2015. november 27. péntek

nov. 27
19:33
A szír külügyminiszter szerint a szélsőségesek Törökországból kapnak fegyvereket (ATV)
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet Törökországból kap fegyvereket - közölte Valíd Muallem szíriai külügyminiszter pénteken Moszkvában, ezzel összegezve megbeszélését Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.
nov. 27
19:33
Ilyen lehet a következő Renault Fluence? - jövőre érkezik (Auto Pult)
A Renault Fluence nagy sikereknek örvend az olcsóbb kompakt szedánok kategóriájában, hiszen a Mégane alapjaira épülve minőségben a konkurensek fölé tud nőni, miközben árban még így is az ötajtós változat alatt marad. A Mégane vadonatúj generációja nemrég mutatkozott be a nagyközönségnek, így hamarosan az olcsóbb négyajtós is új változatot kaphat, melynek lehetséges formáit egy tehetséges grafikus…
nov. 27
19:35
Elengedték a Berlinben terrorgyanú miatt őrizetbe vett embereket (Infostart)
Szabadlábra helyezték azt a három férfit, akit terrorgyanú miatt őrizetbe vettek csütörtökön Berlinben.
nov. 27
19:35
Elutasították az MLSZ fellebbezését, marad a zárt kapu (Alternatív Energia)
A büntetés "a következő hazai rendezésű" találkozóra vonatkozik.
nov. 27
19:35
Mindenre kiható elektromos reformot tervez az Audi (Auto Pult)
Sok-sok vád éri az autógyártókat az elektromos rendszerek túlzott alkalmazása miatt, azonban a mai autók technikai színvonala, az általuk nyújtott komfort aligha lehetne elérhető másmilyen úton. Az Audi pedig még tovább menne, s régóta alkalmazott, szabványos járművillamossági rendszer megreformálásával szinte minden területen jelentős előrelépést szeretne elérni.
nov. 27
19:37
Nálunk minden nap Black Friday (Auto Pult)
Kedvezmények és akciók? Szerencsére még erre sincs szükség, az Autó Pultot ugyanis ingyenesen böngészhetik. Hogy miért olyan nagy szám ez? Az alábbiakban látni fogják: nem akármilyen mennyiségű munkát fektetünk be egy-egy tesztbe, amely segítheti Önöket a jó döntés meghozatalában. Az autózás pedig minden, csak nem olcsó történet, egy-egy helyes döntés pedig akár milliós árelőnyhöz is juttathat…
nov. 27
19:39
Férfi kézilabda BL: Az évad meccse vár a veszprémi fiúkra (Agroinform)
Nagy Laci vagy Karabatic? Ha a Veszprém nem tudja legyőzni a francia bajnokot, alighanem lemondhat az első helyről.
nov. 27
19:39
Az MNB engedélyezte az Erste Jelzálogbank megalapítását (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedélyezte, hogy az Erste Bank Hungary Zrt. megalapítsa jelzálogbankját - a Pénzügyi Stabilitási Tanács (PST) erről szóló határozata pénteken jelent meg a jegybank honlapján.
nov. 27
19:39
Visszatérés – Honda HR-V 1.5L i-VTEC teszt (Auto Pult)
Ziccert hagyna ki egy gyártó, ha csak a hagyományos karosszériaformákat használva építené fel a kínálatát, ez nem vitás. Az SUV-k és crossoverek példátlan térhódítása alaposabb felkavarta az egész autóipart, aminek eredményeképpen ma már kötelező a divatos kategóriába is delegálni legalább 1-2 tagot. A Honda eddig csupán a népszerű CR-V személyében volt jelen a szegmensben, azonban a HR-V…
nov. 27
19:41
Illegális bevándorlás - Szinte üresek a befogadóállomások Horvátországban és Szlovéniában (ProfitLine)
A görögországi rossz időjárás miatt nem érkeznek illegális bevándorlók Horvátországba és Szlovéniába, ezért szinte üresek a befogadóállomások - közölte a két ország sajtója pénteken.
nov. 27
19:45
Fojtogatták egymást a vásárlók az olcsó tévéért (BorsOnline)
Három órás sorbanállás után másodpercek alatt kellett rávetniük magukat a látványos árengedménnyel kínált termékekre az egyik fővárosi hipermarketben.
nov. 27
19:48
Görbicz Antia megszerezte 1000. gólját a magyar válogatottban (Sport365)
A jövő szombaton rajtoló dániai olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott 18 góllal legyőzte az ukrán csapatot a népligeti Elek Gyula Arénában barátságos mérkőzésen.
nov. 27
19:50
Az UEFA elutasította a magyar fellebbezést, marad a zárt kapus meccs (Sport365)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékes testülete pénteken elutasította A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbezését, így a válogatottnak egy hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania a szeptemberi, románok elleni Eb-selejtezőn történt rendbontások miatt.
nov. 27
19:51
Eurostat: gyorsuló ütemben öregszik a kontinens lakossága (Alternatív Energia)
Ha a döntéshozók nem cselekednek, utódaink nagyon nagy bajban lesznek.
