Egyszerű gyomorrontásnak hitték, később azonban már az életükért küzdöttek azok a napszámosok, akik leptospirózissal betegedtek meg az elmúlt hét során. Összesen hét ember került kórházba, közülük hárman még mindig orvosi megfigyelés alatt állnak, mivel szívüket támadta meg a fertőzés.
Ritkán játszik Horváth Gábor, az MVM-Paksban, a tolnaiak korábban szabadlistára helyezték így aztán nem csoda, hogy több csapat is csábítja a négyszeres válogatott labdarúgót.
Beszédfelismerés alapján működő, gyógyszereket ajánló rendszert fejleszt két magyar cég egy 270 millió forint összköltségvetésű beruházás keretében - közölte a projektet koordináló G-Management Zrt. az MTI-vel.
Az Audi és a Chrysler autógyártókat, valamint tucatnyi japán autóalkatrész-gyártót találtak bűnösnek a kínai hatóságok szabadverseny-ellenes tevékenységük miatt, a Mercedest és a BMW-t tovább vizsgálják.
Kedden hivatalosan is bejelentette a Győri Audi ETO KC Jelena Grubisic szerződtetését. A 27 esztendős, a szlovén Krim Ljubljanától érkező Grubisic – aki egy plusz egy évre kötelezte el magát a magyar bajnokhoz – vegyes érzésekkel várja a győri időszakot.
A német statisztikai hivatal (Destatis) ma közzétett adatai alapján júniusban a várakozásokkal ellentétben nagymértékben csökkent az ipari megrendelésállomány.
Külön felhívnám a figyelmet a boldog észak-koreai munkást ábrázoló viaszbábra! A képalá szerint amúgy valójában ez a Chianji Kenőanyaggyár, amiről az észak-koreaiak nem árulják el, hogy hol van. De ki hiszi el, hogy Észak-Koreában van bármi, amit kenni kéne! (Hattip … Folytatás
További egy évre elkötelezte magát a Familia Schio női kosárlabdacsapatához Honti Kata. A magyar légiós kitűnően érzi magát az olasz bajnoknál, és bár volt anyagilag vonzóbb ajánlata – Törökországból –, végül a maradás mellett döntött.
Hiába egyre több a vihar okozta kár, az utóbbi években közel százezerrel csökkent a lakásbiztosítások száma Magyarországon - írja szerdai cikkében a Magyar Nemzet.
Babát vállal barátnőjével A Való Világ egykori játékosa, VV Teo és párja úgy döntöttek, közösen nevelik fel a lány gyermekét - írja a Blikk.hu oldal. Teo már a villába való beköltözéskor sem tagadta, hogy saját neméhez vonzódik, így aztán nem meglepő, hogy most is lánnyal van együtt. A hölgy kilétét azonban nem szeretné elárulni. – Való igaz, a párom kisbabát vár, de egyelőre…
Mínuszos nyitást vár szerdán az MTI által megkérdezett elemző, aki szerint a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kereskedését az orosz-ukrán konfliktusról érkező hírek befolyásolják. Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: nagy valószínűséggel mínuszos kezdés várható, és ez délelőtt is érvényesülhet. Az orosz-ukrán helyzetről érkező jó hírek viszont kedvezően befolyásolhatják…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,65 pontos csökkenéssel, 17 624,25 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,16 százalékkal gyengült.(MTI)
Az egri Univerzum Klub elnöke, Medgyesi Iván vehette át idén a Pax Galacticana-díjat az újpesti ufókongresszuson. Az egri fizikatanár senkit nem akar győzködni az ufók létezéséről, de kérdésekre szívesen válaszol. A Borsnak beszélt arról, kik a földönkívüliek, és mit akarnak tőlünk.
Nagy indexveszteséggel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapír piacokon. A londoni FTSE-100 index 0,69 százalék, a frankfurti DAX index 1,13 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,80 százalék csökkenéssel kezdett szerdán.(mti) A legnagyobb tőkeértékű euróövezeti vállalatok részvényeit követő gyűjtőindexek közül az FTSE Eurofirst 300 0,67 százalékkal, az Euro Stoxx 50 pedig 0,92…
Nyitni akar az LMP a kisemberek felé - jelentette ki a párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Schiffer András szerint Csárdi Antal főpolgármester-jelöltsége azt bizonyítja, hogy a szervezet nem csak a többdiplomás értelmiségiek pártja. Beszélt arról is: "egy globalizáció-kritikus ökológiai párt számára is a liberális demokrácián tovább kell haladni".
Dzurják József, Lipcsei Péter és Nyilas Elek nyilatkozott a Fradi Médiának az új stadionról a Ferencváros–Újpest öregfiúk labdarúgó-mérkőzés után. Nyilas jó hangulatra számít, és reméli, hogy a játékosok vissza tudják adni a közönségnek a pálya miliőjét.
Marty Raymond helyett Rob Pallin kezébe került a szakmai munka irányítása az Fehérvár AV 19 jégkorongcsapatánál. Az új szakember elődje egykori segítőjeként a taktikát és a filozófiát illetően is jelentős változtatásokra készül.
Ez a hosszú párkapcsolat titka? Romantikus szerelmes leveleket küldözget egymásnak Brad Pitt és Angelina Jolie - írja a Borsonline.hu oldal. A pár közel 9 éve van együtt és hat gyermeket nevelnek, mindemellett még van idejük a romantikára is. Talán ez lehet a boldog párkapcsolat titka? – Az SMS és az e-mail nem tudja megidézni a romantikát, ám a hagyományos levelek annál inkább.…
Hétfőn és kedden is folytak a véres összecsapások az ukrán katonák és az oroszbarát szakadárok között. Közben Vlagyimir Putyin orosz elnök is megszólalt az ellenszankciók ügyében, míg a lengyelek...
A Demokratikus Koalíció és az Együtt-PM vezetése támogatja Falus Ferenc jelölését a főpolgármesteri posztra, már csak az MSZP válaszára várunk – ezt Juhász Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A rajongók már évek óta várják az utódot, de egyelőre még csak pletykák láttak napvilágot a Honda háza tájáról az S2000 névre hallgató, méltán híres roadsterük felélesztésével kapcsolatban. Most újra beindultak a találgatások a következő generációval kapcsolatban, ami ezek szerint gyökeresen más lehet, mint elődje volt.
Az Újpest FC bosnyák légiósa, Asmir Suljic megtáltosodott. Ebben a szezonban két meccsen több gólt szerzett az NB I-ben, mint korábban összesen. A változás okairól a Nemzeti Sportnak beszélt a szélső.
Közzétette a Zwack a negyedéves gyorsjelentését, melyben a vállalat növekvő nettó árbevételről és üzemi eredményről számolt be, bázishatás miatt az adózott eredmény ugyanakkor csökkent. A társaság...
Elromlott a hangulat nemzetközi részvénypiacokon, ami elsősorban az orosz-ukrán konfliktus számlájára írható. Az irányadó nyugat-európai határidős indexek is esést vetítenek előre, így várhatóan a...