2015. október 21. szerda

okt. 21
13:00
Itt az új Marcsika: milliárdokat csalhatott ki budai ügyfeleitől Cirmos (Portfolio)
Újabb piramisjátéknak tűnő esetben nyomoz a rendőrség: a 444.hu szerint havi (!) 3-4,5 százalékos hozam ígéretével akár 1,5-2 milliárd forintot is elcsalhatott 150-200 ügyfelétől Ny. Györgyné. A...
okt. 21
13:00
Rekordmagas szőlőfelvásárlási árak Tokajban (ProfitLine)
Idén a korábbiaknál lényegesen magasabb, kilónként átlagosan 250 forintos átvételi árat fizetett a tokaj-hegyaljai gazdáknak az állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház az eddig beérkezett 17 MM-ot (magyar mustfok) meghaladó minőségű szőlőért. Október közepéig a szerződött termelők kétharmadától már 52 ezer mázsa szőlő érkezett be a „Nemzet Borászatához”, azaz a szőlőtermelők előnyösnek találták…
okt. 21
13:00
PSG-Real, Milan-Inter a szerdai programban! (Sport365)
A PSG és a Real szerda este vívja meg első csatáját a BL-főtáblán a csoportelsőségért, a parádésnak ígérkező találkozóra a Parc des Princes-ben kerül sor. A Juve és a City hazai sikerre készül, míg az MU Moszkvából vinné el a pontokat. Ezúttal a szezon közben iktatták programba Itáliában a Luigi Berlusconi Kupát, amelyen a Milan a városi rivális Interrel meccsel 18 órától a San Siróban.
okt. 21
13:02
Naponta új Föld-fotók érhetőek el a NASA weboldalán (hirado.hu)
A DSCOVR szonda elsődleges küldetése a napszél nyomon követése és a Földet érintő lehetséges hatásainak előrejelzése.
okt. 21
13:02
Brüsszeli tüntetést kezdeményeznek a magyar méhészek (ProfitLine)
Magyar méhészek kezdeményezésére nemzetközi tüntetést tartanak a méhészek október 30-án Brüsszelben a Kínából az EU-ba irányuló mézimport szabályozásának szigorítása érdekében - jelentette be a demonstráció egyik szervezője szerdán az MTI-nek.
okt. 21
13:06
Náci-e a németek idegenellenes élharcosa? (Privátbankár)
Egy hétfői nagyobb tüntetés kapcsán ismét előtérbe került a PEGIDA nevű németországi idegenellenes mozgalom, amelynek „programjából” és egyes szereplőinek hozzászólásaiból szemezgettünk. Van, ami a magyar politikusok szájából is elhangozhatott volna, más egyszerűen nem tűri a nyomdafestéket. Kik ők?
okt. 21
13:06
Uram irgalmazz! Férgek lepték el Balázs otthonát (BorsOnline)
Kedden egyszer már kipucolták őket a spájzból, mára megint tele lett az éléskamra.
okt. 21
13:06
Háború élőben: így tarolják le Szíriát az oroszok - elképesztő videó! (Blikk)
Szíria - Drámai felvételeket tett közzé az orosz állami televízió, melyeket egy drónnal készítettek.
okt. 21
13:09
A Toyota 6,5 millió autót hív vissza világszerte (Infostart)
A Toyota szerdán bejelentette, hogy világszerte 6,5 millió autót hív vissza a vezetőülés melletti elektromos ablakemelő panel működésének ellenőrzésére.
okt. 21
13:09
Verdi gyászmiséje csendül fel október 23-án a Szent István Bazilikában (Blikk)
okt. 21
13:11
Özönlenek a migránsok Horvátországba (Infostart)
Szakadatlanul érkeznek a migránsok Horvátországba, a kelet-szlavóniai sátortáborba, ahonnan a horvát hatóságok vonattal és buszokkal folyamatosan szállítják őket a szlovén határra - jelentette az Index.hr horvát hírportál szerdán.
okt. 21
13:15
Halálos kosaras baleset - Megúszta a börtönt a felelős (Alternatív Energia)
Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték a győri kosarasok tragédiájának előidézőjét.
okt. 21
13:18
Nem árt sietned, ha Legót szeretnél a gyerekeknek karácsonyra (Pénzcentrum)
Beütött a krach: üres polcok várhatnak a magyar játékboltokban....
okt. 21
13:18
Ünnepel a Csalóka napfény rendezője (Metropol)
Ma 70 éves Nyikita Szergejevics Mihalkov Oscar-díjas orosz filmrendező.
