2015. december 29. kedd

dec. 29
9:08
Botrányos állapotok: elképesztő fogása volt az ellenőröknek - képek (Privátbankár)
Elhasalt az ellenőrzéseken egy veszprémi étterem, több durva szabálytalanságot is találtak a NAV ellenőrei.
dec. 29
9:18
Alaptőke-emelés az FHB-nál (Infostart)
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. részvényesei a közgyűlésen megszavazták, hogy az igazgatóság a jövőben legfeljebb 4 milliárd 450 millió forinttal, az alaptőke 67,5 százalékának megfelelő összeggel emelheti fel a bank alaptőkéjét a következő 2 évben.
dec. 29
9:18
Nyomoznak az Anonymous fenyegetése miatt (444.hu)
Közveszéllyel fenyegetés gyanújával indított eljárást az NNYI az Orbán-kormánynak hadat üzenők ellen.
dec. 29
9:20
Gigaberuházás lesz a Testnevelés Egyetem leégett sportcsarnoka helyén (444.hu)
36 milliárd állami pénzből kap Mocsai Lajos egyeteme kampuszt, rekreációs központot, vízisport-telepet.
dec. 29
9:21
Meghalt a Motörhead frontembere (Kripto Akadémia)
dec. 29
9:23
Meghalt Fábián Pál (Kripto Akadémia)
A konzul december 25-én szenvedett balesetet.
dec. 29
9:24
Erős emelkedéssel indult Európa (ProfitLine)
A frankfurti DAX-index 0,82 százalékos, a londoni FTSE-100 index 0,21 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,80 százalékos pluszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,75 százalékkal növekedett.
dec. 29
9:36
10 ezer milliárd forint körül a kiskereskedelem éves forgalma (Infostart)
Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint 2015-ben megközelítheti az éves fogyasztási célú költekezés összege a 10 ezer milliárd forintot.
dec. 29
9:39
Mégis készültek terrortámadásra az ünnepek alatt (Alternatív Energia)
Belgiumban elfogták a merényletre készülő férfiakat.
dec. 29
9:39
Emelkedéssel nyitott Európa (Portfolio)
Emelkedéssel kezdték a napot a főbb nyugat-európai indexek. A jó nemzetközi hangulatban a magyar tőzsde indexe stagnálással indította a keddi kereskedést.Emelkedik a Deutsche Bank 2015.12.29 10:46Jó...
dec. 29
9:39
Országon belüli migrációt indíthat be az új kórház-szabályozás (Pénzcentrum)
Eltörölhetik a mostani rendeletet....
dec. 29
9:41
Átmegy az uniós szűrőn az alacsonyabb lakásáfa? (Portfolio)
A lakásáfa tervezett csökkentése valóban szinkronban van az uniós szabályozással? - teszi fel a kérdést legutóbbi blogbejegyzésében az RSM DTM Hungary szakértője. Sztankó Dániel eljátszik a...
dec. 29
9:42
Mennyi pénzt hagytunk a boltokban? Itt egy nagy szám (Privátbankár)
5-6 százalékkal bővült idén a kiskereskedelmi forgalom.
dec. 29
9:42
Rangadó a Premier League-ben és a darts-világbajnokságon is (Sport365)
Nagy kérdés, hogy az Arsenal hétfői sikere után vissza tudja-e szerezni az első helyet a Leicester City. Ehhez nem kisebb riválist, mint a Manchester Cityt kellene legyőznie. A darts-vb-n holland rangadó lesz, Michael van Gerwen–Raymond van Barneveld ellen küzd majd.
dec. 29
9:43
Jobban élünk, mint gondolnánk? (Portfolio)
Ha nem az általánosan elfogadott, egy főre jutó GDP mutatója alapján vizsgáljuk a magyar fejlettségi szintet, akkor hízelgőbb képet kapunk a gazdasági teljesítményünkről - mutat rá Növekedési...
dec. 29
9:44
Terrortámadásokat terveztek Belgiumban (Privátbankár)
Két potenciális terroristát fogott el az ország hatósága, Brüsszelben robbantottak volna az ünnepek alatt.
dec. 29
9:44
NBA: Curry tripla-duplázott, Jordan üzent (Sport365)
A címvédő Golden State Warriors hazai pályán 122-103-as győzelmet aratott a Sacramento felett az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának hétfői játéknapján.
dec. 29
9:51
Mexikóban fogták el a négy embert halálra gázoló gazdag tinédzsert (444.hu)
Ethan Couchról a pszichológus azt állapította, a pénz miatt nem tud különbséget tenni jó és rossz között.
dec. 29
9:53
Terroristákat vettek őrizetbe Belgiumban (444.hu)
Két embert tartóztattak le a belga hatóságok, az év végén akartak akciózni.
