2014. július 6. vasárnap

júl. 6
8:12
Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye (BorsOnline)
Schmitt Pál bukott politikus, és erkölcseinek szilárdságában, szavahihetőségében legalábbis megkérdőjelezhető férfi. Joggal és csúfosan volt kénytelen elhagyni a köztársasági elnöki széket, mert méltatlanná vált arra.
júl. 6
8:12
Megégett egy ember a házában (Blikk)
Kigyulladt egy családi ház Nádudvaron vasárnap hajnalban, a lakástűzben egy ember súlyosan megsérült - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.
júl. 6
8:15
Alacsony forgalom mellett esett a BUX a héten (Infostart)
A forgalom több mint negyedére rugó csökkenése mellett, másfél százalékkal esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az elmúlt héten, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
júl. 6
8:18
Tovább drágulhat a kakaó (Blikk)
júl. 6
8:18
Csapdát állítottak a főtörzsőrmesternek (hirado.hu)
Elintézi, hogy hozzátartozójukat kiengedjék az előzetesből – a gyanú szerint ezzel az ígérettel csalt ki pénzt börtönben lévő gyanúsítottak családtagjaitól a férfi.
júl. 6
8:18
Paksi erőmű - a hitel az idei büdzsét nem terheli (ProfitLine)
A paksi erőmű fejlesztésének finanszírozásához jóváhagyott hitel először a jövő évi költségvetésben jelenik meg, az idei büdzsét nem terheli - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke pénteken az MTI-nek
júl. 6
8:21
Fotó: félmeztelenül buzdítja a brazilokat a népszerű énekesnő (Sport365)
A népszerű énekesnőt, Rihannát is elkapta a vb-láz, a Twitterre kiposztolt képén félmeztelenül buzdítja a házigazdákat, azonban a fontos részeket kitakarta brazil zászlókkal.
júl. 6
8:30
Cillessen marad a kapuban (Blikk)
Brazíliaváros – Louis van Gaalt (62) ünnepli egész Hollandia. A narancsmezes labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya merész döntést hozott, de bevált az ötlete a Costa Rica elleni világbajnoki negyeddöntőn.
júl. 6
8:36
Gyors vizsgálatot sürget Washington (Gondola)
Izraeli biztonsági emberek Kelet-Jeruzsálemben lezajlott tüntetések során megvertek egy palesztin származású, amerikai fiút
júl. 6
8:36
Balesetben meghalt egy motoros (Blikk)
júl. 6
8:36
Újabb motoroshalállal indult a vasárnap (Alternatív Energia)
júl. 6
8:36
Dél-kelet-ázsiai exportélénkítő program magyaroknak (ATV)
A dél-kelet-ázsiai piacra jutást segítő exportélénkítő programra július 11-éig jelentkezhetnek azok a magyar cégek, amelyek a környezetkímélő technológia iparágban tevékenykednek - közölte a programot koordináló Deloitte Zrt. az MTI-vel.
júl. 6
8:38
Washingtonnak dolgozott a német kém (Gondola)
Washingtonnak dolgozott az a német kém, akit szerdán vettek őrizetbe. Ezt immár a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) egy magas rangú illetékese is megerősítette
júl. 6
8:38
Agyba-főbe verte áldozatát egy bírság miatt (Blikk)
júl. 6
8:38
Budapest Pride - Hazaengedték a sérült rendőrt (Alternatív Energia)
A Hősök terénél "ellentüntetők" áttörték a kordont, a törzszászlós ekkor sérült meg könnyebben a fején.
júl. 6
8:40
Budapest Pride: Két embert előállítottak (Gondola)
Két embert előállítottak, 29 embert igazoltattak a rendőrök a Budapest Pride rendezvényéhez kapcsolódóan - tájékoztatott az ORFK kommunikációs szolgálata szombaton kora este
júl. 6
8:42
1 tonna kakaóbab = 3133 dollár (444.hu)
Rekordárra szökik a csokialapanyagának ára. Annyira sokat esznek Ázsiában, hogy nem győzik termelni.
