Az I.M. Skaugen nevű norvég hajózási társaság bejelentette, hogy 50 millió dollárt követel a Volkswagentől hajómotorok teljesítménytesztjeinek meghamisításáért – írja a Reuters. A több mint egy évtizede a MAN cég által legyártott motorok többet fogyasztanak a megadottnál, ezért a többletköltségek megtérítését kérik.
Budapest — Bernd Storck (52), a magyar labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitánya véglegesen lezárta a Dárdai-korszakot a nemzeti csapatnál azzal, hogy elküldte elődje embereit.
Szerencsésen túlélte a súlyos motorbalesetet, csak egyetlen bökkenő akadt, illetve kettő, azok a méretes vasrudak, amik felnyársalták a testét, és a nyakából kiállva himbálóztak, mialatt az orvosokkal beszélt.
Páratlan lehetőségnek nevezte Magyarország és Budapest számára a 2017-es vizes világbajnokság megrendezését a kiemelt budapesti kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztos az InfoRádió Aréna című műsorában.
Leállítja az Európai Unió 28 tagállamában azoknak a még nem regisztrált gépkocsiknak az eladását a Volkswagen, amelyek a károsanyag-kibocsátás mérését kijátszó szoftverekkel vannak ellátva - közölte Európa legnagyobb személyi gépjárműgyártó vállalata szerdán.
A csökkenő trend ellenére még mindig Európában termesztik a legtöbb szőlőt a világon, miközben az ázsiai szőlőtermelés nőtt - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal "Szőlőtermesztés és bortermelés, kereskedelem és fogyasztás a világon" című kiadványából. A KSH tanácsadója hozzátette: a bor esetében Amerika erősített.
Ha önálló tartalommal és funkcióval rendelkeznek, akkor az audiovizuális médiaszolgáltatásra vonatkozó törvény hatálya alá esnek az internetes híroldalakon közzétett videók - foglalt állást szerdán az Európai Bíróság.
Beszünteti működését Oroszország legnagyobb privát légitársasága, a Transzaero a jövő héten, miután az orosz légügyi hatóság jövő hétfőn visszavonja a működési engedélyét - írta a Flightglobal...
Minden eddiginél több alkalommal riasztották a hatóságokat patkányok miatt New York városában. A több mint 8 milliós amerikai nagyvárosban 2 millióra becsülik a kellemetlen rágcsálók számát.
Budapest — Zokogó családtagjai, illetve a zenésztársai körében eltemették Lugosi Lászlót (†64), a Beatrice-dalok (Nagyvárosi farkas, Utálom a XX. századot – a szerk.) legendás zeneszerzőjét, a banda egykori gitárosát.
Budapest – A magyar női labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn a Groupama Arénában, 3000 néző előtt 1–0-ra legyőzte Törökországot a Ferencváros stadionjában.
Budapest — Nagy bajban van a Jóban Rosszban egykori színésznője, Szorcsik H. Viki (23), akinek önkormányzati lakásában – amelynek a bérlője – áramlopás nyomait fedezték fel a hatóságok.
London – Gyengének és naivnak nevezte a keddi Dinamo Kijev–Chelsea (0-0) labdarúgó-Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés játékvezetőjét José Mourinho (52), az angol csapat menedzsere.
Emelkedéssel indították a kereskedést szerdán az irányadó amerikai indexek, a nap közepén azonban hirtelen lefordultak. A vállalati gyorsjelentések mozgatják a piacokat, de egy nagy felvásárlásról is...
Két személygépkocsi és egy teherautó egymásba szaladt az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a káli csomópont közelében szerda este, a balesetben négyen megsérültek - tájékoztatott honlapján a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.
Hogy mennyire lesz valaki érzelmes, extrovertált, lelkiismeretes, független attól, hogy elsőszülött, középső vagy legkisebb gyerek-e a családban - állítja egy német kutatás.
Földünk túl korán jött a világra a fejlődő világegyetemben, akkor, amikor a hozzá hasonló bolygók 92 százaléka még meg sem született - erre a következtetésre jutottak amerikai kutatók a NASA Hubble és Kepler űrteleszkópjának adatait elemezve.
Budapest — Nem csak hajléktalanként tengődött, de életmentő szívműtéten is átesett a lassan öt éve öngyilkosságot elkövető egykori kormányszóvivő, Liptai Claudia néhai szerelme, Daróczi Dávid (†38) édesanyja, Ica néni (68).
Budapest — Meglepetéseket ígértek a készítők az Észbontók második évadára, és a csütörtöki adásban rázósabb is lesz a helyzet, persze csak átvitt értelemben, mert a hétfős lánycsapat nemcsak nekivetkőzött az agytornászmókának, hanem erotikus akcióba is lendültek, és a műsorvezető Kovács Áron (42) sem tudta leplezni, hogy a látvány bizony kedvére való.
Többségi részesedést szerzett a 168 Óra közéleti hetilapot megjelentető Telegráf Kiadó Kft.-ben a Brit Média Befektetési Kft. - közölte a Brit Média Befektetési Kft. ügyvezető igazgatója szerdán az MTI-vel.
A BKK felhívja a figyelmet, hogy a közoktatásban és a felsőoktatásban tanulóknak október 31-éig ismét érvényesíttetniük kell az előző tanévben érvényesített diákigazolványukat, mert csak úgy vehetik igénybe kedvezményesen a budapesti közösségi közlekedést.
A korábbi napokhoz hasonlóan szerdán is mintegy hatezer migráns érkezhet Macedóniából Szerbiába, akik néhány órán belül már a horvát határnál fekvő Berkasovónál lehetnek - jelentette ki a szerb-horvát határ melletti településen Aleksandar Vulin szociálisügyi miniszter, majd hozzátette: országa minden migránsnak segít, élelmiszert, gyógyszert, takarókat és vizet biztosít mindazoknak, akik…
A 2014-2020-as uniós fejlesztési időszakban a források felhasználásában a gazdaság kapja a főszerepet, az ország legfontosabb célja, hogy a magyar gazdaság tartósan növekedési pályára álljon - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában a gazdasági kamarákkal és munkaadói érdekképviseletekkel folytatott egyeztetés sajtónyilvános…
A magyar kormányzat célja a kisgazdaságok életképessé tétele - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a XX. Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon szerdán.