dec. 29
9:55
Saját öltözője lett Hosszú Katinkának (444.hu)
A sportoló pár napja rohant ki a Magyar Úszószövetség ellen a méltatlan körülmények miatt.
dec. 29
9:57
Elhunyt Fábián Pál konzul (444.hu)
A magyar diplomata karácsonykor szenvedett balesetet a Baskír köztársaságban.
dec. 29
9:57
Elhunyt Fábián Pál jekatyerinburgi vezető konzul (Gondola)
Elhunyt kedden Fábián Pál, Magyarország jekatyerinburgi vezető konzulja Meszjagutovo város kórházában - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)
dec. 29
9:57
Újabb felmérésben kerültünk Európa szégyenpadjára (Alternatív Energia)
A társadalmi igazságosság tekintetében vizsgáztunk le. Alaposan.
dec. 29
9:57
Választások és a politikai fordulat éve volt 2015 Lengyelországban (ProfitLine)
Az elnök- és a parlamenti választásokat megelőző kampány, majd a választások nyomán bekövetkezett fordulat voltak a lengyel belpolitika legfontosabb eseményei 2015-ben; az 1989-es rendszerváltás óta először történt meg, hogy egy párt önállóan alakíthatott kormányt, és a baloldali tömörülések kiestek a parlamentből.
dec. 29
9:57
Tőzsdére mehet a Volvo (Portfolio)
Kötvénykibocsátásra készül a Volvo, miután a cégnél a szervezeti átalakulás és reorganizáció második szakasza következik - írja a Financial Times. A tőkepiacok felé való fordulás sokak szerint egy...
dec. 29
9:57
A Honda átadta az első repülőgépét (Auto Pult)
A Honda komoly ambíciókat dédelget a repülés világába való belépésről, amelyet részben már valóra is váltott: a napokban átadta első magánrepülőgépét, és igyekeznek minél nagyobb szeletet kihasítani a magánszektor tortájából.
dec. 29
9:57
Megfenyegette a kormányt az Anonymus, a hatóságok vizsgálódnak (ATV)
A hatóságok vizsgálják a kormányt megfenyegető állítólagos Anonymus-videót - írta hétfői számában a Magyar Idők és a Népszabadság.
dec. 29
9:59
Amerikai külügyi szóvivő: mi békét vittünk Szíriába (Gondola)
Az amerikai külügyminisztériumban szóvivője évértékelő blogjában azt írta, hogy Washington 2015-ben békét és biztonságot vitt Szíriába
dec. 29
9:59
Demjén Rózsi bevédte Ákost (ATV)
Demjén Ferenc, Kossuth-díjas énekes-dalszerző a Blikk vendégeként az olvasók kérdéseire válaszolt, ahol a hatalmas botránnyá dagadt Ákos-interjúval kapcsolatban is kérdezhették. A zenész elmondta, jóban van az énekessel, akinek szavaiban egyébként sem talált semmi kivetnivalót.
dec. 29
10:01
Szilveszteri merényletekre készültek, lecsapott a belga rendőrség (ATV)
Merényletekre készülő terroristákat fogtak el Belgiumban, a gyanúsítottak az ünnepek alatt terveztek lecsapni Brüsszel több jelképes helyszínén - közölte kedden a belga szövetségi ügyészség.
dec. 29
10:12
Darts-vb: Lewis ismét lelépi Suljovicot vagy az osztrák meglepetést okoz? (Agroinform)
Öt topjátékos is tábla elé lép a londoni PDC darts-vb keddi játéknapján, tét pedig már a legjobb nyolc közé jutás lesz.
dec. 29
10:15
Kammerer az olimpia után is folytatja (Infostart)
Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakozó megerősítette, hogy a jövő évi riói ötkarikás játékok után is folytatja pályafutását.
dec. 29
10:15
Őrizetben a merényletekre készülő terroristák Belgiumban (Gondola)
Merényletekre készülő terroristákat fogtak el Belgiumban, a gyanúsítottak az ünnepek alatt terveztek lecsapni Brüsszel több jelképes helyszínén - közölte kedden a belga szövetségi ügyészség
dec. 29
10:15
Itt az ítélet a Kulcsár-ügyben (Portfolio)
Kulcsár Attila volt brókert hat év hat hónap börtönre és 230 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte sikkasztás és más bűncselekmények miatt kedden első fokon a Fővárosi Törvényszék. A brókerbotrány...
dec. 29
10:15
Kapott gól nélkül nyert a Washington (Sport365)
A Washington Capitals idegenben 2-0-ra legyőzte a Buffalo csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hétfői játéknapján.
