2014. augusztus 19. kedd

aug. 19
11:27
Igyekszik a Subaru - már dolgoznak a Tribeca utódján (Auto Pult)
Régen hallottunk utoljára a Subaruról, mely, mint tudjuk nem éppen fennállásának legsikeresebb időszakát éli. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne próbálkoznának továbbra is a tradicionálisabb értékeket kedvelő vásárlóközönség meghódításával, amit ezúttal hatalmas SUV-jük, a Tribeca utódlásával próbálnának elérni.
aug. 19
11:27
Forma-1: Jos Verstappen fia jövőre a Toro Rossónál versenyez (Agroinform)
Max Verstappen minden idők legfiatalabb F1-es pilótája lehet, mivel 17 esztendősen debütál majd jövőre a sorozatban.
aug. 19
11:29
Átadták a Vasfüggöny-kerékpárút újabb szakaszát (Infostart)
Magyar és osztrák politikusok jelenlétében adták át a Vasfüggöny-kerékpárút újabb szakaszát a sopronpusztai emlékparknál kedden.
aug. 19
11:29
Mit csinálhat egy gulyás egy reklámban? (Kreatív Online)
Pödri a bajszát? Csuhébabát készít? Ostort csattogtat?
aug. 19
11:29
Lőtték a rendőröket a tüntetők St. Louisban (hirado.hu)
Eddig 31 embert vettek őrizetbe.
aug. 19
11:29
Fej-fej mellett halad a Magyar Telekom és az OTP (Portfolio)
A keddi kereskedésben továbbra is keresték a kockázatos eszközöket a befektetők, a vezető nyugati indexek mérsékelten erősödtek. Ebben a jó nemzetközi hangulatban itthon is vették a részvényeket,...
aug. 19
11:29
Török kézbe kerül a Klotild-palota (ATV)
Az Özyer Grouphoz tartozó Melis Investment Kft. vásárolhatja meg a déli Klotild-palota önkormányzati tulajdonban lévő részét, a cég 2 milliárd 150 milliós vételárra nyújtott be ajánlatot.
aug. 19
11:31
A leendő jogosítványtulajdonosokat segíti ez a szeptemberi változás (hirado.hu)
Statisztikai adatok segítenék ezentúl az autósiskolák megválasztásában.
aug. 19
11:31
Összeomlott a kelet-ukrajnai ipari termelés (Portfolio)
A hónapok óta egyre csak súlyosbodó kelet-ukrajnai katonai cselekmények igencsak nyomot hagytak az ország, de különösen az adott térség ipari termelésén, hiszen a nehézipar nagy része leállt. Az,...
aug. 19
11:33
Elhunyt Szűcs István, az Antall-kormány helyettes államtitkára (hirado.hu)
Hosszan tartó súlyos betegség után, 79 éves korában hunyt el a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja.
aug. 19
11:36
Ezeket a munkavállalókat várják Németországban (Adózóna)
Németország egy éve szinte tárt kapukkal várja a szakmunkásokat az unión kívüli országokból is, mégis nagyon kevesen élnek a lehetőséggel - írja a német Die Welt online kiadása a szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) adataira hivatkozva.
aug. 19
11:36
Mihalik Enikő is csatlakozott a L'Oréal Paris csapathoz (Joy)
Újabb magyar modell a L’Oréal Parisnál.
aug. 19
11:36
Megkezdi a dunai vízi út fotózását a Google (ProfitLine)
Megkezdi a dunai vízi út fotózását a Google, a magyarországi, mintegy 400 kilométeres Duna-szakaszt is végig lehet majd járni virtuálisan a kereső Street View szolgáltatásának segítségével.
aug. 19
11:36
Már a Man. United játékosának érzi magát az argentin védő (Sport365)
Az argentin válogatottal a brazíliai világbajnokságon ezüstérmet szerző Marcos Rojo az állítása szerint a Manchester Unitednél folytatja karrierjét.
aug. 19
11:38
Ilyen egy randi a filmekben és a valóságban (Joy)
A filmekben olyan könnyűnek és tökéletesnek tűnnek a randik a nagy Ő-vel. A valóságban azonban messze nem zajlanak olyan flottul a dolgok, mint kéne.
