2015. október 10. szombat

okt. 10
17:15
Nem is értesítette kárigényéről a MÁV-ot a horvát vasút (ATV)
A MÁV nem kapott hivatalos értesítést a horvát vasúttársaság (HZ) állítólagos kárigényéről - közölte az állami vasúttársaság szombaton az MTI-vel, miután a horvát közlekedésért felelős miniszter pénteken bejelentette: a HZ kiszámlázza a MÁV-nak azokat a költségeket, amelyeket a horvát szerelvény lefoglalása miatt szenvedett el a társaság.
okt. 10
17:21
Gyerekekkel találkozott pár napja az ebolás nővér (Blikk)
Pauline Cafferkey (39), akit péntek reggel egy katonai géppel védőfelszerelésben szállítottak Glasgowból a londoni speciális, fertőző betegekre specializálódott kórházba, tavaly decemberben egy hónapig feküdt kórházban, mert Sierra Leonéban elkapta az ebolát.
okt. 10
17:24
Jelentős magyar részvétel a kölni Anugán (Gondola)
Jelentős a magyar részvétel a kölni Anugán, több mint hatvan magyar kiállító mutatja be termékeit a világ egyik legjelentősebb élelmiszeripari vásárán Németországban - mondta a kiállítás megnyitóját követően szombaton az MTI-nek a Magyar Turizmus Zrt
okt. 10
17:24
Ismét Rosberg nyerte az időmérőt (Sport365)
Az összetett pontversenyben második helyen álló Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzését, így ő kezdheti az élről a vasárnapi futamot.
okt. 10
17:26
Legalább 86 áldozata van az ankarai merényletnek (Gondola)
Kettős robbantásos merényletet követtek el Ankara központjában, a főpályaudvar tőszomszédságában szombat délelőtt.
okt. 10
17:30
Újraindult a villamosenergia-termelés a szakolyi biomassza erőműben (ProfitLine)
Újraindult a folyamatos villamosenergia-termelés a szakolyi biomassza erőműben, amely az első zöldmezős biomassza beruházásként készült el 2009-ben, de évek óta gazdasági problémák miatt üzemeltetési gondokkal küzdött - jelentették be az erőmű új tulajdonosai pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben.
okt. 10
17:33
Ez lett a 2015-ös Ország Boltja (Infostart)
Az idén ötödik alkalommal mérkőztek meg a magyarországi webáruházak az Ország Boltja versenyben, amelyet az Árukereső.hu online ár-összehasonlító oldal még júliusban indított el, az év legjobb webáruházának járó díjat idén a Pihe-Tex bababolt vehette át - közölte az Árukereső.hu.
okt. 10
17:39
Kínos malőr a Take That bécsi koncertjén (BorsOnline)
A Bors személyesen leste meg Európa kedvenc fiúcsapatát a sógoroknál, de lesz még egy körük.
okt. 10
17:39
Küszöbön az influenza! Hamarosan Magyarországra is elér (Blikk)
Magyarország északi szomszédjában már el is kezdődött az influenzaszezon. Az őszi idő hirtelen érkezésével rendszerint a megbetegedések száma is megnő.
okt. 10
17:39
Variációk gyes melletti munkavégzésre (Adózóna)
Egy édesanya részmunkaidős munkát vállalna gyes mellett saját cégnél vagy másutt. Milyen járulékterhekkel kell számolnia? Olvasói kérdésre Széles Imre tb-szakértő válaszolt.
okt. 10
17:41
Percenként húszszor, naponta tizenkétezerszer tüsszent ez a lány - Videó! (Blikk)
Angleton – Egyik napról a másikra kezdett el tüsszenteni egy kislány az amerikai Texas államban, ami persze nem lenne nagy hír, ha Katelyn Thornley (12) nem 12 ezerszer tenné ezt naponta.
okt. 10
17:42
Az osztrák szállodai szövetség lebeszéli tagjait a beruházásokról (Infostart)
Határozottan lebeszéli tagjait az az új beruházásokról az osztrák szállodások szövetsége (ÖHV), mert véleménye szerint a szállodák egyszerűen nem engedhetik meg maguknak a kiadásokat.
okt. 10
17:42
Halálra gázolt egy nőt a vonat Kisteleknél (Blikk)
okt. 10
17:43
A Volkswagen után a Mercedes a Honda a Mazda és a Mitsubishi is bukhat (Blikk)
okt. 10
17:44
Villamoson tépte ki a másik utas fülbevalóját (Blikk)
okt. 10
17:45
Meghalt az ismert politikus, aki megbuktatta Margaret Tatchert (Blikk)
Anglia - Elhunyt Lord Geoffrey Howe, a brit Konzervatív Párt meghatározó befolyású egykori politikusa, akinek általánosan elfogadott elemzői vélemények szerint kulcsszerepe volt Margaret Thatcher néhai miniszterelnök negyedszázaddal ezelőtti bukásában.
