2015. december 1. kedd

dec. 1
21:03
Washington különleges erőket készül küldeni Szíriába (Infostart)
Washington kész erősítést küldeni a Szíria északi részén szolgáló különleges erőinek, a tanácsadói feladatokkal megbízott mintegy ötven katonájának, ezen kívül különleges kiképzésű egységet tervez Irakba telepíteni, hogy segítse az iraki erőket és a kurd önvédelmi erőket az Iszlám Állam elleni küzdelemben - mondta kedden Ashton Carter.
dec. 1
21:03
Újra kisüt a nap! 15 fok is valószínű (Kripto Akadémia)
Számottevő csapadék nem várható, helyenként élénk lehet a szél.
dec. 1
21:03
Meg akarta erőszakolni a gondjaira bízott kisgyerekeket egy volt rendőr (ATV)
Az elsőfokú döntést helybenhagyva jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélt egy volt rendőrt felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak, illetve annak kísérlete miatt a Zalaegerszegi Törvényszék kedden - tájékoztatta a bíróság sajtószóvivője az MTI-t.
dec. 1
21:05
"Irán és Magyarország közel áll egymáshoz" (Infostart)
Valamennyi lehetőséget és képességet ki kell használni ahhoz, hogy a Teherán és Budapest közötti kapcsolatok minden téren erősödjenek - hangsúlyozta kedden Haszan Róháni iráni elnök az Orbán Viktor miniszterelnökkel Teheránban folytatott megbeszélésen.
dec. 1
21:05
Tuzson így értékelte az EU-török csúcsot (Kripto Akadémia)
dec. 1
21:06
Férfi vízilabda világliga - Vereség a görögöktől (Infostart)
A grúzok és a románok felett aratott győzelem után harmadik mérkőzésén kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott a világliga európai selejtezőcsoportjában: a kedd esti összecsapáson Benedek Tibor szövetségi kapitány csapata négy góllal maradt alul a görögökkel szemben Patraszban.
dec. 1
21:09
A HVIM visszautasítja a kézdivásárhelyi merényletvádat (Gondola)
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) visszautasítja a vádakat azzal kapcsolatban, hogy bármilyen merényletet kívántak volna elkövetni
dec. 1
21:18
Karácsonykor mindenféle könyvet megveszünk (Infostart)
Míg évközben az átlagos rendelési kosárérték 4-5 ezer forint a Libri-Shopline-nál, addig a karácsonyi időszakban legalább 6-7 ezer - mondta az InfoRádióban a társaság társ-vezérigazgatója. Kovács Péter hozzátette: az utolsó hetekben harmadával ugrik meg a forgalom. Van is miből válogatni, míg évente 7 ezer kötet jelenik meg átlagosan, ebből csak az őszre több mint kétezret hagynak a kiadók.
dec. 1
21:18
Játékbomba miatt vehette elő a román titkosszolgálat a Hatvannégy Vármegye kézdivásárhelyi vezetőjét (444.hu)
Airsoft fegyverekről beszélt telefonon egy barátjával, erre rátört a az SRI.
dec. 1
21:21
Tuzson: részsiker született az EU-török csúcstalálkozón (Infostart)
Részsikerként értékelte a magyar kormány számára az EU-török csúcson született megállapodást a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára kedden Zalaegerszegen, a Védjük meg az országot! címmel tartott fórum előtti sajtótájékoztatóján.
dec. 1
21:21
8 év fegyházra ítélték a gyerekeket molesztáló exrendőrt (Alternatív Energia)
Fia iskolatársát és szeretőjének kislányát is zaklatta a férfi.
dec. 1
21:21
Ismét nekiesett az S&P; a Volkswagennek (Portfolio)
Két hónapon belül másodszorra vágta vissza a Standard&Poors a Volkswagen hitelminősítését. Hetekkel korábban már a másik két nagy nemzetközi hitelminősítő is lépett. Az S&P "A-'-ról "BBB+"-ra...
dec. 1
21:23
Terrorveszély - Közösen dönthet az EU és a NATO (Alternatív Energia)
Lehetséges megoldás az úgynevezett hibrid hadviselés lehet.