aug. 19
11:42
Kifosztották az Auchant a fesztiválozók (Privátbankár)
Idén rendkívül sikeres hetet zárt az óbudai áruház a Sziget Fesztivál alatt, napi 30 ezer vásárlót fogadott az áruház.
aug. 19
11:42
Új tehetségkutató: indul a Ki Mit Tube (BorsOnline)
Ilyen még nem volt! A világ legnagyobb színpadán, a YouTube videómegosztón most bárki bebizonyíthatja, mire képes. Ennek megfelelő felhívással találkoztak egy tegnapi tájékoztatón az újságírók.
aug. 19
11:42
Dráma! Kislányát mentette, de vízbe fulladt az apa (Blikk)
Borzalmas véget ért a strandolás annak a családnak, amelyik gyermekeikkel csak egy kellemes napot akartak eltölteni Balatonkenesén.
aug. 19
11:44
Csak egy durva délutáni meglepetés segíthetne a forinton (Privátbankár)
A befektetők most el tudtak szakadni egy kicsit az ukrán-orosz válságtól, a forint azonban nem tud erősödni.
aug. 19
11:45
Megnyílt a Páneurópai Piknik - 25 éve történt (Infostart)
1989. augusztus 19. szombat: Németh Miklós miniszterelnök szombaton felavatta a Budapesti Elektromos Művek teherelosztó hálózatának irányító központját és a vállalat új sportcsarnokát. Mágneses teret fedezett fel az amerikai Voyager 2. űrszonda a Neptunusz körül.
aug. 19
11:45
Kiskorúakat kényszerítettek véradásra (Blikk)
aug. 19
11:45
Petr Cech a Chelsea kispadjára szorult (Metropol)
Courtois érkezésével tíz év után először nem elsőszámú kapusként tekintenek Petr Cechre a Chelsea-nél.
aug. 19
11:45
Önállóan indul az MSZP Debrecenben és Hajdú-Biharban (Metropol)
Debrecenben Madarasi István 54 éves vállalkozót, jelenlegi önkormányzati képviselőt indítják polgármesterjelöltként.
aug. 19
11:45
25 éve Magyarország Európát választotta (Alternatív Energia)
25 évvel ezelőtt Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter együtt vágta át a vasfüggöny szögesdrótját Sopronnál a magyar-osztrák határon.
aug. 19
11:45
Az éttermek legnagyobb trükkje: lehúzás az étlapon (Pénzcentrum)
Nem véletlenek az összehasonlíthatatlan árak, a drága fogások az étlap elején és a különleges ajánlatok sem....
aug. 19
11:45
Gyalogosokat gázolt a 105-ös busz Budapesten: egy halott (ATV)
Egy férfit a helyszínen ápolnak.
aug. 19
11:45
Tippjáték: Játssz és nyerj velünk a Bundesliga új szezonjában! (Agroinform)
Pénteken elstartol a Bundesliga 2014/2015-ös szezonja, amelyet egy új tippjátékkal tesz még izgalmasabbá a hatharom.com.
aug. 19
11:47
Somlói revolúció a Clark Ádám téren (Infostart)
A Magyarország 2014-es tortájának választott Somlói revolúció, az ország idei cukormentes tortája, a Csokis kaland és a Honvédség Tihanyi fehércsokoládé tortájának ünnepélyes felvágásával nyitották meg a Magyar Ízek Utcáját a fővárosi Clark Ádám téren kedden.
aug. 19
11:48
Volt olyan brit rendőr, aki házkutatás közben kért meg egy ott élő nőt, hogy jelölje be Facebookon (444.hu)
Belső vizsgálat zajlott Angliában, hogyan használják a webkettőt a rendőrök. Rosszul, több száz rendőrt marasztaltak el.
aug. 19
11:48
Vergne: Jövőre is az F1-ben akarom folytatni (F1világ)
Jean-Eric Vergne mindent megtesz azért, hogy 2015-ben is a Forma-1-ben maradjon – a francia csapata, a Toro Rosso hétfőn jelentette be, helyét a következő szezonban a még mindössze 16 éves Max Verstappen veszi át. Tovább »
aug. 19
11:50
Két gyalogost is elgázolt a 105-ös busz (444.hu)
Egy idős nő meghalt, egy férfit súlyos sérülésekkel ápolnak.
aug. 19
12:00
Nem stimmeltek a számok: ez 8 millióba kerül (Privátbankár)
Az EST MEDIA Vagyonkezelő jelentéseiben több hiányosságot talált az MNB, ezért 8 millió forintra bírságolta a céget.
