2015. december 12. szombat

dec. 12
9:51
80 ezres jutalmat osztott a miniszter (BorsOnline)
Sem a Belügyminisztérium, sem az Emberi Erőforrások Minisztériuma, sem a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem tudott jutalmakról beszámolni.
dec. 12
9:57
Vádat emeltek az MTV volt elnöke ellen (Gondola)
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Magyar Televízió Zrt
dec. 12
9:57
Az otthonteremtési támogatást méltatta Novák Katalin (hirado.hu)
A gyermekvállalás feltételeinek javítását szolgálja a családi adókedvezmény, az otthonteremtési támogatás, az ingyenes iskolai étkeztetés és tankönyv, a bölcsődei rendszer átszervezése és több más intézkedés - mondta az államtitkár.
dec. 12
9:57
Vádat emeltek az MTV egykori elnöke ellen (ATV)
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Magyar Televízió Zrt. egykori elnöke, majd stratégiatervezési és kommunikációs igazgatója ellen - közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész szombaton.
dec. 12
9:59
Nagyjából pontos leltár (Gondola)
dec. 12
10:06
Éttermet nyit a KFC Tibetben (Infostart)
Alig hogy a gyorséttermi láncairól híres amerikai Yum! Brands bejelentette, hogy jövő év elején megnyitja első KFC-éttermét Tibetben, Lhásza belvárosában, tibeti jogvédők máris aggodalmuknak adtak hangot, mondván: lesz-e hasznuk ebből a tibetieknek?
dec. 12
10:08
A "legutáltabb amerikai" vette meg a rapegyüttes egyetlen albumát (Infostart)
Elárverezték a Wu Tang Clan New York-i rapegyüttes egyetlen példányban megjelent új albumát, a lemezt egy hevesen vitatott amerikai gyógyszeripari befektető szerezte meg.
dec. 12
10:09
Ajánlatokkal bombázzák Király Viktort (BorsOnline)
Tárt karokkal fogadják Király Viktort az amerikai poppiacon. Az énekes számára minden kapu kinyílt a tengerentúlon, válogathat a lehetőségek közül.
dec. 12
10:12
Ki kell fizetni az elmaradt fizetéseket a költségvetési tartalék terhére (HR Portál)
A szocialista Baja Ferenc szerint haladéktalanul ki kell fizetni a dolgozóknak az elmaradt juttatásaikat a költségvetési tartalék terhére.
dec. 12
10:12
Romániában nőtt az infláció novemberben (ProfitLine)
Novemberben enyhén nőtt az infláció Romániában az előző hónaphoz képest, de az éves ráta még mindig negatív tartományban van - derült ki pénteken a román országos statisztikai intézet közleményéből.
dec. 12
10:14
Nem a Google az világ legjobb munkahelye (HR Portál)
A Glassdoor minden évben kiad egy, az alkalmazottak véleményén alapuló értékelést a munkahelyekről. Olyan cégek kerülhetnek fel, amelyek legalább 1000 alkalmazottat foglalkoztatnak. Idén az Airnb nyert.
dec. 12
10:15
Novák Katalin az otthonteremtési támogatásról (Gondola)
A gyermekvállalás feltételeinek javítását szolgálja a családi adókedvezmény, az otthonteremtési támogatás, az ingyenes iskolai étkeztetés és tankönyv, a bölcsődei rendszer átszervezése és több más intézkedés - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában
dec. 12
10:15
(BR) A németek többsége fél (hirado.hu)
A megkérdezett németek többsége szerint van összefüggés a terrorizmus és a migráció között, derül ki a Der Spiegel felméréséből.
dec. 12
10:15
Hogy a cukorbetegség ne rontsa el az ünnepet - Karácsonyi tippek (WebBeteg)
Függetlenül attól, hogy 1-es vagy 2-es típusú cukorbetegségről van szó, nagyon igazságtalan, hogy egyetlen napra sem mehetünk szabadságra ebből a helyzetből, de tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy karácsonykor élvezhessük a családdal és a barátokkal eltöltött időt.
dec. 12
10:15
Az Eurojackpot nyerőszámai a 50. héten (Pénzcentrum)
Kinek, mit hoztak a számok?...
dec. 12
10:15
Meredek: nem minden tanár kapta meg a fizetését (ATV)
Még mindig vannak olyan tanárok, akik nem kapták meg a fizetésüket. Van olyan pedagógus, akinek június óta többszázezer forinttal tartozik a KLIK. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Mendrey László azt mondta, hogy a rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy a tanárok ne kapták volna meg az alapbérüket időben. Az ATV-nek nyilatkozó tanár azt mondta, hogy a kormány cinikus…
dec. 12
10:16
Ganxsta Zolee a céges karácsonyon megverte az év dolgozóját (HR Portál)
Az a céges karácsony, ahová meghívták a Ganxsta Zolee és a Kartellt, nem egészen úgy sikerült, ahogy eltervezték. A kecskeméti cégnél az év dolgozóját megverték, a rendőrség súlyos testi sértés miatt nyomoz az ügyben, írja a Blikk.
