2014. augusztus 1. péntek

aug. 1
6:42
Korózs: sokszor mondott olyat a kormány, aminek az ellenkezője lett (ATV)
Az elmúlt 4 évben számtalan olyan kijelentés hangzott el a kormány részéről, melyeknek aztán az ellenkezője valósult meg – mondta Korózs Lajos az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a nemzetgazdasági miniszter kijelentésére reagálva, miszerint nem készülnek változtatásra a nyugdíjrendszerben.
aug. 1
6:43
EL-selejtező - Lovrencsicsék veresége (Infostart)
A Lovrencsics Gergővel felálló lengyel Lech Poznan egygólos vereséget szenvedett az izlandi Stjarnan otthonában a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának csütörtöki első mérkőzésén.
aug. 1
6:44
Magyar tragédia (Alternatív Energia)
Ha nagyon őszinte vagyok, be kell vallanom, bizonyos távolságtartás bennem is létezik.
aug. 1
6:44
Vádat emeltek Leyla Yunus ellen (hirado.hu)
A többi közt Örményországnak való kémkedés miatt vádat emeltek az azerbajdzsáni emberi jogi aktivista, Leyla Yunus és férje, Arif Yunus közismert politikai elemző ellen.
aug. 1
6:45
Tőzsde: a nemzetközi hangulat húzta le a BUX-ot (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 302,09 pontos, 1,69 százalékos csökkenéssel, 17 521,84 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta, a kedvezőtlen nemzetközi hangulat húzta le a magyar részvényindexet. A…
aug. 1
6:46
Jelek egy másik galaxisról (Alternatív Energia)
Nem földönkívüliek!
aug. 1
6:46
Részleges államcsődöt jelző kategóriába sorolta vissza Argentínát a Fitch is (hirado.hu)
A Standard & Poor's után egy nappal a Fitch Ratings is a részleges államcsődöt jelző korlátozott szuverén nem törlesztői szintre rontotta Argentína államadós-kötelezettségeinek osztályzatát.
aug. 1
6:48
Hoppál Péter: a kóruséneklés kultúraközvetítés (hirado.hu)
A kóruséneklés kultúraközvetítés - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára csütörtök este Debrecenben, a Bartók Béla XXVI. Nemzetközi Kórusverseny és Folklór Fesztivál megnyitóján.
aug. 1
6:50
Feltétel nélküli 72 órás tűzszünet a Gázai övezetben (hirado.hu)
A fegyvernyugvás helyi idő szerint pénteken 8 órakor lép életbe.
aug. 1
6:51
Ezt kell tudni a telefonköltség elszámolásáról és az áfalevonásról (Adózóna)
A könyvelők nem szeretik a telefonszámlákat: egyszerre kell értelmezniük több adótörvényt, ráadásul a számviteli törvény előírásainak is meg kell felelniük. Az alábbiakban ehhez adunk segítséget.
aug. 1
6:52
Repülővel mentik ki az amerikai ebolás betegeket Libériából (hirado.hu)
Repülőgépet küldtek a Libériában Ebola-vírussal megfertőződött két amerikai misszionáriusért az Egyesült Államokból.
aug. 1
6:54
Sziget: Mit érdemel az a bűnös, aki ötvenszeresére emeli az árat…? (Privátbankár)
Az elmúlt 21 évben ötvenszeresére emelkedett a napijegyek, 33-38-szorosára a hetijegyek ára a Sziget Fesztiválon. A programok és a szolgáltatások is nyilván óriásit változtak azóta, de az utóbbi tíz év alatt mindenképpen az inflációt sokszorosan túlszárnyalva mentek fel az árak.
aug. 1
6:54
Robotinvázió az augusztusi PC Worldben (PCWorld)
Összegyűjtöttük a nemzetközi és hazai robotikai fejlesztéseket, valamint többek közt megmutatjuk azt is, hogy miként restaurálhatod a koros noteszgépedet, és hogyan gyorsíthatod fel a Windows 7 betöltődését.
