A kínai nők mindent elkövetnek, hogy még az idén, a ló évében megszüljék gyermeküket, mert a néphit szerint a következő, vagyis a kecske éve nem hoz áldást az akkor születőkre - számolt be róla a kínai média kórházi forrásokra hivatkozva.
Falusi futballmérkőzésen időnként előfordul, de hogy az egyetemi futsal-világbajnokság döntőjének a végén is megkergessék, valamint megüssék a játékvezetőt? Márpedig ez történt vasárnap Spanyolországban, ahol az Oroszország–Brazília (8–5) aranymeccs alakult át egészen másféle összecsapássá, a szenvedő fél pedig a magyar bíró, Farkas Balázs volt.
Bár a budapesti vízilabda-Európa-bajnokságon csak a héten dől el a legértékesebb helyek sorsa, az már biztos: üzleti sikert hozott a rendezés, mintegy 200 millió forint folyhat be a torna jegyeiből a kasszába.
Gyula — Hivatalos úton szemernyi esélye sem lesz Csicsák Veronikának (32), hogy valaha is rátaláljon húgára, Katalinra. A gyámhatóság, ha tudja is hol van a rég elvesztett testvér, biztos, hogy hallgat. A remény azonban még nem hunyt ki a mindenre elszánt nővér számára, aki akár magánnyomozót is fogadna, hogy egyszer megölelhesse Katalint.
Magyarország — Masszázsfotel százezrekért, semmire nem jó matrac ugyanennyiért, olcsó porszívó vagyonokért – sokan tudják már, hogy a termékbemutatós átveréseken miféle bóvlikat sóznak az emberekre, az azonban mindeddig titok volt, hogy az eladók hogyan képesek erre.
Budapest — Vicsorgott, nyögött, hajlongott, fogát szívta, és három szám után a vállait masszírozta, de szenzációsan gitározott a Tátrai Band balatonfenyvesi koncertjén, ahol héthetes kihagyás után tért vissza a színpadra.
A Goodyear abroncsgyártó arra kereste a választ, hogy mennyire segítőkészek az autósok Magyarországon. Ezért először megkérdezte az autósokat, hogy megállnának-e segíteni egy bajba jutott autóstársuknak, majd a valóságban le is tesztelte, hogy hányan állnak meg segíteni egy lerobbant autó mellett álló, gumicserével bajlódó nő láttán.
Folytatódik Oláh Ibolya (36) popzenei drámája! Pontosan tíz napja még a Karmapirinnel koncertezett a Nagykállói Sörfesztiválon, és közös lemezt is terveztek, de a nyíregyházi blueszenekar négy nap múlva már az exmegasztáros és szintén nyíregyházi Szakos Andreával (29) koncertezik az erdélyi Tusványoson.
Két és fél évvel a felborulása után végre elvontatják a Costa Concordiát a katasztrófa helyszínéről. A hajó elvontatását az időjárástól függően már a napokban megkezdhetik.
Elfogadhatatlan, hogy a Google-nál a vezető beosztásokban csak minden ötödik munkavállaló nő. Erről a kaliforniai internetes konszern igazgatója, John Gerosa beszélt a DLD Women nőügyi konferencián hétfőn Münchenben.
Adminisztratív hibának nevezte a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, hogy a Magyar Közlöny múlt pénteki számában megjelent Szabó Hedvignek, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójává történő kinevezése. Pedig a törvény szerint a jelöltet előbb meg kellett volna hallgatnia az Országgyűlés szakbizottságának. Tasnádi László azt mondta: Szabó Hedviget még nem nevezték ki, továbbra is…
Giuseppe Arcimboldo (1526-1593) milánói festőművész két, növényekből, zöldségekből, gyümölcsökből, állatokból megalkotott portréja vendégszerepel hétfőtől a bécsi Szépművészeti Múzeumban. A képeket 400 év után először láthatja a közönség.
1200 hektáros birtokméret felett száz százalékban elvonja a kormány a mezőgazdasági vállalkozások területalapú támogatásait (SAPS) - jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. 1037 és 1200 hektár között 5 százalékot vonnak el. Az így felszabaduló forrásokat az állattartók támogatására fordítják. A miniszter szavaiból kitűnt, hogy a nagyüzemektől évi 20 milliárdot vesznek el, és…
Egyelőre nincsenek számok az Államadósság-kezelő Központban arról, hogy mennyi Bónusz Államkötvény került lakossági helyett (külföldi) intézményi befektetői kezekbe. Az új szabályok szerint az új kibocsátásokkal a másodpiacon is csak lakossági és nonprofit ügyfelek kereskedhetnek.
Barack Obama amerikai elnök hétfőn több korábbi rendelet módosítása révén megtiltotta, hogy a szövetségi intézményeknél, illetve azok beszállítóinál a foglalkoztatás terén hátrányos megkülönböztetést alkalmazzanak a homoszexuális és a transznemű alkalmazottakkal szemben.
A tervekhez képest két nappal késik a Costa Concordia elvontatása a toszkániai Giglio szigetének partjaitól. A hajó roncsát szerdán kezdik el vontatni a genovai kikötő felé - jelentette be Franco Gabrielli, az olasz polgári védelem vezetője hétfőn.
Az utóbbi napokban több médium is közreadta az Országos Környezet-egészségügyi Intézet képviselőjének nyilatkozatát, amely szerint idén már július végén megkezdődhet a parlagfűszezon, és az allergiásoknak célszerű minél előbb gyógyszereket kérniük az orvosuktól, illetve a hegyekbe menekülniük - olvasható a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület közleményében.