dec. 1
21:27
Merkel: ismét felszökhet a belépő menekültek száma (Gondola)
Angela Merkel német kancellár szerint a Szíria térségében működő menekülttáborok súlyos alulfinanszírozottsága miatt ismét magasra szökhet az Európai Unió felé elinduló menekültek száma
dec. 1
21:29
Háromszáz új sportingatlan épült a TAO bevezetése óta (Gondola)
Háromszáz új hazai sportingatlan épült, és közel ötszáz újult meg a társaságiadó-kedvezményre (TAO) épülő sporttámogatási rendszer 2011-es bevezetése óta
dec. 1
21:31
Új időszámítás határán vagyunk (Gondola)
Európa 1990 óta a legnagyobb instabilitással szembesül napjainkban, új időszámítás határán vagyunk, az elmúlt 25 év sok reménye megkérdőjeleződött.
dec. 1
21:33
Orosz vadászgép - Az orosz kormány jóváhagyta a szankciós listát (ProfitLine)
Az orosz kormány jóváhagyta az importtilalom alá eső, Törökországból származó mezőgazdasági termékeket, nyersanyagokat és élelmiszereket tartalmazó listát.
dec. 1
21:39
Szexuálisan zaklatott gyerekeket a zalai exrendőr (Alternatív Energia)
dec. 1
21:39
Ha még 6 fokot emelkedik a tenger hőmérséklete, megfulladunk (ATV)
A globális felmelegedés okozta oxigénszint-csökkenés nagyobb veszélyt jelent a Földre, mint a tengerszint-emelkedés, a tengervíz hőmérsékletének 6 Celsius-fokos emelkedése megfojtaná a földi életet a Leicesteri Egyetem kutatói szerint.
dec. 1
21:41
Karácsonyi csoda? Mesébe illő felvételt készítettek Debrecenben - Fotók! (Alternatív Energia)
Nem mindennap láthatunk ilyet, pedig csak hosszú expozíciós idő és egy adventi villamos kellett hozzá.
dec. 1
21:45
NB 1: Döntetlen a Pancho Arénában (Gondola)
Az utolsó pillanatban egyenlített az Újpest Felcsúton, ezzel pedig feljött a negyedik helyre az OTP Bank Ligában
dec. 1
21:47
Újabb osztrák ötlet (Gondola)
Rendszeres bejelentkezésre kötelezné a feltételezett szélsőségeseket, egyúttal megváltoztatná a biztonsági erőkre vonatkozó törvényt is az osztrák belügyminiszter egy kedden ismertetett törvényjavaslat szerint
dec. 1
21:48
Szülői kérdőívvel segítenék a rendellenességek korai felismerését (Infostart)
Jövő nyártól a szülőknek is rendszeresen kérdőívet kellene kitölteniük a gyermekük fejlődéséről - mondta el az InfoRádiónak az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Koragyermekkori programjának szakmai vezetője. Dr. Fogarasi András hozzátette: a szakemberek tapasztalatai azt mutatják, hogy ezzel korábban kiszűrhetőek és korrigálhatóak a rendellenességek. A szülők bevonásán túl a védőnők és házi…
dec. 1
21:48
Tízmillió is lehet a büntetés, módosult a szerencsejáték-törvény (Adózóna)
Az Országgyűlés kedden több ponton is módosította a szerencsejáték-törvényt. A kiszabható bírság 100 ezerről 10 millió forintra nőhet, szigorodik az adózás, és új elem az online kaszinókra kivetett kiegészítő 15 százalékos játékadó.
dec. 1
21:51
A Portfolio szerint Magyarország túlköltekezhet az uniós támogatásokkal (444.hu)
Ha jó a számítás, az több százmilliárdos terhet jelenthet a magyar költségvetésnek.
dec. 1
21:54
Több tízezren már használják az okostévé előnyeit (Infostart)
Legalább félmillió okostévé van a magyar háztartásokban, és ebből több tízezernél ki is használják a tulajdonosok az okostévé adta lehetőségeket, ez indokolja a MindigTv Plusz szolgáltatás-bővítését - mondta az InfoRádiónak Schneider Henrik, az Antenna Hungária műsorterjesztés és média üzletág vezetője.
