A közösségi közlekedésben is változások várhatóak hétfőn, mivel Angela Merkel német kancellár budapesti látogatása miatt több főútvonalat is lezárnak időszakosan a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombat este az MTI-vel.
Az a keresletbővülés, ami az egész ingatlanpiacra jellemző, a panellakások keresletén is látszik. Tavaly 15-20%-kal több panelt vásároltak, a tranzakciószám a teljes ingatlanpiacra nézve egész évben, 105 ezer adásvételre tehető, aminek 10-15%-át adják a panellakások.
Az extasy egy fehér por, melyet tabletta, vagy kapszula formájában árusítanak a feketepiacon. A szer hatásának elmúltával egyesek lehangoltságot, depressziót érezhetnek, de akár halált is okozhat a nagymennyiségű fogyasztása.
Tartósan alacsony olajárak, mérsékelt infláció, 310 forint alatti euró és stabil külső körülmények esetén újabb kamatcsökkentés jöhet 2015-ben az Equilor Befektetési Zrt. elemzése szerint.
2014 vitathatatlanul legfontosabb gazdasági fejleménye a globális olajáraknak az év második felében bekövetkezett zuhanása volt. Bár az olajár csökkenése a világgazdaság egészét feltehetően kedvezően érinti majd, a folyamatnak mégis lesznek konkrét nyertesei és vesztesei is, ami aláhúzza az aktív befektetési politika fontosságát - olvasható a Fidelity elemzésében.
Gyurcsány Ferenc szerint 2014-ben a remény és a reménytelenség között bukdácsolt Magyarország - a pártelnök erről szombaton, az immár 14. alkalommal megtartott évértékelőjén beszélt.
Nyírtelek – A Való Világ vasárnap esti párbajának egyik hőse, Dennis (27) nem tudja, de talán sejti: egész Nyírtelek neki szurkol. Szülővárosában mindent megtesznek azért, hogy a komiszt visszajutassák a Villába.
Gyurcsány Ferenc ugyanazt a szélsőséges politikát folytatja, amivel egyszer már tönkretette az országot - reagált a Fidesz-frakció sajtóirodája a Demokratikus Koalíció (DK)elnökének szombati évértékelőjére.
Magyarország — Pont egy hónap telt el az újévi fogadalmak óta, és a felmérések szerint szilveszter éjjelén honfitársaink többsége elsősorban arra esküszik meg, hogy diétázni fog, és lefogy. Más kérdés, meddig tart a lelkesedés.
Rácz Géza. Jegyezzük meg jól a csepeli nyugdíjas nevét! Az ezermester olvasta a múlt vasárnapi számunkban Némethék kálváriáját, hogy bár az önkormányzat másfél millióért felújíttatta a bérlakásukat, de az olyan botrányosan sikeredett, hogy a család mozgássérült feje nem tud közlekedni benne a kerekes székével.
Budapest — Összepakolta a szerszámait, és önként sietett segíteni egy idős ezermester, Rácz Géza. A csepeli nyugdíjas a múlt heti Vasárnapi Blikkben olvasta annak a kispesti családnak a történetét, ahol a családapa egy munkahelyi baleset miatt kerekesszékbe kényszerült, amivel képtelen közlekedni az önkormányzattól kapott XIX. kerületi lakásban, amely a felújítás ellenére is akadálypálya…
Budapest – Desinger ruhák, gyönyörű, világmárkás magas sarkú cipők, laza, ám elegáns darabok, és az elengedhetetlen lovasszerelések sorakoznak Szabó Zsófi (26) gardróbjában.
Budapest — Klapka Györggyel (86) kukacoskodik a biztosítója. A nemrég történt betörés után akadályokat gördítenek a kifizetés elé, s ha kap is pénzt az üzletember, az a teljes kárát nem fogja fedezni.
Budapest — Profi újságíró és igazi nő. Minden kérdésünkre kedélyes közvetlenséggel válaszolt a népszerű televíziós, aki októberben a férjével, majd decemberben a munkahelyével is szakított, múlt szombaton pedig A Dal című köztévés show háziasszonyaként debütált.
Február elsejétől nem lesz deviza alapú lakáshitel, az ebből eredő gondok eltűnnek a hazai pénzügyi rendszerből - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Ezen a héten adták át a legtávolabbi osztrák tartomány leghosszabb kabinos síliftjét Montafon síterepén. Bár a 2,4 kilométer hosszú liftet hivatalosan csak csütörtökön adták át, gyakorlatilag már december óta használhatták a síelők. Egy fontos biztonsági újítást is beépítettek az új liftbe.
Fokozott ellenőrzést rendelt el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője vasárnap 0 órától 24 óráig a főkapitányság illetékességi területén - közölte honlapján a rendőrség.
