2015. november 16. hétfő

nov. 16
17:09
Egy nap alatt 3 helyen járt a mestertolvaj: mutatjuk, hogy védekezz (Pénzcentrum)
A gyanú szerint egy nap alatt három helyre is betört a fiatal férfi....
nov. 16
17:09
Molnár: Nagy bajban leszünk, ha az EU nem változtat (ATV)
Az európai titkosszolgálatok szorosabb együttműködése mellett az Iszlám Állam elleni szárazföldi katonai beavatkozásra van szükség, elsősorban az európai nagyhatalmak, az Egyesült Államok és Oroszország részéről – ezt Molnár Zsolt, a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának szocialista elnöke mondta az ATV Start című műsorában.
nov. 16
17:10
Nincs több adótrükközés: lecsapnak a multikra (Privátbankár)
Elfogadták a multinacionális vállalatok adóelkerülési gyakorlatának felszámolására irányuló akciótervet a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport állam-, illetve kormányfői.
nov. 16
17:11
Ők kapták a Junior Prima Díjakat (Spa Trend Online)
Hét fiatal művész vehette át az elismeréseket.
nov. 16
17:12
Tovább villamosítja vonalait a Gysev (ProfitLine)
A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. által a Szombathely és Zalaszentiván közötti vasútvonal villamosítására kiírt nyílt közbeszerzést a Hegyhát Konzorcium nyerte nettó 13 milliárd 299 millió forinttal - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
nov. 16
17:12
Olaszországba menekülhetett a szökésben lévő francia terrorista (444.hu)
Torino rendőreit arra kérték, hogy figyeljenek, hátha látják azt a Fekete Seatot, amelyet péntek éjjel Párizsban a merényletek elkövetésénél használtak.
nov. 16
17:13
Újabb pánik tört ki Franciaországban! (Spa Trend Online)
Egy internetes újság cikke keltett riadalmat Párizs egyik elővárosában.
nov. 16
17:14
A Z-W MTK Konzorcium építheti az MTK stadiont (ProfitLine)
A Z-W MTK Konzorcium - amelynek a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. a tagja - nyerte az MTK stadion kiviteli terveinek elkészítésére és kivitelezésére kiírt tendert - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
nov. 16
17:14
Tovább fogynak a magyar egyetemisták és főiskolások (444.hu)
Ebben a tanévben 11 ezerrel kevesebben iratkoztak be felsőoktatási intézménybe, mint tavaly, ami 3,7 százalékos csökkenést jelent.
nov. 16
17:18
Kedden kamattartás, de marad az enyhítési alapállás (Infostart)
Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó előrejelzései szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa nem módosítja az 1,35 százalékos alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén, de - legalábbis a konvencionális kamatpolitikán kívüli eszközökkel - folytatja a monetáris kondíciók enyhítését.
nov. 16
17:24
Putyin tett egy gesztust, Ukrajna megmenekült (Privátbankár)
Oroszország beleegyezett az Ukrajnának nyújtott, decemberben lejáró 3 milliárd dolláros orosz hitel átütemezésébe - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök
nov. 16
17:27
Letették az új Hidegkuti Stadion alapkövét - Fotók! (Kripto Akadémia)
"Történelmi esemény az MTK, a játékosok és a szurkolók életében egyaránt."
nov. 16
17:27
Szíriában tervezték, Belgiumban szervezték, Párizsban elkövették (Portfolio)
A legutolsó információk szerint 132 főre emelkedett az Iszlám Állam által elkövetett összehangolt párizsi terrortámadások halálos áldozatainak száma. A szálak Brüsszel egyik szegény és eddig is...
nov. 16
17:27
Szabályt sérthetett az eltiltott Platini (ATV)
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke minden bizonnyal megszegte a felfüggesztésével kapcsolatos szabályt, amikor hétfőn bement a szervezet svájci székházába.
nov. 16
17:29
Mi történhetett? Kórházba kerültek a rosszul lett diákok (Kripto Akadémia)
Az épületet biztonsági okokból kiürítették.
