2014. augusztus 20. szerda

aug. 20
10:11
OTP Bank Liga: az MLSZ pénzbírsággal sújtotta a Nyíregyháza trénerét (Sport365)
Százezer forintos pénzbüntetést kapott Csábi József, mert sportszerűtlenül reklamált.
aug. 20
10:12
Ferenc pápa: már csak három évem van hátra (BorsOnline)
Meglepő nyilatkozatot tett az egyházfő. Ferenc pápa visszavonulásról és saját haláláról beszélt.
aug. 20
10:12
Recept: Mandulás kenyér (Mindmegette)
Hozzávalók: 15 dkg margarin 15 dkg cukor 4 db egész tojás 20 dkg liszt 2 csapott teáskanál sütőpor 15 dkg őrölt mandula 1-2 csepp mandulaaroma
aug. 20
10:13
Úszó Eb: Biczó elődöntős 200 méter pillangón (Sport365)
Biczó Bence a harmadik legjobb idővel bejutott a 200 méter pillangó esti elődöntőjébe a berlini úszó Európa-bajnokság szerdai versenynapján, Pulai Bence ugyanakkor nem tudott továbblépni előfutamából.
aug. 20
10:15
Schmidt Mária: fontosak Kertész Imre tapasztalatai a megélt diktatúrákról (Infostart)
Magas állami kitüntetést kap augusztus 20-án Kertész Imre. A Nobel- és Kossuth-díjas író a Magyar Szent István Rendet veheti át az államalapítás ünnepén. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az InfoRádió kérdésére azt mondta, a mindkét XX. századi totalitárius diktatúrát megélt Kertész Imre soha nem békélt meg sem a nácizmussal, sem a kommunizmussal. A két - sokban hasonló - rendszer…
aug. 20
10:15
Libériában éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el (Infostart)
Az egész országra kiterjedő éjszakai kijárási tilalmat rendelt el a libériai kormány az Ebola-járvány megfékezése érdekében.
aug. 20
10:15
Programajánlat a büdös budapestiek szagtalanítására (Gondola)
aug. 20
10:15
Önként jelentkezett rabosításra a texasi kormányzó (Blikk)
aug. 20
10:15
Julio Cesar a Benficában folytatja (Metropol)
A portugál bajnok klub a honlapján jelentette be a 34 éves hálóőr szerződtetését.
aug. 20
10:15
Felfüggesztették demonstrációjukat a miskolci romák (hirado.hu)
Augusztus 6-a óta a miskolci Szent István téren tiltakoznak.
aug. 20
10:15
Trükkös csalók járják a fővárost: hozzád is csengethetnek (Pénzcentrum)
Távfűtéses lakásokba próbálnak bejutni illetéktelenek hibaelhárításra hivatkozva....
aug. 20
10:15
Nem lehet elég fiatalon kezdeni: 16 éves a Toro Rosso legifjabb F1 pilótája (Auto Pult)
Aki jártas a Formula-1 történetében, annak nem kell bemutatni, ki is az a Jos Verstappen. Az egykori holland pilóta neve mögött a leglelkesebb rajongótábor áll, akiknek vélhetően ismét lesz kinek szurkolniuk. A versenyző fia ugyanis édesapja nyomdokaiba lépve az F1 felé tart, s 16 évesen a legfiatalabb pilóta érdemli ki.
aug. 20
10:17
Allergiásoknak nyílik kávézó Bécsben (Infostart)
AllergikerCafé néven megnyílik pénteken Bécs kifejezetten allergiások számára alapított első kávézója.
aug. 20
10:18
Szeptemberben állni fog a bál Hágában (444.hu)
Egy nap alatt hét csoport tüntet egymással és egymás ellen. Lesznek nácik, antifasiszták, mérsékelt és dzsihádista muzulmánok. Mindez a Béke Világnapja előtt egy nappal.
aug. 20
10:30
Magyar cég rukkolt elő az egészséges tésztával (Privátbankár)
Természetes, bioaktív anyagokkal dúsított tésztát fejlesztett összesen 146 millió forintos beruházással a budapesti Capriovus Kft., amely a kutatás-fejlesztési (K+F) projekthez több mint 94 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán - közölte a tojásfeldolgozással, tojástermékek gyártásával foglalkozó társaság.
aug. 20
10:30
Recept: Német almás pite (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 36 dkg finomliszt 1/2 csomag sütőpor 12 dkg cukor 1 csomag vaníliás cukor 21 dkg hideg vaj 1 tojás A töltelékhez: 1,5 kg alma (lehetőleg savanykás) 2 evőkanál citromlé 1/2 teáskanál fahéj 9 dkg cukor 1 dl víz Valamint: 2 evőkanál zsemlemorzsa 12,5 dkg porcukor 3 evőkanál víz
aug. 20
10:32
Recept: Kókuszgolyó XIII. (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg darált háztartási keksz 10 dkg vaj 2 evőkanál kakaópor 20 dkg porcukor 1 kiskanál rumaroma 15 dkg kókuszreszelék tej
aug. 20
10:33
Földcsuszamlás Hirosimában, sok halott és eltűnt (Infostart)
Legalább 36 ember meghalt szerdán a Hirosimában történt földcsuszamlásokban, további hét embert eltűntként tartanak számon a legújabb adatok szerint - közölte a japán média.
