A HVG HR Center felmérést végzett humánerőforrás-szakemberek körében toborzási tapasztalataikról. A nem reprezentatív, online kutatásban 75 HR-es vett részt, a válaszok alapján megállapítható, hogy a toborzásban egyre nő az online média jelentősége.
Hideg ma sem lesz: harminc fok körül alakul a maximum. Pedig a nap csak elvétve kandikál majd ki a felhők mögül. Ma szinte bárhol lehet zápor, zivatar, felhőszakadás. Déli, délkeleti szél lesz. (Köpönyeg.hu)
Körülbelül két és fél hónap alatt keletkezett tartozást tudnak a kórházak kiegyenlíteni - reagált a Magyar Hírlapnak Rácz Jenő, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója az egészségügyi...
Csökkenést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett szakértők. Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgató-helyettese elmondta: az amerikai negatív pici várakozásokkal párhuzamosan mintegy fél százalékos eséssel, mínuszban kezd a piac, a nap folyamán pedig alacsony forgalom mellett szintén csökkenés várható. A hét további részében pedig az orosz…
Nyílt figyelmeztetést küld legutóbbi levelében a nagy tekintélynek örvendő befektető, John Hussman, aki hangsúlyozza, a részvénypiacon buborék van, méghozzá a történelem egyik legnagyobbika - írja a...
Inkább a gyengülés felé hajlik a forint a hétfő reggeli kezdésben. Az euróval szembeni jegyzések eltávolodtak a 308-as szinttől. Mindez érthető is az Oroszország ellen készülő gazdasági szankciók...
A vállalatvezetők egyre bizakodóbbak a jövőt illetően, ami megmutatkozik a cégértékesítési piac feltámadásában. Különösen nagy növekedést láthattunk a vagyonkezelési piacon, ahol 2013 első felében 37...
Több mint a duplájára emelkedett a Ryanair nyeresége a legutóbbi negyedévben, annak köszönhetően, hogy a húsvéti időszak erősen sikerült. A menedzsment megemelte a várakozásait, ami jó hír azután,...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,78 pontos emelkedéssel, 17 902,53 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,23 százalékkal erősödött.(MTI)
Erőteljes indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapír piacokon. A kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 0,20 százalék, a frankfurti DAX index 0,21 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,56 százalék emelkedést mutatott. A legnagyobb tőkeértékű euróövezeti vállalatok részvényeit követő gyűjtőindexek közül az Euro Stoxx 50 index 0,50, az FTSE Eurofirst 300 pedig 0,23 ...
Az euró tovább gyengül a dollárral szemben, az árfolyam 8 havi mélypontja körül jár hétfő reggel, a pénteken elért 1,3430 alatti szinteken - utoljára tavaly novemberben ért ilyen kevés eurót egy dollár.
A német Borussia Dortmund dedikált mezét ajánlotta fel árverezésre Majlinger Csaba, hogy a befolyó összeggel támogassa a győri kórházat, hálából kisfia gyógyulásáért. Tegnap a kisalfold.hu-n folyó licit 125 ezer forintnál tartott.
A Manchester City 5-1-re kiütötte az AC Milant, a Liverpool pedig 1-0-ra verte az Olimpiakoszt az Egyesült Államokban zajló labdarúgó Bajnokok Kupája vasárnapi játéknapján.
Az Egyesült Államok műholdfelvételekkel bizonyítja, hogy immár az orosz nehéztüzérség is lövi az ukrán hadsereg határközeli egységeit. Állításuk szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a maláj gép...
Véthetett az ügyvédek etikai szabályzata ellen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter azzal, hogy ügyvédként ellenjegyzett olyan cégpapírokat, melyeken ő maga is aláíró - ezt írja a Népszabadság.
Tudjuk jól, hogy teljesítményből sosem elég, és ha egy adott sportautó-gyártó előrukkol egy végletekig szofisztikált, villámgyors szuperautóval, szinte biztos, hogy előbb-utóbb érkezni fog belőle olyan verzió, amely még magasabbra emeli a lécet. A Ferrari már javában teszteli a LaFerrari versenypályákra optimalizált változatát, a McLaren pedig a napokban jelentette be a P1 még gyorsabb,…
Megkezdődött a folyószámla-kivonatok és a pótlékértesítők kiküldése, október végéig fog tartani. Az is kap levelet, akinek több mint ezer forint túlfizetése van. Észrevételt lehet tenni többféleképpen, és képzeljék: még külön nyomtatvány is van rá.
Sosem tapasztalt egységbe tömörítette az NB I-es csapatok ultráit a bevezetés előtt álló vénaszkenneres beléptetőrendszer elleni tiltakozás. Az egységet fehér póló szimbolizálja.
Hozzávalók: 1 kis pohár natúr joghurt 1/2 dl víz 1 csapot evőkanál porcukor só ízlés szerint 2 evőkanál almaecet 2 evőkanálnyi majonéz 1 evőkanál olívaolaj
50 milliárd dolláros bírságra ítélheti a Jukosz-perben Oroszországot Hága, kedden érkeznek az EU újabb szankciói. Tovább pörög a gyorsjelentési szezon, szerdán hajnalban érkezik a hazai gyógyszeróriás, a Richter gyorsjelentése.
50 milliárd dolláros bírságra ítélheti a Jukosz-perben Oroszországot Hága, kedden érkeznek az EU újabb szankciói. Tovább pörög a gyorsjelentési szezon, szerdán hajnalban érkezik a hazai gyógyszeróriás, a Richter gyorsjelentése. Forrás: GazdaságTV.hu
Az FC Liverpool leigazolta a Southamptontól a horvát válogatott védőt, Dejan Lovrent. A hírek szerint a futballistáért 20 millió fontot (7,8 milliárd forintot) fizettek a Vörösök.
A helyi közönség, valamint csapata edzője, Dragan Okuka is elégedett Huszti Szabolcs kínai bemutatkozásával. A Csangcsun Jataj 2–2-es döntetlent játszott szombaton a mezőny egyik legerősebb csapatával, a Peking Kuoannal – a csereként beálló magyar légiós így értékelt.