Huszonöt éve minden karácsonykor elbűvöl minket a Reszkessetek, betörők! Kevinje. A Daily Mail kiderítette, mi történt azóta Culkinnal és a többi szereplővel.
Márton Áron-emlékévvé nyilvánította 2016-ot a Nemzetpolitikai Államtitkárság. Elsősorban a fiatalokat szeretnék elérni az erdélyi püspökről szóló programokkal - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
A szíriai rezsim elleni összefogásra és a harc folytatására szólította fel a lázadókat az egyik legbefolyásosabb felkelőcsoportnak számító iszlamista Dzsais Al-Iszlám (Az Iszlám Hadsereg) új vezetője, két nappal azután, hogy a szervezet előző parancsnoka meghalt bombatámadásban
Donald Trump, a republikánusok pillanatnyilag legnépszerűbb elnökjelölt-aspiránsa vasárnap ismét támadta Hillary Clintont, ezúttal "kiterjesztve" támadását Bill Clinton ellen is
A NATO átmenetileg Németországból Törökországba telepít AWACS típusú, légtérfigyelő és -ellenőrző repülőgépeket, hogy erősítse a polgárháború sújtotta Szíriával szomszédos Törökország légterének biztonságát - jelentette vasárnap a Bild am Sonntag című német lap és az AFP francia hírügynökség.
Az Országgyűlés elnöke szerint a politikai életnek szüksége lenne egészséges versenyre, mert a Fidesznek sem tesz jót, hogy nincs versenytársa. A nehéz körülmények ellenére is jól teljesített a magyar mezőgazdaság 2015-ben - mondta a földművelésügyi miniszter.
Nincs az augusztusi, kánikulai punnyadás, ami vetekedhetne egy karácsony utáni vasárnap eseménytelenségével, ilyenkor az egész világ mintha egy kicsit rápihenne az évre. Mindenesetre reggel folytatjuk, minden valószínűség szerint egy újra felpörgött világ követésével. Itt meg az öt év után új számmal jelentkező LCD Soundsystem karácsonyi balladája. Szép estét!
Az ünnepek alatt már elérte a tavalyi látogatószámot a Fővárosi Állat- és Növénykert, az évet valamivel több, mint egymilliós látogatottsági adattal zárhatják - mondta Hanga Zoltán szóvivő az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
Dr. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, valamint Bernd Storck szövetségi kapitány, Andreas Möller, illetve a magyar A-válogatott két fiatal labdarúgója az MLSZ ünnepi köszöntőjében osztotta meg karácsonyi és újévi jókívánságait a szurkolókkal.