A holokauszt világnapok eddig legnagyobb rendezvényének keretében emlékeztek meg szombaton Auschwitz-Birkenauban a roma holokauszt áldozatairól. A megemlékezésre 25 országból több mint ezer vendég érkezett.
Operett-hangulat jellemzi a mezőgazdaságot Magyarországon – ezt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Szabó Rebeka, arra a hírre reagálva, hogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Fazekas Szabolcsot nevezte ki "halgazdálkodás fejlesztéséért felelős" miniszteri megbízottá.
York — Vonzó, bizalomra méltó, domináns. E három kritérium határozza meg a pillanatnyi első benyomást, amikor a közösségi hálón először megnézzük egy ismeretlen ember arcát, de a brit város, York egyetemének pszichológusai ennél többet is kiderítettek.
Egyre több baleset következik be azért, mert gépkocsivezetés közben elalszik a sofőr. A közlekedéspszichológus szerint a legtöbb ember nem érzi, ha fáradt, és így veszélyt jelent magára és másokra is. Dulin Jenő erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt. Az interjút vasárnap este 18 órától hallhatják.
Az izraeli nemzetbiztonsági kabinet szombaton úgy döntött, hogy nem tárgyal a Hamásszal, hanem egyoldalúan és fokozatosan befejezi a gázai hadműveletet és kivonul a térségből - közölte az izraeli kettes tévécsatorna.
A nyugdíjkorhatár elérésekor kötelező-e öregségi nyugdíjat kérni, ha korábban rokkantsági ellátásban részesült a jogosult? Olvasónk kérdésére Winkler Róbert nyugdíjszakértőnk válaszolt.
Az 54 éves jelölt bemutatkozó beszédében azt hangsúlyozta, hogy tősgyökeres esztergomi, két diplomája van, és 30 éve a közszolgálatban dolgozik a városért.
A Coca-Cola automatái nem csak arra alkalmasak, hogy az általuk szolgáltatott hatalmas adatbázisok alapján megtudja a cég, hol, mikor és milyen italokat iszunk, de arra is képesek, hogy új ízek, most...
Az izraeli nemzetbiztonsági kabinet szombaton úgy döntött, hogy nem tárgyal a Hamásszal, hanem egyoldalúan és fokozatosan befejezi a gázai hadműveletet és kivonul a térségből - közölte az izraeli kettes tévécsatorna.
A hadsereg már felszámolta a Hamász radikális palesztin szervezet gázai alagútjainak döntő többségét, és egy-két napon belül teljesíti a szárazföldi akció megindításakor kitűzött célokat.
A Fidesz Romanek Etelkát (nő) indítja Tétényi Éva (ő is nő) polgármesteri székéért a dicső múltú, ám az utóbbi években sokat szenvedett városban. Az 54 éves Romanek bemutatkozó beszédében hangsúlyozta: “nem ülhetek tétlenül, látom, mi történik Esztergomban”. Meggyes Tamásról nem … Folytatás
A CIB-csoport az első fél évben a növekvő bevételek mellett 14 milliárd forintra csökkentette a normál banki működésből származó veszteségét, adózás után 34 milliárd forint veszteséggel zárt – közölte a hitelintézet pénteken az MTI-vel. A pénzintézeti csoport közleménye szerint a javulás az előző évekhez képest, elsősorban a 2013-ban elfogadott, fenntartható növekedésen alapuló banki…
A holokauszt világnapok eddig legnagyobb rendezvényének keretében emlékeztek meg szombaton Auschwitz-Birkenauban a roma holokauszt áldozatairól. A megemlékezésre 25 országból több mint ezer vendég érkezett.
Korcsmár Zsolt csapata, a Greuther Fürth 1–1-es döntetlent játszott a Bochum vendégeként a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga 2.) 1. fordulójának szombati játéknapján. A magyar védő hibázott a hazaiak vezető góljánál.
Tizenhat kurd harcost öltek meg az Iszlám Állam fegyveresei Irak északi részén, valamint az iraki kormányerők harminc katonájával végeztek az ország más részein.
Egy ember életét veszítette, hatan pedig könnyebben megsérültek abban a balesetben, amely során frontálisan ütközött egymással egy kisteherautó és egy személygépkocsi a 6-os úton a baranyai Martonfa közelében, szombaton délután – közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI érdeklődésére.
Csaknem 89 ezer új és használt lakást értékesítettek tavaly Magyarországon, így a teljes lakáspiaci forgalom mintegy 3,2 százalékkal nőtt az előző évihez képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című friss kiadványából.
Ordította kétségbeesetten a világba a kemma.hu. A Komárom-Esztergom megyei hírportál drámai címe azonban nem teljesen adja vissza ez események nyers brutalitását. Magyarok, itt tartunk 2014-ben. 18 éven aluliak, nők és nyugdíjasok inkább ne is olvassanak tovább.
Az indonéziai Manchester United fanatikus tulajdonképpen csak eleget tett a klub felhívásának: bárhol is vagy, bármit is csinálsz, viseld a csapat mezét!
Conakry — Ellenőrizhetetlen méreteket ölt azt ebolajárvány Nyugat-Afrikában. A Egészségügyi Világszervezet, azaz a WHO bevallotta: egyelőre tehetetlenek az ügyben. A halálos fertőzés eddig több mint 700 áldozatot szedett, de majdnem ugyanennyien fertőződtek meg, köztük több, a környéken dolgozó külföldi orvos, ápoló, misszionárius.
A héten szerződtetett magyar labdarúgó, Bajner Bálint góljával az utolsó pillanatokig vezetett az Ipswich Town, de végül be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel a Leyton Orient elleni szombati felkészülési mérkőzésen.
A Rennes (Stade Rennais FC) labdarúgója, Kamil Grosicki látványos passzal hozta a végeredményt látva kihagyható ziccerbe csapattársát a Bahlinger SC elleni felkészülési mérkőzésen.