okt. 21
13:18
Agyonlőttek két kínai diplomatát a Fülöp-szigeteken (ATV)
Lelőttek szerdán két kínai diplomatát, egy harmadikat pedig megsebesítettek a Fülöp-szigetek középső részén található Cebú egyik népszerű éttermében - tájékoztattak hivatalos források.
okt. 21
13:20
Helyi termékek, gasztronómiai különlegességek a hétvégén (Metropol)
Ma kezdődik a Natúrparkok Ízei rendezvénysorozat.
okt. 21
13:24
Földindulás a NAV-nál: sorra mondanak fel a dolgozók (Privátbankár)
Havonta mintegy 100-an hagyják ott az adóhivatalt a magasabb fizetés reményében.
okt. 21
13:24
Vízbe ölte egész családját az édesapa - videó (BorsOnline)
Öngyilkosságával kiirtotta egész családját a férfi: vízbe hajtott autójával, amiben felesége és három gyereke is vele utazott.
okt. 21
13:26
Biztos, hogy ér 14 ezer forintot egy Ferrari? (Privátbankár)
A tőzsdei ticker RACE lesz, az ár pedig még a Ferrarihoz mérten is eléggé borsos: 52 dollárról indul a kereskedés.
okt. 21
13:26
Öt napja semmi hír Katalinról (BorsOnline)
Lassan egy hete nem tudni, hová lett egy hatvanadik életévében járó asszony Debrecenben.
okt. 21
13:27
Magyar-norvég: már csak 2000 jegy vár gazdára (Infostart)
Már csak nagyjából kétezer belépő maradt a Magyarország-Norvégia labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező november 15-i visszavágójára.
okt. 21
13:27
A malária gyógyszerrezisztens kórokozója jelenthet új fenyegetést Afrikában (Blikk)
okt. 21
13:33
"J'accuse!" - Közéleti személyiségek a menekültek segítését követelik (Alternatív Energia)
Akárcsak Zola, a kiáltvány megfogalmazói az állam vétkére hívja fel a figyelmet egy szintúgy embertelen ügyben.
okt. 21
13:33
4 év alatt 100 autó márkakereskedés tűnt el (ProfitLine)
Jelenleg 405 gépkocsi márkakereskedés működik Magyarországon, 43-mal kevesebb, mint 2013-ban, míg 2011-hez képest 100-zal csökkent a számuk - ismertette a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) idei felmérésének adatait Gablini Gábor, a szakmai szervezet elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budaörsön.
okt. 21
13:35
LMP: ha a magyar kormány "tovább ugrál" menekültügyben, nagy baj lehet (Alternatív Energia)
Németország és Ausztria százezres nagyságrendben toloncolhat vissza menekülteket.
okt. 21
13:36
Irányt váltottak a tőzsdék (Portfolio)
Kissé pesszimista a hangulat a meghatározó nyugat-európai piacokon, sőt a régiós tőzsdék többségén is az eladók mutatják az irányt. Fontos makrogazdasági adat ma nem érkezik, elsősorban vállalati...
okt. 21
13:36
Véresre verte ellenfelét Kanada új miniszterelnöke (ATV)
Kanada újdonsült miniszterelnökének apját annak idején Kennedyhez mérték, a most megválasztott liberális kormányfőt pedig Obamához szokták hasonlítani. Nixon egykori amerikai elnök 43 évvel ezelőtt megmondta, hogy egyszer miniszterelnök lesz belőle. Ismerjék meg Justin Trudeaut!
okt. 21
13:36
Robert Zemeckis hallani sem akar új Vissza a jövőbe-filmről (Metropol)
Hallani sem akar Vissza a jövőbe című trilógiája folytatásáról vagy új feldolgozásáról - szögezte le Robert Zemeckis filmrendező egy Berlinben adott interjújában.
okt. 21
13:36
BL: Ismét sztárjait nélkülözi Rafa Benítez (Agroinform)
A Real Madridnál sokasodnak a gondok, Bale és James mellett Benzema sem játszhat szerda este.
okt. 21
13:37
Lezuhant egy amerikai harci gép Angliában (Alternatív Energia)
Az első jelentésekből nem derül ki, hogy mi lett a pilóta sorsa.
okt. 21
13:38
A Toyota is visszahív 6,5 millió autót (Portfolio)
Az elektromos ablakemelők kapcsolóinál jelentkező zárlatveszély és tűzveszély miatt a Toyota 6,5 millió autó visszahívását jelentette be. Nálunk a Yaris, a Corolla és a RAV4 lehet elsősorban...
okt. 21
13:38
Lezuhant egy amerikai F-18-as Angliában (ATV)
Lezuhant szerdán az amerikai haditengerészet egy F-18-as típusú harci repülőgépe Anglia keleti részén. A pilóta életét vesztette a szerencsétlenségben.
