Bár a világ szép lassan kikecmereg a válságból, vannak olyan helyek, ahol ebből semmi nem látszik. Múltkori írásunkban a leggyorsabban fejlődő országokat vettük számba, most nézzük azokat, ahol a...
A kínai hatóságok szombaton közölték, hogy "terrorizmus támogatása" miatt nem hosszabbítják meg egy francia újságíró sajtóengedélyét, aki azzal váltotta ki felháborodásukat, hogy kétségbe vonta a nyugat-kínai ujgur muszlim kisebbség tagjai által elkövetett támadásokat a nemzetközi terrorizmus részeként kezelő hivatalos kínai narratívát.
Salt Lake City sosem felejti el a hősies tűzoltókat, akik megmentették a karácsony reggel pórul járt Mikulás életét. A nagy ijedtség után együtt fotózkodtak és ünnepeltek.
Mit gondol, hogyan végződne ez az év egy gyors méregtelenítéssel karácsony és szilveszter között? Egy ilyen mini-detox az Önök szervezetét is felkészíti az új évre.
A záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen torlódás van, 3 órát kell várakozniuk a Magyarországról kilépő utazóknak, ezért még a belépő irányú sávon is végeznek kiléptetést. Érdemes a 19 óráig nyitva tartó barabási, a 16 óráig használható lónyai, vagy az éjjel-nappal üzemelő beregsurányi és tiszabecsi átkelőhelyeket használni. (police.hu)
3 db színes kaliforniai paprika 4 db nagyobb paradicsom 1 db kígyóuborka 2 fej lila hagyma 1 marék bazsalikomlevél 2 teáskanál kapribogyó 1 teáskanál citromlé 1-2 evőkanál olívaolaj só őrölt fekete bors 200 g kecske- vagy feta sajt 80 g magozott fekete olajbogyó
Újabb tornádó pusztított az Egyesült Államokban, ezúttal a déli Texas államban helyi idő szerint szombat délután: a forgószél nyolc ember életét oltotta ki, több tucat lakóházat döntött romba vagy rongált meg
A Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint nagyon komoly veszélybe került a magyarországi vas- és acélipar jövője a területen dolgozó munkavállalók munkahelyeinek biztonsága, ezért Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter segítségét kérték a megoldási javaslatokat is tartalmazó levelükben.
Budapest - A macska és a karácsonyfa alapvetően nem kompatibilis alkalmazások, így egy operációs rendszerben - közös nappaliban - futtatni őket nem javasolt.
Az Ausztriát elözönlő menekülthullám az év végére növelte a lakosság aggodalmát, ezért az osztrákok egyre határozottabb politikai választ várnak a koalíciós kormánytól.
Az OECD országok között a magyarok a legszorgosabb dolgozók között vannak, mégis elégedetlenek azzal amit hazavisznek. Ráadásul, míg sokan túlhajszolják magukat, a munkanélküliség még mindig magas.
Nagyon elégedetten értékelte Cseh László a 2015-ös évét az InfoRádió Aréna című műsorában. Az Eger kétszeres világbajnok úszója fontosnak nevezte az egy évvel ezelőtti edző- és klubváltást.
Azok a nők, akiknek az anyukája gyermeknevelés mellett dolgozott is, jobb karriert építenek és párkapcsolataikban egyenlőbb szerepet töltenek be - idézi a Harvard egyik kutatását a The Guardian.
Mit gondol, hogyan végződne ez az év egy gyors méregtelenítéssel karácsony és szilveszter között? Egy ilyen mini-detox az Önök szervezetét is felkészíti az új évre.
Jenna 2014 márciusában látta meg a napvilágot, de már akkor igazi harcos volt. Édesanyja hasában betegedett meg a kislány: az orvosok torokrákot diagnosztizáltak nála.
A választások éveként emlegetik Spanyolországban a 2015-ös esztendőt, mert négy alkalommal is a szavazóurnákhoz hívták az embereket, ráadásul a katalán parlamenti választások eredményeként pozícióba kerülő függetlenségi pártok kinyilvánították, hogy megkezdik az elszakadási folyamatot Spanyolországtól. Az belpolitikai csatározások mellett ez az év a terrorizmus elleni harcról szólt a…
Titokban Izraelben tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnök különleges megbízottja, Alekszander Lavrentyijev a szíriai rendezésről - közölte a Háárec című izraeli újság vasárnapi számában.
Novak Djokovics szerb teniszező végzett az élen az európai hírügynökségek - köztük az MTI - 2015 legjobb európai sportolóiról rendezett szavazásán, melyen Hosszú Katinka a kilencedik lett.
A 3-as metró legtöbb szerelvényén is lesz angol nyelvű utastájékoztatás csütörtöktől - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV Zrt. szerdán az MTI-t.
Egy palesztin vasárnap reggel megkéselt egy izraeli katonát, aki könnyebb sebesülést szenvedett, egy biztonsági őr elfogta a támadót és átadta a hatóságoknak - értesült a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja
Egy palesztin vasárnap reggel megkéselt egy izraeli katonát, aki könnyebb sebesülést szenvedett, egy biztonsági őr elfogta a támadót és átadta a hatóságoknak - értesült a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.
Az ünnepek alatt 85 százalékos kihasználtsággal működtek a Menhely Alapítvány hajléktalanoknak fenntartott melegedői - mondta Aknai Zoltán, a szervezet igazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.