dec. 1
21:57
Már a Dow Jones is pluszban van idén (Portfolio)
Annak ellenére, hogy az európai tőzsdéken az amerikai ISM beszerzésimenedzser-index közzétételét követően eladói nyomás bontakozott ki, a meghatározó amerikai tőzsdéken az előző napi zárószintek...
dec. 1
21:57
A NATO kész megvédeni Törökországot, repülőket küldenek (ATV)
A NATO külügyminiszterei nyilatkozatban biztosították Törökországot szolidaritásukról, melynek értelmében segítséget nyújtanak az országot érő kihívások leküzdéséhez, beleértve a terrorizmus ellen vállalt harcot is - tájékoztatott kommünikéjében az észak-atlanti szövetség kedden, a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos brüsszeli értekezletének nyitó napján.
dec. 1
22:06
A bankadóról vitázik az Országgyűlés (Infostart)
Megkezdte a bankadó csökkentésére vonatkozó kormányzati előterjesztés vitáját az Országgyűlés.
dec. 1
22:06
Évről évre egyre több HIV-fertőzöttet diagnosztizálnak Magyarországon (ProfitLine)
Évről évre nő az újonnan diagnosztizált HIV-fertőzöttek száma Magyarországon - közölték szakemberek a PLUSS Alapítvány és az Egyesített Szent István és Szent László Kórház által szervezett kétnapos III. Nemzeti AIDS-konferencia sajtótájékoztatóján Budapesten kedden, az AIDS világnapján.
dec. 1
22:08
XXI. századi modern adóhatóságot szeretnénk (ProfitLine)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) irányításának és szervezetének átalakításától a szaktárca az irányítás és a jogértelmezés egyértelművé válását, a kettősségek felszámolását és energiák felszabadulását várja, amit a szakmai munkában lehet hasznosítani; XXI. századi modern, ügyfélbarát, szolgáltató jellegű adóhatóságot szeretnének - mondta Tállai András a parlamenti döntést követően tartott…
dec. 1
22:18
A NATO külügyminiszterei szolidárisak Törökországgal (Gondola)
A NATO külügyminiszterei nyilatkozatban biztosították Törökországot szolidaritásukról, melynek értelmében segítséget nyújtanak az országot érő kihívások leküzdéséhez, beleértve a terrorizmus ellen vállalt harcot is - tájékoztatott kommünikéjében az észak-atlanti szövetség kedden, a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos brüsszeli értekezletének nyitó napján
dec. 1
22:20
Egy magyar is indul az amerikai elnökválasztáson (Gondola)
A technológia felsőbbrendűségét, az emberi agy és test tökéletesítésének jelentőségét hirdető Transzhumanista Párt színeiben indul az amerikai elnökválasztáson a National Geographic című folyóirat magyar származású, egykori újságírója, Zoltán István - derül ki a BBC vele készített interjújából
dec. 1
22:24
Németh Zsolt: új időszámítás határán vagyunk (Infostart)
Európa 1990 óta a legnagyobb instabilitással szembesül napjainkban, új időszámítás határán vagyunk, az elmúlt 25 év sok reménye megkérdőjeleződött - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara keddi budapesti rendezvényén.
dec. 1
22:39
Keddre virradóra egyetlen migráns sem lépte át a szerb-horvát határt (ProfitLine)
Hétfő éjféltől kedd reggel 9 óráig egyetlen migráns sem lépte át a szerb-horvát határt. Szlovéniában hétfőn mindössze 500 fő tartózkodott a befogadóállomásokon, őket folyamatosan szállították Ausztriába - közölte a zágrábi és a ljubljanai sajtó kedden.
dec. 1
22:48
Görög lecke a pólóválogatottnak az Eb előtt (Sport365)
A grúzok és a románok felett aratott győzelem után harmadik mérkőzésén kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott a világliga európai selejtezőcsoportjában: a kedd esti összecsapáson Benedek Tibor szövetségi kapitány csapata négy góllal maradt alul a görögökkel szemben Patraszban.
dec. 1
22:51
Izrael katonai műveleteket hajt végre Szíriában (Infostart)
Izrael "időről időre" katonai műveleteket hajt végre Szíriában azért, hogy megakadályozza fejlett fegyverek átszállítását ellenségeinek Libanonba - közölte Benjámin Netanjahu miniszterelnök kedden. Korábban ezt ilyen világosan nem ismerték el Jeruzsálemben.