okt. 21
13:42
Unicummal és robotokkal tarolná le a világot Oroszország (Privátbankár)
Az oroszok lassan létrehozzák a mindent irányító mesterséges intelligenciát.
okt. 21
13:42
Majkáék elvesztettek egy babát: ikrek érkeztek volna (BorsOnline)
Rövidesen kétszeres fiús apuka lesz Majkából, ám könnyen lehetett volna háromszoros is... Hajni ikreket várt, de egy babát elvesztett.
okt. 21
13:44
Óriási gyárfejlesztés készült el Hatvanban (Privátbankár)
Mintegy 2,9 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházást adtak át a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. gyárában.
okt. 21
13:45
Iráni atomprogram: elrendelték a megállapodás végrehajtását (Infostart)
Irán legfőbb politikai és vallási vezetője elrendelte az ország atomprogramjáról a nagyhatalmakkal kötött megállapodás végrehajtását - derült ki az Ali Hamenei ajatolláh hivatalos honlapján szerdán megjelent közleményből.
okt. 21
13:45
Szinte minden új a Játékkészítőben (Kreatív Online)
A musical kampánya is, amit a Fastbridge készített.
okt. 21
13:45
Rekordot állított fel 61 szabadeső ejtőernyős Kaliforniában (Blikk)
okt. 21
13:47
Agyonlőttek két kínai diplomatát a Fülöp-szigeteken (Blikk)
okt. 21
13:51
Falak, szögesdrótok, börtönök - Négy településen létesül büntetőintézmény (Alternatív Energia)
Kunmadarason, Ózdon, Kemecsén, Csengeren és Komlón kezdődik majd az építés.
okt. 21
13:53
MSZP: pofátlanul hazudik a kormányzati propaganda (Alternatív Energia)
A párt szerint kamu, hogy kártalanították a Quaestor-károsultakat.
okt. 21
13:54
Nem jár több adókedvezmény a Fiatnak és a Starbucksnak (hirado.hu)
A döntés értelmében mindkét cégnek 20-30 millió euró elmaradt adót kell megfizetnie, és a jövőben nem élvezhetik a kedvezményes adózási feltételeket.
okt. 21
13:54
Leégett egy menekülttábor Szlovéniában, a migránsok szelfiztek - felvétel (ATV)
Tűz ütött ki szerda délelőtt a horvát-szlovén határtól nem messze lévő szlovéniai, brezicai befogadóállomáson, ahol több mint húsz sátor leégett. A tűzoltóknak sikerült eloltani a lángokat - közölte az Index.hr horvát hírportál.
okt. 21
14:00
Ezt válaszolta Csonka Pici arra, milyen volt Majka csókja (Blikk)
Budapest - A Sztárban sztár legutóbbi kiesője, Csonka András volt szerkesztőségünk vendége. Nézd meg, mit válaszolt a feltett kérdésekre!
okt. 21
14:00
Lélegzetelállító helyen készül Babos Tímea! (Blikk)
Szingapúr – A hétvégén kezdődő szingapúri WTA-tornára mesés körülmények között készül Babos Tímea (22).
okt. 21
14:02
Bréking! A rendőrség most faggatja a Miskolcon talált kisfiú édesanyját (Blikk)
Információink szerint az anyuka már jó ideje a rendőrségen van, ahol folyamatosan kihallgatják a hatóság emberei a furcsa és megdöbbentő eset kapcsán.
okt. 21
14:03
Tüntettek a Quaestor-károsultak (Infostart)
A Legfőbb Ügyészség előtt tüntettek a Quaestor-károsultak.
okt. 21
14:03
Asselborn: nem lehet a jövő a katonák határra vezénylése (Infostart)
Problematikus fejleménynek nevezte az Európai Unió soros elnökségét betöltő Luxemburg bevándorlásért is felelős külügyminisztere a szlovén parlament döntését arról, hogy a hadsereg felhatalmazást kapott a segítségnyújtásra az ország határainak megvédésében a Szlovéniába érkező közel-keleti menekülthullám közepette.
okt. 21
14:03
Megússza a börtönt a győri kosarasok balesetéért felelős férfi (Blikk)
1984 óta van vezetői engedélye K. Mihálynak, de sokáig egyetlen balesetet sem okozott. Egészen 2013. szeptemberéig amikor az autójával Vitnyédről kiérve véletlenül egy padkára hajtott, és nekiütközött egy optikai oszlopnak, majd visszatért az útra és egy autóbusz oldalának csapódott.
okt. 21
14:03
Yvonne és Zsolt bevallja (Kreatív Online)
Az Ármány a csatornában sorozat 7. részének ajánlója.

Keresés