nov. 27
19:51
Az Európa Tanács emberi jogi biztosa aggódik Magyarország miatt (hirado.hu)
Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa beszélt erről.
nov. 27
19:51
MNB: megalakult a szanálási vagyonkezelő (Portfolio)
Megalakult az MSZVK Magyar Szanálási Vagyonkezelő Zrt.(MSZVK Zrt.), amelynek feladata a szanálás alatt álló intézményekről leválasztott eszközök kezelése - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB)...
nov. 27
19:57
Jelentősen elöregedett az EU lakossága (Metropol)
A legfiatalabb Írország, míg a legidősebb Németország népessége, mi a középmezőnyben vagyunk.
nov. 27
19:57
5 évre ítélték a titkos svájci bankszámlák piszkos részleteit kiszivárogtató informatikust (444.hu)
Minden idők legnagyobb banki szivárogtatója nem ment el a tárgyalásra.
nov. 27
20:03
Repülőjegyem van, de nem tudok elutazni - mit tegyek most? (Privátbankár)
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ (EFK) összefoglalta, hogy mit tehetnek a fogyasztók, milyen jogaik vannak, amennyiben lefoglalt utazásuk ellenére mégsem kívánnak, vagy nem tudnak elutazni. Te tisztában vagy ezzel?
nov. 27
20:03
Légylárva nőtt Simon fejében - undorító videó (BorsOnline)
A brutális képsorokat eddig több, mint 14 milliószor tekintették meg az erős gyomrú YouTube-nézők.
nov. 27
20:03
Több rendőrrel találkozhatunk karácsonyig (Infostart)
Fokozott közúti ellenőrzésre kell számítani és több rendőr lesz a vásárok, bevásárlóközpontok környékén. Adventi időszakban ugyanis megemelkedik a zseblopások, autófeltörések és balesetek száma - mondta az InfoRádiónak Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
nov. 27
20:09
Flapjack, azaz sült müzliszelet - alakorliszttel (Mindmegette)
32-35 dkg zabpehely 22 dkg alakoriszt (einkorn) 3 ek barna cukor 2 ek méz 1 ek gyümölcscukorszirup (vagy méz) 1 ek agaveszirup (vagy méz) 1 ek vaj 2 ek kókuszzsír ½ bögre lenmag ½ bögre szezámmag (ez el ne maradjon!!) ½ bögre diákcsemege (mogyoró, mandula, mazsola) 1 tk szódabikarbóna 3 csepp vaníliaaroma 4-5 ek víz
nov. 27
20:09
Szinte üresek a befogadóállomások Horvátországban és Szlovéniában (Infostart)
A görögországi rossz időjárás miatt nem érkeznek illegális bevándorlók Horvátországba és Szlovéniába, ezért szinte üresek a befogadóállomások - közölte a két ország sajtója pénteken.
nov. 27
20:09
Önt hol taposták meg a Fekete Pénteken? - Bunyó az áruházban (Kripto Akadémia)
A felvételt a "nagy napon" egy üzletben rögzítették. Csak erős idegzetűeknek!
nov. 27
20:09
A demokráciát meg kell szabadítani a liberális egyeduralomtól - jelentette ki Schöpflin György (hirado.hu)
A liberális önhittség oka lehetett az a néhány nagy győzelem, amit az eszmerendszer aratott a 20. században - tette hozzá.
nov. 27
20:11
Balog miniszter ismét beszólt gyermekéhezés-ügyben (Kripto Akadémia)
Szerinte nem pénzkérdés az ingyenes gyermekétkeztetés megteremtése.
nov. 27
20:11
Csökkent a Németországba belépő menedékkérők száma (hirado.hu)
A határőrizetért felelős szövetségi rendőrség csütörtökön 6561 illegális határátlépést regisztrált. Ez a legalacsonyabb szám novemberben.
nov. 27
20:12
Van Gaal szerint a Leicester megnyerheti a bajnokságot (Infostart)
Louis van Gaal szerint az angol labdarúgó-bajnokságot vezető Leicester City menetelése nem fellángolás, és a vetélytársaknak végig komolyan számolniuk kell a csapattal.
nov. 27
20:12
Gázközlekedés-fejlesztési projekt indul Magyarországon (ProfitLine)
Gázközlekedés- fejlesztési programot indít a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE), a 17 millió euró költségvetésű PAN-LNG Projekt megvalósításával Magyarország 2017-re becsatlakozhat az európai LNG-töltőhálózatba.
nov. 27
20:13
Szabadkereskedelmi megállapodások eredményeiről tárgyaltak az unió külügyminiszterei (hirado.hu)
Külügyminiszteri Tanácsülést tartottak pénteken az unió szakminiszterei.
nov. 27
20:15
25 százalékkal csökkenthető lenne a szén-dioxid-kibocsátás (Metropol)
A helyben már sikeresnek bizonyult emisszió-csökkentési megoldások elterjesztése segíthetne.
nov. 27
20:21
Vélemény: Fekete ünnep (BorsOnline)
"Kiderült, már egy hatvanezer forintos megtakarítás reménye is kihozza az emberből az állatot."