dec. 1
22:51
Fontos szintet lépett át a Dow Jones (Portfolio)
Összességében végig jó hangulatban telt a kereskedés az amerikai tőzsdéken, a kereskedés elején közzétett várttól elmaradó ISM feldolgozóipari adat csak kis bizonytalanságot okozott. A vezető indexek...
dec. 1
22:54
A NATO-nak déli fenyegetéssel is szembe kell néznie (Gondola)
Szijjártó Péter szerint világossá vált, hogy a NATO-nak nemcsak keleti, hanem déli fenyegetéssel is szembe kell néznie
dec. 1
22:57
Tud hatékony lenni ez az állam, ha akar: Tiborcz István csak egyetlen hónapig nem indulhatott közbeszerzésen, de most korrigálta a kormány ezt az apró hibát (444.hu)
Idén novemberben lépett hatályba a törvény, mai kizárt a politikai vezetőket és rokonaikat a közbeszerzésekből. A kormány gyorsan lépett és visszacsinálta az egészet.
dec. 1
23:00
Magyar kutya a világ legjobb romkutatói között (Infostart)
Újabb magyar eb lett tagja a világ hatvan legjobb romkutató kutyáját tömörítő elitklubnak. Az ötéves malinois belga juhász, Symba tulajdonosa az osztrák mestervizsgáról hazaérkezve tájékoztatta a sikerről az MTI-t.
dec. 1
23:09
Szijjártó: a NATO-nak déli fenyegetéssel is szembe kell néznie (Infostart)
Szijjártó Péter szerint világossá vált, hogy a NATO-nak nemcsak keleti, hanem déli fenyegetéssel is szembe kell néznie. A külgazdasági és külügyminiszter kedd este az M1 aktuális csatornának a NATO-tagországok külügyminisztereinek aznap kezdődött brüsszeli értekezletének eddigi tapasztalatai alapján azt mondta: már mindenki látja, hogy a déli fenyegetés legalább akkora, ha nem nagyobb, mint a…
dec. 1
23:12
Ingyenes lesz az erkölcsi bizonyítvány (Gondola)
A parlament módosította az illetéktörvényt, több igazgatási eljárás válik illetékmentessé
dec. 1
23:12
Növekedett a kanadai gazdaság teljesítménye a harmadik negyedévben (ProfitLine)
Növekedett a kanadai gazdaság teljesítménye az idei harmadik negyedévben, így az észak-amerikai ország kikerült a technikai recesszióból
dec. 1
23:14
Jó eredményeket ért el a német autóipar az elektromos mobilitásban (ProfitLine)
Jó eredményeket ért el a német autóipar az elektromos hajtáslánc-technológia fejlesztésében, az elektromos mobilitás elterjesztéséhez és a járműtechnológiai digitalizáláshoz szükséges infrastruktúra kiépítéséhez azonban hathatós politikai támogatásra is szükség van - jelentette ki a német autóipari vállalatok szakmai képviseleti szervezetének elnöke kedden Berlinben, a szervezet éves beszámolóján.
dec. 1
23:18
Orbán: Magyarország kész megerősíteni a kapcsolatokat Iránnal - a nap hírei (Infostart)
A következő két évben is hozzájárul a NATO afganisztáni missziójának kiadásaihoz Magyarország. Magyarország kész megerősíteni a kapcsolatokat Iránnal - jelentette ki a kormányfő. Döntött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti átalakításáról az Országgyűlés.
dec. 1
23:27
A HM egy vadászboltnak adott el légvédelmi rakétákat? (Alternatív Energia)
dec. 1
23:30
Kő kövön ..? (Gondola)
Kormány: Magyarország kormánya továbbra is folytatja a kvóta elleni küzdelmet. KDNP: Brüsszeli Bourbonok!
dec. 1
23:30
Zuckerbergék jótékony célra ajánlanak fel egyharmad magyar GDP-nyi pénzt (444.hu)
Facebook-részvényeik 99 százalékát eljótékonykodja a pár.
dec. 1
23:32
Orbán: leraktuk az alapokat (Gondola)
Valamennyi lehetőséget és képességet ki kell használni ahhoz, hogy a Teherán és Budapest közötti kapcsolatok minden téren erősödjenek.

Keresés