Éveken belül az előrejelzések szerint Szingapúr lesz a világ legnagyobb vagyonkezelési központja, és nem azért, mert a gazdag európaiak nagyobb arányban mozdulnának el Ázsia irányába. Statisztikák...
Miután arról érkezett hír, hogy az oroszok befejezik a hadgyakorlatot az ukrán határnál, az amerikai piacokon jó hangulatban telt a pénteki kereskedés. Ez az optimizmus hétfőn is kitart, így a ázsiai...
Határozott indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a vezető európai értéktőzsdéken. Londonban a FTSE-100 mutató 32 ponttal, 0,49 százalékkal nőtt. Frankfurtban a DAX-30 index 92 ponttal, bő 1 százalékkal erősödött. Párizsban a CAC-40 mutató 26 ponttal, 0,63 százalékkal emelkedett.
Izlandon kilencvenezren vettek részt az idei Pride-on, ahol nemhogy a volt miniszterelnök mondott beszédet, és a főpolgármester is részt vett, de még a rendőrség is a támogatók között volt.
Donald Ray Morgan nyolc hónap után augusztus 2-án tért haza Libanonból, már a reptéren letartóztatták. Abu Omar al Amreeki néven fenyegetőzött a Twitteren.
Biztonsági okokra hivatkozva nem engedték be Egyiptomba a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet ügyvezető igazgatóját és egy másik vezetőségi tagot - közölte hétfőn az utóbbi tisztségviselő.
Amennyiben Ankarának sikerül megszereznie Egyiptom és Izrael beleegyezését a megfelelő légifolyosó használatához, segíteni fog a sebesült palesztinok kezelésének megszervezésében
A Fitch BB+ -ról BB -re rontotta Horvátország adósságbesorolását, a gazdasági kilátásokat azonban továbbra is stabilnak ítéli. A hitelminősítő döntését azzal indokolta, hogy a horvát kormányfőnek...
Várhatóan átlag alatti év lesz 2014 a világgazdasági növekedés szempontjából, de jövőre már jobbak a kilátások - jósolta hétfőn Londonban ismertetett globális előrejelzésében a Moody's Investors Service.
Ban Ki Mun reményét fejezte ki, hogy a fegyvernyugvás tartós lesz. Üdvözölte az Izrael és a Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista szervezet között létrejött újabb 72 órás tűzszünetet az ENSZ főtitkára
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jemeni és afrikai fiókszervezeteinek tagjai csoportosan állnak át az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita csoporthoz.
Az online kapcsolatra képes, adóügyi ellenőrzési egységgel rendelkező pénztárgéppel kapcsolatos NGM rendeletek módosításáról szóló 24/2014. (VII. 31.) NGM rendelet véghatáridőt határozott meg az online pénztárgépek bevezetésére – figyelmeztet közleményében a NAV.
Várhatóan átlag alatti év lesz 2014 a világgazdasági növekedés szempontjából, de jövőre már jobbak a kilátások - jósolta hétfőn Londonban ismertetett globális előrejelzésében a Moody's Investors Service.
Ebola-fertőzés gyanújával elkülönítőben kezelnek egy német férfit Ruanda fővárosában. Ez lenne az első regisztrált megbetegedés a közép-afrikai országban - közölte hétfőn az AFP francia hírügynökség.
5 százalékos piaci részesedést szeretne az OTP a román piacon, már majdnem 3 százaléknál jár a mutató, ám korántsem kockázatmentes a romániai működés, mert készül a kilakoltatási tilalomról szóló szabályozás, ami egy negyedéves profitnak megfelelő kiesést hozhat a banknak.
A svájci jegybank az elmúlt napokban fedte fel, hogy milyen amerikai részvények voltak a birtokában az idei második negyedév során, ezekből pedig az derült ki, hogy a bank több részvényben is...
Agnieszka Radwanska nyerte a 2,4 millió dollár (569 millió forint) összdíjazású montreali keménypályás női tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben két szettben legyőzte a korábbi világelső Venus Williamst.
30 percig tart majd, 150 millióba kerül, a zenei aláfestést a Petőfi rádió munkatársa készíti. A nyertes pályázó a Leskovics Pirotechnika és a Walton-Sec konzorciuma. Az utóbbi egy biztonsági cég. Megint lesznek uszályok a Dunán, és lesz “látványos elem”, ami … Folytatás
Az elnagyolt és kidolgozatlan szabályrendszer miatt már évek óta problémát jelent annak értelmezése, hogy egy adott vállalkozás kis- és középvállalkozásnak (KKV) minősül-e. Pedig a KKV-kat megillető kedvezmények miatt a minősítésnek igen komoly következményei lehetnek.
Pénteken jelent az OTP, az elemzők azzal számolnak, hogy a devizahiteles csomag miatt már a második negyedévben jelentős veszteség érhette a bankot. Pénteken hajnalban teszi közzé második...