Februárban további, új hibrid, új dízel, valamint használt, jó állapotú, sűrített földgázzal (CNG) működő buszok állnak forgalomba a fővárosban - közölte szombaton az MTI-vel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Vasárnaptól változnak az útdíjfizetés január 1-jén életbe lépett szabályai, a többi között a megyei matricák a megyehatár utáni első csomópontig érvényesek, a feleslegessé vált e-matricák visszaválhatók, a Liszt Ferenc repülőtér pedig díjmentesen érhető el a főváros felől.
Tavasszal kerülhet a parlament elé a KDNP régóta dédelgetett álma, a családi csődvédelem intézménye. A beragadt devizásokon ugyan nem segít, de a közüzemi számlákat és hitelkártyájuk tartozásait halmozóknak szalmaszálat jelenthet, még akkor is, ha a követeléskezeléssel foglalkozó szakmabeliek szerint félő, hogy csak a fizetési hajlandóság ellen hat majd az egyébként ígéretes ötlet. A Hetek cikke.
Három szempontból is fontos dátum 2015. február 1-je a devizahitelesek számára: 1. kamatostul visszatérítik a bankok az ügyfelek árfolyamrés és egyoldalú kamatemelések miatti múltbeli túlfizetését, 2...
Csaknem minden tizedik munkahelyet a német tőke jelenlétének köszönhetjük Magyarországon, ráadásul a németek hajlamosak legkevésbé „kitalicskázni” az itt megtermelt profitot. Ennek ellenére a hagyományosan szoros együttműködést lehetne még javítani – elsősorban magyar oldalról: a németek szemében a „kedvenc” kategóriából visszacsúsztunk a középmezőnybe Közép-Kelet-Európa országait tekintve. A…
Olvasónk az iránt érdeklődött, miként kell elszámolni a kasszabeszerzéshez kapott támogatást. Sinka Júlia, adó- és könyvviteli tanácsadó szakértőnk válaszolt.
A kormány több tagjának is nőttek a megtakarításai legutóbbi vagyonnyilatkozatuk óta, kivétel ez alól a Miniszterelnökség vezetője, Lázár János és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, nekik kevesebb a félretett pénzük. Előbbi több új mezőgazdasági területen szerzett haszonélvezeti jogot, ugyanakkor tartozásai is nőttek. A parlamenti honlapon vasárnapra virradó éjjel közzétett…
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök enyhítette kormányának az országnak hitelező trojkával szembeni elutasító álláspontját, ígéretet tett arra, hogy Görögország visszafizeti adósságát.
Tematikus napon mutatja be Magyarországot a török állami televízió (TRT) március 15-én, a műsorfolyamban a török nézők megismerkedhetnek a két nép közös hagyományai mellett a gazdasági és kulturális kapcsolatokkal, valamint Bartók Béla munkásságával is.
Az utóbbi napokban minden összejött, ami a lavinához kell a dél-olaszországi Appennin-hegységben. Szerencsére ezt a helyi síterep üzemeltetői is észrevették, így lezárták a síterep veszélyes részeit, a liftet be sem indították. Milyen jól tették! Tegnap jött a lavina és mindent tönkre tett, ami az útjába került.
A családi kedvezményeket ismertető kiadványokat jelentetett meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A tájékoztatókat Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár mutatta be a Papp László Budapest Sportarénában rendezett esküvői kiállításon tartott szombati sajtótájékoztatóján.
Vasárnap délelőtt még csak a nyugati, délnyugati, déli határvidéken fordulhat elő eső, havas eső, majd a déli óráktól a Dunántúlon és a Dél-Alföldön egyre többfelé várható egyre inkább havazás. Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak északkeleten lehet kevés szűrt napsütés.
A terrorszervezet videót tett közzé a kivégzésről. Kendzsi Goto azért utazott Szíriába, hogy kiszabadítsa azt a japán foglyot, akit állítólag múlt héten fejezett le az Iszlám Állam.
Tematikus napon mutatja be Magyarországot a török állami televízió (TRT) március 15-én, a műsorfolyamban a török nézők megismerkedhetnek a két nép közös hagyományai mellett a gazdasági és kulturális kapcsolatokkal, valamint Bartók Béla munkásságával is.
Angela Merkel és Vlagyimir Putyin érkezésének idejére is több tüntetés szerveződik országszerte. A német kancellár ugyan csak egy alig fél napos villámlátogatást tesz Magyarországon, mégis 20 városban időzítettek ekkora demonstrációkat a civilek. Az orosz elnököt előre láthatólag két tüntetéssel várják február 16-án. Részletek a videóban.