aug. 1
6:57
Kaszinók miatt támadják a vajna házaspárt (BorsOnline)
Egyre több támadásnak van kitéve férje mellett Vajna ­Tímea. A netes fórumozók ugyanis őt sem kímélik, amikor Andy gazdagodásának forrását firtatják. A minap az üzletember kaszinóbevételei okoztak felháborodást.
aug. 1
6:57
Gázai konfliktus - Feltétel nélküli 72 órás tűzszünet lép életbe (Infostart)
Megegyezés született egy péntek reggel kezdődő 72 órás humanitárius tűzszünetről a Hamász iszlamista szervezet és a többi palesztin frakció, valamint Izrael között a Gázai övezetben zajló harcokban - jelentette be közös közleményben Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és az indiai látogatáson tartózkodó John Kerry amerikai külügyminiszter csütörtökön.
aug. 1
6:59
Dühíti Tóth Verát az álterhesség (BorsOnline)
Döbbenten állt Tóth Vera tegnap reggel az újságosbódé előtt. Az énekesnő alig hitt a szemének, hiszen az egyik hetilap állítása szerint anya lesz. Vera lapunknak cáfolta a róla szóló híreket.
aug. 1
6:59
Eltanácsolták az amerikai utazókat három nyugat-afrikai országtól (Infostart)
Az Egyesült Államok járványügyi hatósága (CDC) csütörtökön arra figyelmeztette az amerikai utazókat, hogy a minden korábbinál súlyosabb Ebola-járvány kitörése miatt lehetőség szerint kerüljék el Libériát, Guineát és Sierra Leonét.
aug. 1
7:00
Gáza: 72 órás tűzszünet lép életbe pénteken (Blikk)
aug. 1
7:00
Népszabadság: változatlan marad a kiemelt sportágak támogatása (hirado.hu)
A nemrégiben bejelentett 110 milliárd forintos költségvetési zárolás nem érinti majd az úgynevezett kiemelt sportágak támogatását - írta több forrásra hivatkozva a Népszabadság pénteken.
aug. 1
7:01
Gyorsvasút vezet majd a sanghaji Disneylandbe (Infostart)
A repülőtérről és más városokból is gyors elérhetőséget biztosítva bekötik a kínai gyorsvasúthálózatba a várhatóan jövőre megnyitó sanghaji Disneylandet.
aug. 1
7:12
A CIA feltörte az amerikai szenátus számítógépeit (PCWorld)
Igaz, miután lebuktak, bocsánatot kértek az „incidensért”.
aug. 1
7:15
Szerelmi háromszög miatt halt meg Judit? (BorsOnline)
Tizenöt évi házasságnak véget vető megcsalásról beszélt a Borsnak a májusban eltűnt gyógytornásznő, K. Judit sógornője. A lapunknak nyilatkozó asszony ugyanakkor állítja: képtelenség, hogy a testvére végzett Judittal.
aug. 1
7:15
Öt egymás utáni számot húztak ki a hatoslottón (Infostart)
Németországban öt egymást követő számot húztak ki a hatoslottó legutóbbi sorsolásán. A játékon hárman is jól tippeltek, de a főnyereményt nem vitte el senki.
aug. 1
7:15
Felkészülés: győzelemmel tért vissza az USA-ba a Bayern (She)
A német bajnok Bayern München felkészülési mérkőzésen 1–0-s győzelmet aratott a Chivas Guadalajara ellen New Jerseyben. Az Egyesült Államokban előkészületi meccset legutóbb 2004-ben játszó bajorok győztes gólját Claudio Pizarro fejelte Franck Ribéry szöglete után.
aug. 1
7:17
Emelkedett a japán férfiak várható átlagos élettartama (Infostart)
Elérte a 80 évet a japán férfiak várható átlagos élettartama. Eközben a japán nők várható átlagos élettartama két éve a legmagasabb a világon, 86,61 év.
