2015. február 12. csütörtök

febr. 12
18:59
Rosetta: hat kilométerre közelítheti meg a "Csuri" üstököst az űrszonda (hirado.hu)
Közvetlen közelről vizsgálhatja meg a hétvégén a Rosetta űrszonda a Csuri becenevű üstököst.
febr. 12
19:01
Szentszéki szóvivő: hosszú lesz a Vatikán reformja (hirado.hu)
Csütörtökön a pápának és a bíborosoknak a reformok kidolgozásával megbízott tanács tagjai számoltak be eddigi munkájukról.
febr. 12
19:03
Egyre divatosabb a családbarát munkahely (Infostart)
Családbarát munkahely pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma - jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin a házasság hete programsorozat egyik központi rendezvényén úgy fogalmazott: a kormányzat ezzel a családbarát szemlélet erősítését szeretné elősegíteni. A politikus az InfoRádióban hozzátette: a pályázat idei keretösszegét a tavalyi több mint a…
febr. 12
19:03
Oroszlán ölt állatgondozót egy szöuli állatkertben (hirado.hu)
Ez az első haláleset az 1973 óta működő állatkertben.
febr. 12
19:05
Semjén: egységes szemléletű erdészeti, vadászati és természetvédelmi törvények készülnek (hirado.hu)
Ezt közölte a miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke.
febr. 12
19:06
Porosenko: a béke az ukrajnai reformok előfeltétele (Infostart)
Az ukrajnai reformok megvalósításának egyetlen előfeltétele van, a béke - hangsúlyozta Petro Porosenko ukrán elnök csütörtök este újságírók előtt Brüsszelben, miután tájékoztatta az EU-csúcstalálkozó részvevőit az aznap hajnalban véget ért minszki egyeztetések kimeneteléről.
febr. 12
19:07
Bíróság tiltotta meg a sziléziai bányászoknak, hogy kárt tegyenek sztrájkjukkal (hirado.hu)
16 napja tart a sziléziai bányászsztrájk.
febr. 12
19:09
Tangában szolizik VV Robin +18 videó (BorsOnline)
Most először meztelenül zuhanyzott Robin, akiről kiderült: annyira szégyellős, hogy tangában szolizik.
febr. 12
19:09
Rengeteget dolgozik Szilágyi Tibor (Blikk)
Egy hónapon belül két premierre készült fel Szilágyi Tibor (72), aki szerint ez nem kivitelezhetetlen, csak a próbákon kívül is foglalkozni kell a szereppel. A Kossuth-díjas művésznek a veszprémi Fizikusok után péntek este a Karinthy Színházban lesz bemutatója.
febr. 12
19:09
46 milliót nyertek tőlünk tavaly szerte az országból! (Blikk)
Magyarország — Több mint 1200 nyeremény nettó 46 millió forint értékben.
febr. 12
19:09
Megakadályozzák a dzsihadisták finanszírozását (Blikk)
febr. 12
19:09
Napozhatunk hétvégén! (Alternatív Energia)
Pénteken hajnalban 0, -7, napközben 3, 9 fok között alakul a hőmérséklet.
febr. 12
19:09
BT-határozattal tiltották meg a dzsihadstáknak a pénzszerzést (hirado.hu)
Mind az Iszlám Állam, mind az al-Kaida szövetséges an-Nuszra Front pénzügyi forrásait akarják elzárni.
febr. 12
19:09
Nyitva tartott vasárnap, jól meg is bírságolták a boltot (Portfolio)
Félmillió eurós bírság megfizetésére kötelezte csütörtökön a versailles-i fellebbviteli bíróság a Bricorama francia barkácsáruházat, amiért nem tartott tiszteletben egy korábban hatályos bírósági...
febr. 12
19:09
Vatikán: „hosszú ideig fog tartani a reform” (ATV)
Hosszúnak jósolta a Vatikán átfogó reformjához szükséges időt Federico Lombardi szentszéki szóvivő csütörtökön azt követően, hogy Ferenc pápa két napos tanácskozásba kezdett a bíborosi testület tagjaival a szerkezeti és gazdasági működés átalakításáról.
febr. 12
19:09
Pokoli dallamok - így szól a világ legdrágább kipufogója (Auto Pult)
Van, akinek semmi sem elég, erre pedig egy egész piac épül az autóiparon belül, méghozzá a luxusautók tuningolására szakosodott műhelyek képében. Az persze már más kérdés, hogy egy-egy átirat mennyire ízléses, illetve, hogy szükség van-e egyáltalán egy amúgy is szinte tökéletesnek tekinthető sportautó vizuális vagy teljesítménybeli fokozására – nem is beszélve a fület gyönyörködtető dallamokról.