dec. 29
10:17
Kulcsár-ügy - Hat es fél évet kapott a volt bróker (Gondola)
Kulcsár Attila volt brókert hat év hat hónap börtönre és 230 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte sikkasztás és más bűncselekmények miatt kedden első fokon a Fővárosi Törvényszék
dec. 29
10:17
Hét órán át volt a Barca játékosa Sergi Guardiola (Sport365)
Hétfő délután jelentette be a Barcelona B csapata, hogy leigazolt három játékost. Guardiola mellett megszerezték Xemit és Moises Delgadót is. A név úgy látszik, nem kötelez, Guardiola ugyanis egy két évvel ezelőtti tettéért bűnhődött.
dec. 29
10:18
Ítélet hirdettek a Kulcsár-ügyben (Privátbankár)
Első fokon hirdetett ítéletet a Fővárosi Törvényszék.
dec. 29
10:19
Meghalt Lemmy, a Motörhead alapítója (Gondola)
Hetvenéves korában meghalt Lemmy, polgári nevén Ian Kilmister, a rockzene kultikus alakja, a Motörhead együttes alapítója és frontembere
dec. 29
10:21
Három német csillagszóró (Gondola)
Ha valamelyik tagországnak más a véleménye, vagy reformokat akar, máris megkapja a magáét a lángész Martin Schulztól meg a többiektől.
dec. 29
10:24
Egészség és vitalitás féláron a Zsigmondy kártyával (444.hu)
A Zsigmondy Klubkártya kiváltásával egész évben 50% kedvezménnyel vásárolhatja meg belépőjét Budapest legpatinásabb fürdőibe, a több mint 100 éves Széchenyi és a szecessziós Gellért fürdőkbe.
dec. 29
10:26
Óriáskalmárt láttak Japánban (444.hu)
És le is videózták a tengerek egyik legrejtélyesebb állatát. Ha a Mikulás a vízben élne, így nézne ki.
dec. 29
10:27
Kubatov Gábor: Nyolc év is eltelhet, mire visszatérnek a nézők a meccsekre (Infostart)
A Ferencváros számára a legfontosabb a rendezett, kulturált szurkolói hangulat a lelátókon - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kubatov Gábor. A zöld-fehér egyesület elnöke kiemelte, hogy a nézőszám emelkedése hosszú távú folyamat, pár hónap alatt nem lehet kiemelkedő eredményt várni. A fiatalok megszólításának fontosságáról, a szervezettségről és a következő parlamenti választásokról is…
dec. 29
10:28
Szeplőtlenül fogant bárányok születtek (444.hu)
Karácsonyi csoda egy angliai farmon.
dec. 29
10:30
Megújulnak a mezőgazdasági őstermelői igazolványok (ProfitLine)
Január elsején hatályba lép a mezőgazdasági őstermelői igazolványokra vonatkozó új jogszabály, amely megteremti az elektronikus eljárás, és a jelenlegi papír alapú igazolványok helyett a kártya alapú igazolvány bevezetésének feltételeit - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
dec. 29
10:32
Most már Szaúd-Arábia is bajban van az alacsony olajár miatt (ProfitLine)
3%-kal került lejjebb a WTI árfolyama tegnap a keresleti oldal csökkenésétől való félelem miatt. A JBC Energy elemzője szerint októberben 170 ezer hordó/nappal csökkent a kereslet Európában és Kína dízel és gázolaj iránti igénye is csökkent - írja a mai ERSTE Panoráma.
dec. 29
10:33
Romantikus esküvőn mondott igent a gyönyörű magyar modell (Kripto Akadémia)
Görög Zita és Koltay Tamás teljes titokban, egy egzotikus szigeten kötötte össze életét.
dec. 29
10:33
Ütöttek egyet a forinton (Portfolio)
Alig változott kedd reggelre a forint árfolyam az euróval szemben azok után, hogy tegnap meglepő erősödésbe kapcsolt a magyar deviza. Délelőtt aztán kicsit gyengült a forint, ismét 314 fölé kúszott...
dec. 29
10:33
Kulcsár-ügy: Hat és fél évet kapott a volt bróker (ATV)
Kulcsár Attila volt brókert hat év hat hónap börtönre és 230 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte sikkasztás és más bűncselekmények miatt kedden első fokon a Fővárosi Törvényszék - írja az MTI. A megismételt eljárásban Rejtő E. Tibor volt bankvezetőt és Forró Tamás vállalkozót, újságírót felmentették a vádak alól.
dec. 29
10:33
Megérkezett az első kép az új, V8-as TVR-ről (Auto Pult)
Már nem újdonság, hogy az egykoron kultikus státuszt élvező brit TVR márka életre kel, ám ennek részleteit homály fedte. Már nem csak, hogy videón láthatjuk és hallhatjuk a benne munkálkodó V8-as erőforrást, de befutott az első kép is a sorozatgyártást előrevetítő tanulmányról.

Keresés