aug. 19
12:00
Egyszerre két idős embert gázolt el a 105-ös busz (BorsOnline)
Két gyalogost ütött el kedden a 105-ös busz Budapest I. kerületében, az Alagút utca és az Attila út kereszteződésében, egyikük meghalt - tájékoztatta Fővárosi Kat
aug. 19
12:00
Halálra gázolt egy gyalogost a 105-ös busz (Blikk)
Két gyalogost ütött el kedd délelőtt a 105-ös busz Budapest I. kerületében, az Alagút utca és az Attila út kereszteződésében, egy idős nő a helyszínen meghalt, egy férfit pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba.
aug. 19
12:02
Magyar állampapír: hihetetlen, de még mindig van lejjebb (Privátbankár)
Az érdeklődés kisebb volt a szokásosnál, de a hozam még tovább esett a 3 hónapos állampapír aukcióján.
aug. 19
12:02
Nyolc kismacska maradt Madár Vera nyakán (BorsOnline)
Hiába kért lapunkon keresztül segítséget, nem vitték el Madár Vera nyolc cicáját. A színésznő még azt is felajánlotta, személyesen viszi el az állatokat új gazdáikhoz
aug. 19
12:02
Képzelt betegség miatt lett öngyilkos (Blikk)
Bradford, Anglia - Egy családanya vízbe fojtotta magát, mert azt hitte magáról, hogy gyomorrákja van, azért érzi rosszul magát, és fogy állandóan.
aug. 19
12:03
Újabb fontos részletek derültek ki a reklámadóról (Kreatív Online)
A reklám- és médiaügynökségek is adókötelesek lehetnek.
aug. 19
12:03
Moldovai cigarettát csempésztek egy román buszban (Blikk)
aug. 19
12:03
Két embert ütött el a 105-ös busz (Metropol)
Egy idős nő a busz alá szorult, a kiszabadításához meg kellett emelni a járművet.
aug. 19
12:03
L. Simon: Minden megyei hatókörű múzeumban lesznek országos jelentőségű kiállítások (hirado.hu)
Az államtitkár szerint a Seuso-kincsek székesfehérvári kiállítása egyben egy szimbolikus ügy betetőzése.
aug. 19
12:03
Zárva lesz szerdán a budapesti tőzsde (Portfolio)
A magyar állam alapítására, valamint Szent István királyra emlékeznek országszerte szerdán, így holnap a Budapesti Értéktőzsde zárva lesz. Nem lesz szerdán kereskedés a hazai piacon, miután a magyar...
aug. 19
12:03
Felfalt egy horgászt Michael Jackson, a krokodil - lelőtték (ATV)
Tavaly négy halálos krokodiltámadás történt a régióban.
aug. 19
12:04
Utasokkal teli riksába rohant a vonat - videó! (Blikk)
aug. 19
12:05
Bedrogozva ölte meg barátnőjét (Blikk)
aug. 19
12:05
Eladták a déli Klotild-palotát (Metropol)
Az Özyer Grouphoz tartozó Melis Investment Kft. 2 milliárd 150 milliós vételárra nyújtott be ajánlatot.
aug. 19
12:05
Magyarország tortájának felvágásával nyitották meg a Magyar Ízek Utcáját (hirado.hu)
A látogatók megkóstolhatják és meg is megvásárolhatják a többfordulós verseny során legjobbaknak választott édességeket.
aug. 19
12:05
A rövid papírjaink kapcsán elképesztően alacsony hozammal is beéri a piac (Portfolio)
Nemcsak a tegnapi másodpiacinál, de még a múlt heti aukciós hozamnál is kevesebbel beérte ma a piac a három hónapos kincstárjegyek vásárlásakor. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ugyanakkor ez...
aug. 19
12:07
Két embert elütött egy busz Budapesten, egyikük meghalt (hirado.hu)
Egy idős hölgy a busz alá szorult, és az életét már nem tudták megmenteni.
aug. 19
12:09
Kevesebb új munkahely, csökkenő munkanélküliség (HR Portál)
Az előző havi 2,6-ról 2,5 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta júliusban Győr-Moson-Sopronban - közölte a megyei kormányhivatal munkaügyi központja.

Keresés