febr. 12
19:11
Undorító, mit művelt a turistalányokkal a rendőr (BorsOnline)
Jó fejnek mutatkozott a rendőr, de elkábította és megerőszakolta a lányokat, akiknek szállást adott. Botrányos történet következik számos felháborító fordulattal – a hatóságoknak köszönhetően.
febr. 12
19:11
Visszaadták a lopott tehenet (Blikk)
Tiszakürt — Hatalmas mázlija volt annak a szépen fejlett szarvasmarhának, amelyet egy furgonnal akart ellopni egy bűnbanda.
febr. 12
19:11
Sertésinfluenzában halt meg egy svájci turista (Blikk)
febr. 12
19:12
A Richter és az OTP húzta a BUX-ot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 368,25 pontos, 2,08 százalékos emelkedéssel, 18 113,16 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 15,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
febr. 12
19:14
Vasárnapi nyitva tartás miatt félmillió eurós bírság (ProfitLine)
Félmillió eurós bírság megfizetésére kötelezte csütörtökön a versailles-i fellebbviteli bíróság a Bricorama francia barkácsáruházat, amiért nem tartott tiszteletben egy korábban hatályos bírósági döntést, amely nem engedélyezte számára a vasárnapi nyitva tartást - közölte az áruházlánc ügyvédje.
febr. 12
19:15
Tapolcai választás: újabb jelölőszervezeteket vett nyilvántartásba az NVB (hirado.hu)
Az érintett 60 Veszprém megyei település választópolgárai a januárban elhunyt Lasztovicza Jenő (Fidesz) helyére választanak képviselőt.
febr. 12
19:21
Ki fizeti a gólyafészek áramfogyasztását? (Infostart)
Március végéig lehet áthelyezni a gólyafészkeket az elektromos hálózatról - mondta az InfoRádióban a Madártani Egyesület szóvivője. Orbán Zoltán hozzátette: "ehhez azonban engedélyeket kell beszerezni. A fehérgólya-állomány túlnyomó többsége az elektromos hálózat tartóoszlopain költ. Minden évben több ezer fehér gólya pusztul el áramütés miatt
febr. 12
19:23
Hunvald-Weinek-per - Jogerős felmentés (Infostart)
Jogerősen felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert, Weinek Leonárd volt szabad demokrata zuglói polgármestert és hat társukat a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.
febr. 12
19:24
Felépült egy szinte teljesen kihűlt kétéves gyerek Lengyelországban (Infostart)
Sikeresen felépült az a lengyel kisfiú, akit november végén találtak meg eszméletlenül az éjszakai fagyban. A kétéves gyerek akkor mély hipotermiás állapotban került kórházba, ahonnan most hónapokig tartó kezelés után térhet haza.
febr. 12
19:26
A Fehér Ház az orosz katonák és hadfelszerelés visszavonását sürgette (Infostart)
"Potenciálisan jelentős lépésnek" minősítette a kelet-ukrajnai harcok befejezéséről kötött minszki megállapodást csütörtökön közleményében a washingtoni Fehér Ház, mindazonáltal aláhúzta, hogy a nehézfegyvereket el kell távolítani a térségből és felszólította Oroszországot, hogy vonja ki onnan katonáit és hadfelszerelését.
febr. 12
19:27
Hobo 70 éves! (Blikk)
Budapest - Elvileg Fischer Lászlónak hívják, gyakorlatilag Magyarország egyik legismertebb előadóművésze.
febr. 12
19:27
Megakadályoznák a terrorszervezetek finanszírozását (Metropol)
Az ENSZ BT elvágná a pénzforrásoktól a dzsihadistákat.
febr. 12
19:27
Újraindult a gázexport Ukrajnába (Blikk)
febr. 12
19:27
Megszabhatja, mi legyen a Facebook oldalával ha meghal (Metropol)
Két új funkciót biztosítanak arra, hogy a felhasználók meghatározzák, mi történjen oldalukkal haláluk után.
febr. 12
19:27
ORFK: visszaélnek a menekültügyi eljárással a bevándorlók (Metropol)
A tiltott határátlépések száma tavaly 44.709 volt, ebből 43.693 a szerb határszakaszon.
febr. 12
19:27
Meleg pár az év fotóján (Alternatív Energia)
A kép az orosz leszbikus, biszexuális és transznemű kisebbség egyre nehezebbé váló életét mutatja be.
febr. 12
19:27
Influenza-körkép (WebBeteg)
Influenzajárvány van? Mennyi az esélye, hogy megbetegszik? Tájékozódjon az aktuális fertőző megbetegedésekről.
febr. 12
19:27
Jó hírek hajtják Amerika motorját (Portfolio)
A ukrajnai tűzszünet, az olajárak emelkedése és összeolvadásokról szóló hírek segítik felfelé az amerikai részvényeket a csütörtöki kereskedésben.A Cisco a nap sztárja 2015.02.12 21:06Továbbra is jó...
