Egy fotókiállítással már hétfőn megkezdődnek az aradi vértanúk emléknapjának ez évi központi programjai. Az október 6-ai nemzeti gyásznapon, kedd reggel félárbócra engedik Magyarország lobogóját a Parlament előtti Kossuth téren - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) az MTI-t. A rendezvények miatt több helyen már hétfőn forgalmi korlátozások lépnek…
Tizenhatan meghaltak és hárman eltűntek vasárnapra virradó éjjel Dél-Franciaországban a Földközi-tenger partvidékén kialakult zord időjárásban. Francois Hollande francia államfő Bernard Cazeneuve belügyminiszterrel a helyszínre látogatott, együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és bejelentette, hogy a következő kormányülésen kihirdetik a természeti katasztrófahelyzetet és három…
A horvát legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) szerint csak Zoran Milanovic szociáldemokrata miniszterelnök nem érti, mi történik a menekültválság körül
Az Európai Unió (EU) népessége folyamatosan öregszik, míg 2014-ben az összlakosság 18,5 százaléka volt 65 év feletti, 2080-ra ez az arány várhatóan eléri a 30 százalékot - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat felméréséből, amelyet az idősek világnapja alkalmából adott ki.
Vajon mit kell tennie a családon belüli erőszak áldozatának, hogy végre észrevegyék? Figyelemfelkeltő kampány indult azokért, akik nem mernek segítséget kérni.
A következő napokban változékony lesz az időjárás, napsütésre is számítani lehet, de többször borús, esős lesz az idő. A levegő fokozatosan lehűl, a hétvégén fagypont közeli minimumokra is készülni kell, helyenként a maximumok is 10 Celsius-fok körül alakulnak majd - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A légszennyezettség javult, így a második napi versenyeket megrendezhették az úszók hétvégi szingapúri világkupa-viadalán, amelyen Hosszú Katinka két, Jakabos Zsuzsanna pedig egy szám döntőjében diadalmaskodott.
A 2016-os szerbiai vízilabda Európa-bajnokságon a magyar férfi válogatott könnyebb, a női csapat viszont nehezebb csoportban játszik majd a vasárnapi sorsolás eredményeként.
Folytatódik a Városliget zöldfelületeinek újjáélesztése, idén aszfaltozást, burkolatpótlást, lépcsőjavítást végeztek a szakemberek, de bővítették a játszóteret, új növényeket ültettek, és telepítették a régóta hiányolt szökőkutat korszerű víz levegőztető rendszerrel - mondta az InfoRádióban Nagy Dénes, a Főkert Zrt. zöldfelület-fejlesztési igazgatója.
Az MSZP szerint a kormány nemcsak a déli határon, hanem szimbolikusan a különböző társadalmi rétegek közé is falat épít, amellyel az emberek boldogulását veszélyezteti
A választ adók többsége szerint lesz némi forrásvesztés a 2007-2013-as uniós pénzekből, illetve a kormány tervével szemben nem sikerül 2017 nyaráig meghirdetni az összes új uniós pályázatot - ez...
A Volkswagen emissziós botránya "drasztikus" volt, de nem okozott olyan nagy kárt, ami alapján feltételezni lehetne, hogy üzlet szempontjából Németország nem jó hely - mondta a német kancellár. ...
A kétévesnél fiatalabb, asztma ellen szteroidokkal kezelt gyerekek testmagassága felnőtt korukra kicsit kisebb lehet, mintha nem használtak volna ilyen gyógyszert - erre a megállapításra jutott egy új kutatás, amelynek előzetes eredményeit a BBC News ismertette.
Ammán - Öngyilkos merényletet hajtott végre egy jordániai parlamenti képviselő orvostanhallgató fia három hónappal azután, hogy otthagyta az egyetemet és csatlakozott az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezethez.
Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők egyebek mellett megkezdhetik a Miniszterelnökség bürokráciát csökkentő javaslatai, valamint a 2014-es költségvetés zárszámadásának tárgyalását.
Póta Georgina és Elizabeta Samara ezüstérmet szerzett a női párosok versenyében a jekatyerinburgi asztalitenisz Európa-bajnokságon: a magyar, román duó a vasárnapi döntőben az ázsiai származású Hu Melek, Shen Yanfei török, spanyol kettőstől kapott ki simán, 4-1-re.