Lázadás tört ki egy szigorúan őrzött börtönben Haiti fővárosánál vasárnap, a kavarodásban a fegyintézetből sok elítélt megszökött - közölte egy rendőrségi szóvivő.
Budapest – Elégedett volt a Chelsea, és az ellenfél Ferencváros teljesítményével is José Mourinho (51). Az angol focicsapat portugál szakvezetője a két csapat stadionavatója után nyilatkozott elismerően. A zöld-fehérek vadonatúj arénájában a londoniak 2-1-re diadalmaskodtak.
Törökország megkezdi a gázai konfliktusban megsebesült palesztinok kimenekítését, hogy az övezeten kívül juthassanak orvosi kezeléshez - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök vasárnap este.
Az Együtt-PM ügyvezető társelnöke szerint hétfő estig meg kell oldódniuk az önkormányzati választási indulás körüli vitás kérdéseknek. Szigetvári Viktor erről az ATV Start című reggeli műsorában beszélt. Hozzátette: a hétvégi tárgyalásokon több kérdésben is sikerült elsimítani a vitákat az MSZP-vel, de például a XIII. vagy az XIV. kerületben még vannak nyitott kérdések.
Élénkülő forgalom mellett jelentősen esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a vezető részvények közül egyedül a Mol tudott erősödni. A BUX egy hét alatt 3,44 százalékkal 608,22 ponttal esett, pénteken záráskor 17 092,37 ponton állt. A heti forgalom 40,7 milliárd forint volt, míg az előző héten 28,4 milliárd forint értékben kereskedtek a részvénypiacon.
Egyszerre két megoldhatatlannak tűnő háborús dilemma is aggasztja Washingtont: Irakban csak rossz választása van, Ukrajnában pedig túl nagy a tét. Az 1962-es kubai rakétaválság óta nem volt ilyen nehéz a helyzet.
Az IG piackutató előrejelzése szerint a londoni értéktőzsde vezető indexe, a FTSE-100 nagyjából 40 ponttal, 0,60 százalékkal erősödhet. Frankfurtban a DAX-30 index 87 ponttal, 1 százalékkal nőhet. Párizsban a CAC-40 mutató 38 ponttal, 0,90 százalékkal emelkedhet.
Újabb magyar devizahiteles ügyben tarthat tárgyalást ősszel az Európai Bíróság, a perben a hazai közjegyzők szerepét tekintheti át a luxembourgi testület - írja a Magyar Nemzet hétfői számában. Az...
Újabb magyar devizahiteles ügyben tarthat tárgyalást ősszel az Európai Bíróság, a perben a hazai közjegyzők szerepét tekintheti át a luxembourgi testület....
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő már az első fordulóban megnyerte vasárnap az ország történelmének első közvetlen elnökválasztását a nem hivatalos eredmények szerint, amelyek ismertté válása után...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei összesen 1000 darab gyógyhatású tapaszt tartalmazó csomagot foglaltak le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.A NAV pénzügyőrei összesen 1000 darab gyógyhatású tapaszt tartalmazó csomagot foglaltak le a reptéren.
Elkülönítőben kezelnek egy német férfit Ruanda fővárosában, ugyanis nagy valószínűséggel ebolával fertőződhetett meg. Ez lenne az első regisztrált megbetegedés a közép-afrikai országban.
Miután arról érkezett hír, hogy az oroszok befejezik a hadgyakorlatot az ukrán határnál, az amerikai piacokon jó hangulatban telt a pénteki kereskedés. Ez az optimizmus hétfőn is kitart, így a ázsiai...
Ezen a héten megkezdődik a 3-as metró felújításának tervezése, értesült a Magyar Nemzet BKK-s forrásból. A feladatokat a Főmterv végezheti el, miután pénteken megnyerte a BKK tárgyalásos...
Tavaly csaknem 121 ezer munkavállalónak volt munkajogi kapcsolata munkaerő-kölcsönzőkkel, ami 18,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A Trenkwalder idei első féléves tapasztalatai szerint idén is töretlenül nő a foglalkoztatók létszámigénye, így az idei évben akár a tavalyihoz hasonló mértékben bővülhet ismét a piac. A kölcsönzött alkalmazottak 24,5 százaléka 25 év alatti,…
Eric Silverman magas lázzal és hasmenéssel jelentkezett egy New York-i kórházban. Hamarosan szkafanderes emberek között találta magát egy elkülönítőben.
Változnak az uniós szabályok, ezentúl nem a bejegyzés szerinti országban, hanem a működés helyén kell fizetni az áfát. Luxemburg nem lesz többé hír- és távközlési nagyhatalom.
Számos olimpiai sportág nem kellőképpen népszerű Brazíliában, így a riói játékok előtti két évben a szervezőknek sok tennivalójuk van - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Aján Tamás, a NOB tiszteletbeli tagja. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke szerint, a 2016-os riói olimpia előtt is középpontban lesznek a biztonsági kérdések.
A mínusz egyedik nappal ma veszi kezdetét a 22. Sziget fesztivál. A nagyszínpad idei fellépői közé tartozik a Queens of the Stone Age, az Outkast, a Madness, a Manic Street Preachers, a Placebo, a Korn, a Prodigy, míg a manapság legnépszerűbb táncos-elektronikus vonal képviseletében itt lép fel mások mellett Deadmau5, Skrillex, Macklemore & Ryan Lewis és Calvin Harris
Pénteken közleményében ismertette a globális index-szolgáltató MSCI, hogy az orosz VTB és Sberbank részvényei benne maradnak az MSCI Oroszország indexben. A befektetők főként a legutóbb bejelentett...
Az Egyesült Államok kimenekítette az észak-iraki külképviseleteken szolgálatot teljesítő diplomatái egy részét a közel-keleti országban előrenyomuló iszlamista szélsőségesek jelentette biztonsági kockázatra való tekintettel - jelentette be vasárnap a külügyi tárca
Bár a hétvége távolról sem nyugodtan telt a geopolitikai válsággócokban, de mégis javulni látszik a nemzetközi befektetői hangulat hétfő reggel. Ez pedig segít abban, hogy a forint is kicsit tovább...
Kínában őrizetbe vettek egy férfit, mert állítólag rémhíreket terjesztett az interneten egy júliusi incidensről, amelyben csaknem százan meghaltak - közölte az állami média hétfőn.