febr. 12
19:27
Vasárnapi zárva tartás: nem hitelesítették Demjánék aláírásgyűjtő íveit (ATV)
Megtagadta a kiskereskedelmi szektorban a vasárnapi munkavégzés tilalmának megszüntetését célzó, Gaskó István és Demján Sándor által benyújtott népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület az elutasító határozatot egyhangúlag hozta.
febr. 12
19:27
Jobb később, mint soha - jönnek a Toyota vezetéstámogató rendszerei (Auto Pult)
Elég sok kritika éri manapság a világ egyik legnagyobb autógyártóját, a Toyotát. Ez pedig nem véletlen, hiszen a vezetéstámogató és biztonsági rendszerek terén van némi lemaradása a japánoknak. Ezt pedig a gyáriak is észrevették, éppen ezért egy új biztonsági csomagot dolgoztak ki, melyet több modelljük is megkap hamarosan.
febr. 12
19:29
Anikó addig forgat, ameddig lehet (Blikk)
Budapest — Ameddig csak lehet, dolgozni szeretne terhessége alatt Nádai Anikó (26).
febr. 12
19:29
Halászhajó esett a jég fogságába az Antarktiszon (Metropol)
Nincs életveszélyben a 27 halász, az USA parti őrsége jégtörőt küldött a mentésükre.
febr. 12
19:29
Kigyulladt egy mozdony Nyírgelse és Nyíradony között (Blikk)
febr. 12
19:29
Azbesztper - Embertelen tragikomédia (Alternatív Energia)
Újabb hét, újabb felperes, újabb tárgyalási nap. A bírók nem képesek értelmezni a jogszabályokat.
febr. 12
19:29
Nem állt fel Schweitzer József tiszteletére a jobbikos politikus (ATV)
Felszólították a főváros XIII. kerületi önkormányzatának képviselői a testület jobbikos tagját, Benke Lászlót, hogy mondjon le mandátumáról, mert a politikus ülve maradt, amikor a képviselő-testület ülésén egy perces felállással emlékeztek a közelmúltban elhunyt Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbira.
febr. 12
19:29
RS génekkel - íme a Renault Mégane GT220 (Auto Pult)
A Renault kompaktjának motorkínálatában jelenleg igencsak nagy űr tátong a legerősebb RS és az utána következő változatok között. Úgy tűnik, a franciák ezt szeretnék orvosolni, úgyhogy megalkották a GT220 utónévvel ellátott verziót. A sokatmondó névvel ellátott csomagot mindhárom modellváltozathoz elérhetővé tették, így kupé, ötajtós és kombi kivitelben is kérhetik az ügyfelek – egyelőre csak…
febr. 12
19:31
Jelentősen belehúzott a forint (Blikk)
febr. 12
19:31
Kigyulladt egy mozdony, vonatpótló buszok közlekednek (Alternatív Energia)
A Fehérgyarmatról Debrecenbe tartó személyvonat mozdonyának forgóváza kapott lángra.
febr. 12
19:31
Megint tüntettek a nagykanizsai kórházért (ATV)
Megint tüntettek a helyi szocialisták és civilek a nagykanizsai kórház megmentéséért. Szerintük osztályok szűnhetnek meg, és kerülhetnek át a központi intézménybe. Azt mondják: a kormány az "egy megyében egy kórház" elvet követi, így - szerintük - a várost hátrányosan érinthetik az átalakítások.
febr. 12
19:31
Fény az éjszakában - foszforeszkáló fényezés a Nissantól (Auto Pult)
Látni és látszani, a közlekedés két kifejezetten fontos eleme, mely a gyalogosoktól a bicikliseken keresztül egészen az autósokig kiemelten nagy jelentőséggel bír a balesetek megelőzésének érdekében – főleg az esti és éjszakai órákban. A Nissan most mindezt egy teljesen új szintre emelte.
febr. 12
19:33
Zsákol az egész világ (Privátbankár)
A minszki megegyezés hírére széttépték az összes tőzsdét. A BUX is ment 2 százalékot, a forint is virgonc. Szórják a Teslát, zsákolják a Tripadvisort. Emelkedik az olaj.
febr. 12
19:33
Bértárgyalásokat sürget a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (Blikk)
febr. 12
19:33
Jelentősen erősödött a forint (Alternatív Energia)
Este hét órakor az eurót 305,85 forinton jegyezték.
febr. 12
19:33
Templomot emeltek a miniszterelnöknek Indiában (hirado.hu)
Az ötlet azonban nem nyerte el az amúgy hiúnak tartott Narendra Modi tetszését.

Keresés