okt. 10
17:51
Megint leszakadhat az ég Budapesten (ATV)
Négy megyére másod-, kilenc megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnapra a meteorológiai szolgálat jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt.
okt. 10
17:57
Autókázást tervezetél a hétvégére? Felejtsd el! (Blikk)
Budapest – Sajnálatos hír az autósoknak, és örömhír a sportolóknak: fél Budapest le lesz zárva.
okt. 10
17:59
Már az Interpol is szaglászik a pornómilliárdos Gattyán György után (Blikk)
A pornóüzletből milliárdossá lett Gattyán Györgyöt saját üzlettársa azért jelentette fel, mert az Il Bacio di Stile luxusáruház végkiárusításának bevételéből nem kapott semmit.
okt. 10
18:00
Felfüggesztette nyolc halálra ítélt kivégzését egy arkansas-i bíró (Infostart)
Felfüggesztette nyolc kivégzés végrehajtását egy arkansas-i bíró pénteken, miután a gyilkosságért halálra ítélt foglyok ügyvédei megtámadták az államnak a méreginjekciókkal kapcsolatos titoktartási rendeletét.
okt. 10
18:00
A MÁV nem kapott értesítést a horvát kárigényről (Gondola)
A MÁV nem kapott hivatalos értesítést a horvát vasúttársaság (HZ) állítólagos kárigényéről - közölte az állami vasúttársaság szombaton az MTI-vel, miután a horvát közlekedésért felelős miniszter pénteken bejelentette: a HZ kiszámlázza a MÁV-nak azokat a költségeket, amelyeket a horvát szerelvény lefoglalása miatt elszenvedett el a társaság
okt. 10
18:02
Három éven belül lesz új villamosvonal Újpalotán (Gondola)
A tervek szerint 2018 karácsonyán, Újpalota 50. születésnapján már villamossal lehet járni egészen a Keleti pályaudvarig.
okt. 10
18:03
Külföldi webáruházakkal kapcsolatos ügyekben is segít a Békéltető Testület (ProfitLine)
A külföldi webáruházakkal kapcsolatos vitás ügyekben Magyarországon a Budapesti Békéltető testület hoz döntést ingyenesen és gyorsan - hívta fel a figyelmet a testület pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye.
okt. 10
18:06
Kapunk a nyakunkba - Komoly esők jönnek (Alternatív Energia)
Napközben 7-12 fokra számíthatunk.
okt. 10
18:06
Ismét figyelmeztet a meteorológiai szolgálat (hirado.hu)
Négy megyére másod-, kilenc megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
okt. 10
18:08
A MÁV nem kapott hivatalos értesítést a horvát vasút kárigényéről (hirado.hu)
A horvát közlekedésért felelős miniszter pénteken jelentette be, hogy a HZ kiszámlázza a MÁV-nak azokat a költségeket, amelyeket a horvát szerelvény lefoglalása miatt elszenvedett el a társaság.
okt. 10
18:09
Kiadták a riasztást: óriási vihar jön (Privátbankár)
Gyakorlatilag az egész országban viharra lehet készülni holnap, nem lesz napos vasárnap.
okt. 10
18:09
Mit gondol milyen sportcentrumot adtak át Hódmezővásárhelyen Schmitt Pállal? (ATV)
Vívó- és ökölvívócentrumot adtak át szombaton Hódmezővásárhelyen, a beruházást a kormány 655,6 millió forinttal, a Magyar Vívó Szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma további 50-50 millió forinttal támogatta.
okt. 10
18:15
Döbbenetes nyugdíjat kap az István a király főszereplője (BorsOnline)
Varga Miklós az ATV Havas a pályán című műsorának vendégeként beszélt a szomorú valóságról.
okt. 10
18:15
5 figyelmeztető jel, ami szembetegségre utalhat (Blikk)
Távollátás, rövidlátás, öregszeműség, kötőhártya-gyulladás és szemszárazság – néhány szemészeti probléma, amelyek megkeserítik a mindennapokat és kezeletlenül egyszerű tevékenységekben is akadályoznak. Dr. Nagy Mária szemész szakorvos összegyűjtötte a legfontosabb tüneteket, amelyek szembetegségre utalhatnak.