nov. 16
17:29
Nem rengették meg a tőzsdéket a párizsi terrortámadások (Portfolio)
Eséssel indult a hét a világ tőzsdéin a pénteki párizsi terrortámadásokat követően, elsősorban a turisztikában, utazásban érdekelt cégek papírjait találták meg az eladók. Bár az európai piacokon is 1...
nov. 16
17:29
WHO: A szuperbaktériumok a modern orvoslás végét okozhatják (ATV)
Az egész világ egészségét fenyegetik az antibiotikumoknak ellenálló, úgynevezett szuperbaktériumok, a veszélyt fokozza, hogy az emberek nincsenek tisztában az antibiotikumok hatásával, szedésük szabályaival - közölte hétfőn az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO).
nov. 16
17:31
Putyin időt adott Ukrajnának (Kripto Akadémia)
Oroszország átütemezi a decemberben lejáró 3 milliárd dolláros hitelt.
nov. 16
17:33
Orbán is felelős, "ha nem jön létre megoldás" (Kripto Akadémia)
LMP: a közös uniós döntés Magyarországtól is függ.
nov. 16
17:33
G20 - Jóváhagyták az adóelkerülés elleni OECD-akciótervet (Infostart)
Elfogadták a multinacionális vállalatok adóelkerülési gyakorlatának felszámolására irányuló akciótervet a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport állam-, illetve kormányfői Törökországban tartott csúcstalálkozójukon a hétfőn kiadott zárónyilatkozat tanúsága szerint.
nov. 16
17:45
Szijjártó: Netanjahu megérti a magyar migrációs álláspontot (Infostart)
Megértéssel fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a migrációs válsággal kapcsolatos magyar álláspontot - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel a Netanjahuval hétfőn Jeruzsálemben folytatott megbeszélése után.
nov. 16
17:45
Nem segít a hisztériakeltés! - figyelmeztet a MET-elnök (Kripto Akadémia)
"Mély megrendüléssel és felháborodással értesültünk a párizsi terroreseményekről."
nov. 16
17:45
Színváltoztató kötés segíthet az antibiotikum-rezisztencia megelőzésében (WebBeteg)
Színváltoztató orvosi kötés segíthet az antibiotikumok szükségtelen használatának és ezáltal a gyógyszerekkel szembeni rezisztencia kialakulásának megelőzésében - állítják a nagy-britanniai Bath-i Egyetem szakemberei.
nov. 16
17:45
Európa hadban áll az Iszlám Állammal (ProfitLine)
A párizsi merényletek azt bizonyítják, hogy Európa migrációs politikájával önként vonul a bitófa alá - vélekedett hétfőn a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap.
nov. 16
17:45
Mikor játszhat újra az NB 3-ban Kleinheisler? Itt a válasz (ATV)
A két magyar-norvég meccs után befér a Videoton második csapatába? Megkérdeztük.
nov. 16
17:45
Hollande: Franciaország mostantól az Iszlám Állam elpusztításáért harcol (444.hu)
Kemény beszédet mondott a francia elnök. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását kéri, és hogy az EU azonnal kezdje el rendesen őrizni külső határait.
nov. 16
17:47
Durva: tehén végzett egy asszonnyal a munkahelyén (Kripto Akadémia)
nov. 16
17:47
Csányi Sándort látta már valaki ennyire boldognak? (444.hu)
Bernd Storck nem is nagyon tudott mit kezdeni a mindent elsöprő jász életörömmel az MLSZ hétfői sajtótájékoztatóján.
nov. 16
17:51
Feledy Botond: a terroristák célpontja egyértelműen Franciaország (Infostart)
A párizsi vagy a brüsszeli muszlim szegregációban látja a pénteki terrortámadás okait az InfoRádiónak nyilatkozó külpolitikai szakértő. Feledy Botond az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a terroristák célpontja egyértelműen Franciaország.
