2014. augusztus 19. kedd

aug. 19
12:09
Már igényelhető a diákhitel (ProfitLine)
Már igényelhető mindkét, rekordalacsony kamatozású diákhitel-konstrukció a 2014/2015-es tanévre, az igénylés a Diákhitel Direkt online felület mellett a felsőoktatási intézmények elektronikus hallgatói felületén is elindítható.
aug. 19
12:09
Forma-1: 17 éves pilóta debütál jövőre a száguldó cirkuszban (Sport365)
A Toro Rosso megerősítette, amit napok óta pletykáltak a Forma-1 berkein belül: a következő szezonban a mindössze 17 éves Max Verstappen lesz a csapat egyik pilótája.
aug. 19
12:09
Páneruópai piknik évfordulója: átadták a Vasfüggöny-kerékpárút újabb szakaszát (hirado.hu)
Magyar és osztrák politikusok jelenlétében adták át a kerékpárút újabb szakaszát a sopronpusztai emlékparknál.
aug. 19
12:11
Férfi vízilabda vk: győzelemmel kezdett a magyar csapat (Sport365)
Az olimpiai bajnok horvátok elleni négygólos sikerrel kezdte meg szereplését az Almatiban zajló férfi vízilabda világkupán a magyar válogatott kedden.
aug. 19
12:11
Iskolabusz mellett robbantottak pokolgépet Pakisztánban (hirado.hu)
Legkevesebb hatan meghaltak és sokan megsebesültek.
aug. 19
12:12
Erste: egyre népszerűbb a netes bankolás, de szükség van a fiókokra is (Infostart)
Egyre népszerűbb az internetes bankolás a kelet-közép-európai országokban: Magyarországon a 2010-es 12 százalékról 27 százalékra nőtt az online banki megoldásokat használó ügyfelek aránya; a banki ügyfelek azonban továbbra is számítanak a fiókokra - derül ki az Erste Group legfrissebb régiós felméréséből.
aug. 19
12:13
Úszó Eb: Gyurta Gergely döntőbe jutott 1500 méter gyorson (Sport365)
Gyurta Gergely a negyedik idővel bejutott az 1500 méteres férfi gyors szerdai döntőjébe, Kis Gergőnek ugyanakkor ez nem sikerült a berlini úszó Európa-bajnokság keddi versenynapján.
aug. 19
12:13
Több helyen már kivitte a postás a választási értesítőket (hirado.hu)
A több mint nyolcmillió levélnek augusztus 25-ig kell eljutnia a választópolgárokhoz.
aug. 19
12:15
Videó: a Barca és a Chelsea védője is bevállalta a jéghideg vizet (Sport365)
Dani Alves és John Terry, az FC Barcelona és a Chelsea védője is részt vett az Ice Bucket Challenge-ben - előbbi Adriana Lima modellt, Faustao műsorvezetőt és Lionel Messit hívta ki, utóbbi pedig John Obi Mikelt, Frank Lampardot és Rafa Benítezt.
aug. 19
12:18
Megröntgenezték a buszt: valami volt a kerék felett (Privátbankár)
Több mint háromezer doboz moldovai cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Ártándnál egy román autóbuszban - közölte a NAV észak-alföldi sajtóreferense.
aug. 19
12:18
Kínai mestertől tanult a magyar rendőrtiszt (BorsOnline)
A szilvavirág imádkozó sáska kungfustílus magyarországi vezető mestere Kiss Kálmán rendőr alezredes. Felesége is fekete öves harcos, aki még várandósan is edz, noha a nyolcadik hónapban már kissé nehezen megy rá a gyakorlóruha.
aug. 19
12:18
Rossz vonatra szállt, csak 43 év múlva ért haza (Blikk)
Kína - Hatéves korában eltévesztette melyik vonattal kell mennie, és alaposan eltévedt Jiang Ai-wu (49). Hiába próbált hazajutni, minden egyes átszállással csak egyre távolabb került otthonától.
aug. 19
12:20
Felesége szeme láttára falta fel a krokodil - videó (Blikk)
Krokodil falt fel egy horgászt az ausztrál Adelaide folyóban - közölte a helyi rendőrség.
aug. 19
12:21
Ez lesz a Ki Mit Tube menete (Kreatív Online)
Augusztus 21-én indul az adásfolyam.
aug. 19
12:21
Angela Merkel Ukrajnába látogat (Blikk)
aug. 19
12:21
Lövik a rendőröket a felbőszült tüntetők (Blikk)
Ferguson - Továbbra sincs rend és nyugalom a Missouri állambeli Fergusonban, ahol hétfő éjszaka 31 embert vettek őrizetbe, miután a tüntetők az egyenruhásokra támadtak.
