Kormányfői hitelessége védelmében utasítja el a befogadható menekültek létszámplafonjának megjelölésére vonatkozó követelést Angela Merkel német kancellár, aki erről a kongresszusra készülő jobbközép CDU elnökeként beszélt egy szombati interjúban, ismét világossá téve, hogy nem hajlandó módosítani menekültpolitikai irányvonalán.
Az autóipari beruházások mindig sokat jelentenek egy adott ország gazdasági helyzetének előremozdításában, elég csak hazánkban az évről évre gyarapodó üzemi kapacitással bíró szentgotthárdi Opelre, a világ legnagyobb motorgyáraként ugyancsak egyre duzzadó győri Audira vagy az esztergomi Suzukira, az újonc kecskeméti Mercedes-Benzre gondolni. A következő európai alapkőletétel azonban sajnos nem…
A magyar futballválogatott meglehetősen kedvező sorsolást kapott szombat este Párizsban, a 2016-os franciaországi Eb-re. Június 14-én Ausztria ellen kezdünk Bordeaux-ban, négy nappal később Izlanddal meccselünk Marseille-ben, és Portugália ellen zárjuk a csoportkört Lyonban. A spanyolok és az olaszok is kőkemény négyesbe kerültek.
A Bayern a vártnál nehezebben, de azért így is simán két vállra fektette az újonc Ingolstadtot szombaton délután telt ház előtt a müncheni Allianz Arénában, a Bundesliga 16. fordulójának "bajor rangadóján."
Gambiát iszlám köztársasággá nyilvánította Yahya Jammeh államfő, aki döntését azzal indokolta, hogy így kíván távolságot tartani a nyugat-afrikai állam gyarmati múltjától.
Egy biztos, könnyű dolgunk nem lesz. Másrészt, ha EB-t akarunk nyerni, akkor úgyis meg kell verni egy-két erősebb válogatottat, olyanból pedig akad bőven. Tisztesen helytállni meg bárki ellen lehet.
A párizsi klímacsúcson résztvevő 195 ország szombat este elfogadta a klímavédelmi megállapodást, amelyben kötelezik magukat a légkör felmelegedése elleni küzdelemre.
Az utolsó percig izgalmas volt a sorsolás, a legvégén dőlt csak el, hogy Olaszországot vagy Ausztriát kaptuk. Mázlink volt, az utóbbit. Az első kalapból Portugália, a negyedikből Izland jutott nekünk.
Egyiptomban szombaton elhalasztották a százak halálával zárult, 2013. augusztus 14-én feloszlatott kairói tüntetések kapcsán indított egyik tömegpert, miután a 739 alperes nem fért be a vádlottak számára felállított vasketrecbe.
Milyen adókövetkezményekkel jár, ha a végelszámolás alatt lévő társaság tartozását tagi befizetésből rendezik? Olvasói kérdésre dr. Szeiler Nikolett ügyvéd, adótanácsadó válaszolt.
Az Egyesült Államok nagyobb katonai támogatást vár Németországtól az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni küzdelemhez a Der Spiegel című német hírmagazin szerint
Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC 4-0-ra győzött az újonc Darmstadt otthonában a német labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának szombati játéknapján.
Az Egyesült Államok nagyobb katonai támogatást vár Németországtól az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni küzdelemhez a Der Spiegel című német hírmagazin szerint.
A Manchester City a Swansea Cityt fogadta a Premier League 16. fordulójában és a menedzser nélküli csapat hiába egyenlített a 90. percben, a Citynek volt válasza, Yaya Touré a 92. percben szerezte meg a győztes gólt.
A Barcelona kétgólos előnyt tékozolt el otthon a Deportivo ellen a spanyol bajnokság 15. fordulójának szombati játéknapján, ezzel akár kétpontosra is csökkenhet az előnye a táblázaton vasárnap, ha nyerni tud a Real Villarrealban.
A Duna Médiaszolgáltató Zrt. határozottan visszautasítja, hogy az MTI Országos Sajtószolgálathoz (OS) eljuttatott közlemények kiadásának megtagadása esetén politikai szempontokat vesz figyelembe - olvasható a szervezet pénteki közleményében.
Az orosz pénzügyminiszter szerint jövőre is csökken a kőolaj iránti kereslet, miközben nő a kínálat, így lesz olyan időszak, amikor az energiahordozó hordónkénti ára 30 dollár alatt áll majd.
A két nagy környezetszennyező országot, Kínát és Indiát, valamint az egyik legjelentősebb olajtermelő Szaúd-Arábiát is magában foglaló országok csoportja elégedett a klímamegállapodás végleges tervezetével, amelyet szombaton kaptak kézhez az ENSZ 21. klímakonferenciájának delegációi. Az Európai Bizottság is elégedettségének adott hangot.
Egy új metróvonal építőtelepének szomszédságában omlásveszély miatt negyven embert kilakoltattak, öt lakóépületben pedig leállították a villamosenergia- és gázszolgáltatást szombaton Bukarestben, miután több mint húszméteres szakaszon megsüppedt a talaj.
A magyar labdarúgó-válogatott Portugáliával, Izlanddal és Ausztriával került az F csoportba a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokság Párizsban rendezett szombati sorsolásán.
A Diósgyőr hazai pályán 2-0-ra legyőzte a sereghajtó Békéscsaba együttesét szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában, ezzel megszakította hat mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatát.
Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár szombaton a helyszínen megnyitotta az ezen a hétvégén zajló különleges magyar programsorozatot.
A Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Eximbank Zrt.) tőkeemelése érdekében a költségvetésen belül 10,9 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a kormány - az erről szóló határozat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
Elsősorban gyógypedagógiai és informatikai segítséget biztosít az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) új Fogyatékosügyi Központja a tanulási zavarral küzdő, látássérült, mozgáskorlátozott, hallássérült, illetve az autizmussal vagy beszédsérüléssel élő hallgatók számára.