2014. augusztus 25. hétfő

aug. 25
19:12
Magyar siker a Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon (hirado.hu)
Bucsi Réka Symphony no. 42. című filmje kapta a Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Hirosima díját.
aug. 25
19:14
Üres telekre jelentik be magukat a cégek (Blikk)
Magyarország — Rendőrségi feljelentést készül tenni az a salgótarjáni nyugdíjas, aki május óta közel 300 ezer forintot fizetett ki a CL Brokers nevű cégnek egy 3 millió forintos hitel reményében, amit azóta sem kapott meg.
aug. 25
19:14
Hárman megsérültek egy balesetben az 5-ös főúton (hirado.hu)
A baleset miatt forgalomkorlátozásra kell számítani.
aug. 25
19:16
Újból jelölt egy korábbi ciklus polgármestere Nagykanizsán (hirado.hu)
Marton István 2006-ban a Fidesz támogatással lett a város polgármestere, most az LMP és civil szervezetek jelölik.
aug. 25
19:18
Íme Toscana a házfalon! (Blikk)
aug. 25
19:18
Metrófelújításra fordítaná a kormány költöztetésére szánt pénzt Falus Ferenc (hirado.hu)
Az Együtt-PM, az MSZP és a DK közös főpolgármester-jelöltje a XIX. kerületi Határ úti metró-, és villamosmegállóban tartotta választási kampánynyitóját.
aug. 25
19:24
Ki kellett találnia a hétévesnek, mit rak a szájába a pedofil (BorsOnline)
A 29 éves Caleb Ruh azzal is védekezett, hogy aludt, miközben molesztálta a kislányt, és nem emlékszik semmire. Nem jött be, életfogytiglan lehet a vége.
aug. 25
19:24
Szóvivő nem lesz Verrasztó Dávidból (Infostart)
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szerint Verrasztó Dávid a vasárnap befejeződött berlini Európa-bajnokságon nyújtott teljesítménye alapján kaphat pénzjutalmat, bár a 400 méter vegyesen aratott győzelme utáni nyilatkozata megütközést keltett.
aug. 25
19:24
Balotelli a Liverpoolban folytatja (Blikk)
aug. 25
19:24
Brüsszel közös euróövezeti munkanélküli-biztosítási rendszert javasol (hirado.hu)
Közös munkanélküli-biztosítási rendszer bevezetését javasolja az euróövezeti országoknak az Európai Bizottság.
aug. 25
19:24
Öten fulladtak meg egy gát megnyitását követően (ATV)
A leengedett törökországi folyó medrében sokan piknikeztek vasárnap délután, amikor hirtelen megnyitották a zsilipeket. Öten megfulladtak, egy ember eltűnt. A gátat kezelő cég elhárítja a felelősséget.
aug. 25
19:24
Premier League: Gólgazdag meccsen veri a City a Liverpoolt - vélik olvasóink (Agroinform)
A címvédő fogadja az ezüstérmest az angol élvonal hétfő esti rangadóján, amelyre felhasználóink is leadták tippjeiket.
aug. 25
19:26
Minden idők legdrágább képregénye (Blikk)
aug. 25
19:26
Minden idők legdrágább képregénye lett az eBayen árult Superman-történet (hirado.hu)
Ez a kötet lett minden idők legdrágább képregénye.
aug. 25
19:26
A pécsi városházán újragondolják a milliós kávégépek bérlését (ATV)
Nettó 6 millió 300 ezer forintért bérelne kávégépeket a pécsi önkormányzat két évre, 11 régit le akarnak selejtezni ugyanis – hangzott el hétfőn az RTL Híradóban. Az indoklás szerint a régiek gyakran elromlanak, ezért bérelnének közpénzből újakat, havonta és darabonként 24 ezer forintért. Az önkormányzatnál az RTL Híradó megkeresése után azt közölték: újratárgyalják az ügyet, hogy a…
aug. 25
19:28
Gyengült a forint hétfő estére (Blikk)
aug. 25
19:33
Hatalmas üzletet jelentenek a háziállatok Kínában (ProfitLine)
Minden évben tízmilliárdokat költenek kedvenceikre a kínai állattartók, és a piac a következő években is jelentős mértékben növekedni fog - mutat rá az Euromonitor kutatócég legújabb tanulmányában.
aug. 25
19:33
Brazil válogatott középpályással erősíthet az Arsenal (Sport365)
A brit Mirror értesülései szerint az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger a Wolfsburg brazil válogatott játékosával, Luiz Gustavóval erősítené meg középpályáját.