aug. 1
7:18
A Háry János ma este a Szegedi Szabadtéri Játékokon (hirado.hu)
Kodály Zoltán daljátékával, a Háry Jánossal folytatódik ma a Szegedi Szabadtéri Játékok műsora, a nagyotmondó obsitos történetében Napóleont Gérard Depardieu alakítja.
aug. 1
7:18
Ebola: Amerika kimenekít két misszionáriust Libériából (ATV)
Repülőgépet küldtek a Libériában Ebola-vírussal megfertőződött két amerikai misszionáriusért az Egyesült Államokból, hogy hazaszállítsák őket - értesült a CNN hírtelevízió, hozzátéve, hogy legalább az egyiküket Atlantában fogják kezelni. Ez lesz az első eset, hogy ebolás beteget gyógyítanak Amerikában.
aug. 1
7:20
Furcsa számokat húztak ki a hatoslottón (hirado.hu)
Németországban öt egymást követő számot húztak ki a hatoslottó legutóbbi sorsolásán. A játékon hárman is jól tippeltek, de a főnyereményt nem vitte el senki.
aug. 1
7:20
"Szánalmas a hálálkodása"– élőben szóltak be Tarlósnak (ATV)
A hálát rebegő főpolgármesteri nyilatkozat több mint szánalmas – mondta Horváth Csaba az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 1
7:22
Obama újabb rendeletet írt alá (hirado.hu)
Az amerikai elnök megnehezíti a munkaügyi törvényeket megszegő cégek számára, hogy megrendeléseket nyerhessenek el szövetségi kormánytól.
aug. 1
7:30
Semmi változás: negatív marad a magyar bankrendszer adósbesorolása (Privátbankár)
A Moody's Investor Service tegnap megerősítette, hogy továbbra is érvényben tartják a magyar bankszektorra vonatkozó negatív kilátásokat.
aug. 1
7:30
Hatalmas üzletet húzott be egy magyar startup (HR Portál)
Az online ajánlórendszerek fejlesztésével és értékesítésével foglalkozó magyar Gravity R&D partnerségi megállapodást kötött a világ egyik legnagyobb Youtube klónjaként ismertté vált Dailymotionnel – írta a cég csütörtöki közleményében.
aug. 1
7:30
Moody's: negatív marad a magyar bankrendszer adósbesorolásának kilátása (ProfitLine)
A Moody's Investor Service megerősítette a magyar bankrendszer adósbesorolására adott negatív kilátást.
aug. 1
7:30
Vajon mit vétett Deutsch Tamás? (444.hu)
Még januárban elfogadtak egy kormányrendeletet, amiben felsorolták a 26 stadiont, amit az önök pénzén felújítanak nekünk, maroknyi futballszurkolónak. Most ebből a 26-ból töröltek egyet. A táblázat 11. sorát.
aug. 1
7:32
Megmagyarázza a Hankook a szakszervezetis kirúgását (HR Portál)
A Hankook Tire Magyarország Kft. menedzsmentje azt állítja, hogy többszörös kötelezettségszegés miatt bocsátották el a cégtől a szakszervezeti vezetőt, és nem jogi tanulmányai miatt.
aug. 1
7:32
24 milliárd forint nettó nyereségről számolt be a MOL (ProfitLine)
A Mol-csoport 24 milliárd forint nettó nyereséget ért el 2014. második negyedévében, 27 százalékkal magasabbat, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
aug. 1
7:32
Elvileg mostantól 72 órán át nem lőnek Gázában (444.hu)
De Izrael előtte még bombázott egy 14 halálos áldozatosat Hán Juniszban. A tűzszünet péntek reggel kezdődik-dött, az ENSZ és az Egyesült Államok erőszakolta ki. A cél, hogy amíg nem lőnek, addig tárgyaljanak a tartós tűzszönetről. (Via Guardian, MTI)
aug. 1
7:33
Kiselejtezte drága légiósait a Videoton (BorsOnline)
Jelentős változáson ment keresztül a Videoton ­játékosállománya a nyáron. A klub hat légiósától megszabadult, kettőt kölcsönadott, így a kerete értéke nagymértékben csökkent.