dec. 12
10:17
Kis balettszoknyában mutatta meg igazán formás lábát (hirado.hu)
A fehér tütü ruha elképesztően jól állt az énekesnőnek, sokak szerint hihetetlen, hogy még mindig ilyen jól néz ki.
dec. 12
10:18
Lady Gaga a megerőszakolásáról: "Megváltoztatta az életemet" (444.hu)
"Amikor egy ilyen traumán keresztül mész, annak nemcsak azonnali fizikai hatása van."
dec. 12
10:33
Sorsolás: ma este kiderül, kit kell legyőznie a magyar válogatottnak (Infostart)
Ma este 6 órától tartják a 2016-os, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság sorsolását. Kiderül, mely csapatok lesznek a magyar válogatott ellenfelei a csoportkörben. Magyarország a 3-as kalapban van. Az InfoRádió Gólvonal című magazinjának rendkívüli adásában este fél nyolctól Dénes Tamás futballszakíró elemzi a jövő nyári franciaországi Európa-bajnokságra összeállt csoportokat.
dec. 12
10:33
A rendőrkutya buktatta le a betörőt (Kripto Akadémia)
Niké ismét megoldott egy bűnügyet.
dec. 12
10:33
A németek többsége fél (hirado.hu)
A megkérdezett németek többsége szerint van összefüggés a terrorizmus és a migráció között, derül ki a Der Spiegel felméréséből.
dec. 12
10:35
Szellő tizedik profi meccsén kiütéssel győzne (Infostart)
A 2015-ös év zárásaként szombaton, Dunaújvárosban rendez profi bokszgálát a Felix Promotion, a főmérkőzést Szellő Imre vívja.
dec. 12
10:35
Feloldották az útzárat az M1-es autópályán (Kripto Akadémia)
Az Ausztria felé vezető oldalon tíz autó ütközött össze.
dec. 12
10:35
Rekordévre számítanak a turizmusban (hirado.hu)
Több mint 10 millió turistát, 25 millió vendégéjszakát és 350 milliárd forintos bevételt prognosztizálnak.
dec. 12
10:37
Visszalépésre szólította fel Trumpot a világ egyik leggazdagabb embere (hirado.hu)
Ön szégyent hoz egész Amerikára - írta Twitter-bejegyzésében Al-Valíd bin Talal szaúdi herceg.
dec. 12
10:42
Nem panaszkodhat a Zara tulajdonosa (Privátbankár)
Három éve nem volt ekkora bevétele az Inditex-csoportnak.
dec. 12
10:42
EB-SORSOLÁS, Fradi–Újpest, búcsúzik az NB I – mai program (Sport365)
Végre a magyar válogatottat érintő labdarúgó Európa-bajnoki csoportsorsolást élhetünk át, de lesz ma Fradi–Újpest derbi, de pályára lép a Barcelona és a két manchesteri csapat is.
dec. 12
10:45
Pimasz a főnöke? Így vágjon vissza! (BorsOnline)
Időnként nem illően szól hozzánk a főnök? Nos, ne essünk kétségbe, van megoldás! Nézzük, hogyan válaszolhatunk ilyen esetben!
dec. 12
10:45
10 százalékkal nőtt a munkabalesetek száma (HR Portál)
Csaknem 10 százalékkal nőtt a munkabalesetek száma 2015 első 9 hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest - derül ki az NGM által közzétett adatokból. Az adatok a feldolgozott munkabaleseti jegyzőkönyvek alapján számítottak és a külföldön és közúton történt munkabaleseteket is tartalmazzák. Nézzük az ábrákat.
dec. 12
10:45
Nagy dolgokra készül holnap a Fidesz (ProfitLine)
Huszonhatodik, tisztújító kongresszusát tartja vasárnap a Fidesz.
dec. 12
10:51
Mától indul a karácsonyi bevásárlási roham (Infostart)
Az év utolsó hónapjában 5-6 százalékkal nőhetnek a kiskereskedelmi eladások az egy évvel ezelőttihez képest, a forgalom értékben elérheti a 940-950 milliárd forintot az idén decemberben - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).
dec. 12
10:51
Lassú műfaj - Fotókiállítás nyílik a Capa Központban (Kripto Akadémia)
A MúzeumCafé magazin 50. száma előtt tisztelegnek.
dec. 12
10:51
Trump beszólt egy szaúdi hercegnek (ATV)
Az amerikai elnökválasztási küzdelemtől való visszalépésre szólította fel Donald Trumpot Al-Valíd bin Talal milliárdos szaúdi herceg, a világ egyik leggazdagabb embere.