aug. 25
19:33
Azért vezették be a reklámadót, mert rossz (444.hu)
Hétfőn az Átlátszó végre publikálta a reklámadó bevezetését elkőkészítő háttéranyagot, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium csak hosszas unszolásra volt hajlandó kiadni. A Kreatív pedig most rámutatott, hogy az egyik kiadott tanulmány oldalakon keresztül taglalja azt, hogy a reklámadó micsoda marhaság, és … Folytatás
aug. 25
19:35
Devizahitelek - a kabinet továbbra is kiáll a devizahitelesekért (ProfitLine)
A kormány továbbra is kiáll a devizahitelesekért - reagált Kurucz Éva kormányszóvivő hétfőn az MTI-nek a devizahiteles perekre.
aug. 25
19:35
Hatalmas holdhal a Földközi-tengerben (444.hu)
Rég láttam ennyire lenyűgöző amatőr természetfilmet. Málta partjainál volt akkora szerencséje néhány búvárnak, hogy belefutottak a tengerek egyik legfurcsább teremtményébe, a legnagyobb élő csontos halba, egy holdhalba (amit angolul pont fordítva, sunfishnek hívnak). Ráadásul egy feltehetően ősöreg, hatalmas példányba.
aug. 25
19:36
Hogy mi a baj a részvényekkel? Kérdezd a maffiavezért! (Privátbankár)
Michael Franzese, a New York-i Colombo család feje, korábbi maffiafőnök óva inti a befektetőket a tőzsdéktől.
aug. 25
19:42
Babos megszorongatta Safarovát (Infostart)
Babos Tímea szoros mérkőzésen ugyan, de két szettben kikapott a 14. helyen kiemelt Lucie Safarovától a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság hétfői nyitófordulójában.
aug. 25
19:42
Kilőttek két orosz harckocsit (Metropol)
Az ukrán "terrorellenes" erők egy egysége kilőtt két orosz harckocsit azok közül, amelyek hétfőn behatoltak Oroszországból Ukrajna területére.
aug. 25
19:42
A szlovén parlament támogatta az új kormányfőt (hirado.hu)
A ljubljanai parlament megszavazta hétfőn az új kormányfő, Miro Cerar kinevezését.
aug. 25
19:42
Exkluzív játszma: karbon sakk a Ferraritól (Auto Pult)
Noha az olyan patinás autógyártók, mint a Ferrari számos remek négykerekű csemegével szolgálnak, az autók mellett különleges kiegészítőkkel is kényeztetik a tulajdonosokat, valamint a rajongókat. Így lehetséges, hogy ezúttal egy tizenkét hengeres olasz masina helyett egy igazán exkluzív kiegészítőről adhatunk hírt.
aug. 25
19:42
Bundesliga: A Dortmund csupán a Bayern olcsó másolata - Rummenigge (Agroinform)
A bajorok vezérigazgatója kiakadt azon, hogy a vetélytárs klubműködése nagyban hasonlít a sajátjukéra.
aug. 25
19:44
Árnyalatnyit gyengült a forint (hirado.hu)
Az eurót 19 óra tájban 313,58 forinton jegyezték.
aug. 25
19:46
Fehéroroszországba vinne élelmiszer-feldolgozó üzemeket Lengyelország (hirado.hu)
Élelmiszer-feldolgozó üzemeket tervez létesíteni Fehéroroszországban Lengyelország - idézte Marek Sawicki lengyel mezőgazdasági miniszter egy tv-nyilatkozatát a BelTA fehéroroszországi hírügynökség.
aug. 25
19:48
Nyilvántartásba vették az első polgármesterjelöltet (hirado.hu)
Az országban elsőként Kocsis Mátét (Fidesz-KDNP) vette nyilvántartásba a fővárosi, VIII. kerületi választási bizottság.
aug. 25
19:50
Kormányszóvivő: a kabinet továbbra is kiáll a devizahitelesekért (hirado.hu)
Kurucz Éva szerint jó hír, hogy az eddigi perekben sikeresen meg tudták védeni a devizahiteleseket a bankokkal szemben.
aug. 25
19:51
Befejezi a plazmaképernyő-gyártást az LG (Infostart)
A plazmaképernyő-panelek (PDP) gyártásának beszüntetésére készül az LG Electronics Inc., a második legnagyobb dél-koreai tévékészülék gyártó vállalat, de a pontos időpontról még nem született döntés - közölte hétfőn az LG szórakoztató elektronikai üzletágának igazgatója.
aug. 25
19:52
Szigetvári: átlátható önkormányzati működésre van szükség (hirado.hu)
Az Együtt-PM szeretné helyi szinten visszaállítani az "üvegzsebtörvény" korábban hatályon kívül helyezett részeit.