okt. 10
18:18
Platini is fellebbezett (Gondola)
Fellebbezett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottságának csütörtöki döntése ellen szombaton Michel Platini FIFA-alelnök, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, akit a testület 90 napra felfüggesztett tisztségéből, eltiltva ezzel mindenfajta labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől
okt. 10
18:20
Jelentős mennyiségű csapadékra figyelmeztetnek (Gondola)
Négy megyére másod-, kilenc megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnapra a meteorológiai szolgálat jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt
okt. 10
18:27
Felújították a 47-es út Hódmezővásárhely és Orosháza közötti szakaszát (Infostart)
Felújították a 47-es út Hódmezővásárhely és Orosháza közötti 19,7 kilométeres szakaszát, a nettó 7,9 milliárd forintos beruházást szombaton adták át.
okt. 10
18:27
Megint beleszállt Magyarországba a horvát miniszterelnök (ATV)
Ismét élesen bírálta Magyarországot és kormányát a horvát miniszterelnök.
okt. 10
18:30
A Juve fellélegezhet, a City bánkódhat (Sport365)
Nem komoly a spanyol válogatottban összeszedett sérülése Álvaro Moratának, aki jövő hétvégén, az Inter otthonában akár már a pályán is lehet. A Manchester City-sztár David Silva viszont hetekre harcképtelenné vált.
okt. 10
18:33
Időjárás: vasárnap nagy zuhét kapunk (BorsOnline)
Négy megyére másod-, kilenc megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnapra a meteorológiai szolgálat jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt.
okt. 10
18:35
Senki sem veszi Lagzi Lajcsi lakásait (BorsOnline)
Óriási a fejetlenség a Boglárka lakóparkban: még a lakáseladások is állnak, amióta Galambos Lajos rács mö­gé került. E fejleménytől egyébként többen is némi kártérítést remélnek...
okt. 10
18:36
Jelentősen emelkedett az ankarai merénylet áldozatainak száma (Blikk)
okt. 10
18:36
Szabadtéri program? Eszedbe ne jusson! Hatalmas eső jön (Blikk)
Négy megyére másod-, kilenc megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnapra a meteorológiai szolgálat jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt.
okt. 10
18:42
Milanovic megismételte: Magyarország Európa vakbele (Alternatív Energia)
Ismét élesen bírálta Magyarország kormányát a horvát miniszterelnök.
okt. 10
18:51
Történelmi kulturális kalandparkká alakítják az erdélyi gyalui várkastélyt (Infostart)
Történelmi kulturális kalandparkká kívánja alakítani új tulajdonosa a Kolozsvártól 16 kilométerre fekvő gyalui (Gilau) várkastélyt és a hozzá tartozó kastélykertet.
okt. 10
18:54
AI: ne szabjanak ki halálbüntetést kábítószerrel kapcsolatos ügyekben! (Infostart)
A halálbüntetés teljes eltörléséhez vezető úton az az első lépés, hogy kábítószerrel kapcsolatos ügyekben ne szabjanak ki ilyen büntetést - írta szombaton, a halálbüntetés elleni világnapon kiadott közleményében az Amnesty International.
okt. 10
18:54
A MÁV nem kapott hivatalos értesítést a horvát vasút kárigényéről (Blikk)
okt. 10
18:54
Ismét élesen bírálta Magyarországot a horvát miniszterelnök (Metropol)
Az, aki elkeríti magát, saját magából csinál vakbelet - mondta Magyarországról Milanovic.
okt. 10
19:00
Agresszív és dühös ellenfélre számít Storck (Kripto Akadémia)
Megvan az esély az egyenes kvalifikációt jelentő második hely megszerzésére.
okt. 10
19:00
Bajban a török turizmus? (hirado.hu)
Minden attól függ, hogyan reagálnak a török hatóságok - mondta a turisztikai szakújságíró az M1 hírfolyamában.
okt. 10
19:02
A köztársasági elnök és a kormány is részvétét fejezte ki a török államfőnek (hirado.hu)
Áder János mélyen megrendült, a magyar kormány a terrorizmus minden formáját elítéli.
okt. 10
19:03
Storck agresszív és dühös ellenfélre számít (ATV)
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint agresszív és dühös ellenfél lesz vasárnap a tavaly világbajnoki nyolcaddöntős, viszont az Európa-bajnoki selejtezőcsoportban már biztosan utolsó helyezett görög csapat.
okt. 10
19:09
Kitálalt a prosti: ezer euróért szexelt velem a képviselő (BorsOnline)
Minket is elért a hullám: politikusok prostiügyeivel foglalkozik a sajtó. Miközben számos országban a lapok bátran leírhatják az érintettek nevét is, itthon sok disznóság titok maradhatott.
okt. 10
19:09
Felfüggesztheti az Európai Unió a Fehéroroszország elleni szankciókat (ProfitLine)
Döntés születhet arról az uniós külügyminiszterek tanácskozásán hétfőn, hogy az Európai Unió függessze fel a Fehéroroszország ellen korábban bevezetett büntetőintézkedéseket - tudatta pénteken egy diplomáciai forrás.

Keresés