aug. 19
12:21
Tűz alatt a rendőrök St. Louisban (Metropol)
Tovább tartanak a zavargások, melyet egy rendőr robbantott ki, aki lelőtt egy fegyvertelen fekete fiút.
aug. 19
12:21
Győzelemmel kezdett a Benedek csapat (Metropol)
Megkezdődött a férfi vízilabda világkupa, Benedek Tibor együttese a horvátokat győzte el az első meccsükön.
aug. 19
12:21
Árok Kornél visszalépett (Metropol)
A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja augusztus 21-én ismét tanácskozik, ahol elfogadják az új főpolgármester-jelölt személyét.
aug. 19
12:21
Árok Kornél visszalépett (Kripto Akadémia)
A párt budapesti elnöksége és a választmány augusztus 21-én ismét tanácskozik, ahol elfogadják az új főpolgármester-jelölt személyét.
aug. 19
12:21
Tizenegy szervezet, személyiség kapott Külhoni Magyarságért Díjat (hirado.hu)
Semjén Zsolt köszöntőjében arról beszélt: a magyar nemzet egy és oszthatatlan és csak akkor tudunk megmaradni csonkítatlanul, ha minden nemzetrész megőrzi örökségét.
aug. 19
12:21
Elképesztően alacsony hozammal is beérte a piac a mai aukción (Portfolio)
Nemcsak a tegnapi másodpiacinál, de még a múlt heti aukciós hozamnál is kevesebbel beérte ma a piac a három hónapos kincstárjegyek vásárlásakor. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ugyanakkor ez...
aug. 19
12:21
Beszóltak Orbánnak: "ez biztos jele a vég kezdetének" (ATV)
Belekeveredtünk egy olyan társaságba, ahova nem tartozunk – mondta Simonyi András.
aug. 19
12:21
Az XE-vel érkezik a Jaguar új központi rendszere (Auto Pult)
A Jaguar hamarosan érkező prémium-középkategóriás modelljéről már rengeteg információt osztottak meg velünk az angolok, de az érdeklődés fenntartása érdekében további információkat csepegtetnek nekünk a szeptember 8-i bemutató előtt. Kívülről már sokat tudunk az XE-ről, most azonban az autó belső információs rendszeréről árultak el részleteket.
aug. 19
12:21
Férfi vízilabda vk: Győzelemmel kezdett a Benedek-csapat (Agroinform)
Az olimpiai bajnok horvátok elleni négygólos sikerrel kezdte meg szereplését a vízilabda világkupán a magyar válogatott.
aug. 19
12:21
Senkinek nem jó, ha a rendőrök katonákká válnak (444.hu)
Kell-e kommandósokat hívni, ha egy nő tányérokat dobál ki az ablakon? Hát ha egy tökfesztivál biztonságára kell vigyázni? A rendőrség militarizálódása az USA-tól Magyarországig létező jelenség. És probléma.
aug. 19
12:23
Tovább gyilkol az Ebola (Metropol)
Az ÁNTSZ nem javasolja az utazást a járvánnyal érintett országokba.
aug. 19
12:23
Gyurta Gergely döntős 1500 m gyorson (Kripto Akadémia)
...
aug. 19
12:23
Eladták a déli Klotild-palotát (hirado.hu)
Az Özyer Grouphoz tartozó Melis Investment Kft. vásárolhatja meg a déli Klotild-palota önkormányzati tulajdonban lévő részét, a cég 2 milliárd 150 milliós vételárra nyújtott be ajánlatot.
aug. 19
12:25
A kormány lesre futott a futballakadémiai rendszerrel (Kripto Akadémia)
Idén az állam legalább 1 milliárd 550 millió forintot költ 15 futballakadémia támogatására.
aug. 19
12:25
Vádat emeltek egy dobozi férfi ellen, aki megölte barátnőjét (hirado.hu)
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és hivatalos személy elleni, fegyveresen elkövetett erőszak a vád ellene.
aug. 19
12:27
Balog Zoltán: Közös európai teher a diktatúrák öröksége (hirado.hu)
Az emberierőforrás-miniszter a páneurópai piknik 25. évfordulóján a Konrad Adenauer Alapítvány és a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett soproni konferencián beszélt.
aug. 19
12:29
Árok Kornél visszalépett a szociáldemokraták főpolgármester-jelöltségétől (hirado.hu)
A döntést a párt budapesti elnöksége és választmánya elfogadta - közölte Schmuck Andor pártelnök.
aug. 19
12:31
A DK már nem számít belső vitára (hirado.hu)
Helyi szinten lesznek közös üzenetei a baloldalnak, országos szinten nem – mondta az önkormányzati választásokról Niedermüller Péter, a párt alelnöke.
