A folyadékháztartás egyensúlyának fenntartása nem csak nyáron fontos. A hidegebb évszakokban nem tapasztalunk olyan erős szomjúságérzetet, mint, amikor árnyékban 30 °C van, éppen ezért, mivel ez a figyelmeztető jel télen nem olyan intenzív, nagyon fontos, hogy ilyenkor is fokozott figyelmet fordítsunk a megfelelő és rendszeres folyadékpótlásra.
A nemzetgazdasági miniszter szerint a magyar gazdaságpolitika lépései meghozták az eredményt. El kell tolódnia a nyugdíjkorhatárnak, mert finanszírozhatatlanná válhat a rendszer - jelentette ki a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója.
Magyarország és Szlovákia joggal támadja meg a kötelező betelepítési kvótákról szóló uniós döntést, mert az szembemegy az Európai Tanács korábbi döntésével - mondta az igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
A Sínai-félszigeten lezuhant orosz repülőgép feketedobozainak vizsgálata, összevetve a szerencsétlenség helyszínen talált nyomokkal, valamint a nyomozók tapasztalataival, "nyomatékosan alátámasztja" azt a feltételezést, hogy merénylet történt - erősítette meg pénteken a francia hírügynökség és a France2 közszolgálati televízió kairói tudósítója
Magyarország és Szlovákia joggal támadja meg a kötelező betelepítési kvótákról szóló uniós döntést, mert az szembemegy az Európai Tanács korábbi döntésével - mondta az igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában
Az orosz és az egyiptomi illetékes szervek közötti, a repülés biztonságának megerősítését szolgáló együttműködésről állapodtak meg pénteki telefonbeszélgetésük során a két ország államfői.
Egy hónapon belül befejeződhet a nehézfegyverek kivonása a kelet-ukrajnai válságövezetben, és november végéig elkészülhetnek a régió aknamentesítését szabályozó előírások - mondta Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter pénteken Berlinben az úgynevezett normandiai négyek (Németország, Franciaország, Ukrajna és Oroszország) külügyminiszterinek megbeszélése után
Franciaország határellenőrzést vezet be megközelítőleg egy hónapra az ENSZ klímakonferenciája miatt, amelyet november 30. és december 11. között rendeznek meg Párizsban - közölte pénteken Bernard Cazeneuve belügyminiszter az RMC rádióban.
Az ötvenes listára 34 új cím került fel, lecserélődött minden és mindenki. Vannak állandó, a listáról lerobbanthatatlan szerzők, és vannak teljesen friss alkotások is. Az első helyre Frei Tamás magyar és orosz bűnözők összefonódását taglaló új regénye került, második helyen tartja magát A magyar helyesírás szabályai, és harmadik helyen landolt a frissen megjelent Szamurájszív, Vavyan Fable új…
Az eddigi stabilról pozitívra javította Magyarország adósbesorolásához tartozó kilátását a Moody's Investors Service, ezzel a három nagy nemzetközi hitelminősítőből már kettőnél lényegesen javultak...
Komikus góllal nyerte meg a csütörtöki El-csoportmérkőzést csapatának a Rapid Wien osztrák középpályása, Philipp Schobesberger. Ziccerben orra bukott, de földön fekve, pókfocis mozdulattal is sikerült elgurítania a kapus mellett a cseh Plzen otthonában - ez volt a 2. találata a meccsen (1-2).
Fantomot láthatott a Huracán jobbhátvédje, José San Román a River Plate stadionjának gyepén. Jó helyről végezhetett bedobást, ehhez képest légüres térbe hajította a labdát. A Copa Sudamericana-elődöntő csütörtök esti 1. felvonását egyébként 1-0-ra nyerte a Huracán idegenben.
Göncz Árpád egykori rabtársa a Kossuth téren már nem fogta vissza magát. A beszédben volt szó a szegények pénzén épített kizsákmányoló rétegről és a hatalom díszleteiként működő ellenzékiekről is.
Szűkítené a szíriai menekültek jogait a német belügyminiszter: Thomas de Maiziere pénteki felvetése szerint a polgárháború sújtotta arab országból származó menekülteknek a jövőben csak egy évre kellene tartózkodási engedélyt adni, és meg kellene vonni a családegyesítés lehetőségét.
Az LMP szerint a felsőoktatásban az eredeti ígéretekkel szemben csak több részletben, több év alatt adják oda a beharangozott fizetésemelést, és nincs biztosítva a további bérnövekedés, nincs automatikus, évenkénti emelés.
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról a magyar államadós-osztályzat kilátását pénteken a Moody's Investors Service, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy az államadósság valószínűleg a következő években is lefelé tartó pályán marad
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról a magyar államadós-osztályzat kilátását pénteken a Moody's Investors Service, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy az államadósság valószínűleg a következő években is lefelé tartó pályán marad.
A Dárdai Pál vezetőedző által irányított Hertha BSC Salomon Kalou mesterhármasával győzött 3-1-re a Hannover vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
A történelem manapság ismét ránk rúgta az ajtót; soha nem látott tömeg áramlik ellenőrizetlenül befelé a határainkon, olyan népvándorlásnak vagyunk a kezdetén, amelynek a tartalékai beláthatatlanok - jelentette ki Orbán Viktor péntek este a muravidéki Lendván.
Őrizetbe vette pénteken a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Critian Popescu Piedonét, Bukarest negyedik kerületének két nappal korábban lemondott volt polgármesterét, aki kiállította a múlt heti, 32 halálos áldozatot követelő tűzvészben leégett Colectiv klub működési engedélyét.
A német koalíciós pártok közös meggyőződése, hogy a menekülthullám feltartóztatásához "legális kontingensekről" is meg kell állapodni Törökországgal - mondta Peter Altmaier német kancelláriaminiszter, a kormány menekültügyi koordinátora péntek este a ZDF országos köztelevízióban