Az élelmiszergyártó multinacionális vállalat beismerte, hogy thaiföldi beszállítói rabszolgamunkásokat foglalkoztattak. Ennek jövőbeni elkerülésére a cég akciótervet dolgozott ki, írja a Euronews.
Nem járhat rosszul az ügyfél, ha a biztosítási szerződés után igénybe vehető adókedvezmény vagy adójóváírás menet közben változik – többek között ez is kiderül a módosított biztosítási törvényből.
Az Országgyűlés elnöke szerint a szövetségesek védelempolitikai és geostratégiai gondolkodásának különbözősége ellenére a NATO egységes a transzatlanti összetartozás és szolidaritás megerősítésében.
Az idei 58 milliárd forint után 2016-ban 71 milliárd forintot fordít gyermekétkeztetésre a kormány - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón pénteken, Nyíregyházán.
Idén a Bitcoin Budapest közösség az Ökopolisz Alapítvánnyal közösen rendezi meg a Bitfilm Festival magyarországi állomását december 3-án. Az ingyenes filmvetítések mellett egy nyilvános vitára is invitálják a szervezők az érdeklődőket - olvasható az Ökopolisz Alapítvány sajtóközleményében.
Az Európai Bizottság (EB) biztosi kollégiumának keddi strasbourgi ülésén politikai döntés született arról, hogy nyilvántartásba lehet venni azt a polgári kezdeményezést, amely a magyarországi...
Legalább hat gyerek vízbe fulladt pénteken Törökország északnyugati partjainál, miután felborult két, migránsokat szállító és a görög szigetekre tartó csónak - jelentette a török média.
Sajtóhírek szerint minden képzeletet felülmúló átigazolásokra készül a Manchester City labdarúgócsapata: a The Sun című brit bulvárlap úgy tudja, hogy a klubtulajdonosok a Barcelona szupersztárját, Lionel Messit és a Bayern München edzőjét, Josep Guardiolát akarják a szigetországba csábítani csillagászati összegekért.
Sajtóhírek szerint minden képzeletet felülmúló átigazolásokra készül a Manchester City: a The Sun című brit bulvárlap úgy tudja, hogy a klubtulajdonosok a Barcelona szupersztárját, Lionel Messit akarják a szigetországba csábítani csillagászati összegért.
A szövetségesek védelempolitikai és geostratégiai gondolkodásának különbözősége ellenére a NATO egységes a transzatlanti összetartozás és szolidaritás megerősítésében.
Nagyot esett a kínai tőzsde, melyben a tőkeáttételes kereskedés további szigorítását célzó intézkedések mellett egy gyenge makroadat és két meghatározó kínai brókercéget érintő hatósági vizsgálat is...
Délelőtt jelentős veszteséget könyvelt el a svájci frank az euróval szemben. A piacon arról pletykálnak, hogy a jegybank megint beavatkozott a frank gyengítése érdekében. ...
A férfiak 94 kilogrammos kategóriájában a fehérorosz Vagyim Sztralcu, a nők 69 kilós versenyében pedig a kínai Hsziang Jan-mej diadalmaskodott a Houstonban zajló súlyemelő-világbajnokság csütörtöki versenynapján.
Magyarország 2022-ig szeretné megduplázni védelmi költségvetését annak érdekében, hogy továbbfejlesszék a Magyar Honvédséget - mondta Simicskó István honvédelmi miniszter pénteken, az Országgyűlés épületében rendezett nemzetközi NATO-konferencián
Az orosz gazdaság szezonális kiigazítással számolva 3,7 százalékkal zsugorodott októberben az előző év azonos hónapjához képest, havi szinten pedig 0,1 százalékkal növekedett - közölte a gazdaságfejlesztési minisztérium pénteken kiadott havi jelentésében.
Az idei 58 milliárd forint után 2016-ban 71 milliárd forintot fordít gyermekétkeztetésre a kormány - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón pénteken, Nyíregyházán.
Két újabb orosz egyenruhás határsértőt fogtak el a harcok sújtotta kelet-ukrajnai Luhanszk megyében - közölte pénteken az ukrán állami határőrszolgálat szóvivője. Közben kijevi jelentés szerint Donyeck környékén a szakadárok folytatják tüzérségi támadásaikat az ukrán katonák állásai ellen.
