A zágrábi megyei bíróság illetékes testülete szerdai döntésével egyesítette Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatója perét - közölte...
Nyilvánosságra hozták a hidegháború időszakából azokat a titkosított dokumentumokat, amelyekből kiderül, az Egyesült Államok mely ellenséges nagyvárosok ellen tervezett atomtámadást. Budapest is célpont volt.
Az új vezetőedző, Guus Hiddink szerint a Chelsea labdarúgócsapata képes lehet az élmezőnyben zárni a Premier League jelenlegi idényét. Az angol élvonal címvédője rosszul kezdte az új bajnokságot, 16 forduló után csupán egy pont választotta el a kiesőzónától, ezért csütörtökön menesztették az amúgy a klubtörténet legsikeresebb edzőjének számító José Mourinhót. A Sunderland ellen 3-1-re megnyert…
A karácsonyi vásár a kiskereskedelem egyik alappillére. Ilyenkor még a szűkös körülmények között élők is igyekeznek megajándékozni szeretteiket. Noha Németországban is van egy viszonylag szegény réteg, a lakosság túlnyomó többsége többsége - kiváltképpen a karácsonyt megelőző hetekben - nagyvonalúan költi a pénzt az ajándékokra. Így aztán szinte magától értetődik, hogy november végétől igencsak…
A horvát bíróság belátta, hogy együtt kell kezelni a volt kormányfő 10 millió eurós megvesztegetését és az ő megvesztegetésével vádolt MOL-vezér ügyét.
Az Országgyűlés elnöke szerint meg kellene próbálni egy másfajta gazdasági és politikai világrendet felépíteni, nem pedig új ellenségeket keresni ott, ahol 1945-ben, vagy 1989-ben már lezártak egy-egy konfliktust.
Arséne Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint tiszteletlenség, ami a nagy rivális Manchester Unitedet irányító Louis van Gaal körül történik a napokban.
Sikeresen ért véget a horvát kormányalakításról szóló konzultációk ötödik fordulója a novemberi választásokon a parlamentbe bejutott pártok és Kolinda Grabar-Kitarovic államfő között. Az elnök a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség(HDZ) vezette pártszövetséget és a harmadik legtöbb mandátum szerzett Híd Függetlenek Listáját (Most) bízta meg a kormányalakítással - jelentette a horvát média…
Jean Asselborn, az Európai Unió soros elnökségét betöltő Luxemburg külügyminisztere szerdán felszólította az EU Bizottságát, hogy hívja meg Brüsszelbe a lengyel kormányt.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerdai bejelentése szerint hivatalosan április 26-án szűnik meg a szervezet vezető testülete, a végrehajtó bizottság.
Több millió forintért árulná csak el a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, hogy pontosan mire is költik a vállalkozók által befizetett 5 ezer forintos kamarai hozzájárulást - hangzott el kedden az...
A 3-as metró legtöbb szerelvényén is lesz angol nyelvű utastájékoztatás csütörtöktől - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV Zrt. szerdán az MTI-t.
Louis van Gaal, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője sértődött hangnemben nyilatkozott a szerdai sajtótájékoztatón, majd öt perc elteltével faképnél hagyta az újságírókat.
A BKK és a BKV azért döntött az orosz metrószerelvények hangrendszerének korszerűsítéséről, hogy megelőzze az elöregedett beszédszintetizátorok egyre gyakoribb hibáit.
Ma újra felfelé vette az irányt az olaj árfolyama, mégpedig meglehetősen nagy lendülettel, a WTI közel 4 százalékos pluszba került. Hétfőn még többéves mélypontra esett az olaj árfolyama, ma...
Ted Cruz republikánus elnökjelölt kislányairól publikált sértő karikatúrákat a The Washington Post. A politikus tiltakozása után a lap levette honlapjáról a rajzokat és azzal védekezett, hogy a felelős szerkesztő nem látta azokat a megjelentetés előtt.
A Frontex uniós határőrizeti ügynökség létszámának növelése és a határigazgatás javítása egyedül nem elég az európai menekültválság megoldásához - figyelmeztetett a szervezet vezetője egy szerdai német lapinterjúban.
Az iraki vezérkari főnök szerint csak napok kérdése, hogy teljesen felszabadítsák Ramádi tartományi székhelyet, amelyet május óta megszállva tart az Iszlám Állam terrorszervezet.
A kétéves hatvani kisfiú eltűnését szülei jelentették szerda délelőtt kilenc óra körül, a hatóság emberei nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre és kezdték el keresni városszerte Tamáskát. Végül kiderült, egy idős asszony kézen fogta és hazavitte magához.
Az idei év a botrányok és a meglepetések éve volt a piacokon. Érdemes hát megnézni, mire számíthatunk 2016-ban. A K&H Alapkezelő összegyűjtötte azokat az eseményeket, amelyeknek ugyan kis esélyük van, hogy bekövetkeznek, teljesen azonban mégsem lehet kizárni, ezért befektetőként érdemes számításba venni. De mit tehetünk, hogy felkészüljünk a váratlanra?
Megtörtént az MKB bank rossz portfóliójának leválasztása - közölte Tóth István, a Szanálási Alap és az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) szóvivője az MTI-vel szerdán.
Áprilisban folytatja útját a Hawaii-szigetekről az amerikai szárazföld felé a napelemes svájci repülőgép, amely az üzemanyagcellák túlhevülése miatt rekedt hosszú időre a földön júliusban.
Elégedett a menekültválság kezelésével Németh Szilárd fideszes képviselő, aki az ATV Start című műsorában kifejtette, Magyarország minden szabályt, így például a genfi és a schengeni megállapodást is betartotta a menekültválság kezelésében.
A jobboldali Horvát Demokratikus Közösség vezette pártszövetség és a harmadik legtöbb mandátum szerzett Híd Függetlenek Listája egy párton kívüli üzletembert, Tihomir Oreskovicot javasolta miniszterelnöknek, akinek 30 napja van kormányt alakítani.
Az Európai Bizottság a jogállamiság tiszteletben tartására szólította fel szerdán Lengyelországot, és azt kérte, a kormány ne vigye végbe az alkotmánybíróság reformját azelőtt, hogy megvizsgálták volna a testület függetlenségére tett hatását.
A spanyol válogatott középpályás Thiago Alcántara marad a Bayern München labdarúgója dacára annak, hogy a német együttestől a szezon végén távozik a katalán vezetőedző, Josep Guardiola.
Szalmonellát mutattak ki egy Magyarországon gyártott karácsonyi kekszben - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján szerdán.