dec. 12
10:51
Szanyi: Az MSZP belesimult a NER-be, a magyar sajtó egy szaros sörért is lemegy kutyába Brüsszelben (444.hu)
A szocialista Deutsch ismét tumblerezik, brüsszeli pletykákat kiabál és olyat mond az MSZP-re, amit nem szokás.
dec. 12
10:53
Milliárdokkal tartoznak a bizniszpártok (Kripto Akadémia)
Már több korábbi képviselőjelöltet és pártvezetőt gyanúsítottként hallgattak ki.
dec. 12
11:00
Novák Katalin: javultak a gyermekvállalás feltételei (Infostart)
A gyermekvállalás feltételeinek javítását szolgálja a családi adókedvezmény, az otthonteremtési támogatás, az ingyenes iskolai étkeztetés és tankönyv, a bölcsődei rendszer átszervezése és több más intézkedés - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
dec. 12
11:09
Banános karamelltorta sütés nélkül - Banoffee pie (Mindmegette)
30 dkg keksz (tejcsokoládés, gyömbéres) 10 dkg keksz (darált háztatási) 15-20 dkg vaj Töltelékhez: 4 db banán (ha kicsi, de 2-2,5 db is elég, ha nagyobb) 1 db citrom (leve) 12 dkg cukor 2-2,5 dl tejszín (zsíros - 30%-os) Tetejére: 2,5-3 dl tejszín (zsíros tejszín vagy cukrászhab) darabolt dió csokoládé
dec. 12
11:09
Európa-rekordot döntött Hosszú Katinka (Infostart)
Hosszú Katinka a 4x100-as vegyesváltóval megjavította az Európa-rekordot Indianapolisban az Egyesült Államok-Európa úszóverseny első napján. Az amerikai kvartett világcsúccsal nyert a 25 méteres medencében.
dec. 12
11:09
A németek többsége fél (Gondola)
A Der Spiegel szombat reggeli száma közölt egy friss felmérést
dec. 12
11:09
Ganxsta eltörte az év dolgozójának állkapcsát (Kripto Akadémia)
Zolee ellen súlyos testi sértés a vád.
dec. 12
11:09
Kamiont nem, csak teherautót lehet vezetni 21 éves kor alatt (Portfolio)
Január 1-jétől 21 helyett már 18 éves kortól meg lehet szerezni a C kategóriára - 3,5 tonnát meghaladó tömegű teherautóra, nehéz pótkocsi nélkül - érvényes vezetői engedélyt belföldi forgalomra,...
dec. 12
11:09
Felvétel: Az Iszlám Állam megmutatta, hol lesz a végső csata (ATV)
Újabb dermesztő videót tett közzé az Iszlám Állam az apokaliptikus utolsó nagy háborújáról, amelyben végleg csapást mér a Nyugatra. A halálos csata helyszíne pedig - ahol szembenéznek egymással a dzsihadisták és a szabad világ keresztesei - nem más, mint Róma - írja a Daily Mail.
dec. 12
11:11
Tárkonyos libazúza leves sonkás galuskával (Mindmegette)
dec. 12
11:11
Energiahatékonysági beruházásokkal a klímaváltozás ellen (Gondola)
Bármilyen megállapodás is szülessen Párizsban, az energiahatékonyság növelése az egész világ számára az egyik legkézenfekvőbb megoldás.
dec. 12
11:18
Tette a hülyét a sofőr - nem hittek neki a NAV-osok (Privátbankár)
Több mint hétszáz karton magyar adójegy nélküli cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei, a szállítmány értéke mintegy 7,8 millió forint.
dec. 12
11:18
Nem ártott Trumpnak a muszlimokról tett nyilatkozata (Infostart)
Nem ártott Donald Trump népszerűségének az a javaslata, hogy muzulmánokat a jövőben nem kellene beengedni az Egyesült Államokba - derül ki egy pénteken ismertetett közvélemény-kutatás eredményeiből.
dec. 12
11:18
Nem a Google a világ legjobb munkahelye (HR Portál)
A Glassdoor minden évben kiad egy, az alkalmazottak véleményén alapuló értékelést a munkahelyekről. Olyan cégek kerülhetnek fel, amelyek legalább 1000 alkalmazottat foglalkoztatnak. Idén az Airnb nyert.
dec. 12
11:18
Megérkezett a lengyelországi gázkikötőbe az első földgázt szállító hajó (ProfitLine)
Megérkezett péntek délelőtt az észak-lengyelországi Swinoujscie-gázkikötőbe az első, mintegy 210 ezer köbméter cseppfolyós földgázt (LNG) szállító katari hajó, az első szállítmányt a terminál műszaki próbáira használják fel.
dec. 12
11:21
Kizárólag az óceánból táplálkozik ez a csodanő (BorsOnline)
A Hawaii-szigeteken élő Kimi Werner egy igazi csodabogár. A 35 éves nő kizárólag abból táplálkozik, amit kihalászik az óceánból, illetve amit a kertjében megtermeszt.

Keresés