nov. 27
20:21
Ilyen lehet az új budapesti kórház (Infostart)
Ne épüljön meg a tervezett sportkórház - erre tesz javaslatot a kormánynak az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ezt a tárca vezetője mondta az InfoRádió Aréna című műsorának. Balog Zoltán beszélt az új budapesti kórház tervéről is.
nov. 27
20:27
Csökkent a Németországba belépő menedékkérők száma (Infostart)
Csökkent a Németországba érkező menedékkérők száma a pénteken megjelent hivatalos adatok szerint.
nov. 27
20:27
Balog miniszter az óvodásoknál is a feltételekhez kötné a támogatást (Spa Trend Online)
Szerinte az ingyenes gyermekétkeztetés megteremtése nem pénz-, hanem "mentális" kérdés.
nov. 27
20:27
Jelentősen öregedett az EU lakossága az utóbbi két évtizedben (hirado.hu)
A tagállamokban élők fele tavaly 42,2 évnél idősebb volt, míg húsz évvel ezelőtt még 36,2 év volt az úgynevezett medián életkor.
nov. 27
20:27
Mindennel foglalkoztak a befektetők csak a kereskedéssel nem (Portfolio)
Pénteken az év legalacsonyabb forgalmú kereskedési napja volt Amerikában, aminek a hátterében a rövidített nyitva tartás, a hálaadás utáni ünnepi hangulat és a fekete péntek miatti vásárlási láz...
nov. 27
20:27
Kormányszóvivő: már 900 ezren aláírták a betelepítési kvóta elleni íveket (ATV)
Már több mint 900 ezren aláírták az Európai Unió kötelező betelepítési kvótája elleni íveket, ami meghaladja a várakozásokat - mondta a kormányszóvivő pénteken Komlón.
nov. 27
20:29
Már több mint 900 ezren aláírták a betelepítési kvóta elleni íveket (hirado.hu)
Már több mint 900 ezren aláírták az Európai Unió kötelező betelepítési kvótája elleni íveket, ami meghaladja a várakozásokat - mondta a kormányszóvivő pénteken Komlón.
nov. 27
20:30
Bankadót készül bevezetni Lengyelország (Infostart)
Bankadót készül bevezetni Lengyelország januárban, amit az év folyamán később a kiskereskedelmi áruházláncokra kivetett adó követ majd - közölte Henryk Kowalczyk tárca nélküli miniszter, a miniszterelnöki tanács elnöke a TVN24 BiS tévécsatornának adott interjúban.
nov. 27
20:30
Egy utcán sétáló párra támadt rá, és késsel szexre kényszerítette őket (444.hu)
A Győrben lecsapó 42 éves nemi erőszakoló többszörösen büntetett előéletű.
nov. 27
20:32
Gyenge az idei Black Friday Amerikában (444.hu)
Részben azért, mert az emberek már a hálaadásnapi akciókra lecsaptak a hosszú hétvége előtt. Bunyó azért volt, még Magyarországon is volt egy kis dulakodás, pedig itt ez nem bevett szokás. (Reuters)
nov. 27
20:33
Már több mint 900 ezren aláírták (Gondola)
Már több mint 900 ezren aláírták az Európai Unió kötelező betelepítési kvótája elleni íveket, ami meghaladja a várakozásokat - mondta a kormányszóvivő pénteken Komlón
nov. 27
20:39
Őrült dögös Vajna Tímea kishúga – fotók (BorsOnline)
Nagyon úgy néz ki, hogy modellként végleg befutott Lilla, ugyanis a Sugarbirdnél újabb nagyszabású projektet bíztak rá.
nov. 27
20:39
Keller András hegedűművész a londoni Guildhall School professzora lesz (Infostart)
Keller András hegedűművész, karmester, a Concerto Budapest művészeti vezetője a londoni székhelyű Guildhall School of Music and Drama zenei oktatási intézmény professzora lesz 2016 januárjától.
nov. 27
20:45
Szír külügyminiszter: a szélsőségesek Törökországból kapnak fegyvereket (hirado.hu)
Ezt közölte Valíd Muallem szíriai külügyminiszter Moszkvában, ezzel összegezve megbeszélését Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.
nov. 27
20:45
Baj lesz ebből, nem lesz nyugdíj! (ProfitLine)
A hazai lakosság kétharmada nem tervez félretenni nyugdíjas éveire, pedig 85 százaléka fontosnak tartja az anyagi gondoktól mentes időskort - derül ki az OTP Öngondoskodási Indexéből.
nov. 27
20:45
Négyezer menekült érkezett az athéni kikötőbe (ATV)
Mintegy négyezer, zömmel Nyugat-Európába igyekvő menekült érkezett pénteken két nagy komppal az athéni kikötőbe, Pireuszba.
nov. 27
20:47
Mol-INA-ügy - Lekerült az Interpol körözési listájáról Hernádi Zsolt (ProfitLine)
Hernádi Zsolt neve pénteken már nem szerepelt az Interpol internetes körözési listáján.
nov. 27
20:48
Davis Kupa - Andy Murray egyenlített (Infostart)
A brit Andy Murray három játszmában megnyerte a belga Ruben Bemelmans elleni mérkőzését a tenisz Davis Kupa döntőjében, Gentben.

Keresés