Magyarországi és brit kórházakba szállítanak vasárnap a bukaresti tűzvész sérültjeiből - közölte a román védelmi minisztérium, amely repülőgépeket bocsátott rendelkezésre a szállításhoz
Több fontos hazai makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten, köztük a harmadik negyedévi bruttó hazai termék (GDP) első becslése és az októberi inflációs adat.
Megkezdődtek a horvátországi parlamenti választások vasárnap: reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, ahová valamivel kevesebb mint 3,8 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak.
A Befektető-védelmi Alapból (Beva) már kifizették a fiktív kötvényeket vásárló mintegy 32 ezer Quaestor károsult túlnyomó többségének a jogszabály szerint járó kártalanítási összeget, további...
Csődöt jelentett az Estonian Air észt nemzeti légitársaság szombaton, miután előzőleg az Európai Bizottság felszólította, hogy fizessen vissza összesen 91 millió euró állami támogatást.
Országosan összesen nyolc emberrel szemben intézkedtek a rendőrök illegális bevándorlás miatt szombaton - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján vasárnap.
Budapest - Az Ének Iskolája második szériájának tehetségét, Rubay Lacikát (15) kétségbeesve kereste péntek óta az édesanyja és a mentora Szalóki Ági énekesnő. A kiskamasz két nap után került elő: kis szerelmével - akit tiltottak tőle - megszöktek, hogy együtt lehessenek.
Három külföldi és három magyar előadással, workshoppal, közönségtalálkozóval és a részvételi színházról szóló prezentációval is várja a nézőket az Open 2015 - Nemzetközi Közösségi Színházi Fesztivál november 16. és 21. között a MU Színházban.
Csődöt jelentett az Estonian Air észt nemzeti légitársaság szombaton, miután előzőleg az Európai Bizottság felszólította, hogy fizessen vissza összesen 91 millió euró állami támogatást
Oroszország azt fontolgatja, hogy légvédelmi eszközöket szállít Egyiptomnak - közölte Szergej Csemezov, a Roszteh állami hadiipari konszern vezérigazgatója.
Egy anticiklon peremén helyezkedünk el, ezért legyengült frontok érik el térségünket, ami miatt több felhőre, illetve szelesebb időjárásra kell számítani a következő napokban
Oroszország azt fontolgatja, hogy légvédelmi eszközöket szállít Egyiptomnak - közölte Szergej Csemezov, a Roszteh állami hadiipari konszern vezérigazgatója.
A magyar reformok működnek, ezt egyre többen ismerik el külföldön is - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Újra mintegy 10 ezer migráns tart Szerbiából Horvátországba. Az utóbbi néhány napban csökkent a számuk, mivel a görög komphajók személyzetének sztrájkja miatt a migránsok nem tudtak Leszboszról a szárazföldre jutni - közölte a horvát sajtó a hét végén.
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség Szocsiban zajló kongresszusán Magyarország nyerte el a 2018-as női U20-as világbajnokság rendezési jogát - tudatta a hazai sportági szövetség az MTI-vel.
Állást keresni sosem volt egyszerű ügy, főleg mivel sokan már az önéletrajzon elcsúsznak. Jó önéletrajzot kifejezetten nehéz írni, mert ami pár éve még természetesnek számított, annak ma már semmi keresnivalója a CV-dben. Mutatjuk mi az, amit inkább hagyj ki!
A korábban kitudódottnál szélesebb körben és aktívabban kémkedett szövetségesei után a német hírszerzés, írja a Spiegel meg nem nevezett forrásaira hivatkozva.
Ha nem is férfit, és nem is felnőttet, de az IHF a szocsi kongresszusán végül Magyarországnak ítélte a 2018-as női U20-as vébé rendezési jogát. (MTI via Spotr365)
Merkel menekültpolitikája ellen tüntettek Berlinben, a demonstrációt néhány száz ellentüntető próbálta megakadályozni: a rendőrök könnygázzal oszlatták fel őket.
Újra mintegy 10 ezer migráns tart Szerbiából Horvátországba. Az utóbbi néhány napban csökkent a számuk, mivel a görög komphajók személyzetének sztrájkja miatt a migránsok nem tudtak Leszboszról a szárazföldre jutni - közölte a horvát sajtó a hét végén.
A Befektető-védelmi Alapból (Beva) már kifizették a fiktív kötvényeket vásárló mintegy 32 ezer Quaestor károsult túlnyomó többségének a jogszabály szerint járó kártalanítási összeget, további kártérítésükre a Quaestor alapból, az Alkotmánybíróság (Ab) döntése után kerülhet sor, ami további közel 100 milliárd forintot jelentene az érintett körnek.
Összecsapások törtek ki szombat éjjel Tel-Avivban, az Izrael-szerte rendezett tízezres tüntetések egyikén, ahol a Benjámin Netanjahu miniszterelnök által sürgetett gázkitermelési üzlet ellen tiltakoztak civilek - közölte a helyi média
Ismét megindult az emberáradat: ismét 10 ezer migráns indult meg Szerbiából Horvátország felé. az elmúlt napokban kicsit fellélegezhettek a balkáni országok, mivel a görög komphajók személyzetének sztrájkja miatt a migránsok nem tudtak Leszboszról a szárazföldre jutnia menekültek. Ennek most vége.
Egy héttel a nagy találkozó előtt küldték ki, hogy készítsen riportot a csúcstalálkozó helyszínéről, a londoni ExCel Centre-ről. Csak azzal nem számoltak, hogy akkor ott CosPlay-esek találkoztak. A végeredmény ez a rendkívül szórakoztató videó lett.
Futóverseny miatt időszakos korlátozásokra kell számítani vasárnap a Nagyvárad tér-Pesti alsó rakpart-Rákóczi híd útvonalon. A Bécsi úton lezárták a vasúti átjárót, a forgalmat a 10-es főút új elkerülő szakaszára terelik a Kocsis Sándor út és az ürömi körforgalom között. Megkezdődött a Zsigmond tér átépítése is.
Mintegy kétszáz autóbusz várakozik a szerb-macedón határ melletti Presevóban arra, hogy továbbszállítsa az országba érkező migránsokat Horvátország felé - számolt be róla a szerbiai közszolgálati televízió (RTS)
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőtől több fővárosi közösségi közlekedési járatot sűrít, tekintettel a szmogriadó szombaton elrendelt riasztási fokozatára.
A Demokratikus Koalíció szerint még a mintának tekintett közép-ázsiai diktatúrában is nehezen találni példát arra, hogy a főnök hobbiját a nemzeti kerettantervbe akarják iktatni.
London - Milliókért árulja Diana (+36) szerelmes leveleit a szívek hercegnőjének egykori szeretője. James Hewitt (57), aki a nyolcvanas években volt a brit trónörökös, Károly herceg feleségének titkos kedvese, persze mindent megtett azért, hogy az ízléstelen üzlet titokban maradjon, de a Mail on Sunday leleplezte a mesterkedést.