aug. 19
12:33
Moldovai cigarettát csempésztek egy román buszban (hirado.hu)
Több mint háromezer doboz moldovai cigarettát találtak.
aug. 19
12:39
Össztűz a rendőrökre - forrongás St. Louisban (Infostart)
Heves tűz alá vették a rendőröket a Missouri állambeli St. Louisban, 31 embert őrizetbe vettek - közölték a hatóságok kedden.
aug. 19
12:39
Győzelemmel kezdett a Benedek-csapat (Alternatív Energia)
A címvédő csapat kilenc gólját nyolc játékos szerezte, egyedül Hárai Balázs duplázott.
aug. 19
12:39
Az adóbevallás miatt lebukott patikus esete a kasszával és a rovanccsal (Adózóna)
Tapasztalt könyvelők a megmondhatói, hányféle következménye lehet egy adóbevallásnak – mondjuk adóhiány miatti bírság –, de arra biztosan nem gondolnánk, hogy egy adóbevallás tolvajt is tud fogni. Pedig Mohácson így történt...
aug. 19
12:39
Saját templomot akarnak Kim Kardashianék (Joy)
Kanye West és újdonsült felesége saját templomot akarnak építtetni maguknak.
aug. 19
12:39
A régi jó szilváslepény (Éva Magazin)
Mint régen a nagyinál. Autentikus recept a Két cica konyhája bloggerétől. Villanysütőben elkészítve soha nem lesz olyan, mint a nagyié (pedig nem tagadom meg a disznózsír használatát), egyrészt azért, mert a konyha hőmérséklete és a levegő páratartalma egy fával fűtött tűzhely környezetében egészen más, és a kérge sem lesz olyan ropogós, de valahogy mégis visszahozza azt az ízvilágot, amit egy…
aug. 19
12:39
Angela Merkel Ukrajnába látogat (hirado.hu)
Az ukrán válság kitörése óta először utazik a kelet-európai országba.
aug. 19
12:39
Mire elegendő a kórházaknak nyújtott gyorssegély? (WebBeteg)
Összesen 11,8 milliárd forintot kaptak július végén a kórházak az egészségbiztosítótól, elsősorban lejárt tartozásaik rendezésére, amit augusztus végéig el is kell költeniük. Van hová fordítani a gyorssegélyt. Május végén több mint 66 milliárd forinttal tartoztak beszállítóiknak az egészségügyi intézmények.
aug. 19
12:41
Merkel villámlátogatáson Ukrajnában (Alternatív Energia)
A kancellár Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökkel is tárgyal.
aug. 19
12:41
Christian Bale másodszor is apa lett! (Joy)
Kétszeres apuka lett 'A sötét lovag', megszületett ugyanis Christian Bale második gyermeke!
aug. 19
12:41
Horgolt szoknyavédő a bringára (Éva Magazin)
Öltöztesd fel csinosan a kerékpárodat is! Elkészítés A szoknyavédő két részből áll, egy-egy a kerék mindkét oldalára. Ezeket kell ráilleszteni a biciklire és felül a sárvédőn összefűzni, a cipőfűzőhöz hasonlóan. Mindkét darab alapja 9 kör és 8 nagyikocka négyzet. Ezeket kell összeilleszteni és szegélyezni még néhány sorral. Válassz hét neked tetsző színt – hármat használj a körökhöz, négyet a…
aug. 19
12:41
WHO: tovább emelkedett az Ebola áldozatainak száma (hirado.hu)
Elérte az 1229-et a feltehetően Ebola-vírus által okozott elhalálozások száma.
aug. 19
12:42
Mourinho reméli, nem fog elmenekülni kapusa (Sport365)
A Chelsea hétfőn megkezdte szereplését a Premier League-ben, 3-1-re verte a Burnley-t, és José Mourinho menedzser csapatának összeállítása Thibaut Courtois nevével kezdődött, vagyis nagyon úgy néz ki, hogy nem Petr Cech lesz az első számú kapus.
aug. 19
12:42
Sorban sültek fel baljós előrejelzéseikkel a 'nagy megmondók' (ProfitLine)
Sorban sültek fel baljós előrejelzéseikkel a világ legnépszerűbb, a médiában gyakran szerepeltetett gazdasági szakemberei - írja a német WirtschaftsWoche Online hírportál.
aug. 19
12:43
Divatshow és stílustanácsadás a Perwoll-kifutón! (Joy)
Szeptember 13-én és 14-én hatalmas kedvezményekkel és izgalamas beauty programokkal várják a Joy olvasóit a Westendben!
aug. 19
12:43
Krokodil falt fel egy horgászt az ausztrál Adelaide folyóban (hirado.hu)
Fél óra keresés után akadtak rá a Michael Jackson néven ismert állatra.

Keresés