Délelőtt jelentős veszteséget könyvelt el a svájci frank az euróval szemben. A piaci szereplők egyre inkább arra számítanak, hogy a jegybank megint beavatkozik a frank gyengítése érdekében. Péntek...
Tíz fiatal kutató vehette át a magyar tudomány kategóriában átadott Junior Prima Díjakat csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épületében, Budapesten.
Óriásplakát kampányt indított a Magyar Közösség Pártja (MKP) annak az aláírásgyűjtésnek a támogatására, amelyet a menekültkvóták elutasítása és a helyi népszavazások ügydöntővé változtatása céljával indítottak
A napokban az ügyvezetés vezetői együttműködési hiányokra hivatkozva megvonta a vezetők 13-ik havi prémiumát. A többi munkavállalóét nem. Az év eleje óta érvényben lévő szabályozás szerint pénzügyi és egyéb számszerű célok teljesítéséhez van kötve ez a prémium, illetve bizonyos munkavállalói jelenléthez (max fizetés nélküli szabadság, max betegszabadság, stb.). A célok teljesültek, tehát a…
Az év első tíz hónapjában 3,7 százalékkal csökkent az orosz gazdaság. Az orosz gazdasági minisztérium előrejelzése szerint idén 9,9 százalékkal csökkennek a tőkeberuházások, az, hogy pluszba forduljon szám 2017-ig várni kell. (Napi.hu)
Részmunkaidős foglalkoztatás (4 óra) esetén is igénybe vehető-e az 55 év felettiekre vonatkozó foglalkoztatási kedvezmény a 14,5 százalék és a szakképzési hozzájárulás nem fizetése? Minimálbéres esetén 4 órásnál 52500 forintból az 50000 forint 14,5 százaléka a kedvezmény? A kölcsönzött munkavállalókra is igénybe lehet-e venni? Milyen törvényi előírások vonatkoznak az igénybe vételre?
:DDDD Az anno origós, most az MTVA vezérigazgatói székében ülő Vaszily az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének konferenciáján mondta a fenti mondatot. (MTI)
A napi fogyasztási cikket értékesítő üzleteknek 2015. december 30-ig helyesbítő bevallást kell tenniük az élelmiszerlánc felügyeleti díjról, miután megváltozott annak számítási módja - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Nemtelen támadás érte a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársait - erről Pintér Sándor belügyminiszter a TEK által végrehajtott hétvégi elfogással összefüggésben tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt, hozzátéve: reményei szerint mindez tudatlanságból ered. Tasnádi László rendészeti államtitkár közlése szerint kormánytagot akart "kivégezni" az elfogott, később…
Törvénymódosítással könnyítette az Országgyűlés a hiteltörlesztési nehézségekkel küzdő magánszemélyek adósságrendezését, a megváltozott rendelkezések november közepétől érvényesek. Az ősz elején hatályba lépett magáncsődtörvény nem aratott nagy sikert az érintettek körében, kérdés, hogy a két hete kihirdetett módosítások révén hányan élnek majd a kedvező lehetőségekkel.
Több munkavállalónk munkaideje változott meg év közben, 4 órásról 8 órásra, illetve fordítva. A módosítás időpontjában az időarányosan járó szabadságot vagy nem vették ki teljes egészében, vagy pedig túl vették.
A nemzeti szimbólumok rehabilitálásának lehetünk tanúi Franciaországban - vélik elemzők azt követően, hogy az államfő baloldali politikustól szokatlan módon azt kérte a franciáktól: a november 13-i terrortámadások áldozatainak tiszteletére pénteken tartandó nemzeti megemlékezés napjára tegyék ki ablakaikba a nemzeti zászlót. A merényletek okozta sokk és az elnöki felhívás eredményeként immár napok…
Továbbra sem született megállapodás a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF); a munkáltatói oldal bruttó 3 százalékos...
Nemtelen támadás érte a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársait - erről Pintér Sándor belügyminiszter a TEK által végrehajtott hétvégi elfogással összefüggésben tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt, hozzátéve: reményei szerint mindez tudatlanságból ered.
Francois Hollande francia államfő részvételével nemzeti megemlékezést tartottak a november 13-i párizsi merényletek 130 halálos áldozatának emléke előtt tisztelegve péntek délelőtt a francia fővárosban, az Invalidusok díszudvarán.