Pénteken az év legalacsonyabb forgalmú kereskedési napja volt Amerikában, aminek a hátterében a rövidített nyitva tartás, a hálaadás utáni ünnepi hangulat és a fekete péntek miatti vásárlási láz...
Már több mint 900 ezren aláírták az Európai Unió kötelező betelepítési kvótája elleni íveket, ami meghaladja a várakozásokat - mondta a kormányszóvivő pénteken Komlón.
Bankadót készül bevezetni Lengyelország januárban, amit az év folyamán később a kiskereskedelmi áruházláncokra kivetett adó követ majd - közölte Henryk Kowalczyk tárca nélküli miniszter, a miniszterelnöki tanács elnöke a TVN24 BiS tévécsatornának adott interjúban.
Részben azért, mert az emberek már a hálaadásnapi akciókra lecsaptak a hosszú hétvége előtt. Bunyó azért volt, még Magyarországon is volt egy kis dulakodás, pedig itt ez nem bevett szokás. (Reuters)
Már több mint 900 ezren aláírták az Európai Unió kötelező betelepítési kvótája elleni íveket, ami meghaladja a várakozásokat - mondta a kormányszóvivő pénteken Komlón
Keller András hegedűművész, karmester, a Concerto Budapest művészeti vezetője a londoni székhelyű Guildhall School of Music and Drama zenei oktatási intézmény professzora lesz 2016 januárjától.
A hazai lakosság kétharmada nem tervez félretenni nyugdíjas éveire, pedig 85 százaléka fontosnak tartja az anyagi gondoktól mentes időskort - derül ki az OTP Öngondoskodási Indexéből.
A demokráciát meg kell szabadítani a liberális egyeduralomtól - mondta Schöpflin György Fidesz-KDNP-s európai parlamenti (EP-) képviselő, pártcsoportja, az Európai Néppárt frakciója által rendezett Isten veled liberalizmus? Az európai identitás válsága című konferencián Budapesten pénteken
Az európai menekültválság során a kontinens államainak továbbra is be kell tartaniuk emberi jogi kötelességeiket, de "attól tartok, hogy Magyarország nem tesz eleget ennek a kihívásnak" - közölte Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa pénteken
A Premier League 14. fordulójában a listavezető Leicester City fogadja a második helyen álló Manchester Unitedet, míg az ötödik Tottenham Hotspur a bajnoki címvédő 15. helyen szerénykedő Chelsea-t látja vendégül.
Havonta 130 ezer forintjába kerül az országnak egy migráns ellátása, ami elviselhetetlen terhet jelent a magyar költségvetés számára - jelentette ki pénteken Szombathelyen Kósa Lajos
A demokráciát meg kell szabadítani a liberális egyeduralomtól - mondta Schöpflin György Fidesz-KDNP-s európai parlamenti (EP-) képviselő, pártcsoportja, az Európai Néppárt frakciója által rendezett Isten veled liberalizmus? Az európai identitás válsága című konferencián Budapesten pénteken.
A német hatóságok hetente egy-két "relatíve konkrét" nyomot tárnak fel arra vonatkozóan, hogy terrorakciókat tervez végrehajtani a dzsihadista szervezet az országban.
Oroszországban több helyen tüntettek Törökország ellen az orosz vadászbombázó e heti lelövése miatt, a pénteki megmozdulásokról aktivisták az interneten tettek közzé videofelvételeket.
Mert a kormány nehezen tudja odacsábítani a vevőket, miután nemrég minőségi hiányosságra hivatkozva visszaküldtek egy szállítmányt. Pedig nagy szükség lenne az élelmiszerre, mert már 1,4 millió szíriai és félmillió iraki menekült él az országban, ami több mint a királyság 7 százaléka. (Bloomberg)
A magyar gazdaság nem használta ki maximálisan az elmúlt két évtizedben az erőforrásaiban rejlő lehetőségeket, amelyek az elértnél nagyobb növekedést tettek volna lehetővé - vélekedtek a HBLF-konferencia miniszteri kerekasztalának résztvevői pénteken Budapesten.
Ma állítják fel Magyarország Karácsonyfáját az Országház előtt, a Kossuth téren. Idén is a Pest megyei és a fővárosi tűzoltók segítenek ebben. Díszítése november 30-án kezdődik meg.
Amennyiben az uniós alapszerződés hetes cikkelyének megfelelő, vagyis a szavazat megvonásáról szóló döntés születne az Európai Unióban Magyarország ellen, az csak Brüsszel bosszújaként lehetne értelmezhető a sikeres magyar bevándorláspolitika miatt - jelentette ki Szijjártó Péter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Szolidaritásra kérte pénteken a brit parlamenti képviselőket az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcban Francois Hollande francia köztársasági elnök.
Szolidaritásra kérte pénteken a brit parlamenti képviselőket az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcban Francois Hollande francia köztársasági elnök.
Michelisz Norbert a harmadik helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) utolsó futamán, ezzel - maga mögött tartva legnagyobb riválisát, a marokkói Mehdi Bennanit - megszerezte a privát bajnoki címet.
Három hamis útlevéllel utazó szíriait tartóztattak le az olaszországi Anconában, és gyorsított eljárással egy évre ítélték őket - közölték az olasz hatóságok pénteken
Ez a 3., ezt kell tudni róla. A NASA most is illusztrációkkal ünnepli. 2015 egyébként a fény nemzetközi éve, nem csoda, hogy pont idén figyeltek meg egy nagy energiacsóvát egy fekete lyuknál.
Megalakult az MSZVK Magyar Szanálási Vagyonkezelő Zrt.(MSZVK Zrt.), amelynek feladata a szanálás alatt álló intézményekről leválasztott eszközök kezelése - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján.
Már régen nem pénzkérdés az ingyenes gyermekétkeztetés megteremtése - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában péntek este az emberi erőforrások minisztere
Az idén valószínűleg már nyereséges lesz a magyar bankrendszer a tavalyi rekordveszteség után - jósolta pénteken Londonban ismertetett szektorelemzésében a Fitch Ratings.
A tervek szerint két év múlva, 2017 októberében kerül a mozikba a legendás Alien-filmsorozat új része, amelynek forgatási munkálatai 2016 márciusában kezdődnek Ausztráliában.
Az FC Barcelona támadója, Neymar a napokban részt vett egy reklámfilm forgatáson, ahol újfent megcsillogtatta parádés technikai tudását. A katalánok támadója egy laza rabonával lőtt célba, természetesen telibe talált.
Michelisz Norbert a harmadik helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) utolsó futamán, ezzel - maga mögött tartva legnagyobb riválisát, a marokkói Mehdi Bennanit - megszerezte a privát bajnoki címet.