nov. 16
17:53
Nem valószínű, hogy a merényletek miatt alkalmaznák a NATO kollektív védelmi záradékát (Infostart)
Nem valószínű, hogy a párizsi merényletek nyomán alkalmaznák a NATO kollektív védelmi záradékát - vélekedett hétfőn Brüsszelben Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter.
nov. 16
17:54
Hosszú Katinka: "Remélem, jövőre nem tudok ennyi aranyat nyerni" (Infostart)
Tavalyi sikersorozatát megismételve ismét 16 arany- és 1 ezüstérmet szerzett Hosszú Katinka Százhalombattán, az úszók rövidpályás országos bajnokságán. A Vasas ötszörös világbajnok úszója, Hosszú Katinka interjút adott az InfoRádió Vegyesúszás című magazinjának, amelyet kedden este fél kilenctől hallgathatnak meg.
nov. 16
17:54
Így születtek a marketinges hősök (Kreatív Online)
Köréjük szerveződött az MMSZ konferenciája.
nov. 16
17:55
Az Iszlám Állam tizenkét harcosával végeztek (Infostart)
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyiptomi ágának legkevesebb tizenkét - egyes források szerint 24 - harcosával végeztek hétfőn a kormányerők a Sínai-félsziget középső részén.
nov. 16
18:03
Áder János köszönetet mondott az erdészeknek (Infostart)
Áder János köszönetet mondott az erdészeknek és a jégkárt szenvedett erdők helyreállítását adományokkal támogatóknak hétfőn, miután megtekintette a Pilis Parkerdőben folyó ültetési munkálatokat.
nov. 16
18:03
Most ne váltson valutát! Gyengült a forint (Alternatív Energia)
Délután öt órakor az eurót 311,90 forinton jegyezték.
nov. 16
18:03
Válassz egy életrevaló egyetemet - duális képzésben (HR Portál)
Hamarosan a Szent István Egyetem Békés megyei kampuszain is indulnak duális szakok agrár, gazdasági és egészségtudományi területeken. Már elérhető az erről szóló weboldal a http://dualis.szie.hu címen. Aki itt regisztrál, az elsők között értesül az újdonságokról. Mit ad ez a képzési forma a karrierépítésben?
nov. 16
18:05
Téli üzemmódra váltott a Magyar Közút, ötszáz embert vettek fel (Infostart)
Ötszáz embert vett fel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. határozott időre, kifejezetten a téli időszakra; a társaság november eleje óta téli üzemmódban dolgozik - közölte a cég kommunikációs osztálya hétfőn az MTI-vel.
nov. 16
18:05
Az Iszlám Állam tucatnyi terroristáját gyilkolták meg (Alternatív Energia)
A hadművelet 70 kilométerre volt az orosz gép lezuhanásának helyszínétől.
nov. 16
18:09
Hollande: Franciaország felerősíti a hadműveleteit Szíriában (Infostart)
Franciaország erősíteni fogja katonai műveleteit Szíriában az Iszlám Állam dzsihadista szervezet állásai ellen és indítványozza az ENSZ Biztonsági Tanácsának mielőbbi összehívását, hogy a terrorizmus elleni határozatot fogadjon el - mondta Francois Hollande francia államfő hétfőn a francia kongresszus előtt elmondott ünnepi beszédében Versailles-ban.
nov. 16
18:12
Letették az új Hidegkuti Stadion alapkövét (Sport365)
Az MTK alapításának 127. évfordulóján, hétfőn letették az új Hidegkuti Nándor Stadion alapkövét. Az ünnepségen Deutsch Tamás klubelnök úgy fogalmazott: ez történelmi esemény az MTK, a játékosok és a szurkolók életében egyaránt. "Az új Hidegkuti Stadion minden valaha élt, mai, és eljövendő MTK-s stadionja lesz" - mondta Deutsch, aki a klub egykori játékosai közül a névadó Hidegkuti Nándort, Sándor…
nov. 16
18:18
Húzhatnak egy meglepőt Matolcsyék holnap (Privátbankár)
Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó előrejelzései szerint az MNB Monetáris Tanácsa nem módosítja az 1,35 százalékos alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén.
