A személyazonosításon kívül a TAJ-kártya és az adóazonosító igazolvány funkcióit is ellátja majd, sőt aláírásra is lehet használni. Na de kiknek lesz ilyen?
Az idén elfogadott életpályamodellnek köszönhetően január 1-jétől 5 százalékos béremelést kapnak a rendvédelmi dolgozók - közölte a Belügyminisztérium személyügyekért felelős helyettes államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Hétmilliárd forintot biztosít a kormány az egészségügyi intézményeknek a betegek ellátásában nyújtott többletteljesítményükért az E-alap maradványából - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma...
Legalább 21-en meghaltak, 78-an megsebesültek, amikor kedden egy merénylő motorjára erősített robbanóanyaggal belehajtott egy kormányhivatal előtt álló tömegbe, és felrobbantotta magát az északnyugat-pakisztáni Mardan városában - közölte a pakisztáni rendőrség.
Már nem újdonság, hogy az egykoron kultikus státuszt élvező brit TVR márka életre kel, ám ennek részleteit homály fedte. Már nem csak, hogy videón láthatjuk és hallhatjuk a benne munkálkodó V8-as erőforrást, de befutott az első kép is a sorozatgyártást előrevetítő tanulmányról.
Folytatódik az orosz fizetőeszköz gyengülése. Az olajárak tartós esése szertefoszlatta az orosz vezetők reményét, hogy a gazdaság már túljutott a nehezén.
Már december közepén megjelent az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) első negyedéves forint alapú finanszírozási terve, mely szerint 1226,2 milliárd forintnyi lejárat mellett 1833,5 milliárd forintos...
A Honda komoly ambíciókat dédelget a repülés világába való belépésről, amelyet részben már valóra is váltott: a napokban átadta első magánrepülőgépét, és igyekeznek minél nagyobb szeletet kihasítani a magánszektor tortájából.
Folytatjuk évértékelő sorozatunkat, most a görög krízist idéztük fel Balatoni Andrással, az ING Bank vezető elemzőjével. Vajon újra veszélybe kerülhet az Európai Unió integritása a görögök miatt, ahogy az történt idén? Kijöhetnek a Sziriza vezetésével a recesszióból? A trojka talán rosszul választotta meg a követendő irányvonalat.
Legalább 21-en meghaltak, 78-an megsebesültek, amikor kedden egy merénylő motorjára erősített robbanóanyaggal belehajtott egy kormányhivatal előtt álló tömegbe, és felrobbantotta magát az északnyugat-pakisztáni Mardan városában - közölte a pakisztáni rendőrség.
A Volvo újgenerációs modelljei, az XC90 és a frissen bemutatott S90 fantasztikus fejlődésen mentek keresztül az elődöknek tekinthető XC90-nel és S80-nal összehasonlítva, a svédek pedig méltán büszkék is a nagy Volvókra.
Megjelennek az első elektronikus, többfunkciós személyazonosító igazolványok, amelyeket a személyazonosításon túl elektronikus aláírásra is lehet majd használni.
Az Audi nemrégiben bejelentette, hogy alaposan kibővíti a közeljövőben SUV / crossover palettáját, amely lépéstől a Volkswagen konszern óriási dízelbotránya sem tántorította el a németeket. Nem is csoda, hiszen a crossover kategória egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és a vásárlók imádják az emelt modelleket, legyen szó akár a legkisebbekről, akár a közepesekről, akár a luxsterepesekről.
Aki hosszú távú gondoskodással szeretné megtoldani kiskorú gyermeke, unokája, hozzátartozója ünnepi ajándékait, szilveszterig maradt néhány napja, hogy még az idén úgynevezett Babakötvénybe fektesse a gyermeknek szánt összeget. A megtakarítást az állam is kipótolja.
Az év első tíz hónapjában a magyarországi szállodák bruttó forgalma 11,4 százalékkal haladta meg az előző évit, csaknem 280 milliárd forintot tett ki, a bruttó szobaár-bevétele pedig 14,0 százalékkal...
A Volvo újgenerációs modelljei, az XC90 és a frissen bemutatott S90 fantasztikus fejlődésen mentek keresztül az elődöknek tekinthető XC90-nel és S80-nal összehasonlítva, a svédek pedig méltán büszkék is a nagy Volvókra.
Egy újabb mezőgazdasági uniós pályázat jelent meg tegnap 151 milliárd forintos keretösszeggel. A felhívás a mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztésére irányuló projektek megvalósítását...
Január elsejével megjelennek az első elektronikus, többfunkciós személyazonosító igazolványok, amelyeket az elektronikus személyazonosításon túl elektronikus aláírásra is lehet használni - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) kedden az MTI-vel.
Január 1-jétől bevonják a felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelőket is a pedagógus-előmeneteli rendszerbe. Ez csaknem 900 érintettnek átlagosan 30-40 százalékos, havi nettó 40-60 ezer forintos béremelkedést jelent.
Az Egyesült Államok óva intette az Európai Uniót Kína piacgazdasággá nyilvánításától, azzal az érvvel, hogy e jogállás megadása hátráltatná a fellépést az amerikai és az európai piacot méltánytalanul...
Átszámítva negyvenmillió forintjába került egy amerikai cukrászdának, amiért visszautasított egy esküvői tortára szóló megrendelést egy azonos nemű pártól.
Egész erdőket fenyeget pusztulással az aszály - állapították meg szakemberek, akik szerint több a fák elhalását okozhatja a vízhiány és a magas hőmérséklet.
Pert indít Hóman Bálint akadémiai tagságának posztumusz visszaállításáért a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ellen január 4-én Varga István ügyvéd, volt MDF-es, majd fideszes parlamenti képviselő, aki ezt kedden Székesfehérváron, a néhai politikus születésének 130. évfordulóján rendezett megemlékezésen, "lélekszobor-avatáson" jelentette be.
Hazaárulásnak nevezte kedden Recep Tayyip Erdogan török államfő a kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) társelnökének nyilatkozatát, amelyben az kiállt a kurdok autonómiakövetelése mellett.
Jövőre 1100 milliárd forintnyi közlekedési beruházás indulhat el az országban, erre a tervek szerint 670 milliárdot ki is fizetnek 2016-ban - mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára évértékelő sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.
Menedzserként segíti tovább a spanyol labdarúgást Raúl, a Real Madrid ikonikus alakja, egykori legendás játékosa. A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes labdarúgó a spanyol élvonal New York-i irodáját vezeti majd.
Az Európai Beruházási Bank (EBB) összesen 300 millió eurós (kb. 94,3 milliárd forint) hitelt biztosít a Főváros számára. 200 millió euró - egy 350 milliós hitel első részeként - tömegközlekedési- és...