aug. 20
10:33
Biczó elődöntős 200 méter pillangón (Infostart)
Biczó Bence a harmadik legjobb idővel bejutott a 200 méter pillangó esti elődöntőjébe a berlini úszó Európa-bajnokság szerdai versenynapján, Pulai Bence ugyanakkor nem tudott továbblépni előfutamából.
aug. 20
10:33
Felfüggesztették demonstrációjukat a miskolci romák (Blikk)
aug. 20
10:33
Nem ebolás, hanem maláriás (Metropol)
A Berlinben kezelt 30 éves nő a közelmúltban Nigériában járt.
aug. 20
10:33
Nem ebola, malária (Kripto Akadémia)
A 30 éves nő Nigériában járt.
aug. 20
10:33
Ház omlott az autókra a Király utcában (ATV)
Épületdarabok hullottak parkoló autókra a budapesti Király utcában, miután leszakadt egy lakatlan, kétemeletes társasház födémszerkezete, az épület életveszélyessé vált - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerda hajnalban az MTI-vel.
aug. 20
10:35
Csaknem 10 évvel a cunami után találta meg fiát egy indonéziai pár (Infostart)
Nem sokkal azt követően, hogy az Indiai-óceánon végigsöprő szökőár után csaknem 10 évvel előkerült a lánya, fiát is megtalálta egy indonéziai pár, amely nemsokára haza is viszi a most már 17 éves fiút.
aug. 20
10:35
Hosszú és Verrasztó elődöntős 200 méter vegyesen (Infostart)
Hosszú Katinka a legjobb, Verrasztó Evelyn pedig a hatodik idővel bekerült az esti 16-os elődöntőbe 200 méter vegyesen a berlini úszó Európa-bajnokság szerdai versenynapján.
aug. 20
10:42
Kerékpárút épül Felsőzsolca és Arnót között (ProfitLine)
Megkezdődött a Felsőzsolcától Arnótig tartó, csaknem két kilométer hosszúságú kerékpárút építése, a több mint 95 millió forintba kerülő út a tervek szerint november végére készül el - közölte a felsőzsolcai önkormányzat az MTI-vel.
aug. 20
10:42
Az UEFA zárt kapus meccsel büntette a Fradit (Sport365)
Egy zártkapus mérkőzéssel és 50 ezer eurós (közel 15,5 millió forint) pénzbírsággal büntette meg kedden az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Ferencvárost.
aug. 20
10:44
Ma kezdődik a Strand Fesztivál (ProfitLine)
Mától négy napon át zajlik a Nagyon Balaton sorozat keretében a Strand - Nagyon Zene Fesztivál Zamárdi szabad strandján, ahol mások mellett fellép John Newman, a Parov Stelar Band, a Papa Roach, a Knife Party és a 25. éves Tankcsapda is.
aug. 20
10:44
Úszó Eb: Hosszú és Verrasztó elődöntős 200 méter vegyesen (Sport365)
Hosszú Katinka a legjobb, Verrasztó Evelyn pedig a hatodik idővel bekerült az esti 16-os elődöntőbe 200 méter vegyesen a berlini úszó Európa-bajnokság szerdai versenynapján.
aug. 20
10:46
Vb-ezüstérmes védőt vett a MU, de megvált Nanitól - hivatalos (Sport365)
A Sporting Lisboa labdarúgócsapata 20 millió euróért eladta Marcos Rojót a Manchester Unitednek.
aug. 20
10:48
Nézze meg, megint hogy meghízott Lady Gaga! (BorsOnline)
Alaposan kikerekedett Lady Gaga az elmúlt hetekben. Szinte rá sem lehet ismerni a popdívára, aki egyébként is kaméleonként híresült el, ám most megint felszaladt rá pár kiló is.
aug. 20
10:48
Recept: Cukkini parmezános bundában (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 zsenge cukkini 1 bögre liszt 2 tojás 1-2 bögre zsemlemorzsa 1/2 bögre reszelt parmezán sajt olaj só
aug. 20
10:51
Önként jelentkezett rabosításra a texasi kormányzó (Infostart)
Önként jelentkezett rabosításra kedden Austinban Rick Perry republikánus texasi kormányzó, miután a hatalommal való visszaélés miatt két pontban vádat emeltek ellene.
aug. 20
10:51
Hosszú 100 méter háton is elődöntős (Infostart)
Hosszú Katinka a legjobb idővel került a 100 méter hát esti 16-os elődöntőjébe a berlini úszó Európa-bajnokság szerdai versenynapján.
aug. 20
10:51
Maláriás a berlini ebola-gyanús beteg (Blikk)
aug. 20
10:51
Kamera buktatta le a párost (Alternatív Energia)
A nő leszólította a Dózsa György úton sétáló áldozatot, majd egy rövid beszélgetést követően elkísérte vásárolni.
aug. 20
10:51
Kissé erősödött a forint (hirado.hu)
Egy euró 312,91 forintot ért délelőtt tíz órakor a kora reggeli 313,31 után.