aug. 25
19:54
DK: hamarabb meg kellett volna kezdeni a metrófelújítás előkészítését (hirado.hu)
A Demokratikus Koalíció szerint ma már a beruházásnak kellene indulnia.
aug. 25
19:56
A Fidesz-KDNP kecskeméti polgármesterjelöltje a fejlesztések folytatását ígérte (hirado.hu)
Szemereyné Pataki Klaudia, a Fidesz-KDNP kecskeméti polgármesterjelöltje a megkezdett fejlesztések folytatását ígérte hétfői kampánynyitó sajtótájékoztatóján.
aug. 25
19:58
Új kormányfőt választott a líbiai iszlamisták parlamentje (hirado.hu)
Az iszlamista képviselő a "nemzeti megváltás kormányát" fogja irányítani.
aug. 25
20:00
Ezeket a csodás melleket fogdoshatja a focista - fotó (BorsOnline)
Az interes Icardi dögös feleségével fürdőzött a hétvégén, és jól láthatóan nagyon büszke annak hatalmas melleire.
aug. 25
20:00
Videó: Som Lajos azt akarja, a gitárjával temessék el (Blikk)
aug. 25
20:00
Nyilvántartásba vették az első polgármesterjelöltet (Infostart)
Nyilvántartásba vették az első polgármesterjelöltet az október 12-i önkormányzati választásra: a fővárosi, VIII. kerületi választási bizottság Kocsis Mátét (Fidesz-KDNP) vette nyilvántartásba hétfő délután - derül ki a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalának adataiból.
aug. 25
20:00
Lengyel stratégia az orosz embargó ellen (Infostart)
Élelmiszer-feldolgozó üzemeket tervez létesíteni Fehéroroszországban Lengyelország - idézte Marek Sawicki lengyel mezőgazdasági miniszter egy tv-nyilatkozatát a BelTA fehéroroszországi hírügynökség.
aug. 25
20:00
Velence háborút indított a szerelmi lakatok ellen (Blikk)
aug. 25
20:00
Adonis és Yves Bonnefoy kapja a Janus Pannonius Költészeti Díjat (hirado.hu)
A díjazottak műveiből Gérard Depardieu és Hobo ad elő szeptember 1-jén Budapesten - tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.
aug. 25
20:00
Ilyen még soha nem volt az amerikai tőzsdén (Portfolio)
Napon belüli új csúcsot állított be az S&P 500, a világ egyik legfontosabb részvényindexe ugyanis a hétfői kereskedésben 2000 pont fölé emelkedett. Rendkívül jó a nemzetközi befektetői hangulat,...
aug. 25
20:00
A jelenlegi francia gazdasági miniszter nem lesz tagja az új kormánynak (ATV)
A francia kormányválságot kirobbantó Arnaud Montebourg eddigi gazdasági miniszter hétfőn bejelentette, hogy nem lesz tagja az új kormánynak.
aug. 25
20:00
És lőn, világosság! - a fényszórók fejlődése a kezdetektől napjainkig (Auto Pult)
Világosságot varázsolni az éjszakába? Valamivel több, mint 100 évvel ezelőtt ez még maga volt a csoda, az autózásról nem is beszélve. Mára pedig, alig egy évszázad alatt eljutottunk az első elektromos gépjármű fényszórótól az éjt szinte már szó szerint nappallá varázsoló LED-es, sőt, lézeres megoldásokig, melyekkel már el sem tudjuk képzelni, hogy valaha már sötétedéskor nyugovóra tértek az…
aug. 25
20:02
Babos egyesben búcsúzott (Blikk)
aug. 25
20:02
Független polgármesterjelöltet támogat a Jobbik Békéscsabán (hirado.hu)
A párt nem indít önálló polgármesterjelöltet az októberi önkormányzati választáson a városban.
aug. 25
20:02
Tóbiás: Orbán mellébeszélt (ATV)
Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök a külképviselet-vezetői értekezleten mellébeszélt, és azt a valóságtól elszakadt országképet vázolta, amelyet már a tusványosi beszédében is előadott.
aug. 25
20:04
Szeptembertől már csak online pénztárgép használható (hirado.hu)
Az átállást elmulasztó céget akár egymillió forintig terjedő mulasztási bírsággal is sújthatja az adóhatóság.
aug. 25
20:06
Üzembe helyezték az első Bitcoint váltó ATM-et Magyarországon (ProfitLine)
Üzembe helyezték Magyarországon az első olyan bankautomatát, amely a Bitcoin nevű digitális valuta váltására alkalmas, a készüléket hétfőn mutatták be Budapesten, a belvárosi Anker Klubban.

Keresés