júl. 6
8:44
Hőség lesz ma! (444.hu)
31 fokos csúcshőmérséklet mellett ma néhol eshet is, de nem nagy mennyiségben. Hétfőre már csak a meleg marad, 36 fok is lehet. Ésszel! (Köpönyeg.hu)
júl. 6
8:46
Orbán Ráchel is megtekintette a Tankcsapda szülinapi koncertjét (444.hu)
Sopronban, a Volton kétórán keresztül játszott a legnagyobb magyar háromfős banda. A miniszterelnök lánya férjével vett részt a jeles eseményen. A Bors képet is közöl a bulizó Ráchelről. Már csak egy hét és Balaton Sound!
júl. 6
8:48
Megdöbbentő szerelemben él a sziámi ikerpár (BorsOnline)
Két szerelmes szív dobog ugyanazért a férfiért. Egy átlagos kapcsolatban ez bonyodalmakhoz vezetne, az indiai sziámi ikrek esetében viszont kész főnyeremény!
júl. 6
8:48
Vele látták utoljára az eltűnt kisfiút (Blikk)
A nyolcéves Buzsáki Barnabás és Marci Lívia (22) 2014. július 4-én kora délután indultak útnak autóbusszal Somogyfajszról Szőlősgyörökre, onnan azonban már nem tudni hova mentek, azóta életjelet nem adtak magukról.
júl. 6
8:51
Főszerepben az OTP - ez volt a hét a tőzsdén (Privátbankár)
Megszenvedte a bankpapír a devizahiteleseket mentő törvényt, volt olyan tőzsdei kereskedési nap, amikor a részvény majdnem 2 százalékot is vesztett értékéből. A forgalom is jóval alacsonyabb volt a börzén, mint egy héttel ezelőtt. Mi történt a tőzsdén? Miért esett a Mol árfolyama, miközben az Észak-Adrián is indul a kitermelés?
júl. 6
8:51
Kubában fokozatos marad a reformprogram (Infostart)
Raúl Castro elnök közlése szerint fokozatos és óvatos marad Kuba reformprogramja, annak ellenére is, hogy a legutóbbi gazdasági növekedési adatok csalódást keltőek.
júl. 6
8:54
Alkotmánybíróság: gyorsvonati sebesség (Gondola)
Szolidan szólva is, nincs könnyű és támadhatatlan helyzetben az Alkotmánybíróság. Özönlenek hozzá a panaszok. Íme a legfrissebbek.
júl. 6
8:54
Kigyulladt házában égett össze egy lakó (Alternatív Energia)
júl. 6
8:54
Menekülttragédiákra hívta fel a figyelmet a pápa (hirado.hu)
A pápa Lampedusa szigetének püspökéhez intézte üzenetét.
júl. 6
8:54
Videó: a Barca fiataljai is értenek a gyönyörű gólok szerzéséhez (Sport365)
A Barcelona szurkolói megnyugodhatnak, hiszen a La Masia Akadémián most is pallérozódnak olyan tehetségek, akik a jövőben a katalánok szolgálatára lehetnek, főleg ha ilyen szép gólokat szereznek.
júl. 6
8:54
Több civilt hallgattak le, mint célszemélyt az USA-ban (ATV)
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) jóval több egyszerű amerikai vagy az Egyesült Államokban tartózkodó külföldi internethasználó kommunikációját "fogta el" 2009 és 2012 között, mint törvényesen engedélyezett külföldi célszemélyét - írta szombati számában a The Washington Post című lap.
júl. 6
8:56
A kuláküldözés áldozataira emlékeztek (Gondola)
Az ötvenes években a magyarországi kommunisták úgy vették el a nekik megtetsző házat a gazdától, hogy kuláknak bélyegezték.
júl. 6
8:56
Ezért tartja magát még ma is a csekkes módszer (hirado.hu)
A hagyományos csekkel kicsit jobban lehet „játszani”, hiszen azt akkor fizeti be a fogyasztó, amikor megkapta a fizetését vagy a nyugdíját – vélik a szakemberek.
júl. 6
8:56
Vb 2014: véget ért Costa Rica tündérmesébe illő szereplése (Sport365)
Utolsóként Hollandia jutott a brazíliai világbajnokság elődöntőjébe, miután tizenegyesekkel legyőzte Costa Ricát.