aug. 20
10:51
Nem lehet elég fiatalon kezdeni: 16 éves a Toro Rosso legifjabb F1 pilótája (Auto Pult)
Aki jártas a Formula-1 történetében, annak nem kell bemutatni, ki is az a Jos Verstappen. Az egykori holland pilóta neve mögött a leglelkesebb rajongótábor áll, akiknek vélhetően ismét lesz kinek szurkolniuk. A versenyző fia ugyanis édesapja nyomdokaiba lépve az F1 felé tart, s 16 évesen a legfiatalabb pilóta érdemli ki.
aug. 20
10:51
Bajnokok Ligája: Majd otthon megoldja az Arsenal (Agroinform)
Az Arsenal gól nélküli döntetlenre végzett idegenben a Besiktassal a Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásában.
aug. 20
10:51
Darabok hullottak egy Király utcai házból a parkoló autókra (444.hu)
A lakatlan házba öt embert láttak bemenni hajnalban. Utána robaj hallatszott a házból. Kihívták a tűzoltókat, akik sértetlenül kimenekítették az öt embert. Utána leszakadt a födémszerkezet, a darabjai az utcán parkoló autókra hullottak. A Király utcát a Kis Diófa és … Folytatás
aug. 20
11:06
Ezért aggódik Varga - ne felejtsük, mi az orosz szankciók célja (Privátbankár)
Varga Mihály szerint is szükség lenne a magyar-orosz gazdasági vegyesbizottság összehívására; a nemzetgazdasági miniszter a Hír TV Magyarország élőben című műsorában kedden este megerősítette, hogy az uniós pénzügyminiszterek tanácsának következő ülésén fel kell vetni az embargó hatását kompenzáló direkt uniós támogatások bővítését.
aug. 20
11:06
Életveszélyessé vált egy ház a Király utcában (BorsOnline)
Egy Budapest belvárosába található lakatlan, kétemeletes ház födémszerkezetet szakadt le, aminek következtében épületdarabok kezdek el potyogni az utcára. Szerencsére senki nem sérült meg, azonban néhány parkoló autó megrongálódott.
aug. 20
11:06
Recept: Káposztás-húsos egytál (Mindmegette)
Hozzávalók: 5 nagyobbacska szelet sertéstarja vagy oldalas só 2-3 gerezd fokhagyma 1 kg savanyú káposzta 1 mokkáskanál kömény (őrölt vagy egész) 1 evőkanál kristálycukor 1 vöröshagyma 3 alma 1 kg burgonya 1 kiskanál ételízesítő
aug. 20
11:08
Recept: Körözöttel töltött baconbe göngyölt pulykamell (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg pulykamell só 25 dkg szeletelt bacon A töltelékhez: 25 dkg túró 1 dl tejföl 1 fej lilahagyma kevés só bors 1 gerezd fokhagyma kevés pirospaprika A körethez: 1 kg burgonya tej vaj szerecsendió
aug. 20
11:09
110 éve született Teng Hsziao-ping (Infostart)
Száztíz éve, 1904. augusztus 22-én született Teng Hsziao-ping kínai kommunista politikus, aki Mao Ce-tung halála után több mint húsz évig volt az ázsiai ország legbefolyásosabb vezetője. Nevéhez fűződik a sajátosan kínai szocialista piacgazdaság megteremtése, amely robbanásszerű gazdasági növekedéshez vezetett, miközben a belpolitikában megkérdőjelezhetetlen maradt a kommunista párt hatalmi…
aug. 20
11:09
Rendőrt mart meg egy sikló (Kripto Akadémia)
aug. 20
11:09
Földcsuszamlás Hirosimában: 18 halott (ATV)
Legalább 18 ember meghalt és 13 eltűnt szerdán a Hirosimában történt földcsuszamlásokban - közölte a japán média.
aug. 20
11:09
Ünnepi hangulatban: nagy események híres négykerekűi (Auto Pult)
Augusztus 20-án, Magyarország nemzeti és állami ünnepén nem csak mi ünnepelünk. Számunkra persze ez a legfontosabb ünnep, miközben Nepálban az apák örülhetnek maguknak, Marokkóban forradalomra emlékeznek, Észtországban pedig a függetlenség megújítása miatt pukkan a pezsgősüveg. Kicsi a világ, de sok jeles alkalom belefért: az év minden egyes napján érdemes emlékezni vagy éppen örülni valaminek. A…
aug. 20
11:09
Kosárlabda: Kötelező siker előtt Ivkovicsék (Agroinform)
Az idegenbeli 20 pontos siker után, hazai pályán csak a győzelem az elfogadható a magyar válogatottól Portugália ellen.
aug. 20
11:15
Turisztikai beruházás öt Holt-Szamos menti településen (ProfitLine)
Európai uniós pályázati támogatással 300 millió forint értékű turisztikai beruházást valósíthat meg öt Holt-Szamos menti település, Fülpösdaróc, Géberjén, Győrtelek, Ököritófülpös és Tunyogmatolcs - közölte a géberjéni Jót, s Jól a Szatmári Kistérségben Egyesület elnöke az MTI-vel.

Keresés