nov. 16
18:18
Új módszereket és minőséget vezetnek be az iskolai testnevelésben (ProfitLine)
Új módszereket és minőséget vezetnek be az iskolai testnevelésben - hangzott el a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) kiemelt projektje, a T.E.S.I. (Testnevelés az Egészségfejlesztésben Stratégiai Intézkedések) projektzáró rendezvényén Szécsényben.
nov. 16
18:18
Senki sem olvasta a 444-ből, de állítólag fontos cikk (444.hu)
Kasnyik Márton gazdasági szakújságíró és Erdélyi Péter ügyeletes szerkesztő is felhívták a figyelmem, hogy van az Indexen egy "Alig jelentkezett valaki Simicska földjeire" című cikk, ami biztos fontos, de ők nem olvasták. Én sem olvastam, túl hosszú. De tényleg lehet, hogy fontos. UPDATE 18:48 Tamás Bence Gáspár felhívta a figyelmem, hogy ebben a témában közös kollégánk, Magyari Péter írt néhány…
nov. 16
18:20
A merényletek nem hatották meg a tőzsdéket és a forintot (Privátbankár)
Olyan bizonytalanok voltak ma a tőzsdék… vagy mégsem? Nem találták az irányt, a párizsi merényletsorozat csak rövid ideig volt komolyabb hatással az árfolyamokra. Estek a légitársaságok és a szállodavállalatok, emelkedtek az olajmultik, pedig a kőolaj megint lefelé vette az irányt. Stabil a forint, kilőtt a Magyar Telekom, zuhant a Ferrari.
nov. 16
18:20
Több százmilliárdot hoz a könyvvizsgálat az államháztartásnak (ProfitLine)
A könyvvizsgálatra kötelezett cégek 2,5-szer annyi adót fizetnek be a költségvetésbe, mint nem auditált társaik, ezt a különbséget a gazdaság egészére kivetítve a könyvvizsgálati tevékenység államháztartási bevételt növelő hatása több százmilliárd forintra rúg - hívta fel a figyelmet a Magyar Könyvvizsgálói Kamara (MKVK) hétfői közleményében.
nov. 16
18:20
Sosem volt még ilyen durva a vita a menekültekről (444.hu)
Orbán Viktor hétfőn a parlamentben világosan megmondta, a párizsi terror fő oka a menekültek beengedése volt. Pozsonyban, Varsóban és Prágában is így gondolják. Több európai politikus viszont arra figyelmeztetett, hogy ilyet ne mondjon senki.
nov. 16
18:21
Felköthetik a gatyájukat a szolgáltatók - Költséges változások jönnek (Portfolio)
Tőzsdekényszer a részvények mellett a derivatívákra, a kereskedés szabályozott piacra terelése, az ügyfelekkel kötött ügyletek és megbeszélések rögzítése, szigorúbb adatszolgáltatási kötelezettség -...
nov. 16
18:21
Ez a világ legnagobb élelmiszer-átverése: kevesen tudják az igazságot (Pénzcentrum)
Döbbenetes felfedezés: miből lesz a bébirépa?...
nov. 16
18:21
Videó: Így ünnepelt a magyar válogatott (ATV)
Elképesztő, szenzációs, csodálatos – ezekkel a szavakkal jellemezték a magyar focicsapat tegnapi eredményét. A lelátókon 22 ezer ember ünnepelte, hogy a magyar válogatott felülmúlta a norvégokat. Bernd Storck szövetségi kapitány szerint egész héten fantasztikus teljesítményt nyújtottak a labdarúgók. További részletek a videóban.
nov. 16
18:27
Horvát választások: nyilvánosságra hozták a végleges eredményeket (Infostart)
Nyilvánosságra hozta a horvát választási bizottság (DIP) hétfőn a parlamenti választások végleges eredményét, amely megerősítette, hogy a két vezető pártszövetség fej fej mellett végzett a voksoláson és koalíciókötésre kényszerül a kormányalakítás érdekében.

Keresés