aug. 1
7:33
A költségvetési zárolás nem érinti a kiemelt sportágak támogatását - lapszemle (Infostart)
Áfacsalás miatt olcsóbb a szlovák tej - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság szerint Balázsovics Lajos színész valóban esélyes ellenzéki főpolgármester-jelöltnek.
aug. 1
7:33
Gázrobbanások ráztak meg egy tajvani várost (Infostart)
Legalább tizenöt ember életét vesztette és több mint kétszázan megsérültek, amikor több gázrobbanás rázta meg a tajvani Kaohsziung belvárosát csütörtök este - közölték a helyi hatóságok.
aug. 1
7:34
Végelszámolás helyett egyre több a kényszertörlés (HR Portál)
Mintegy 6800 vállalkozás szűnt meg végelszámolással tavaly július 1-je és idén június 30-a között, 55 százalékkal kevesebb, mint az előző 12 hónapban, ám ugyanebben az időszakban csaknem 27 ezer céget kényszertörléssel zártak be – hívta fel a figyelmet a feketelista.hu portál csütörtökön.
aug. 1
7:35
Hatályba lépnek az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciók (Infostart)
Közzétették az ukrán válsággal kapcsolatban Oroszországgal szemben életbe léptetett gazdasági szankciókról szóló rendeletet csütörtökön délután az Európai Unió hivatalos lapjában, így a büntetőintézkedések a következő napon hatályba lépnek.
aug. 1
7:36
Nőtt a Mol nettó eredménye a második negyedévben (Blikk)
aug. 1
7:36
Összeomlott a 72 órás tűzszünet Gázában (Metropol)
Összeomlott a péntek reggeltől bejelentett 72 órás gázai humanitárius tűzszünet. Erről az izraeli Háárec című lap szerint Izrael hivatalosan is értesítette az ENSZ képviselőjét.
aug. 1
7:36
Kiállítótér lett a parancsnokságból (Metropol)
Első körben használhatóvá kellett tenni az egykori honvéd főparancsnokság épületét.
aug. 1
7:36
Kissé csökkent a munkanélküliség az EU-ban (HR Portál)
A májusi 10,3 százalékról júniusra 10,2 százalékra mérséklődött a szezonálisan kiigazított adatok alapján számolt munkanélküliség az EU-ban – jelentette csütörtökön az Európai Unió (EU) statisztikai hivatala, az Eurostat.
aug. 1
7:36
Még egyeztetnek a kaszinókról (hirado.hu)
Még várniuk kell a debreceni és a nyíregyházi fogadóknak, ugyanis még engedélyt sem kértek a NAV-tól az új kaszinók működtetéséhez - írta pénteki számában az adóhatóságra hivatkozva a Világgazdaság.
aug. 1
7:36
Felvétel: utcák robbantak fel egy tajvani városban (ATV)
A legfrissebb hírek szerint megközelíti a harmincat a tajvani gázrobbanások halálos áldozatainak a száma, és csaknem háromszázan szenvedtek sérüléseket.
aug. 1
7:38
Tízezer magyar cserkész megy ma egyenruhában munkába (HR Portál)
Tízezer magyar cserkész megy egyenruhában a munkahelyére pénteken a World Scout Scarf Dayen, a "nyakkendő napon", amelyen világszerte 38 millió cserkész viseli a nyakkendőjét egész nap. A nemzetközi eseményhez a Magyar Cserkészszövetség idén csatlakozik először.
aug. 1
7:38
Palesztin halálos áldozatok a tűzszünet előtt (hirado.hu)
Az izraeli tüzérség lövedékeitől és légitámadásban meghalt péntek hajnalban 14 palesztin a Gázai övezet déli részén lévő Hán-Júniszban - jelentették be a palesztin mentők.

Keresés