Bodnár Zoltán lesz a Magyar Liberális Párt (MLP) főpolgármester-jelöltje az októberi önkormányzati választáson - jelentette be a párt elnöke szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
Nem lesz elég a bankok részéről a 900 milliárd forint, arra hogy rendezzék a devizahiteleket - mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Barabás Gyula.
Az orvosokat is megdöbbentette egy fiatal brit nő esete, aki alig több mint két év alatt öt gyermeket hozott világra. Korábban a szakemberek azt mondták neki, nem lehet soha gyereke.
A hatóságok szombati tájékoztatása szerint jelentősen nőtt az előző esti németországi vasúti baleset sérültjeinek száma; a mannheimi főpályaudvar területén tehervonat hajtott személyvonatba, páran súlyos, több tucatnyian könnyebb sérüléseket szenvedtek.
A Vasas a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Balogh Miklós személyében egy 26 éves védő érkezett a csapathoz, aki a napokban együtt edz Szanyó Károly együttesével.
A syncope rövid ideig tartó, múló eszméletvesztés, amely az agy több, mint 8 másodpercig tartó átmeneti vérellátási zavara miatt jön létre. Évente az idősebb korúak mintegy 30 százaléka szenved átmeneti eszméletvesztést.
Egy Ausztriából - Grazból - a németországi Saarbrückenbe tartó EuroCity személyvonat ütközött egy Duisburgból Sopronba tartó tehervonattal péntek este Mannheim főpályaudvarán. A személyvonat kilenc kocsijából öt kisiklott, az első kettő felborult. A felborult kocsikban hozzávetőleg 110 utas volt, nagyobb katasztrófa nem történt.
Az orosz külügyminisztérium szerint az Európai Unió "csöndben" feloldotta az Ukrajna katonai technológiákkal és hadi eszközökkel való ellátására korábban kivetett tilalmát, amit Moszkva élesen bírált szombati közleményében.
Az Oscar-díjas spanyol színésznő férjével, Javier Bardemmel együtt aláírta azt a Spanyolországban fogalmazott nyílt levelet, amely elítéli a "palesztinok elleni népirtást", a "palesztin civil lakosság bombázását".
Kőkeményen fogják játékosaikat az európai topcsapatok edzői. Újabban Louis van Gaal módszereit vesézi ki a brit sajtó: az MU új holland trénere bekameráztatta az edzőpályát.
Déli szomszédunk, Horvátország igen kedvelt úticél a magyar turisták körében, évente sok ezren keresik fel a tengerpartot, hogy kellemes fürdőzéssel, s a strandokon sütkérezve töltsék el a szabadságukat. Ugyanakkor Horvátországba nemcsak emiatt érdemes elutazni, hiszen bőven akad program, látnivaló, vagy épp kóstolnivaló – s ezeket méginkább kár lenne kihagyni, ha már amúgy is ott van az ember.…
Elkészült az Országház Kossuth Lajos tér felőli díszkivilágítása is. A lámpákat ma este háromnegyed tízkor kapcsolják fel. A Steindl Imre Program vezetője az InfoRádiónak azt mondta: a Kossuth Lajos tér teljes megújulása az ősz derekára befejeződik be.
A roma holokauszt emléknapján a pártszövetség fejet hajt az áldozatok előtt, és elítéli a gyilkosok és az emberirtás megszervezésében közreműködők tetteit.
Az ázsiai tőke globális szinten egyre több országban és iparágban válik jelentős szereplővé. A keleti országok újabb hódításai közé tartozik a nyugati világ ingatlanpiaca, amely az általános...
Az élet főleg nehéz és szar, mégis telis-tele van olyan dolgokkal, amik titkon örömöt és boldogságot rejtenek magukban. Ilyen például a kibaszott takarítás.
Kilián Katalin orvos, Juhász Ferenc költő felesége kapja idén a Gyémánt László felesége emlékére alapított Krisztina-díjat, amelyet kedden adnak át a Társalgó Galériában, Budapesten.
Megölte nevelt fiát egy férfi a Heves megyei Erdőtelken szombaton; a 33 éves elkövetőt őrizetbe vették - közölte az MTI-vel a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Egy szegedi fiatalokból álló magyar fejlesztő csapat, a Tep nyerte el a Microsoft globális technológiai versenye, az Imagine Cup innovációs kategóriájának második helyezését, valamint a finn AppCampus különdíjat - közölte az MTI-vel szombaton a Microsoft Magyarország.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 178,75 pontos, 1,02 százalékos emelkedéssel, 17 700,59 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények valamennyien emelkedtek az előző napi záráshoz képest. A magyar piac szembe ment az európai trenddel, emelkedni tudott pénteken – emelték ki az MTI által megkérdezett elemzők. Miró József, az ...
Főként szolgáltató- és feldolgozóipari makroadatok befolyásolhatják majd a piacokat, a fő esemény azonban az Európai Központi Bank kamatöntő ülése alkalmából kiadott euróövezeti gazdasági helyzetelemzés és monetáris politikai irányvetés lesz.
1989. augusztus 2. szerda: A politikai egyeztető tárgyalások munkabizottságaiban képviselt álláspontokat ismertették az Ellenzéki Kerekasztal képviselői sajtótájékoztatójukon a Budai Vigadóban. A Szabad Demokraták Szövetsége nyilatkozatban tiltakozik az ellen a - megítélése szerint - országos gyakorlat ellen, amely "minden eszközzel igyekszik jelentékteleníteni a nem kommunista pártok és…
Három település választói nem abban a választási rendszerben szavaznak az őszi önkormányzati választáson, mint ahogyan négy éve: kettőn a korábbi úgynevezett egyéni listás rendszer helyett vegyes választási rendszerben - azaz egyéni képviselőre és kompenzációs listára is - voksolnak, egy településen azonban visszatérnek az egyéni listás szavazáshoz.