júl. 6
8:56
Balesetben életét vesztette egy motoros Pécelen (ATV)
Villanyoszlopnak csapódott egy motorkerékpáros szombat éjjel Pécel belterületén, és a helyszínen belehalt sérüléseibe - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombat éjjel az MTI-vel.
júl. 6
8:58
40 százalékkal is csökkenhet a törlesztő (Gondola)
Rogán Antal frakcióvezető a devizahitelesek megmentésének részleteiről beszélt a Hír TV P8 című műsorában.
júl. 6
9:03
Pollenhelyzet - Több allergén növény okozhat tüneteket a következő napokban (WebBeteg)
Várhatóan ismét emelkedik a pollenkoncentráció a következő napokban- közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-vel.
júl. 6
9:06
Halálos fenyegetés Zunigának (Blikk)
Fortaleza – Nem bocsátják meg Neymar (22) lerúgását a brazil focidrukkerek.
júl. 6
9:09
Dél-kelet-ázsiai exportélénkítő program magyar vállalkozásoknak (Infostart)
A dél-kelet-ázsiai piacra jutást segítő exportélénkítő programra július 11-éig jelentkezhetnek azok a magyar cégek, amelyek a környezetkímélő technológia iparágban tevékenykednek - közölte a programot koordináló Deloitte Zrt. az MTI-vel.
júl. 6
9:09
Recept: Tökös lecsó darált hússal és kolbásszal (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg gyalult tök 2 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 30 dkg paprika 1 db kápia paprika 2 db csípős hegyes paprika 1 szelet füstölt szalonna 25 dkg darált hús 10 dkg füstölt kolbász 3 evőkanál étolaj só őrölt feketebors őrölt csípős paprika 6 db közepes nagyságú újkrumpli
júl. 6
9:12
Di Stéfano kómában (Blikk)
Madrid – Kómába került Alfredo di Stéfano (88), a Real Madrid tiszteletbeli elnöke. Az egykori kiváló labdarúgóz szombaton szállították kórházba, miután szívinfarktust kapott.
júl. 6
9:12
A miskolci ügy törést okozhat a baloldalon (Gondola)
Hivatalosan sem támogatja az Együtt-PM Pásztor Albert polgármester-jelölését Miskolcon
júl. 6
9:12
Valószínűleg elraboltak három európait (Metropol)
Líbiában az elmúlt időszakban emelkedett az emberrablások száma.
júl. 6
9:12
Babosék elvesztették a döntőt (Kripto Akadémia)
A mérkőzés 55 percig tartott.
júl. 6
9:12
Raúl Castro szerint fokozatos marad a reformprogram (hirado.hu)
A hat éve kezdett reformok bonyolultak, de haladnak - jelentette ki Raúl Castro kubai elnök.
júl. 6
9:12
Az Ötöslottó nyerőszámai a 27. héten (Pénzcentrum)
Közelít a jackpot a 2 milliárdhoz....
júl. 6
9:12
Csepreghy: vita van, pénz nincs (ATV)
A Hetek interjúja Csepreghy Nándor fejlesztés­politikai kommunikációért felelős helyettes államtitkárral.
júl. 6
9:12
VB 2014: Van Gaal újabb zseniális húzása elődöntőt ért (Agroinform)
Hollandia büntetőkkel nyert Costa Rica ellen a brazíliai labdarúgó-világbajnokság szombati negyeddöntős mérkőzésén.
júl. 6
9:14
Legyőzte a Lyont a Loki (Blikk)
Debrecen – Ha edzőmeccsen is, de fantasztikus eredményt ért a Debrecen focicsapata.
júl. 6
9:14
Az LMBTQ-emberek a társadalom fontos szereplői (Gondola)
Beszédekkel ért véget a Budapest Pride Fesztivál felvonulása Budapesten szombat este a Városligetben
júl. 6
9:14
Lehallgatott állampolgárokról ír a Washington Post (Metropol)
Az NSA jóval több egyszerű állampolgár kommunikációját hallgatta le, mint engedélyezett külföldi célszemélyét.
júl. 6
9:14
Budapest Pride (Kripto Akadémia)
júl. 6
9:14
Hosszú Katinka négy aranyat nyert a francia úszóbajnokságon (ATV)
Hosszú Katinka pénteken három, szombaton egy számban győzött a franciák nyílt úszóbajnokságán, Vichyben.

Keresés