energiaügyi és bányaipari minisztérium sajtóosztálya csütörtökön.
Az ingolstadti prémiumgyártó a napokban, Bécsben jelentette be legfrissebb dízelmotorját, amely a legkisebb típusokat leszámítva a márkának szinte az összes modelljében megtalálható lesz: a 3.0 TDI legújabb generációjáról van szó, amely egyszerre lett erősebb, tisztább és takarékosabb. A motornak különben hazai jelentősége is van, ugyanis a jelenlegi típusokhoz hasonlóan vélhetően rendkívül sok…
Február óta 3000 fölött van a havonta megszűnő cégek száma, a mögöttünk álló időszak minden idők háromhavi rekordját hozta. Ha ez az ütem fennmarad, idén akár 40 ezer céget is törölhetnek a nyilvántartásból. Ez a cégvilág tisztulása szempontjából jó lenne, de az a tapasztalat, hogy visszatérnek, akik becsődöltek.
Budapest — Andy Vajna (69) és Vajna Tímea (31) felavatta a méhmenedéket. A házaspár szívesen áll ki a jó ügyek mellett, ezúttal a méztermelő rovarokat vették a védelmükbe.
Egyre optimistábban ítélik meg a vállalatok vezetői a következő másfél éves kilátásokat, a Fidelity alapkezelő éves kutatásában megkérdezettek nagy része például osztalékemelést tervez - tájékoztatta a cég az MTI-t.
Füle — Bajor Imre (57) már nyomában sem emlékeztet arra meggyötört, szinte felismerhetetlen hangú és kedvetlen, életéért küzdő beteg férfira, amilyen két hónappal ezelőtt volt, amikor Kínába ment.
A Franklin Templeton Investments, az egyik legnagyobb amerikai befektetési alap folyamatosan növeli az ukrán államadósság felvásárlását, jelenleg mintegy 43 százalékát birtokolja.
A KickTV című sportlap összeállított egy listát a futballvilág leghűségesebb labdarúgóiról, olyanokról, akik egész karrierjüket egyetlen csapatnál töltik vagy töltötték.
A Bringázz a munkába! idei tavaszi kampányában eddig 7000-en vettek részt és ez a szám még tovább emelkedhet - mondta a Magyar Kerékpárosklub elnöke a csütörtöki bringás reggelin. László János kiemelte: a KSH 2011-es adatai szerint Magyarországon naponta félmillióan mennek kerékpárral munkába. Biztonságosan, időben csak kerékpárral érhet be az ember a munkahelyére - tette hozzá Ónodi Eszter…