A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) adott igazat csütörtöki ítéletében az Európai Bíróság abban az ügyben, amely a dízelolaj lobbanáspontjának meghatározásáról szól
Annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban növekedtek a magyar gazdasági és piaci kilátásokat meghatározó külső kockázatok, összességében a CIB Bank elemzőinek véleménye szerint a gazdaság és a forint...
Ábrándokat kerget, aki azt hiszi, hogy a digitalizáció és a globalizáció korában be lehet zárkózni - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a német törvényhozás alsóházában (Bundestag) a délután Brüsszelben kezdődő uniós csúcson képviselendő német álláspontról és a Bundestagban szavazásra bocsátott menekültügyi reformcsomagról szóló beszédében.
Perjés Klára, a Kossuth rádió nyugalmazott felelős szerkesztője, Gyulai Líviusz grafikus, képzőművész, Csúri Ákos, a Blogstar alapítója és Tót-Almási Berke, a honlap egyik olvasásra nevelő blogjának tizenéves szerkesztője vehette át a Szalay Annamária Média Alapítvány második alkalommal odaítélt, idei díját csütörtökön Budapesten
A multinacionális cégek munkaszerződéseivel kapcsolatos legfontosabb probléma, hogy „nagyüzemben” készülnek, így igen kis tér nyílik az adott munkavállalóra, az adott munkaviszonyra vonatkozó speciális rendelkezések megalkotására.
A könyvvizsgálati kötelezettség alá eső cégek az államháztartás szempontjából sokkal jobb gazdálkodási adatokat mutatnak fel, mint nem könyvvizsgált társaik – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből. A könyvvizsgáló által auditált cégeknél magasabb az egy főre jutó személyi jellegű ráfordítás, és kétszer annyi adót fizetnek, mint a nem auditált társas vállalkozások.
Saját platformjukon öntik ki bánatukat és haragjukat az elbocsátott Twitter dolgozók. 336 alkalmazottat épít le a közösségi portál, írja a Business Insider.
Ha a szociáldemokrata koalíció kormányon marad a parlamenti választások után, a Mol Nyrt. magyar olajipari vállalat vagy befektet a fiumei (Rijeka) olajfinomítóba, vagy kivonul az INA-ból - mondta Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter csütörtökön az N1 kereskedelmi tévécsatornának adott interjújában.
Magyarországon világviszonylatban és európai szinten is elismerten szigorúak az élelmiszer-biztonsági előírások - mondta földművelésügyi miniszter csütörtökön Budapesten.
Az előző tanévben kapott diák-matricák lejárnak - akinek még jár új, gyorsan kezdje el beszerezni, a tanulmányi osztályok nem szokták elkapkodni a dolgot.
Habarovszk – Miért ne támadhatna kedve egy medvének bevásárolni? Talán ezt gondolta az az állat is, akit egy kelet-oroszországi város bevásárlóközpontjában filmeztek le a biztonsági kamerák, amint le-fel rohangált az épületben.
Tökéletes desszert ebéd utánra, de tízóraiara vagy uzsonnára sem utolsó megoldás. Gyors, olcsó és könnyű elkészíteni. Ráadásul az ilyen esős, borongós őszi napokon nincs is jobb egy finom süteménynél!
Nagy befektetési sztori volt idén a Netflix, az árfolyam több mint duplázni tudott az év eleje óta. A tegnap esti gyorsjelentésre azonban beütötték a papírokat. Vajon ez azt jelenti, hogy vége a...
A globális kihívások és a regionális gazdasági integráció hatására új világrend van kialakulóban, amelyben Magyarország a nyertesek közé szeretne tartozni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a második Magyarország -Latin-Amerika Fórum megnyitóján csütörtökön, Budapesten.
A migrációs válság ügyében az Európai Unió intézményei megtették a szükséges lépéseket, most a tagállamokon a sor - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön Brüsszelben.
Emlékeztek a Vackor című mesére? Egy fekete medve bukkant fel egy Montana állambeli középiskolában. Az állat nyugodtan sétált a folyosón; mint az alábbi videó is mutatja, egyáltalán nem zavartatta magát, körbeszaglászott a szekrények között, majd (ez már nincs a videó) engedelmesen tűrte, hogy a rendőrök kitessékeljék. Video by Leon Uebelhoer, foreign exchange student from Germany Posted…
Okosak, lelkesek, elhivatottak és nagyon stílusosak! A politikai beállítottság most ne legyen lényeg, vizsgáljuk meg és mondjuk ítéletet ezekről a szerintünk nagyon stílusos, politikusi karriert választó nőkről! Nektek mi a véleményetek? 1. Hillary Clinton Hillary a világ legbefolyásosabb női poltikusainak listáján a 9. helyen áll. Az USA 1993 és 2001 közötti First Lady-je, most éppen…
A személyi jövedelemadóról (szja), valamint az adózás rendjéről szóló törvények adóbevallásra vonatkozó szabályait is módosítja a kormány által a parlament elé terjesztett új adótörvénycsomag.
5 titok, amit nem tudtál a Parlamentről (rengeteg képpel). 1. Az Országház teteje tele van rejtélyekkel. Te is felmászhatsz rá és megnézheted őket! Először is vezet rajta egy sétaút. Gondoltad volna? Utadon különös, groteszk arcok figyelnek. Ki lehet ő? Felülről szinte mindent látnak, de őket vajon ki látja? Mit láthatsz még a tetőn, ha figyelmes vagy? Például gyönyörű szellőzőket…
Az LMP szerint a kormányzat kizsigereli a rendőröket azzal, ha a súlyos létszámhiánnyal működő testület tagjait további túlórára fogja a menekültválság miatt
A bevándorlás korlátozása nélkül kezelhetetlen a menekültválság, a bevándorlás ügye pedig Németországban kizárólag a szövetségi kormányra tartozik, ezért a berlini vezetésnek és különösen Angela Merkel kancellárnak kell tennie a menekültáradat korlátozásáért - mondta Horst Seehofer bajor miniszterelnök csütörtökön Münchenben a bajor tartományi gyűlésben (Landtag) elmondott beszédében
Minden egyes modelljének plug-in hibrid verzióját is árulja majd a Volvo Car Corp., és 2019-ben megkezdi első teljesen elektromos autójának értékesítését.
Több mint egymillió család részesül jelenleg a családi adókedvezményben, ez a magyar családok 95 százalékát jelenti - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón