A Tesla legfrissebb modelljéről, a Model X luxus-szabadidőmodellről már részletesen olvashattak tegnap az Autó Pulton, azonban időközben a gyártó számos hivatalos adattal illetve információval bővítette a sajtóanyagot, amelyeket a következőkben fogunk leírni.
Nem kicsit lepett meg minket a SsangYong közepes méretű crossover modelljének a frissítéséről szóló hír, amikor a hajtásláncokhoz értünk: miközben a mai világban rendszerint egyre kisebb motorokról hallhatunk, a koreaiak egy huszárvágással szakítottak a trendekkel, és a divatnak megfelelő downsizing helyett az upsizing, vagyis nagyobb hengerűrtartalom mellett döntöttek.
Már egészen sok információt szellőztetett ki a Mercedes-Benz a jövőre érkező vadonatúj E-osztállyal kapcsolatban, amely kétségtelenül a márka modellpalettájának egyik legfontosabb alappillére, így a stuttgartiak nem tehetik meg, hogy ne végezzenek tökéletes munkát.
Ceausescu hálózata máig kézben tartja a politikai és gazdasági hatalmat. De Bukarestben már működik egy olyan korrupció-ellenes hivatal, amely tucatjával tartóztatja le a politikai osztály bűnözőit. Victor Ponta szociáldemokrata kormánya túlélte a bizalmatlansági indítványt.
Noha már hazánkban is kapni lehet a Mazda MX-5 új, igencsak kívánatos és szimpatikus 'ND' generációját, a kétülésesben rejlő potenciált hazájában máris tovább fokozza a gyártó. MX-5 RS néven a márka Japánban különkiadással szolgál azon vásárlók számára, akik a még kiélezettebb teljesítményre vágynak.
Csökkent a migrációs nyomás a szerb-horvát határon, az utóbbi időben naponta átlagosan három-négyezer bevándorló érkezett Horvátországba - tájékoztatott a horvát sajtó pénteken.
Már régóta tudjuk, hogy a BMW sportdivíziója, az M GmbH a közeljövőben egy igazán finom meglepetéssel készül a vezetés szerelmesei számára: nem másra, mint az M2 modellre gondolunk, amit árban a németek bőven az M3/M4 páros alá fognak pozícionálni, vezetési élményben viszont nagy esély van arra, hogy a paletta legizgalmasabb tagját köszönthetjük az újdonság személyében.
A migrációs válsághelyzet kezelése miatt általános halászati és horgászati tilalmat rendelt el a Zala Megyei Kormányhivatal Zala megyében, a teljes horvát és szlovén határszakaszon - tájékoztatott a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége pénteken.
Bejött a kinevezés, és vele a nagyobb cégautó-keret? Vagy családunknak és magunknak szeretnék a legjobbat megadni, de irreálisnak tartjuk a prémium felárat? Az automataváltó ezen a szinten alap, és nem árt legalább 200 dízel lóerő sem. De mit válasszunk? A Ford Mondeo, a Peugeot 508 és a Volkswagen Passat triója a középkategória krémjeként összecsap, hogy megadja nekünk a választ.
Figyelemre méltó növekedést mutatnak az autóértékesítések Amerikában, igaz a Volkswagen csoport egyáltalán nem remekelt, nulla százalékos növekedést ért el, szemben az Audival, ahol 16 %-ot mutat az adat - mondta el Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzője.
Már csütörtöktől többletjuttatást kaphatnak a bírák és igazságügyi alkalmazottak, az Országos Bírósági Hivatal elnökének utasítása alapján, írja az Index.
Szeptemberben a botrány ellenére a Volkswagen-csoport növelte eladásait Amerikában. Az egész piac jól teljesít, ismét az elemzői várakozásokat meghaladó értékesítési számok születtek. A...
Noha már hazánkban is kapni lehet a Mazda MX-5 új, igencsak kívánatos és szimpatikus 'ND' generációját, a kétülésesben rejlő potenciált hazájában máris tovább fokozza a gyártó. MX-5 RS néven a márka Japánban különkiadással szolgál azon vásárlók számára, akik a még kiélezettebb teljesítményre vágynak.
Hatalmas hibát követtek el egy börtönben: kedden szabadlábra helyeztek egy elítélt gyilkost - akinek még több, mint három évtizedet kellett volna a rácsok mögött töltenie.
Budapestre készül a horvát államfő, hogy javítson a két ország megromlott viszonyán. Kolinda Grabar-Kitarovic azt mondta, mindenképpen beszélni szeretne a magyar kormányfővel a két ország viszonyáról, hisz Magyarország mindig is barátja volt Horvátországnak, "beszélnünk kell a szomszédainkkal, és közösen kell megoldást találni a problémákra" - fogalmazott.
Az elmúlt időszakban, úgy tűnik, egyre kevesebben nyújtottak be menedékjogi kérelmet, csütörtökön 81 ilyen kérelmet regisztráltak a hatóságok - mondta Kiss Árpád, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) általános főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna pénteki műsorfolyamában.
Már eddig sem volt titok, hogy a Land Rover a nyitott tetejű Evoque személyében meglehetősen különleges modellt bocsát szabadjára, amely jóformán soha nem látott kategóriába lép be. Noha a kész autót még nem gördítette ki a publikum elé a brit gyártó, London utcáin speciális méretarányos modell hirdeti az újdonság érkezését.
Vita bontakozott ki a Pentagonban arról, hogy az amerikai hadsereg katonai erejével nyújtson-e támogatást az általa felfegyverzett szíriai felkelőknek.
Oklahoma City – A fegyőrök épp arra készültek, hogy a vesztőhelyre szíjazzák, amikor a telefon megcsörrent. Richard Glossip (52) lélegzetvisszafojtva reménykedett, hogy a kormányzó fújja le a kivégzését, és igaza lett.
Júliusban 646 millió euró volt a kereskedelmi többlet, 208 millióval nőtt az egy évvel korábbihoz hasonlítva. A kivitel 5,3, a behozatal 2,6 százalékkal haladta meg a tavaly júliusit - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Az Erste ma megjelent angol nyelvű bankszektor elemzésében 6.000 forintos célár megfogalmazása mellett Tartásra javasolja az OTP-t. A papír jelenleg a könyv szerinti érték felett forog, a felértékelődési potenciál limitált.
A magyar nyugdíjasok jóval elégedetlenebbek saját életminőségükkel, mint az átlagos európaiak, és a 65-74 éves korosztályban csak a bolgárok látják a magyarokénál is borúsabban az életüket. Ezt részben az egészségi állapotuk indokolja, amelyet a 75 évnél idősebb magyarok mindössze 7,8 százaléka értékelt jónak, szemben a 28 százalékos uniós átlaggal – derül ki a CIG Pannónia Életbiztosító Idősek…
Az eddigi adatok szerint tejjel, cukorral és étolajjal kereskedve több mint 700 millió forint áfát csaltak el egy cégláncolat tagjai; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai két telephelyen több mint 1600 hektoliter tejet és több mint 200 tonna cukrot foglaltak le - közölte az adóhatóság pénteken az MTI-vel.
A Budapesti Ügyvédi Kamara a sajtóból értesült arról, hogy Papp Géza titkár hűtlen kezelés miatt a kamarát érintő büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen - közölte Réti László, a kamara elnöke a Magyar Nemzetben megjelentekre reagálva péntek délelőtt.
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, a Perzsa-öböl menti államok és Törökország alkotta koalíció azt akarja elérni, hogy Oroszország ne a szíriai ellenzéket támadja.
Az ügyvédi munka ugyanolyan bizalmi kapcsolatot feltételez, mintha egy orvossal vagy egy építésszel konzultálnánk. Az életünk egy részét bízzuk rájuk, akár az egészségünkről, a lakóhelyünkről vagy ügyvédek esetében mindennapjaink egy fontos eleméről legyen szó. De mi alapján bízzuk valakire az életünk egy részét?